Fővárosi Lapok - Új Fővárosi Lapok, 1897. június (34. évfolyam, 148-162. szám - 1. évfolyam, 3-8. szám)

1897-06-01 / 148. szám

1897. junius 1. Kedd FŐVÁROSI LAPOK ki akarják irtani; az utolsó lámpafényt, a sajtószabadság lámpafényét is ki akarják oltani. A sajtó ismét vissza fogja vívni jogait, mert a múltat s szent hagyományainkat ily paragrafusok rongyaival eltakarni nem lehet. Az isten a vasat nem azért teremtette, hogy szuronyt verjenek belőle és gyilkoljanak vele, hanem hogy tollat készítsenek belőle és írjanak vele; az ólmot nem azért teremtette, hogy öldöklő golyókat és hadi szerszámokat készítsenek belőle, hanem hogy betűket öntsenek belőle az igazság oltalmazására (hosszantartó éljenzés,) és hogy hirdesse a világnak az igazság és emberszeretet törvényét. Tiltakozom, — fejezi be szavait — tiltakozom az önök nevében, eszméim nevében és a megtámadott sajtó nevében e merénylet ellen. Bélyegezzék meg ítéletekkel e legelső vakmerő kísérletet. (Hosszantartó éljenzés és tapsvihar). Erreth János ezzel a vitát bezárja. Köszönetet mond a megjelent közönségnek, hogy pártkülönbség nélkül fejezték ki tiltakozásukat a 16. §. ellen. NAPRÓL-NAPRA. Hétfő. Egy lap örül annak, hogy a magyar mágnások lassan kint visszavonulnak a politikai élettől, mert — amint írja — ezek inkább csak nyegleséget vittek be a politikai életbe.“ Nos, ilyenformán könnyű lesz hát a mágnásvilágot pótolni. Grófi czímet kell adnia a Hatvany- Deutsch, Gajári, Münich, Karsai, Wolfner, Haas és Deutsch családoknak. Akkor aztán megkérdezzük a mágnás-fala lapoktól, hogy micsoda tartalmat visznek be ezek a politikai életbe ?* Lőttek a német színészetnek, Veri mellét az ifjúság, A Vígszínházból majd kiverjük Mi a német komédiát. Sohse tüntessetek fiuk, nem Magyar világ ez a mai! Nem a német Múzsának lőttek, De közénk jövet Rudnay ! * Fejérváry Géza báró honvédelmi miniszter úr emlékkönyvébe: “Timeo Danaos et dona ferentes.“ * Úgy látszik, mégis csak lesz fúzió. Garantírozza az osztrák konfúzió. A vérszegény szabadelvű pártnak szüksége van egy kis transfusióra. Csakhogy Podmaniczky azt mondja, hogy most űzik egymás hátán, amit a barom nem tesz, fut, piszkoskodik, rongy, szemét lesz egész életén át, mert ő czivilizált, s nem járhat lyukas czipőben. Hát a czivilázió a lakktopánnál kezdődik? — — S igy bealkonyodik csöndesen. * Este. Lépegetek haza. Nesztelen nyári éjszaka vesz körül. Az ég világos, a csillagok itt ott lenéznek rám s én Ádámra gondolok. Ő, aki barna karjai közzé vette fehér nőjét, s úgy emelte át gyönyörűséges testét az erdők tüskebozótjain. A lába vérzett, arczát megmarta a viszszacsapódó galy, de im ölében az asszony mosolyogva nézett rá vissza. Ajkán csókolta, s átfonta karjával erős nyakát a férfinek. Mert ők még emberek voltak. S a nő nem gyűlölte meg az ő férfiúját, mert annak csak kétszáz forintja volt havonkint, s e kétszáz forintból nem tellett Rembrandt-kalapokra, s nem keresett magának egy vén bolondot az apróhirdetések útján, aki megszerzi neki a Rembrandt-kalapot. Nem, nem. Ha fáradtak voltak, elteveredtek a virágok közzé a selyemfűbe, a nő koszorút font pitypangból és a férfi fejére tette. Aztán daloltak is. Mit dalolhattak, nem tudom. A nélkül nem élhettek, mert ők még tudták, mi a szeretet. Bizonyosan szöveg nélküli, kottára nem írott dalok voltak ezek. Csak hullámok, melyek csengve törtek fel a szívből, s kiáradtak a lágy levegőbe az ég felé. — Fű, fa, virág mosolyogtak, mosolyogtak