Friss Ujság, 1913. október (18. évfolyam, 233-259. szám)

1913-10-01 / 233. szám

XVI. évfolyam, 233. szám Budapest, 1913. október 1. Szerda Ara 2 fill., vasár- és ünnepnap 4 filt POLITIKAI NAPILAP. 9 ldv«Mével madonna» M /hajdumegyei határozat. Hajdumegye is hozzácsatlako­zott ama törvényhatóságokhoz, amelyek a Tisza-kormánynak bi­zalmat szavaztak. A kormány ezt a sikerét nyugodtan elköny­veli és­­megy tovább a maga út­ján. De az ellenzék, főleg pedig a függetlenségi párt nem veszi ezt ilyen fensőbbséggel tudomá­sul és már­is ellátja megjegyzé­seivel. Ezek a megjegyzések azonban meglehetősen ellentmon­dók, aminthogy ellentmond egy­másnak oly felek bemondása, a­kik csak abban állapodtak meg, hogy nem mondják meg a valót, akiknek azonban arra már nem jutott idejük, hogy mit is mond­janak a való igazság helyett. Egyik részük egyszerűen leki­­­csinyli,­­értéktelennek mondja a vármegyei határozatot, megfe­ledkezve arról, hogy egykor, nem is olyan régen, ugyanezt a törvényhatóságot, amikor az a Lukács-kormánynak bizalmatlan­ságot szavazott, a nemzeti köz­vélemény valóságos letéteménye­sének nevezte ki. Másik részük „árulás“-nak tudja be az ellen­zék vereségét. Röviden árulás­nak bélyegzik meg azt, hogy füg­getlen, alföldi, színmagyar gaz­daemberek az ő véleményük el­lenére mertek nyilatkozni és sza­vazni. Ez az „árulás“ jelző jellemzi leginkább őket, taktikájukat. Csak az a hazafiság, ami az ő elvtagadásukat helyesli, csak az az igazság, ami az ő hazugságaik mellé sorakozik, minden más árulás. Pedig hát ezt az „áru­lás“-t megindokolták a hajdú­­megyei törvényhatóságnak na­­gyobbára gazda tagjai, akik mindenkor tántoríthatatlan füg­getlenségiek voltak. És ezt a megindokolást megszívlelhetnék a függetlenségiek, mert kétség­bevonhatatlan képét adja annak, hogy miféle visszhangot keltett a függetlenségi pártnak szerepe, amelyet a legutóbbi idők parla­menti botrányaiban vitt. A függetlenségi párti urak a hajdú megyei közgyűlésen elhang­zott beszédekből megtanulhat­ták, hogy a magyar ember ko­moly természete nem veszi be azt, hogy az országnak törvény­­hozásra felszentelt helyén síppal, dobbal, ordítozással és egyéb botrányokkal tegyék lehetetlenné a tanácskozást. A magyar nép soha, semmi körülmények között sem fogja helyeselni azt a harc­modort, amelylyel a független­ségi párt küzd és ha így folytat­ják, úgy meglehet, hogy An­­drássy Gyula gróf magas tetszé­sét megnyerik, de az egészen bi­zonyos, hogy a magyar nép még az emléküket is kiveti a szivéből. A fővárosi munkanélküliek trv ülése a vasmunkások otthonában Monnecker százados tragédiába Megőrjítette a felesége öngyilkosságat A Friss Újság részletesen be­számolt Sonnecker Sándor hon­­védszázados feleségének, született Ligeti Erzsébet öngyilkosságáról. A szerencsétlen úriasszony, aki három hónappal ezelőtt ment nőül a századoshoz, idegbajos lett és idegei a halálba kergették. Fér­jét a rettenetes csapás úgy lever­te a lábáról, hogy a katonai kór­házba kellett szállítani, ahol most elmeorvosi megfigyelés alatt áll. Orvosai remélik, hogy kigyógyít­­hatják, bár az állapota rendkívül súlyos. Négy év után, Sonnecker Sándor honvédszáza­dos, a Ludovika Akadémia taná­ra, az Üllői­ út 121. számú bérpa­lotában lakott feleségével és öz­vegy édesanyjával. A százados ez évi július 13-án esküdött meg Li­geti Erzsébet fővárosi tanítónő­vel. Négy