Független Magyarország, 1903. március (2. évfolyam, 344-373. szám)
1903-03-15 / 358. szám
1903. márczius 15. FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG 1 29 a tanácskozások eredménye egy ideiglenes kormány megalakítása volt, mely Dupont de l’Eure elnöksége alatt Ledra Rollin, Lamartine, Arago, Garnier Pages, Crémieux és Louis Blanc-ból állott. Ily gyorsan omlott össze a világ egyik leghatalmasabb királyi trónja. A királyságnak vége lett. Az ideiglenes kormány csak átmenetül szolgált a köztársasághoz, melyet később a császárság váltott föl, hogy ismét helyet engedjen a most is fönálló köztársasági államformának. Emlékezés 1848-ra. "SS* ■ Sötét, fekete felhők homorúinak Tavaszi mennyág máskor kék ivén, Bármerre nézek: most téli borúlat, 8 hideg közöny az emberek szivén, Énlelkemre is veti már az árnyat... ■— Jöjj emlékezés s fehér galamb-szárnyad Röpítsen ama'szép tavaszba át: Hadd ontsa rám meleget, sugarát! Dermedt szivét a földnek meg légy tati; Tisztább, odébb itt a langy fuvalom; Sugár csókját a nap sűrűbben hinti, Dúsabb ígéret csüng a gályákon... Nem volt e földnek több ilye kikeletje: Mámor borult varázslón a szivekre, Szabadság édes égi mámora . . . — Köszöntlek: eszmék tettdús nagy kora: Mi zaj riad? — Im ajkról-ajkra adják — Mint apostolok — az uj szent igét: «Egyenlőség, testvériség, szabadság» Dobogtatja agg, fiatal szivét! S békén előbb: tintával, tollal, szóval, Harcban aztán: a büszke lobogóval, Vérrel, karddal is érte síkra száll, Jelszava egy: győzelem, vagy halál! . Itt a datos szivek madara szárnyal —• Petőfi zengi bűvös énekét, Kossuth gyújtja ott lelke sugarával, A szabad eszmék fényszövétnekét!... A dal visszhangját zengi közel s távol, S a szövétnek beragyog, viligol Alacsony kunyhót, büszke palotát, s az ur a szolgának testvér-jobbot ád, Harcz-riadóra —• bérezi táj és róna •— Csaták virágát — hősöket terem! Kinek helye még anyja mellett volna, Gyermek-ifjú küzd véres harczteren . . . Hadak ura mosolygó kedvvel nézi, Zsenge erejét erővel tetézi S hirvirág nyit, ahol jár, nyomdokán, Cser koszorú a honvéd homlokán! Hogy tudnak élni! — küzdve vaskarukkal, Nyár hevét állva, tűrve tél fagyát, Hogy tudnak halni !— Utolsó szavukkal Áldva, imádva az édes hazát ... Himnuszuk zeng a csata-zajon által Dalolva mennek szembe a halállal!... Isaszeg, Sarló, Vácz s Buda foka. Dicsőségük megannyi oszlopa! ... ötvenszer nyíltak azóta a rózsák, Ötvenezer fújt a hervadás szele, De nem bántó, azt az őszi múlandóság: Mely e szép tavasz édes gyermeke, Melynek honfivér öntözte meg ágyát: Magyar szabadság viruló virágát, Mely mama dicső szép tavasz-napon Tárta ki kölykét büszkén, szabadon! Nem volt e földnek több ily kikeletje, Kikeletnek több ily virága — soha! S bimbók tavaszt gyümölcsös év követte . . . ■— Borulj le áldva gyenge unoka: Hol a küzdők sírjai domborulnak.. S körüled most felhők komorulnak, Bízva felében, nézd, kövesd, imádd. Negyvennyolc örökfényü csillagát! Lampérth Géza. Szemtantk fölejgyzései 1848. márczius 15-ikéről. 