Függetlenség, 1881. április (2. évfolyam, 90-118. szám)

1881-04-10 / 99. szám

Budapest 1881. — Második évfolyam. Szerkesztői Iroda Budapest, XV. koronaherczeg-utolsó. sz. Csak bérmentes leveleket fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁR : Vidékre postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva. Egész évre........................................16 frt Félévre.................................... 8 frt Negyedévre.....................................4 frt Egy Mrs *.....................1 frt 40 kr. éa kiadó hivatal 99. szám. Egyes szám Ara: 5 kr.FÜGGETLENSÉG. POLITIKA, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Vasárnap, április 10. Szerkesztői Iroda kiadó hivatal Budapest, IV. komaherczeg-utm 3. ss Előfizetési pénzek, hirdetések, nyiltterek a kiadóhivatalba czimzendők A cZitáét és az utasát pontosan megjelölni kéritik. Bülietéseket és nyilttaroket árszabály szerint télyen a kiadóhivatal és Alföldünk. Izgatottan lesi az ország az Alföld derék városainak jobb ügyre méltó ember fölötti küzdelmét azzal az elemmel, amelyet a természet felfordult időjárásán kívül, főképp rendszeretlen szabályozás zúdított a nyaka közé, mint évről évre megújuló harczot. Sok helyt az emberek méltán kezdenek gondolkozni, nem jobb volna-e semmi szabályozás, mint a mostani ? A hiányos, vízi-viszonyainkkal és gazdasági érdekeinkkel ellentétes, minden egyöntetűséget, minden rendszert nélkülöző szabályozás csakugyan oly vidékeket is belevont az árveszélybe, amelyek eddig a vizet, csak mint ivószert, de nem mint ostromló hadat ismerték. Az óriás költségek, amelyekbe a szabályozás a birtokosoknak került, az évenkinti védelmi költségek, amelyek fölemésztik a vagyont, természetszerűleg érlelik meg az idegeiben és jövedelmeiben kimentett népnél, hogy ennél az állapotnál jobb az ősi állapot. Az ősi állapot mellett a folyók időszakonkint kiöntötték, de csakhamar lefutottak, s ha minden évben vetni nem is lehetett az ártereken, de jövedelmező marhatenyésztés kárpótolta a veszteséget. Most se vetni, se marhát tenyészteni nem lehet, a nagy erőfeszítéssel fentartott gátakat áttörő víz hol itt, hol ott önti el a vidéket. A szabályozási és vízvédelmi terhek még jobban duzzadnak, mint a folyók, s így duzzadva még az áradásoknál is rombolóbb munkát hajtanak végre a gazdákon. Tönkre teszik őket, mert lehetetlen elbírni azokat az óriás költségeket, amelyeket adó, vízszabályozási, vízvédelmi és egyéb terhek vállaikra raknak. Leggazdagabb városaink adósodnak igy el, legszorgalmasabb gazdáink fosztatnak ki. S hagyján, ha legalább idegeiket megóvnák a folytonos izgalomtól, ha a szabályozás következtében némi biztonsággal használhatnák földjeiket. De a mai tarthatatlan állapotok mellett se nyugalmuk, se jövedelmek, csupán csak terheik vannak, amelyeket lehetetlen lesz elviselni, mert úgy nőnek, mint a folyvást emelt gátak, anélkül, hogy az áradatot feltartóztathatnák a menteni tervezett földekről. A vízmedenczék, amelyeket a természet alkotott, eltűntek, azt hitték összevissza különböző szélességre és távolságra hányt gátak között elfoly a víz. Ki is számitgatták, hogy ekkor, meg ekkor ennyi volt a legmagasabb vízállás; hozzáláttak, hogy ennél még ennyi meg ennyi hüvelykkel legyen magasabb a gát. Jött a következő tavasz, s az az előbbi