esztendős, mélységes szerelem előzte meg a házasságot, melyet királyi kegyelemmel, a szokásos tiszti­ óvadék elengedése mellett kötöttek meg. Négy évig tartó meghatóan em­beri küzdelem végét jelentette ez a házasság, mely minden jel sze­rint a légből fogságosabbnak in­dult. De a küzdelem aláásta az asszony idegeit, a házasság ötödik hetében betegeskedni kezdett, az idegei gyötörték, az idegei titok­zatos és legyőzhetetlen félelmet ébresztettek benne s ez a félelem kergette ki szombat délben a far­kasréti temetőbe, ahol agyonlőtte magát. Mi történt a főkapitányságon? Délben tűnt el Üllői­ ut 121. szám alatti lakásából a százados­­né, fél négy órakor Sonnecker szá­zados és édesanyja már a főkapi­tányságon voltak. Bejelentették az eltűnést. A véletlen úgy hozta magával, hogy a százados jelenlé­tében tette meg egy rendőrtiszt­­viselő a jelentést a századosné ön­gyilkosságáról. Megrendítő jelene­tek játszódtak le erre a központi ügyeleten. Sonnecker százados va­lósággal őrjöngeni kezdett, fel és alá szaladt a szobában, ordítva fenyegetőzött öngyilkossággal, majd a kardjához nyúlt. Stefko­­vics­­kapitány, a központi ügyelet vezetője kénytelen volt lefegyve­rezni a századost, majd értesítette a szomorú eseményről a térpa­rancsnokságot. Innen két száza­dost küldtek ki Sonneckerért. A százados megőrült. Hazakísérték Üllői­ úti lakásá­ra. Útközben a százados kissé le­csen­desedett, de alig érkeztek a lakásba, a nyugtalansága percről-­ percre növekedett. Megrendítő ro­hamok vettek erőt rajta­, aztán­­ percekig tartó fásultság követke­zett. Állapota olyan aggasztó volt, hogy a tisztek — szegény édes­anyja kérésére is — reggelig ott maradtak mellette. Amikor vasár­nap sem állott be javulás, orvost hivattak hozzá. A vizsgálat azzal a szomorú eredménynyel járt, hogy Sonnecker századost beszál­lították a honvéd helyőrségi kór­házba s itt elmeorvosi megfigye­lés alá helyezték Miért? Beszélgettünk a megrenditő drá­ma ügyében Sonnecker százados egy ismerősével, aki a következő­ket mondotta: — Sonnecker a legképzettebb tisztek egyike volt, folyton tanult, úgyszólván a hivatásának élt. Mindez igen elővette az idegeit. Ehhez járult az a négy esztendős küzdelem, hogy nőül vehesse bol­dogtalan feleségét. Elejétől­ végig merő tragédia ez, olyan, amilyet csak az élet képes produkálni, pláne, ha egy vagyontalan kato­natiszt a hőse . . . Szegény Sonn­­ecker . . . Az életunt századomét egyéb­ként hétfőn délután temették nagy részvét mellett, egy ügyvédet* Borzu a végre elaltásér­t Miskolc, szeptember 30. Kincs szenzációja akadt tegnap a borsodmegyei Mezőcsát városká­nak­ az utcán, mikor a legnagyobb volt a forgalom. Darab János i­a­­rosember megkorbácsolta Grossz Ármin dr. mezőcsáti ügyvédet. Az ügyvéd a járásbíróságtól sie­tett lakására. Egyszerre csak út­ját állta Darab János és a kezében levő nyolc ágú korbácscsal az ar­cába csapott. Az ügyvéd arcából azonnal kiserkent a vér, megszé­dült és fájdalmasan kapott szemé­hez, miközben segítség után kiál­tott. A brutális ember toporzékol­­va dühöngött a megijedt és borzai más fájdalomtól hangosan jajve­­székelő ügyvéd közül, aki egy percre elvette kezeit arcáról és kétségbeesve nézett szét, hogy nincs-e valahol segítség. Ezt az al­kalmat Darab János arra használ­ta fel, hogy ismét a fejére csapott, az ügyvédnek, aki védtelenül tűrte a megkorbácsolást.

Next