Friss Ujság, 1934. május (39. évfolyam, 97-121. szám)

1934-05-01 / 97. szám

2 biztatják. — Szerdán már jöhet is ehhez az őszhajú kisasszonyhoz, megkapja az Írást. — Szépen van mondva emberül. Majd imádkozok értük a tiszta ágyban, az öcsém is, a kétmankós. A babérerdő után .A tapsokból, a dicsőségből, a diadalorkánból ez maradt meg a nagy színész özvegyének: sor önkiéül fogadják a sorból a fekete fátyolos asszonyt és megrendülve viszik be a belső szobába... Kiemelték a sorból, de a sorsa ugyanaz, mint a többié: kin, gond, sírás. A babérkoszorúk még megvannak. A nagy ember árnyéka még itt van közöttünk. A felesége pedig hurcolja a nyomorúságot. Ó, de szegény, de furcsa nemzet is vagyunk mi.... Hogy ezt mind viselni tudjuk. Főzőkanál, árvaház Valamelyik főzőhelyen szakácsnő szeretne lenni a „menekült" polgármester özvegye és a volt tisztviselőnő is. Hogyne, tudnak főzni mindketten, valamikor „jó házat vittek"... Az árvaház ajtaján kopogtatna a következő. A 15 esztendős, hatodik osztályos, az apja helyett jött el. Mutatja az orvosi bizonyítványt, az apja tüdő- és mellhártyagyulladásban fekszik, az anyja napszámban van. A többi gyermek még kicsi. Az orvosságot nincs miből megvenni. Az óra fut, már elmúlt egy óra is. A vizsgadíjért könyörög a főiskolás, a kertészethez szeretne bejutni, amaz, a mezítlábas cipőt Szeretne kapni, az epileptikus ágyra járó szeretne lenni, de egy hétre előre kell fizetni... Kisértetes képek... Ezt az általános fogadást valahol a város közepén kellene rendezni egy nagy fa alatt, úgy mint a táblabírák idejében. Hogy lássák azok, akiknek még ma is van miből adniok. Elsápadnának és sietve adnának, mnért ráébrednének arra, hogy milyen mély a nyomor ebben a mi tündérszép fővárosunkban. — A pápai református főiskola ünnepe. Százötven esztendeje, hogy a pápai református főiskola visszatért száműzetéséből a közeli Adásztemel községből. Ebből az alkalomból a pápai református egyház és a főiskola emlékünnepet rendezett Adásztemelen, ahol a református templom falán elhelyezett emléktáblát leplezték le. Az emléktáblánál Öle Sándor pápai lelkész tartott magasszárnyalású beszédet, majd Győry Elemér főiskolai tanár szép beszédben felavatta a hősi emlékművet. Szirmes írta: Perlaky Mária A nap izzó tartályából bőségesen ömlik az alkonyati fény. Sugarainak alázuhanó árja lehetetlen színekkel festi be a szembenlévő és messze tünedező partokat. A penzió erkélyéről el lehet látni a végtelenbe. Odáig, ahol a tenger hullámai már egybefolynak az égboltozat alsó övezetével. Az egybegyűlt társaság, mely ott áll az erkélyen, néma megilletődéssel figyeli az alábukó napfény haldoklását. Ahogy mégegyszer végigsimogatja finoman karcsú kedvesét: a tengeröblöt. Ahogy mégegyszer rácsókolja utolsó csókjáttitkos arájának hófehér vállára, a hullámzó habokra. Ahogy ölelésbe veszi legszebb hitvesét: a sokszínű ég peremét. A társaság is búcsúzik. Egymástól és a nyártól. Letelt a szabadság, az arcokra szomorúság telepszik. A penzió legvidámabb társasága mond búcsút egymásnak: „Szirmes". Erre keresztelte őket egy önfeledt nyár. „Szakíts illatos rózsát míg lehet". És ők szakítottak. Szerelemben, örömben, jókedvben, dalban, csókban, semmittevésben. Huszonnyolc nap önfeledtségében. És most mindennek vége. Különösen a nők csendesednek el. Ők nem csak a nyártól búcsúznak, de mindnyájuk kedvencétől is, dr. Vértestől. Vértes agglegény, ősz hajjal, mindég élesre vasalt nadrággal, örökös derűvel, az öregedő férfi minden charmejával, mely mögé láthatatlanul megbújt a kora. Nem tudták hány éves. Nem is kutatták. Ő meg végtelen ügyességgel tudta elfelejtetni mindazt, ami könyörtelenül jelezte az idő múlását. Nem engedte meg magának azt a luxust, hogy öregnek lássák. Meg is maradt fiatalnak, aszszonyok kedvencének. Négy asszony és egy tizennégyéves lányka tartozott a társasághoz. Mind szerették Vértest. Komolyan . . . unalomból . . . nyárból . . . de: szerették. És bár Vértes csak egy asszonyt tüntetett ki, ez nem zavarta a többieket abban, hogy szivükben reményt ne