1. Székely József, az 1848-iki márciusi napok együk szemtanúja, ki 1848-ban a mérnöki egyetem hallgatója volt, s majd mint tüzérhadnagy végigharcolta Világosig a szabadságharcot s azután mint tagositó mérnök Deésen működött, érdekesen irta le az 1848. március 15-iki budapesti eseményeket a következőkben: 1848. március 15-ike szerda nap volt, ködös, borús idő; reggeli 7 óra tájt mentem fel a mérnöki egyetemre, az előadásokra; látom a Kigyó-utca szegletén Lüceit, a szép tehetségű írót másodmagával, hogy egy nyomtatványnak a falra való felragasztásával bajlódik. Sírkéit jól ismerve, hozzá megyek s mivel sokkal törpébb volt nálamnál, a fején keresztül nyúltam és a már jól megcsirizelt papirost odanyomtam a falhoz; körülbelül ez volt írva a nyomtatványra: «Testvéreim! A pillanat, melyet élünk, komolyabb teendőkre szólít fel bennünket. Európa minden népe halad és boldogul: haladnunk és boldogulnunk kell nekünk is, követeljük jogainkat, melyeket tőlünk megtagadtak és kívánjuk, hogy azok mindenkivel közösek legyenek; kívánjuk a sajtószabadságot, a cenzúra azonnali eltörlését és felelős minisztériumot Budapesten, évenkénti országgyűlést Pesten és pedig rögtön, stb. S amikor ezen felragasztási műtétet elvégeztük, már körül voltunk állva, úgy, hogy alig tudtuk magunkat keresztül törni, hogy az egyre növekedő tömegből kivergődjünk. Bementem Sírkeivel a Pivax-kávéházba. (E kávéházat bérlőjéről hívták így, az Úri utcában volt, melyet ma Koronahercegutcának neveznek.) Itt szokott akkor a pesti fiatalság gyülekezni. Itt hallottam, hogy a proklamációt Jókai írta. Ő maga is személyesen ott volt, kívüle jelen voltak még: Petőfi, Vasvári, Degré, Lisznyai és sokan. Láttam, hogy itt valami nagy dolog van készülőben, de mivel sem orvosok, sem mérnökök, sem jogászok nem voltak, kedvetlenül fölmentem az egyetemre a geometriai előadásokra. Tanárunk, Peczval, igen szigorú ember volt, az osztályba való belépésekor szokta rendesen felolvasni a katalógust, s minthogy még egy absentium sem volt s nem is akartam, hogy legyen, nem volt mit tenni, mint a legnagyobb keserűséggel, bánattal és kíváncsisággal felmenni az osztályba és szokott helyemet, az első padban, éppen a tanárral szemben, elfoglalni és figyelni. Az előadás a legnagyobb csendben folyt, amidőn úgy kilenc óra felé a folyosón roppant lárma támadt és abban apercben az ajtó kicsapódik és belép Petőfi. Az összes orvosnövendékek utána tódultak be, úgy, hogy zsúfolva voltunk, s ez mind egy pillanat alatt történt. Petőfi éppen a tanár mellé állott a katedrára komolyan és egészen exaltálva (különben én igen sokat voltam Petőfivel, de őt nevetni soha sem láttam.) A tanár kissé félre állott és ekkor Petőfi egyszerre, mint egy menydörgés, elkezdte szavalni a «Talpra magyar»-t, melynek minden versszakára elkiáltottuk vele, hogy esküszünk, de ez a kiabálás, éljenzés, oly erős volt, hogy azon csodálkoztam, miképpen maradhatott a falon a fekete számoló tábla, amely tele volt számtani levezetésekkel, hogy le nem hullott. Mikor Petőfi Nemzeti dalát elszavalta, azt kiáltotta hozzánk: «Utánam fiuk» és azonnal indult is ki, mi pedig utána, mikor már kiértem a mérnöki egyetem térre (a mérnöki egyetem akkor a franciskánusok kertjében egy kis emeletes szobában volt, ott, ahol most a Ferenc-rendiek határa van), akkor már az a kis tér zsúfolásig tele volt néppel. A Pilvaxból az ifjúság először az orvosi egyetemre ment, onnét jöttek a mérnöki egyemre és most mentünk a jogászokhoz. De itt már bajosabban ment a dolog, mert a földszintet és két emeletet összejárni nem lehetett, hanem kiabáltunk és arra mind kijöttek. Azonban egyik tanár jogászhallgatóit kimenni nem engedte és kinyilatkoztatta, hogy előadáát félbe nem szakítja; de lesz az ijesztés, nem ért semmit, ott hagytak mindnyájan sé faképnél és lejöttek az Egyetem-térre. Hasonlítottunk a méhekhez, mikor zajt eresztenek, dongtunk, zúgtunk, de a történtekről és a még történendőkről még tájékoztató fogalmunk sem volt. Az Egyetem-téren újból elszavalta Petőfi a «Talpra magyart» harmadszor. Ezután