Fővárosi Lapok - Új Fővárosi Lapok, 1897. június (34. évfolyam, 148-162. szám - 1. évfolyam, 3-8. szám)

1897-06-01 / 148. szám

1897. junius 1. Kedd FŐVÁROSI LAPOK ki akarják irtani; az utolsó lámpafényt, a sajtó­­szabadság lámpafényét is ki akarják oltani. A sajtó ismét vissza fogja vívni jogait, mert a múltat s szent hagyományainkat ily paragrafusok rongyai­val eltakarni nem lehet. Az isten a vasat nem azért teremtette, hogy szuronyt verjenek belőle és gyil­koljanak vele, hanem hogy tollat készítsenek be­lőle és írjanak vele; az ólmot nem azért terem­tette, hogy öldöklő golyókat és hadi szerszámokat ké­szítsenek belőle, hanem hogy betűket öntsenek belőle az igazság oltalmazására (hosszantartó éljenzés,) és hogy hirdesse a világnak az igazság és embersze­retet törvényét. Tiltakozom, — fejezi be szavait — tiltakozom az önök nevében, eszméim nevében és a megtá­madott sajtó nevében e merénylet ellen. Bélye­gezzék meg ítéletekkel e legelső vakmerő kísérletet. (Hosszantartó éljenzés és tapsvihar). Erreth János ezzel a vitát bezárja. Köszönetet mond a megjelent közönségnek, hogy pártkülönb­­ség nélkül fejezték ki tiltakozásukat a 16. §. ellen. NAPRÓL-NAPRA. Hétfő. Egy lap örül annak, hogy a magyar mágná­sok lassan kint visszavonulnak a politikai élettől, mert — a­mint írja — ezek inkább csak nyeglesé­get vittek be a politikai életbe.“ Nos, ilyenformán könnyű lesz hát a mágnás­világot pótolni. Grófi czímet kell adnia a Hatvany- Deutsch, Gajári, Münich, Karsai, Wolfner, Haas és Deutsch családoknak. Akkor aztán megkérdezzük a mágnás-fala la­poktól, hogy micsoda tartalmat visznek be ezek a politikai életbe ?* Lőttek a német színészetnek, Veri mellét az ifjúság, A Vígszínházból majd kiverjük Mi a német komédiát. Sohse tüntessetek fiuk, nem Magyar világ ez a mai! Nem a német Múzsának lőttek, De közénk jövet Rudnay ! * Fejérváry Géza báró honvédelmi miniszter úr emlékkönyvébe: “Timeo Danaos et dona ferentes.“ * Úgy látszik, mégis csak lesz fúzió. Garantírozza az osztrák konfúzió. A vérszegény szabadelvű pártnak szüksége van egy kis transfusióra. Csakhogy Podmaniczky azt mondja, hogy most űzik egymás hátán, amit a barom nem tesz, fut, piszkoskodik, rongy, szemét lesz egész életén át, mert ő czivilizált, s nem járhat lyukas czipőben. Hát a czivilázió a lakktopánnál kezdődik? — — S igy bealkonyodik csöndesen. * Este. Lépegetek haza. Nesztelen nyári éjszaka vesz körül. Az ég világos, a csillagok itt ott lenéznek rám s én Ádámra gondolok. Ő, aki barna karjai közzé vette fehér nőjét, s úgy emelte át gyönyörűséges testét az erdők tüske­bozótjain. A lába vérzett, arczát megmarta a visz­­szacsapódó galy, de im ölében az asszony moso­lyogva nézett rá vissza. Ajkán csókolta, s átfonta karjával erős nyakát a férfinek. Mert ők még em­berek voltak. S a nő nem gyűlölte meg az ő fér­fiúját, mert annak csak kétszáz forintja volt ha­­vonkint, s e kétszáz forintból nem tellett Rem­­brandt-kalapokra, s nem keresett magának egy vén bolondot az apróhirdetések útján, a­ki megszerzi neki a Rembrandt-kalapot. Nem, nem. Ha fáradtak voltak, elteveredtek a virágok közzé a selyemfűbe, a nő koszorút font pitypangból és a férfi fejére tette. Aztán daloltak is. Mit dalolhattak, nem tudom. A nélkül nem élhettek, mert ők még tudták, mi a szeretet. Bizonyosan szöveg nélküli, kottára nem írott dalok voltak ezek. Csak hullámok, melyek csengve törtek fel a szívből, s kiáradtak a lágy levegőbe az ég felé. — Fű, fa, virág mosolyogtak, mosolyogtak