vízmagasságnál annyi meg annyi hüvelykkel nagyobb töltést sebtében idegfeszitő félelmek között kellett nyulgátakkal magasítani, hogy az egyik ponton visszatartott víz más határ nyakába szakadjon. Így megy ez most már évenkint, s más vádlott hiányában a bűnbak az ég. S az ég évről évre próbára teszi a magyar nép türelmét és szabályozóink szakképzettségét, hogy bebizonyítsa, mily kiszámítás nélküli tervszerűtlen az egész vízszabályozási rendszer. Igazi kontár mű, rosszabb a természet törvényein és a tapasztalat okulásain alapuló legutolsó halász technikai rendszerénél ; rosszabb magánál a szabályozatlanságnál, mert ez legalább nem kerül semmibe, s ad legelőt minden évben, s ad időszakonkint földet is mivelés alá, de ez se legelőt, se földet nem ad, mer' rázuditva, lefutni nem engedi a viztömegeket. Egész vidékek vannak, ahol boldognak éreznék magukat az emberek, ha nem kellene fizetni szabályozási költséget azokért a területekért, amelyeket Sáros-Patakon már két iteze borért is ide adtak annak, aki vállalkozott viselni az e földre eső, elviselhetlen terheket. Vagy egészséges, rendszeres szabályozás, vagy semmi, csak a mostani szabályozás nem, mert az dönt és kifoszt egyszerre. — április 9. A Szerbiával kötendő kereskedelmi konvenczió különböző szerződési tervezetei iránt folytatott három napi tanácskozások után, a tárgyalások tegnap bezárattak, miután két pont kivételével az összes részletekre nézve megállapodás létesült. Mihelyt az osztrák-magyar, valamint a szerb kormányok e két differencziára nézve határoznak, az utolsó ülés ez ügyben meg fog tartatni. A képviselőház április 12-én kedden d. e. 10 órakor ülést tart. Az osztrák-magyar-német szerződési tárgyalásokra vonatkozó tanácskozások, bizottsági ülések útján újból felvetettek, s most már kilátás van, hogy egy bárha nem sok tételre kiterjedő tarifaszerződés létre fog jönni. Az osztrák és magyar kormányképviselők jövő kedden szándékoznak innen elutazni. Tisza Kálmán miniszterelnök, gróf Szapáry Gyula pénzügyminiszter és K. Kemény Gábor kereskedelmi miniszter holnap este Bécsbe utaznak, hogy ott közös miniszteri értekezletekben részt vegyenek. Miféle? A választási mozgalmak rovatában közölünk egy felhívást, amelyet Veszprém vármegye polgáraihoz intéz „a veszprém megyei ellenzék ideiglenes végrehajtó bizottsága“ egy május első napján Veszprémben tartandó „általános ellenzéki pártértekezletre.“ Megvalljuk e felhívás sajátságos czégére, még sajátságosabb színkeveréke, s legsajátságosabb eszmezavara, nagyon meglepett bennünket. Egész új és eredeti valami az „az általános ellenzéki pártértekezlet“ határozott színvallás, nyílt elvi kijelentés nélkül. Hosszas és alapos buvárlat tárgyává tettük a felhívásnak szellemét, betűjét és tendencziáját; apróra bonczoltuk részeit és tartalmát , de a leggondosabb fürkészés után se voltunk képesek meghatározni hazánk égalji, néprajzi és politikai viszonyaihoz képest miféle jellegű lesz ez az „általános ellenzéki pártértekezlet ? Állat, növény vagy ásvány-e hím-e vagy nőstény, emlős, vagy puhány? hogyan osztályozzuk, hogyan tiszteljük ? Van itt az országban társalgási ellenzék, vagy más néven egyesült ellenzék, vagy ismertebb nevén habarék, van pártonkívüli ellenzék , de igazi ellenzék hit, elv, programm, törekvés és czél szerint igaz ellenzék csak