Fővárosi Lapok 1901. január (1-4. szám)

1901-01-06 / 1. szám

FŐVÁROSI LAPOK ország, a "nemzet, a­mely középosztálya egy család­jában éltető elemét vesztette el. A felvirradó századnak egyik legszebb aján­déka volna, ha középosztályunk több évtizedes tévelygése után ismét öntudatra ébredne, ismét önmagában keresné támpontját, büszkeségét. Ám fogadjon el grófi címet az, a ki grófi vagyonnal rendelkezik, legyen udvari tanácsos, a kit ezzel a méltósággal megkínálnak. De a kit ily kitüntetés nem is érhet, az ne szégyelje, hogy csak tekin­tetes úr, gazda, orvos, kisebb hivatalnok, ne igye­kezzék helyzete biztos előnyeinek kockáztatása mellett többnek lenni, vagy legalább többnek lát­szani. Éljen úgy, a­mint helyzetében a legkelle­mesebben teheti, kerüljön minden felesleges fény­űzést, mely végtére is házi jólétének, gyermekei nevelésének rovására megy. Tartsa meg és adja át sértetlenül gyermekeinek azt a vagyont, mely életében támaszát, úri jólétének alapját teszi. Ne azt tegye, a­mit (a fellépés szempontjából) tennie kell,, hanem azt a­mit jövedelmi viszonyainál fogva tennie lehet. Adja meg mindenkinek a magáét. Ha megesik, hogy igénytelenebb fellépése által félrevezetve, a magasabban állók közül valaki mél­tatlanságot követ el vele, családjával, vagy osz­tálya bármely tagjával szemben, azt egy független középosztálybeli embernek mindig tehetségében áll a leghatározottabban visszautasítani. Ily szellem mellett ismét a középosztály lesz az úr az országban, az fog törvényt szabni állami és társadalmi téren, az fogja ítéletével felemelni, vagy lesújtani saját tagjait épen úgy, mint a főran­­gúakat és a nép fiait. Visszatérés lesz ez nemze­tünk ősi hagyományaihoz és előkészítése a máso­dik ezredév nagy munkájának, a magyar nép fel­emelésének a jólét, műveltség és hatalom oly fokára, melyen az elmúlt ezredévben egy nép sem állott. Dr. Farkas Geiza: Csak szomorúnak ne látnálak, Lank­adtnak mint egy virágszálat. Ha mélázó szemedbe nézek,­­ Elfog valami bus igézet.♦ Első szerelmünk csalfa álma, A régi árny, szivünkre száll ma. Találkozik tekintetünk, Mosolygunk, oh, de jaj nekünk! Herczeg János. J két nap. A Duna zajlása megindult újév előtt egy nappal s ebben a nevezetes esetben benne van minden, a mi még tavaly, a múlt században történt. A mi már az idén esett meg, az röviden annyiból áll, hogy a Duna jege megállt újév után két nappal. Semmi zajlás. Csönd köröskörül, nagy, néma pelyhekben hull a hó s még szél sem kerekedik, a mely szerte­szórná. A könyörületesség munkáját végzi ez is. — Hadd legyen — gondolja — másnak is dolga a hóval. Sokan vannak, a­kik el akarják takarítani. Az utcán hát megindult a nagy söprés s a hó igy megváltott egy darab világot.­­• Nagy szükség is volt a megváltásra, úgy mond­ják, még a nagyságos urak is bujdokoltak újév napján. Nem ugyan a lelkiismeretfurdalás elől menekültek, hanem inkább a borravalók kiosztása indította őket a nagy bujdosásra. A levegő pedig megtelt panasszal s azok, a­kik a panaszos jajszavak értelmének kihüvelye­­zésével foglalkoznak, azt is állítják, hogy az urak nyo­morúsága az oka mindennek A kinek nincs, az még borravalót sem adhat s ha mimeli is a nagyságos voltát, újévre elbújik a kéregetők elől. A zajlás a múlt évben indult meg, mire beállt az új esztendő, befagyott a nagy víz, a hitelek és kölcsö­nök vize . . . A világ szegény most már, nemcsak a szegény ember.­ Ezért az általánosításért pedig csak egy ember­nek van joga, hogy követ vessen rám. — Kruppnak hívják ezt az embert, a­ki emberpusztító gépek gyár­tásával nemcsak a békét biztosítja, hanem újévre ötszázezer márkát tud kiosztani ajándék gyanánt. Ágyút kell gyártani most már, hogy pénzhez jusson az ember. A békebiztosítás a legjövedelmezőbb foglal­kozás a világon, a­mit az is bizonyít, hogy egyre marakodnak az emberek s ennélfogva szegényedünk. * Szegény angol királynő pedig hiába akart erős­nek látszani. Asszony az asszony, ha császárnak titu­lálják is s galambsziv van az oldalában. Álmában sokat hallotta az ágyuk dörgését és véres, megszab­dalt emberek állták körül az ágyát s rajta követelték a fiatal vérüket. Addig-addig, a­mig a nagy császárnő a maga vérét adta nekik s most nagybetegen Olasz­országba viszik. Ha van még otthon sok katonája, azokat sorba kéne állíttatni mindenfelé, a­hol a vonatja elrobog, nehogy a véres, a megszabdalt emberek utána men­jenek s Olaszországban sem hagyják megpihenni a szegényt. Szegény . . . íme a császár is szegény . . . * A japánok pedig megunták az ősi szarkalába­kat és mindenképen európaiak akarnak lenni. A latin betű lesz ezentúl ott is a divatos betű s úgy fordul círny. O-o-O 3

Next