beszélt Jókai s minden szava lángolt, gyújtott. Utána még Vidats János tartott beszédet. Az eső már javában hullott és dél is közelgettt, a tömeg nemhogy apadt, hanem inkább szaporodott, úgy, hogy csaknem egy órai idő kellett, míg a jogászok egyetemétől a Hatvani utca közepéig keresztül tudtam magam fúrni. Ott volt a Landerer és Heckenast nyomdája. Midőn én oda érkeztem, Petőfi, Jókai, Vasvári, Sütkei a sajtót már lefoglalták és a német betűszedők vivátkiabálások között szedték a «Nemzeti dalt» és még azt, hogy «Mit kíván a nemzet?». Amig e betűszedések és nyomtatások történtek, beszéltek többen, így pl. Vasvári: «A pápa volt az első — monda :— aki meggyujtotta a röppentyűt és ezek elpotyogtak végig az egész Európán; megkezdődött Szicíliában, hogy folytasták Franciaországban, Ausztriában és Pesten ;nem kell többé cenzúra, nem kell pap, hogy egy harmadik vigye imádságunkat az Istenhez, ezután közvetlenül szólunk az Úrral». Megjegyzem, hogy a papokra azért haragudott, mert Körmöczy volt a pecsovicsok igen híres szónoka, kivel később is igen sok bajunk volt. De ki tudná azt elmondani mind, ami itt történt és amit látott, hallott, és érzett az ember. Beszélt Degré, Egressy Gábor, Jókai. «Le az esernyőkkel uraim, — monda — mert aki a kalapját félti, az félti az életét is; aki a ruháját félti, az félti a bőrét is» és az esernyőket erre mind leeresztették, pedig ugyancsak szakadt az eső. Ekkor a franciskánusok templom-tornyában megkondult a harang, valószínüleg isteni tiszteletre. Fölkiáltott Sükei: «Uraim, most húzták a lélekharangot, hogy temessük el a cenzúrát, kívánjunk néki e örök nyugodalmat». Ekkorra már elkészültek a nyomtatványok és marokkal szórták ki az ablakokon a publikumnak. Tehát a szabad sajtó már meg volt, mert «imprimatur» nélkül kaptuk a 12 pontot is. A plakátokat az utcák szögleteire azonnal kifüggesztették és olvasható volt a magyar nézet kívánsága 12 pontban, magyar és német nyelven. A «Pilvax»-ban pedig ki volt az oszlopra írva, hogy «Metternich, a vén róka, Bécsből megszökött». Le is volt pingálva, miként fut, hogy a lába sem éri a földet, akkorát lép; egyik kezében, aktákat, a másikban zsebkendőbe kötött batyuját vitte. Innen a múzeumi térre mentünk, hol beszéltek többen. Onnan a városházához, hol a centrum páterek össze voltak ülve. ők sem, mi sem oszlottunk szét, míg a programm egészen elfogadva és aláírva nem volt és ki nem publikálták. Innen aztán egy deputáció ment Budára az öreg Táncsics után. A deputációt Almai Mór vezette, éppen az, aki elzárta. A helytartó-tanács a maga kebeléből nevezett ki deputációt, a katonai őrsereghez Táncsicsért. S miután e deputácionális testület, Nyáry, az alispán, és többen kezeskedtek, kiadták a foglyot még abban az órában. A várban felültették az öreg Táncsicsot egy kocsiba és a hajóhidon keresztül Pestre, a városházáig mind emberek húzták, fáklyák világánál, mert 7-re járt az idő s annyian voltunk a hidon, hogy már csak egy pár ujjnyira állottak kint a csolnakok a vizből s ha még többen jönnek a hídra, elsülyedtünk volna. A színházban a «Két anya gyermekét» akarták játszani, de Bajza, aki akkor a Nemzeti Színház direktora, volt, többek kérésére a «Bánk-bán»-t adatta elő és Bánk-bán Egressy Gábor volt. Már az előadás javában folyt, midőn berohantak a Budáról jövők. Ezek elfoglaltak minden helyet, földszintet, páholyokat, karzatokat, s az előadást félbe kellett hagyni a nagy zaj miatt. Most kezdődött a zavar, egy része kiáltotta, hogy kezdjék újból, más része a folytatását ordította, hanem Erkel