egy van s ez : a függetlenségi párt. Ez aztán nem is szégyelli se nevét, se hitvallását. Bevallja egész világ előtt nyiltan, hogy hijják, bevallja mit akar, nem bújik általános ellenzéki név alá, mert e szó ellenzék magában csak szó, üres szó, politikai semmi — elv nélkül. Úgy ám! és nem különben. A kérdése szerint az, miféle ellenzék az az ellenzék, amely általános értekezletet üi össze? Mert a bombaszt: „sorakozzunk a haza javának, szabadságának, a jog és igazságnak nevében az ellenzéknek türelemmel és kitartással megszentelt zászlói körül újból, s mutassuk meg, hogy Veszprém vármegye összes választókerületei, összes választói ma is egy közös jelszóban fejezik ki mindazt, mi honfi elmét, honfi szivet gyötör: Le a Tisza-kormánnyal!“ — ez a jelszó ily bombaszttal elmondva szép is, igaz is, de nem elv, nem programm, nem színvallás, hanem csak lép, a melyen a könnyen hivő megragadhat. Mi gyűlöljük Tiszát, küzdünk ellene erőnk teljességével, de azért a Tisza elleni harcz még nem jelentheti azt, hogy elejtsük zászlónkat, s meg ne kérdezzük: „Akik így beszéltek hozzánk, mit akartok, mi az elvetek?“ Mi gyűlöljük Tiszát és küzdünk ellene, de Veszprém megyében elveink diadalát, a nép hitét, nem dobhatjuk oda az „ellenzék“ neve alatt űzhető játéknak. Nem akarhatjuk, hogy a függetlenségi választók erkölcse és meggyőződése zavarba hozassék , kiaknáztassék és megcsaltssék. — Az ellenzéki név, s a Tisza elleni harcz proklamálása elég hatalmas vonzó erővel bírnak arra, hogy a választók felüljenek egy mozgalomnak, amely nem tanít elvre, nem ad programmot, de maga az ily felülésre dolgozás rontja a választók erkölcseit, mert politikában nem a „közös jelszó“ a fő, hanem a színvallás. Mi módon számolhatna le az elvi nagy czélokért küzdő ellenzék ily mozgalomban saját hő becsületes elemeivel, ha az ellenzék név alatt ott ragasztották és újabb csalódásnak kitették? Egy szóval a politikában, ma és épen Tisza csalása után, nincs jogosultsága a többlakiságnak, nincs értelme a szivacs állapotnak, amelyről egyik természettudós nagy bölcsen kisüti, hogy növény, a másik meg, hogy állat. Nálunk a világos meghatározásra van szükség, hogy a választók saját öt érzékükkel megkülönböztessék : ez a függetlenségi párt, ez a habarék, így és nem máskép, s mert így, a függetlenségi választóknak nincs mit keresni azon a gyűlésen, mert az az általános ellenzék köpenynek elég tág köpeny, a felénk hajló habarék kerületeket félrevezetni, de nem zászló, amelynek színe és jelszava van, s amely körül tömörülni a jövő érdekében szükséges. Nyilatkozat: A képviselőház csütörtöki ülésében jónak látta Tisza Kálmán miniszter úr engem azzal vádolni, hogy én egy nyomtatványban a szegényeket a birtokosok ellen lázítottam. Nem akarok kiterjeszkedni arra, hogy összefér-e a lovagiasság szabályaival egy elnöki engedéllyel távollevő képviselőt nyilvánosan a miniszteri pádról rágalmazni. Megszoktuk Tisza Kálmán minisztertől, hogy eszközeit meg nem válogatva küzd hatalma érdekében. Az az ő dolga, de magam, úgy pártom iránti kötelesség tiltakozni oly ráfogás ellen, melynek semmi alapja nincs és nem lehet azért sem, mert csak őrült teheti azt, hogy maga ellen izgasson; miután magam is a birtokosok közé tartozom, kinek bár földjét nem 1000 számra, hanem csak száz holdankint mérik s így magam