ők is, s egymást átölelve, dalolva haladtak az úttalan füvek között. Ők még olyannak látták a napot, a­milyennek mi nem látjuk. Az Isten szeme közönséges égitestté sülyedt a mi szemünkben. S a hold, a hold ! . . . ,Mit csinálhattak ők az első holdas éjjel ? Bizonyosan valami széles mezőn érte őket az est. Akkor még füvel, virággal és illattal volt tele a­­föld. A csalogány dalok­ nem messze az erdőben s ők egymás mellett ültek a fűben. Akkor feljött a hold s lenézett a földre. Rejtelmes, fehér sugarak árasztottak el mindent, ezüst fátyol lengett a bok­rok levelei között, ezüst a fákon, a virágon, aczélos szikrát szór a nő hosszú fekete haja. Titokzatos csend mindenfelé. Valamerről fuvalom lendült ekkor elő, az erdő mélyéből, végig simogatva lágyan a m­ezőt, s ez a fuvalom hozta el magával a hold regéit, a­mi a szerelemről szólt . . . Mert az ember még szerette egymást. A mezőkön át hazafelé ballagok. Krúdy Gyula­ is újságíró tervez, Apponyi végez, a­nélkül, hogy­­ kezdeményezne. * Ottelloban lép föl a német, Szörnyű halált hal Desdemóna . . . Ne volna nyelvünk Desdemóna S a magyar bár Otthello vóna! * úgy fogadjuk a Burg-szinházat Bécsben, mint a­hogy Lueger fogadná a nemzeti színházat Bécsben! * A Lipótváros — ha csakugyan tanyát nyit a német Múzsának — a Fauburg Saint German ne­vet fogja fölvenni. * Feld papa (a Vígszínház előtt): Itt van hát a budapesti német színészet budapesti „ Borg­“-ja! Hát ezért tanultam én meg németül ? Kérem vissza a tandijjaimat! Apponyi hitvese, Gróf Apponyi Albert házasságának megkötése­kor önzőnek bizonyult. Mig a politikában személyére nézve a legönzet­lenebb lemondást választotta s mindenképen a haza boldogulását tűzte ki czéljául, házassági frigyével azt bizonyítja be, hogy mégis van a világon egy boldog magyar. Hogy milyen kitűnően választott Apponyi, ki­tűnik hitvesének egy mondásából, melyet széltében emlegetnek most a magyar főúri körökben. A grófnénak ugyanis fülébe jutott, hogy né­melyek tőle Apponyi Albert grófnak befolyásolását, sőt ellenzéki politikájának mérséklését is várják. A grófnő erre egész felháborodva tette a kö­vetkező nyilatkozatot: — Nagy tévedésben vannak, a­kik azt hiszik, hogy én politikai szerepre vágyom a férjem oldalán. Nemhogy befolyásolnám férjemet, hanem még azt szeretném, ha sohasem elegyednék politikai küzdel­mekbe, mert tudom, hogy azokból több keserűséget meríthetni, mint dicsőséget! Pedig mi azt hisszük, hogy nincs olyan politi­kus, a­kinek neje ne folyna be férjének politikai működésére. Az a boldogság, mely otthonában, csa­ládja körében s a szeretett hitves keblén várja, ne­mesitő és megbékítő hatásával mindig a politikus lelkét tölti el erővel, mindig az államférfiúnak ad szárnyakat és lelkesülést! Helén. Utolsó hangja elnémult zenének, Egy régi emlék képe száll elém. Fülembe cseng egy kedves, ócska ének, S eszembe jő egy drága név: Helén! — Emlékezem egy rég letűnt tavaszra, Előttem néhány elhervadt virág, — Fájdalmas évek néhány vig szakaszra — S egy régen elmúlt, édes ifjúság! Azóta mért nem nyílnak uj virágok, Miért szálltál sírba életed delén ? Miért, hogy most egy néma hanton állok, S egy kőbe vésve szép neved: Helén ! — Mindenki által régen elfeledve, Emléked csak az én szivemben él; S én bámulok az együgyű keresztre Melynek tövébe’ fa és dudva kél. Latzkó Andor: Mater dolorosa. Negyven esztendeje múlt annak május 29-ikén, hogy felséges királyasszonyunkat az első bánat érte. Milyen útja a Golgothának követte