tápláljanak. Talán . . . egyszer . . . mégis . . . Most ott áll Vértes az asszonyok előtt, kezében rózsacsokor. — Mátraynénak — gondolják keserűen az asszonyok. De ime Vértes kivesz a csokorból egy szálat és csak azt nyújtja Mátraynénak. A következőt leteszi az örökké vidám Majomé elé. Az utolsó rózsa a tizennégyéves Alinkájé. — A nyár emlékére — mondja Vértes. — Köszönetül a szép napokért, melyeket kedvességük, szeretetük, vidámságuk tett felejthetetlenné. Hamiskás mosollyal még hozzáfűzi. — És a rózsa mellé mindenki gondoljon valamit, amit leginkább gondolni akar. Mátrayné arcán csöndes öröm suhan át. — Kedves, — gondolja. — Tudom, a rózsák csak nekem szólnak. De te okos vagy és nem akarod, hogy a többiek irigy mosolya megrontsa örömömet. Köszönöm. Majomé szemöldökei ívbe szaladnak fel homlokára. — Bah! — gondolja. Szivében már lezárult a nyár, lezárultak az illúziók. A másik két asszony csöndesen mond köszönetet. Arcuk nem árul el semmit. Ez lehet közömbösség, lehet romantika, lehet nagy mélység. Senki nem lát szívük mélyére. Másnap aztán jött a száraz valóság. Csomagolás, kapkodás, hajóút, hordár, tülekedés, émelyítő forróság, vonat, elhelyezkedés. Aztán megindul a vonat és viszi magával az asszonyokat, a nyarat, az emlékeket. Vájjon hová lettek a rózsák! Kollárné a negyedik asszony, megkérdezi Alinkát: — Mi lesz a rózsákkal! — Ha megérkezünk vízbe teszszük. — És aztán! — Hát aztán elszárad. — És aztán! — Jaj Istenem! Hát elszárad. Eldobjuk. Mátrayné nem szól. Arra gondol: lepréseljük, eltesszük örök emlékül. Majomé rózsája ott díszeleg útigavallérja kabátján. Ennek a rózsának a sorsát, már az első perc eldöntötte. Kollárné odafordul a harmadik asszonyhoz. — Ilonka, mit csinálsz Vértes rózsájával! Áhitatos lesz az asszony hangja. — Elteszem a vitrinbe. Hiszen olyan kedves volt Vértes. És még soha nem volt ilyen szép a nyár. Mátraynét nem kérdezi senki, ő úgy érzi, az ő rózsáját nem érheti hervadás.• Egy hónap múlva kerestem az öt szál rózsát. Nem találtam sehol. Elhervadtak . . . szétszóródtak. Azok is, melyeket a szeretet akart örökre megőrizni, azok is, melyeket már az első félórában halálra ítéltek. Virágsors . . . emléksors! Az idő megfakítja, elhervasztja, színtelenné teszi. Az élet meg pereg tovább és az emberek tovább szakítanak illatos rózsát. Amíg lehet! FRISS ÚJSÁG 1934 május 1. kedd S migesített hurcolkodó, rozoga, törött bútorok, ütött-kopott fazekak, a vándorló gyermekkocsi, az uborkás üvegbe rakott összes élelmiszerek, falatka kenyér, kanálnyi zsír, maradékliszt, a zsákokba gyömöszölt, lepedőbe kötött ágynemű, a kidőltbedőlt szekrény, a hurcolkodó szegénység, a pompázatos, gazdag fővárosnak a visszája. A vándorútra kelt, lakbérhátralékok elől menekülő és lakbérhátralék elé menetelő portáj. Az ünneplő vadgesztenyefák, az illatában fürdő orgonabokrok, a csodaszép parkok, a sétányokon tolongó díszes ruhák, a gyönyörű főváros — kívülről. Belülről pedig az igazságot őszintén feltáró számadatok: 65 ezer kilogramm kolbász, 87 ezer kilogramm hentescikk, 8 ezer kilogramm marhahús és — ne csodálkozz, óh ember, mert úgyis hiába csodálkoznál! —12 ezer kilogramm lóhús. Ennyivel kevesebb élelmiszert adtak el ennek az évnek első szakában, mint az elmúlt esztendőben ugyanezekben a hónapokban. Ez volna tehát a súlyos valóság, sorsunknak — úgynevezett — jobbrafordulása mögött 13 ezer 523 üres lakás, üzlet és műhely. Nem azért, mert hiányzik, aki beüljön az üres lakásba, a műhelybe és üzletbe. Hiszen emberből volnánk itt elegen, akiknek még fedelük sincsen, akik a pinceodúkban húzódnak meg. Iparosból, kereskedőből is volnánk elegen, azok mind szeretnének díszbevonulást tartani a kenyéradóműhelybe, üzletbe. De miből! De honnan! Mikor a hivatalos beszámoló is azt mondja, hogy nem jut már a lóhúsra sem. Már abból is kevesebb fogy. A büszke főváros, ki van mondva róla, hogy az egész világon vezet — a csecsemőhalandóság terén. Nem is olyan nehéz ezt megérteni, ha egyidejűleg megtudjuk azt is, hogy például a cukorfogyasztás terén viszont — fejenként