ők is, s egymást átölelve, dalolva haladtak az úttalan füvek között. Ők még olyannak látták a napot, amilyennek mi nem látjuk. Az Isten szeme közönséges égitestté sülyedt a mi szemünkben. S a hold, a hold ! . . . ,Mit csinálhattak ők az első holdas éjjel ? Bizonyosan valami széles mezőn érte őket az est. Akkor még füvel, virággal és illattal volt tele aföld. A csalogány dalok nem messze az erdőben s ők egymás mellett ültek a fűben. Akkor feljött a hold s lenézett a földre. Rejtelmes, fehér sugarak árasztottak el mindent, ezüst fátyol lengett a bokrok levelei között, ezüst a fákon, a virágon, aczélos szikrát szór a nő hosszú fekete haja. Titokzatos csend mindenfelé. Valamerről fuvalom lendült ekkor elő, az erdő mélyéből, végig simogatva lágyan a mezőt, s ez a fuvalom hozta el magával a hold regéit, ami a szerelemről szólt . . . Mert az ember még szerette egymást. A mezőkön át hazafelé ballagok. Krúdy Gyula is újságíró tervez, Apponyi végez, anélkül, hogy kezdeményezne. * Ottelloban lép föl a német, Szörnyű halált hal Desdemóna . . . Ne volna nyelvünk Desdemóna S a magyar bár Otthello vóna! * úgy fogadjuk a Burg-szinházat Bécsben, mint ahogy Lueger fogadná a nemzeti színházat Bécsben! * A Lipótváros — ha csakugyan tanyát nyit a német Múzsának — a Fauburg Saint German nevet fogja fölvenni. * Feld papa (a Vígszínház előtt): Itt van hát a budapesti német színészet budapesti „ Borg“-ja! Hát ezért tanultam én meg németül ? Kérem vissza a tandijjaimat! Apponyi hitvese, Gróf Apponyi Albert házasságának megkötésekor önzőnek bizonyult. Mig a politikában személyére nézve a legönzetlenebb lemondást választotta s mindenképen a haza boldogulását tűzte ki czéljául, házassági frigyével azt bizonyítja be, hogy mégis van a világon egy boldog magyar. Hogy milyen kitűnően választott Apponyi, kitűnik hitvesének egy mondásából, melyet széltében emlegetnek most a magyar főúri körökben. A grófnénak ugyanis fülébe jutott, hogy némelyek tőle Apponyi Albert grófnak befolyásolását, sőt ellenzéki politikájának mérséklését is várják. A grófnő erre egész felháborodva tette a következő nyilatkozatot: — Nagy tévedésben vannak, akik azt hiszik, hogy én politikai szerepre vágyom a férjem oldalán. Nemhogy befolyásolnám férjemet, hanem még azt szeretném, ha sohasem elegyednék politikai küzdelmekbe, mert tudom, hogy azokból több keserűséget meríthetni, mint dicsőséget! Pedig mi azt hisszük, hogy nincs olyan politikus, akinek neje ne folyna be férjének politikai működésére. Az a boldogság, mely otthonában, családja körében s a szeretett hitves keblén várja, nemesitő és megbékítő hatásával mindig a politikus lelkét tölti el erővel, mindig az államférfiúnak ad szárnyakat és lelkesülést! Helén. Utolsó hangja elnémult zenének, Egy régi emlék képe száll elém. Fülembe cseng egy kedves, ócska ének, S eszembe jő egy drága név: Helén! — Emlékezem egy rég letűnt tavaszra, Előttem néhány elhervadt virág, — Fájdalmas évek néhány vig szakaszra — S egy régen elmúlt, édes ifjúság! Azóta mért nem nyílnak uj virágok, Miért szálltál sírba életed delén ? Miért, hogy most egy néma hanton állok, S egy kőbe vésve szép neved: Helén ! — Mindenki által régen elfeledve, Emléked csak az én szivemben él; S én bámulok az együgyű keresztre Melynek tövébe’ fa és dudva kél. Latzkó Andor: Mater dolorosa. Negyven esztendeje múlt annak május 29-ikén, hogy felséges királyasszonyunkat az első bánat érte. Milyen útja a Golgothának