ezt az első fáj­dalmat ! Az első szomorú alkalommal még rendeleti­leg parancsolták meg a gyászt, most, a kunyhók és a paloták lakói egyformán osztoznak a legjobb, a legszerencsétlenebb királyné tenger bánatában. Az 1857. év tavasza nagyon hideg, nagyon esős volt. A kis Zsófia főherczegnő, az uralkodó pár első­szülött leánykája lement a budai várkertbe, és ott széles jó kedvében kergetett egy hófehér, kondor­­szőrű bárányt. A bárány nagyokat szőkött, a kis­lány utána, a hegyekről fúvó csípős tavaszi szellő pirosra csípte arczocskáját, de rászállt a lihegő, föl­­emelkedett tüdőre is . . . A hatalmasok parancsolnak mindennek, csak az elemeknek nem, a­mint ezt Hugó Viktor szépen megírta „az infánsnő rózsája“ czímű költeményében. A kis Zsófia főherczegnő, akár csak egy szegény napszámos gyermeke tüdőgyuladást kapott s hiába állták körül ágyát Bécs és Budapest fakultásainak leghíresebb orvosai, hosszú vívódás után meghalt. A kis főherczegnő halála mély gyászba bon­totta az uralkodóházat és ő felsége azonnal lemon­dott a magyarországi körút folytatásáról, melyet épen akkor terveztek. * Gyürky Pál, a dúsgazdag nagybirtokos, valósá­gos titkos tanácsos és volt krassói főispán bálvány­­utczai termeiben fényes estély volt május 29-én. A szoczietas teljes számmal egybegyült. A házi­asszony Odesch­alchi Gyulánéval, a ki akkor épen uj asszony volt és menyével Gyürky Ábrisné , Orczy Saroltával beszélgetett egy ablakmélyedésben. Egyszerre csak belép a szalon melletti kis te­rembe, a mely buffetnek volt átalakítva. Jules, a franczia komornyik és int a háziasszony egy kis, tíz éves nrécének, hogy jönne ki. A gyermek leányka kifut — aztán ismét bejön és valamit súg nagynénje, a Gyürky Pálné fülébe. A négyes már megkezdődött, és Károlyi Gyula, a­ki Zichy P. Ferencz nevét tánczolta elő, épen el­kiáltotta magát: — An avant, double chaine . . . A házi­asszony arczán látható zavar tükrö­ződött vissza, aztán szintén eltűnt a mellék­te­rembe. Az egyik alacsony pamlagról most egy magas halvány, rendkívül elegáns, feketébe öltözött férfi emelkedett föl, a budapesti főuri­házak elkényezte­tett orvosa Balassa János. Néhány lépést tett Gyürkyné felé, aztán halkan, kissé nyomott hangon így szólt: — Meghalt . . . ismét egygyel több ok, hogy a kapocs lazább legyen, hogy Buda még gyűlöltebb hely legyen oda fönn. — Borzasztó ! Suttogta szinte gépiesen utána Gyürkyné. — Exczellencziás asszonyom, szüntesse meg a tánczot, oszlassa föl a társaságot, egy valóságos belső titkos tanácsos házánál nem illik mulatni Zsófia főh­erczegnőnek halála éjszakáján. * Másnap reggel aztán itt is, ott is kezdtek ki­tűzni egy-egy fekete zászlót. Leginkább hivatalos épületeken, laktanyákon és olyan házakon, a­me­lyekben előkelő katonatisztek, hivatalnokok laktak, lehetett gyászlobogókat látni. Nem érzett akkor a nép együtt az uralkodó házzal, a­mi nekik fájt, az nem fájt nekünk, viszont a mi keservünk érintetlen hagyta az ő szívüket. Oly kevés volt a fekete zászló Budapesten, oly csekély a részvét, hogy ekkor hi­vatalosan kiadták, hogy gyászolni kell. .— Muszáj siratni Zsófia főherczegnőt. — Így értelmezte ezt a nép, mert a rendelet nem csak Budapestre, de az egész országra szólt és minden megyefőnök, minden kerületi elöljáró, a­kit akkor Bezirksvorstand-nik hívtak, kapott egy ilyen ren­deletet. A rendelet mellé részvét­vek voltak csatolva, a melyeket szétosztottak a földbirtokosok és pórnép közt. A melyik földbirtokos a hivatalos presszió ?

Next