átlagban — egyike vagyunk azoknak az országoknak, ahol a legkevesebb cukrot fogyasztják az emberek. Cukor, édes tej, édes kávé, az életadó édesség. De miből, de honnan, ha húsra sem jut. Kenyérre se jut! Pedig mi volnánk az a bizonyos varázsos tündérkert, ahol a világ legjobb búzája terem, ahonnan kiviszik a cukrot Londonba, Svájcba és különböző más országokba. Azoknak jut belőle. Olcsón, olcsóbban, mint a hazai gyermekeknek, aki mégis vezet, vezet a csecsemő halandóságban! Várjon hová is megyünk és hová is jutunk, ha így „haladunk" tovább! Ausztriában megszűnt a parlament A kormány beláthatatlan hatalmat kapott • Drámai ülésen szavazták meg az új alkotmányt Az osztrák parlament hétfőn tartotta utolsó ülését, amelynek utolsó feladata a Dollfuss kormány szükségrendeleteinek megszavazása és az új alkotmány törvényesítése volt. Ezen az utolsó ülésen hiányoztak a szocialista képviselők, akiket a kormány mandátumuktól megfosztott és egy csonka parlament temette el az osztrák parlamentarizmust. A bécsiek még egyszer utoljára látni akarták, mint vonulnak fel a kormány tagjai és a képviselők az utolsó ülésre és óriási tömegben vették körül a parlament épületét, amelyet rendőrség és katonaság tartott fegyveres védelem alatt. Hampel doktor, a nagynémetek képviselője tiltakozott a parlament összehívása ellen és azt alkotmányellenesnek bélyegezte. Az elnök közölte, hogy a kormány 451 rendeletet terjesztett a Ház elé, közöttük az kj alkotmányról szóló törvényt is. Az ülést ezután rövid időre felfüggesztette. Az alkotmányozó bizottság a kiadott rendeleteket 20 perc alatt letárgyalta, majd ismét összeült a parlament, hogy a bizottság javaslata alapján szavazzon a rendeletek sorsa fölött. Hampel doktor, a nagynémetek képviselője ismét tiltakozott és kijelentette, hogy a kormány rendeletei alkotmányellenesek. Poppá nagynémet képviselő ugyancsak ünnepélyesen tiltakozott a jelenlegi kormányzat ellen és népszavazást követelt. Felszólította a köztársasági elnököt, hogy tagadja meg a hozzájárulást a parlament határozataihoz. A keresztény szocialisták szóma ka a Dolffuss-kormányt dicsérte és hitvallást tett az önálló és katolikus Ausztria mellett. Szavait, különösen mikor Dollfussról beszélt, lelkesen megtapsolták. Az alkotmányjogi bizottság előadója bejelentette, hogy Ausztria 60 esztendős parlamentáris korszaka véget ért. Akik Ausztriát vezetik, a felhatalmazással beláthatatlan teljhatalmat kaptak. Bizalmát fejezte ki Dollfuss iránt, akit az osztrák nép vezérének nevezett. Ezután a képviselőház megszavazta az , alkotmány megváltoztatásáról szóló törvényjavaslatot, jóllehet a szükséges kétharmad többség nem volt jelen. A nagynémetek többszöri tiltakozásuk után drámai jelenetek közben elhagyták az üléstermet. Hasonlóképpen elfogadták az alkotmánytervezetet a szövetségtanácsnak nevezett felsőházban is. A parlament ülésezése alatt hire terjedt, hogy Miklas elnök rövidesen lemond tisztségéről. Ezt a hírt azonban megcáfolták. vxx\vxvx\x\\x\\vv\\\\\vx\v Halálra sújtotta a 3000 voltos áram A városi gépész tragikus szerencsétlensége Vasárnap délben halálosvégű szerencsétlenség történt Győrújvárosban. Bányász Ferenc 58 éves nyugalmazott városi gépész társával, Gáspár Istvánnal együtt felmérte az új, városi villamosüzemre berendezett vízvezetéki szivattyúház térfogatát. Munka közben Bányász Ferenc véletlenül hozzáért a villamos kapcsolótáblához, amelyből 3000 volt feszültségű szikra pattant ki és ez a földre sújtotta a szerencsétlen embert. Bányász egyetlen jajkiáltással eszméletlenül esett össze. A kihívott mentők azonnal mesterséges légzést alkalmaztak nála. Kétórai megfeszített munka után sem sikerült Bányász Ferencet életre kelten, aki a mentőorvos karjai között meghalt. A szerencsétlen embernek súlyos szívbajban szenvedő felesége van, akinek eddig nem merték megmondani férje tragikus halálát A vizsgálat megindult annak kiderítésére, hogy a halálos szerencsétlenségért kit terhel a felelősség. Dr. Fényes Kili is. egész nap. Rákóczi-út 32. I. óra. 1. (Rókussal szembeni