ellen is kellett volna izgatnom, ha a miniszter úr igazat mondott volna. Izgattam és fogok is tőlem kitelhető módon a nemzetet tönkretevő kormánypárt ellen, legyen bár azok pártján nagy úr, gazdag, vagy szegény, de saját, úgy a többiek földje felosztását Tisza Kálmán kedvéért sem fogom hirdetni. A miniszter úr elfelejti tán, hogy midőn Somogy megye 69-ben 8 ellenzéki képviselőt választott, 4 szélsőbaloldalit, és 4 balközépit, a Deák-párt egy királyi biztost küldött az állítólagos földfelosztók ellen, kinek hatheti Somogyban léte után hosszú orral kellett minden bűnös nélkül hazatérnie, mert kisült, hogy ott földet nem osztott senki; ha ily fiaskót akar a miniszter úr újra, csak küldjön újra királyibiztost. De azt is kell állítanom, hogy a miniszter úr nehezen olvasta felhívásomat, mert abból csak azt olvashatta ki, hogy a kormány politikája ellen küzdök, de tiltakozom ennélfogva az ellen, hogy a miniszter úr mint vádlott, engem a vádlót bűnösnek deklaráljon. Kelt Budapest, ápril 9. 1881. Szalay Imre, országgyűlési képviselő. A merénylők pere Sz.-Péterváron. A pétervári hivatalos lap a következőket közli az első nap végbement tárgyalásról. A tárgyalás a vádlevél felolvasásával vette kezdetét. Ezután következett Ruszakov kihallgatása. Ruszakov alacsony termetű, igénytelen külsejű, szőke ember. Arcza nem mutat nagy észbeli tehetségre. Halkan beszél s e miatt több ízben meg is intették. Azt állítja, hogy teljesen Jeljabov befolyása alatt állott, és hogy kizárólag az ő utasításai szerint cselekedett. A múlt év elején — úgymond Ruszakov — a párt tagjává avattak, de csakhamar tapasztaltam, hogy egyedül nem érhetem el czélomat. Jeljabovval egy Ursinovicz nevű tanuló lakásán ismerkedtem meg. Ezen ismeretség folytán lehetővé vált, hogy különféle terveket dolgozzak ki, ámbár sohasem volt ambícióm, hogy a párt főnökévé legyek. Az ügy iránti odaadásom oly nagyi volt, hogy teljesen elégedettnek éreztem magamat azzal, hogy az összeesküvés eszközéül használtak. Jeljabov elvezetett engem az Izmailovszka Polk 7. sz. alatti lakására, ahol megismertetett egy emberrel, aki oktatást adott nekem a nihilisták elvei, czéljai és a birtokukban levő eszközök felől és havonkint 30 rubel segítséget ígért. Ekkor aztán oda törekedtem, hogy a munkások között terjesszem a nihilizmus elveit és hogy őket a társadalmi rend felforgatása czéljából nyilt lázadásra bírjam. Részt vettem a párt minden tanácskozásaiban, sőt néhányszor saját lakásomon is tartottunk tanácskozást. Minthogy leggyakrabban Jeljabovval érintkeztem, hamar megtudtam, hogy az orosz nép lomha természeténél fogva nagy párt alakítása nélkül nyílt lázadást kelteni lehetetlenség. A mi szövetkezetünk két csoportra oszlott, a terroristák és az agitálók csoportjára. Az agitálók csoportjához tartoztam én, Jeljabov, Perovszka kisasszony és két más egyén, kiket „rokkant“ és „kandúr“ néven szoktunk szólítani. A terroristák csoportjának az volt a feladata, hogy távol tartsa a párttól a kémeket, és hogy keresztülvigye a merényletet ama terv szerint, melyet a bizottság kidolgozott. E végett több ízben tanácskozás tartatott Helffman lakásán is. Egy héttel a merénylet elkövetése előtt Jeljabov összehívta az összeesküdteket és felszólított engem, hogy nevezzek meg oly egyéneket, kik vállalkoznának a merénylet