követte ezt az első fájdalmat ! Az első szomorú alkalommal még rendeletileg parancsolták meg a gyászt, most, a kunyhók és a paloták lakói egyformán osztoznak a legjobb, a legszerencsétlenebb királyné tenger bánatában. Az 1857. év tavasza nagyon hideg, nagyon esős volt. A kis Zsófia főherczegnő, az uralkodó pár elsőszülött leánykája lement a budai várkertbe, és ott széles jó kedvében kergetett egy hófehér, kondorszőrű bárányt. A bárány nagyokat szőkött, a kislány utána, a hegyekről fúvó csípős tavaszi szellő pirosra csípte arczocskáját, de rászállt a lihegő, fölemelkedett tüdőre is . . . A hatalmasok parancsolnak mindennek, csak az elemeknek nem, amint ezt Hugó Viktor szépen megírta „az infánsnő rózsája“ czímű költeményében. A kis Zsófia főherczegnő, akár csak egy szegény napszámos gyermeke tüdőgyuladást kapott s hiába állták körül ágyát Bécs és Budapest fakultásainak leghíresebb orvosai, hosszú vívódás után meghalt. A kis főherczegnő halála mély gyászba bontotta az uralkodóházat és ő felsége azonnal lemondott a magyarországi körút folytatásáról, melyet épen akkor terveztek. * Gyürky Pál, a dúsgazdag nagybirtokos, valóságos titkos tanácsos és volt krassói főispán bálványutczai termeiben fényes estély volt május 29-én. A szoczietas teljes számmal egybegyült. A háziasszony Odeschalchi Gyulánéval, a ki akkor épen uj asszony volt és menyével Gyürky Ábrisné , Orczy Saroltával beszélgetett egy ablakmélyedésben. Egyszerre csak belép a szalon melletti kis terembe, a mely buffetnek volt átalakítva. Jules, a franczia komornyik és int a háziasszony egy kis, tíz éves nrécének, hogy jönne ki. A gyermek leányka kifut — aztán ismét bejön és valamit súg nagynénje, a Gyürky Pálné fülébe. A négyes már megkezdődött, és Károlyi Gyula, aki Zichy P. Ferencz nevét tánczolta elő, épen elkiáltotta magát: — An avant, double chaine . . . A háziasszony arczán látható zavar tükröződött vissza, aztán szintén eltűnt a mellékterembe. Az egyik alacsony pamlagról most egy magas halvány, rendkívül elegáns, feketébe öltözött férfi emelkedett föl, a budapesti főuriházak elkényeztetett orvosa Balassa János. Néhány lépést tett Gyürkyné felé, aztán halkan, kissé nyomott hangon így szólt: — Meghalt . . . ismét egygyel több ok, hogy a kapocs lazább legyen, hogy Buda még gyűlöltebb hely legyen oda fönn. — Borzasztó ! Suttogta szinte gépiesen utána Gyürkyné. — Exczellencziás asszonyom, szüntesse meg a tánczot, oszlassa föl a társaságot, egy valóságos belső titkos tanácsos házánál nem illik mulatni Zsófia főherczegnőnek halála éjszakáján. * Másnap reggel aztán itt is, ott is kezdtek kitűzni egy-egy fekete zászlót. Leginkább hivatalos épületeken, laktanyákon és olyan házakon, amelyekben előkelő katonatisztek, hivatalnokok laktak, lehetett gyászlobogókat látni. Nem érzett akkor a nép együtt az uralkodó házzal, ami nekik fájt, az nem fájt nekünk, viszont a mi keservünk érintetlen hagyta az ő szívüket. Oly kevés volt a fekete zászló Budapesten, oly csekély a részvét, hogy ekkor hivatalosan kiadták, hogy gyászolni kell. .— Muszáj siratni Zsófia főherczegnőt. — Így értelmezte ezt a nép, mert a rendelet nem csak Budapestre, de az egész országra szólt és minden megyefőnök, minden kerületi elöljáró, akit akkor Bezirksvorstand-nik hívtak, kapott egy ilyen rendeletet. A rendelet mellé részvétvek voltak csatolva, a melyeket szétosztottak a földbirtokosok és pórnép közt. A melyik földbirtokos a hivatalos presszió ?