Friss Ujság, 1934. május (39. évfolyam, 97-121. szám)
1934-05-01 / 97. szám
Ne játszunk a nép kenyerével, mert a reménytelenül állandósult munkanélküliség idején a kenyér az utolsó nélkülözhetetlen tápláléka sok ezer és ezer budapesti családnak. A sütőérdekeltségek mégsem nyugosznak. Ifjabb és újabb számvetésekkel ki akarják kényszeríteni a harminckétfilléres kenyeret akkor, amikor még bőséges régi készletekből, a legolcsóbb áru magyar gabona lisztjéből sütik a kenyeret. Mi lenne, ha a kereskedelemügyi miniszter hajlana ezeknek az egyoldalúan beállított számvetéseknek a szavára és belemenne a kenyérdrágítás lavinájának elindításába. Vessünk számot azzal, hogy bő termésű esztendők után még meglévő lisztkészletek idején mesterkednek a kenyérdrágítással. Mi lenne itt, ha egy szűk esztendő keserves megpróbáltatása szakadna az országra? Pedig ez a káprázatos áprilisi nyár — ne adja az Isten, — de termelési és gazdasági veszedelmeket rejtegethet korai ragyogása mögött. Soha úgy nem kellett vigyázni tehát a nép kenyerének, a szegénység betevő falatjának a lehető legolcsóbb áron való megtartása mellett, mint most, amikor még semmi ok sincs a nép életének megdrágítására. Mi lenne akkor, ha már most a kenyérdrágaságból kiinduló drágasági hullámot indíthatnának el a sütőérdekeltségek. Hiszennagyon jól ismerjük a régi taktikát, amely még az argentínai és a kanadai szárazságot is ki szokta használni a magyar kenyér drágítására. „Kár a benzinért", mondja a pesti köznyelv, kár a fáradságért a kenyérdrágítók részéről, mert résen áll az egész közvélemény. Lehetetlen, hogy már most elindítsák a lavinát. Kicsit korán lenne a szárazságra spekulálni. Jön az Isten áldása, jön a májusi eső, sose fáradjanak hát a sütőérdekeltségek számvetői. Nincs az a számolóművész, aki el tudja hitetni velünk és reméljük, az átvizsgáló bizottságai is, hogy a mai előállítási költségek mellett kenyérdrágítás veszedelmével lehetne kísérletezni. Az illetékesek teljes erélyére van szükség, hogy ezt a játékot leintsék, hiszen egy következetes kenyérdrágítási folyamat elhárításáról van szó, amikor a nép már most sem tudja a mindennapi kenyerét megvásárolni. . Ara 6 fillér 41. évfolyam, 97. szám BttdapeS*’ 1934 május 1, kedd POLINIKAI NAPILAP gg Szerkesztőse:* es kiadóimat*!: Előfizetési ár: H| NI Aa iAk ■■ HA « BUDAPEST, eotheSr:rrmm* fcn II? Ír BI W1P V!-nagy^°lca8 ír Mtaere. lg® Bftk 1 B ffl |B| lg TelClOIWZámok: Egyes szán. árai H II H Pl IL 11 BI H HI BI Éji Hj| U Alit. 24-2-05, Auf. 24-2-98, BérliSznasson.................6 miér H P 1| if ff Wm Alit. 24-2-98. Auf. 24-2-98, Vasárnapi.................... . 12 fillér TM TM 188 “ ■* — wm Auf. 24-2-99 Magyar asszony és cseh őrnagy halálos drámája A tűzvész láttára szörnyethalt egy özvegy A jászkun huszárok lovasünnepe A jászkun huszárok vasárnap ezrednapot rendeztek és ebből az alkalomból a kerepesi úti Ferenc József laktanyában nagyszabásúlovasünnepséget tartottak, amelynek keretében bemutatták a magyar lovas sport fejlődését, a honfoglaláskorabeli magyar lovastól kezdve napjainkig. Árpád íjász vitézei rohantak be először egy szakállas, marcona magyar vezetésével, mint az képünkön látható. Ezek az Árpád-vitézek vágtató lóról nyilazták le,a felállított kócbábukat, szekereket ugrattak át, majd egy pillanat alatt leugrottak a lóról, amely lefeküdt és az élő fedezék mögül nyilaztak az ellenfélre. Később Nagy Lajos kora elevenedett meg, majd a zöld attilás Mária Terézia huszárok mutattak be szemkápráztató lovasmutatványokat. Hogy a humor se hiányozzék, betyárjelenet következett és a haramiavezér összeölelkezett a csapláros leánnyal, akit egy nyalka huszártizedes alakított. A szép ünnepély végén a nemzeti hadsereg délceg, rohamsisakos vitézei vonultak fel. A nagyközönség, élén József főherceggel, elragadtatással tapsolta meg a gyönyörű mutatványokat. Sír, panaszkodik, reménykedik a nyomor Szomorú seregszemle az elesettek táborában a városházi fogadónapon A pokolbeli szenvedésekről irt hőskölteményt Dante, a halhatatlan olasz költő. Ezt a képet kifelejtette belőle: a fogadónapot a főváros szociálpolitikai osztályán. A foltos-rongyosoknak, sápadtaknak, betegeknek, epileptikusoknak, hajléktalanoknak, munkanélkülieknek, tanácstalanoknak, lecsuszottaknak, tönkrementeknek, lerongyolt gazdagoknak döbbenetes felvonulását. A fekete hullámok adják, egyre adják az árnyalatokat. — Nem engednek már ablakot se nyitni. Se ki, se be, — csukladozik, mert el akarja harapni a sírását az egykori asztalosmester. A kabátja rongyos. A lábát folyton idébb-odább rakja. A cipője is rongyos. — Kitesznek a lakásból. Hová, merre? Ha munka volna, bárha inségmunka is. — Kiszédeleg. Szorongatja kezében az ingyenebéd-utalványt. — Kilakoltatnak, kidobnak, az uccára kerülök a családommal együtt, — ez gomolyog a levegőben. Eljött, megérkezett az utolsó stáció, a végzetes május. Magas, duzzadt testű, feketefátyolos aszszony rángatja az írásait. Ott áll ő is a sorban a többi között. Polgári iskolai tanárnőnek készült. Állása nincs, ez órát két és félesztendővel ezelőtt „leépítették", a gyermek minden órában itt lehet. Embertelen mélységből hörög ki láztól kicserepesedett száján a sírás. — Azt mondják, egyforma minden ember abban a pillanatban, amikor a világra jön. Egyformává lesz a nyomorúság örvényében is. Átadják egymásnak a helyet: öreg, fiatal, férfi, gyermek, aszszony. A sofőr, a szabó, a szegényházi lakó és az, amelyiknek a szegényházba bejutni minden álma, élete, reménysége, a földi és égi menyországa. — Én volnék az a bizonyos P. József. Hiszen tetszik tudni. — Lelógó, galambősz, magyaros bajuszát kétfelé törli. — Az én öcsém volna az a rokkant, aki két mankón hangyalódik. Az, aki öngyilkos volt. Bizony beugrott a Dunába három hónappal ezelőtt. — Ezt nagyon büszkén mondja. — Mindig hős volt, a háborúban is. Ha együvé kerülhetnénk a szegényházban. — Jól van, meglesz. Nem elégszik meg a kis öreg a puszta ígérettel. — Igazán mondja? — kérdi. — Mintha már ott is volna. —