kivitelére. Én mindjárt jelentkeztem, mivel az elfogatások következtében igen kevesen voltunk. Kívülem még Ivanovics Mihály (kandúr), valamint két más egyén, Mihajlov és Timofej jelentkeztek. Perovszka megtudakolta, hogy mely úton fog járni a czár a merénylet elkövetésére kitűzött napon és ezt közölte velünk. Összejöttünk Helffmann lakásán. De találtunk egy technikust és egy Sablin nevezetű embert, aki magát később agyonlőtte. A technikus bőven megmagyarázta nekünk a robbanó lövegek hatását és szerkezetét. Márczius 12-én a Szmolnik klastrom mögött elterülő réten próbát tettünk a lövegekkel. Midőn e próbán nem láttuk Jaljabovot, Helffmann kijelentette, hogy akadályozva van , pedig voltaképen azért nem jött el, mivel elfogták. Márczius 13-án Helffmann Jesszénél gyülekeztünk, hogy átvegyük a robbanó lövegeket ; ott találtuk Perovszkát, ki két fehér kendőbe takart robbanó golyót hozott magával. Perovszka egy levélborítékra lerajzolta, hogy milyen uton fog járni a czár és kiadta a rendeletet, hogy ki melyik ponton álljon lesbe ; egyszersmind utasított bennünket, hogy a czárt öljük meg, midőn a lovardába kocsizik ; ha pedig a merénylet nem sikerülne, úgy a Mihály - utcában találkozunk, ahol ő minket megvár, hogy újabb utasításokkal lásson el. Midőn a czár visszakocsizott a lovardából, én a Katalin-templom mellett állottam, Mihailov a Nevszki Prospect sarkán, Timofej és Ivanovics pedig a legveszélyesebb ponton a lovarda közelében. úgy intézkedtünk, hogy szükség esetére a kiskert-utczai aknát robbantottuk volna fel, ha pedig ez sem sikerült volna, akkor utasításunk úgy hangzott, hogy a kiskert-utczában népcsődülést csináljunk és ez alkalommal újra robbanó lövegekkel kellett volna működnünk. Azon pillanatban, midőn a czár a Katalincsatorna mentén robogott el kocsijával, én a kocsi alá dobtam a löveget. Többet nem tudok, mert elfogtak. Elnök: Mely okból vitte véghez a szörnyű tettet ? Ruszakov: A terrorismus számunkra az egyedüli eszköz a politikai harczban. A terrorismus által forradalmat akartunk kelteni és megmutatni a népnek, mily magasan áll a mi pártunk. A szoczialista pisztoly a csövében hordja jogát, mi nem vagyunk gonosztevők. Jeljabov engedte meg nekünk, hogy meggyilkoljuk a cárt, de Jeljabov nem vad eszközként, hanem legtisztább meggyőződésből és szíve mélyéből cselekedett. Következik Jeljabov kihallgatása. Bevallja, hogy harmadrangú ügynöke volt a végrehajtó bizottságnak, melynek teljes bizalmát bírta. A végrehajtó bizottság bízta őt meg az összeesküvés szervezésével oly czélból, hogy a czár meggyilkoltassék. E végre önkényteseket toborzott. Ama 47 egyén közül, akik nála jelentkeztek, mint legrajongóbbat Ruszakovot választotta ki. Ő maga nem vett részt a merényletben, mivel akkor már elfogták volt. Goldenbergnek Jeljabovra vonatkozó vallomásai konstatálják, hogy intelligens és merész ember, Perovszkával együtt részes volt az 1879. november 18-án megkisérlett vasúti merényletben Alekszandrovszk közelében, úgyszintén 1879. febr. 9-én Krapotkin herczeg meggyilkolásában. Jelen volt továbbá az 1879. április 2-án tartott lipeczki kongresszuson. 1881. márczius 15 én írásban bejelentette az államügyészségnek, hogy részes a merényletben és említette, hogy véletlenül akadályozva volt abban, hogy személyesen és közvetlenül is részt vegyen a cár meggyilkolásában. Perovszka Zsófia kijelenti, hogy életének fenntartására a párt tőkepénzeiből kapott költséget. Szülői házát 1870-ben hagyta el és tanítónői állomást vállalt egy népiskolában. 1872-ben állandóan a forradalmárokkal szövetkezett, több ízben elfogták és politikai agitáczió miatt börtönbe is vetették. Kiszabadult, de 1878-ban újra elfogták. Ekkor börtönéből megszökött és azóta álnév alatt bolyongott az országban. Előtte tudva volt a pártnak mindennemű határozata, s ő szerzett tudomást A „FÜGGETLENSÉG“ TÁRCZÁJA. iillli f§BIÉHl& Daudet Alfons regénye. 16 jEXISO IRIÉSIZ. VIII. A fekete szemek. Oh boldog emlékezetű betegszoba, mily kellemes perczeket tölték az ablak közelébe görgitett nagy támlásszékben! A fekete szempár sugara reggel fényesen ragyogott, este szelíd fényt árasztott, én pedig szüntelen e szempárról álmodtam. Alig viradt, készülődtem fogadására; annyi mindent akartam vele közölni, s ha itt volt, képtelen valak szóhoz jutni. A fekete szemek csodálkozásukat fejezék ki hallgatásom fölött. Különféle ürüggyel jó napközben is a betegszobába, és mindég van ok az itt maradásra, s mindég várni látszik, hogy beszédessé leszek. De bármennyire óhajtottam is érzelmeimet kifejezni, nem tehettem. Néha valami hatalmas bátorság szált meg, és nagy lélekzettel kezdem: — Kisasszony . . . De mihelyt a szempár mosolygóan, ragyogóan felém fordult, elvesztem fejemet, és remegő hangon csak ennyit mondok: — Köszönöm szives gondoskodását; — e leves felséges! S a nagy fekete szemek ezt látszanak válaszolni : — Hogyan, ön csak ennyit szól, és nem többet? — s ezzel távoznak. Alig maradtam szobámban egyedül, megbántam gyávaságomat, és erősen fogadtam magamban . — Holnap, bizonnyal holnap . . . És másnap reggel ott vagyok, ahol tegnap voltam. Végre belefáradtam e kedélyhullámzásba; éreztem, hogy soha se lesz bátorságom érzelmeimről szólni ; elhatárzom írásban nyilatkozni. Tintát kértem, fontos levelet kellett írnom, nagyon fontosat.... Oh a fekete szempár okvetlen eltalálta e levél fontosságát, oly hamiskásan tekintének reám, és gyorsan.. .gyorsan teljesitve lett kivánatom. íráshoz fogtam. Írtam egész éjjel, s hajnal felé észrevettem, hogy végtelenre terjedő levelem lényeges tartalma egyetlen szóból áll, mondom egyetlen szóból, de e szó az egész világon befolyást gyakorol, s én is nagy hatásra számítok általa. Pszt..........a fekete szemek közeledtek, s én rendkívül izgatott valók. n. levél csinosan, rendesen volt kiállítva, s átadásra várt, megesküdtem, hogy át is adom, és pedig a következő módon. A fekete szempár majdan bejön, levest, és sültet asztalomra helyez, s midőn a szokásos „jó reggelt Dániel úr“ elhangzott, bátran átnyújtom a levelet e szavakkal : „gyönyörű szempár, fogadja e levelet.“ És ime a madár könnyű léptek a tornáczon közelednek, szivem hangosan dobogott, az izgalomtól majd meghaltam. De oh rémület... A fekete szempár helyett az óriási szemüveg jelent meg az ajtónyilásban. Nem volt bátorságom a szép szemek után tudakozni . . . a legnagyobb nyugtalansággal vártam az est beálltát, de hasztalan . . . ő nem jött többé, nem jött a következő napon, nem soha többé ... A fekete szemeket elűzték, visszaküldték a lelenczházba, hol négy évet kell büntetéskép töltenie . . . mert a fekete szempár . . . czukrot lopott! . . . Búcsút mondtam a betegszobában töltött szép napoknak; szerencsétlenségem még azzal is növekedett, hogy a tanítványok kezdtek visszaszálingózni az intézetbe. Mily gyorsan telt el a szünidő ! Hat hetet töltöttem a betegszobában, s midőn először mentem le az udvarba, sápadtan, lesoványodva, kisebb valók mint azelőtt. Nagy mozgalom támadt az épületben, súroltak, tisztogattak mindenfelé, és Viotur kulcsai szokás szerint haragosan csörömpölnek. Borzasztó Viotur! A szünidőt arra használta fel, hogy a házszabályokhoz még néhány czikkelyt, kulcskötegére néhány kulcsot akasszon. A tanítványok száma naponkint újakkal szaporodott; a kapu előtt megjelentek ismét a czimeres fogatok, s a könnyű, nyitott kocsik, épen mint a vizsga alkalmával. A régi tanítványok közül néhány hiányzik, de helyöket újak pótolják A szakaszokat, osztályokat újra rendezik, s én a középosztályt vettem át. Remegtem előre, váljon ismét bűnbak leende ? Ki tudja, talán most jobb fiukat kapok. A kápolnában megtartottuk a megnyitó istentiszteletet. Veni creator Spiritus ! Az igazgató lépked a menet előtt fekete öltözékében, gomblukában ezüst pálmalevelek; a tudomány többi embere narancssárga hermelin öltözetben, a nevelők fehér hermelinben. A második osztály egy piperkőcz tanára vajszin-kettyüt viselt, és sajátságos alakú föveget, Victor elégedetlen arczot mutatott. Veni creator Spiritus! A templom hátterében, tanítványomtól környezve, irigy szemmel néztem a tekintélyes tógákra, az ezüst pálma ágra. .. Mikor lehetek én tanár, mikor alkotom meg a családi tűzhelyet ? Sok idő telik még addig, sokat fáradozom addig! Veni creator Spiritus. A szomorúság annyira erőt vett rajtam, hogy az orgona hangok könnyekre indítottak. Ekkor a kórus alatt, egy sarokból mosolygó arczczal találkozott tekintetem. German abbé jó akaratú mosolya új erőt adott, és felvidított. Veni creator Spiritus! Az istentisztelet után két nappal újabb ünnepélyességre ébredtünk, az igazgató születésnapjára. E napot a gymnázium a szabadban szokta megünnepelni, nagy mennyiségű hideg sült és bor mellett. Az igazgató most sem fukarkodott, hogy az ünnepély fénye méltó legyen az ünnepélyhez Alig viradt, tanító és tanítványok nagy málhakocsikon foglaltak helyet, s a kocsimenet megindult, az élelmi czikkekkel megrakott kocsik kíséretében. Az első kocsira a zenészek ültek. A trombitások parancs szerint hatalmasan fújták, ostorok pattogtak, a lovak csengői csengtek. Sarland békés lakói ágyból kibújva, reggeli pongyolában siettek ablakaikhoz, hogy az igazgató tiszteletére kiránduló menetet szemléljék. Az ünnepély színhelyéül a rét volt kitűzve. Megérkezve, rögtön a reggeli felszolgálásához láttak. Abroszokat ternének a bársony gyepre, hová a tanár és tanítvány vegyesen települt le, s utóbbiak pukkadoztak nevettükben, látva a komoly tanár urakat az ibolyák között elterülve. A pástétom szeletek körbe mentek, a dugaszok pattogtak, a hangulat emelkedett, s a társalgás élénkké vált. Én hallgatagon, elfogultan viseltem magam, s egyszerre nagyon elpirultam. Az igazgató kézirattal kezében felállt: — Uraim, — kezdé, — e pillanatban egy névtelen költő tisztelt meg műveivel, úgy látszik, Viotornak vetélytársa támadt. Bár e költemények nagyon is hízelgők reám, mégis engedjék meg uraim azok felolvasását. — Igen, igen, kérjük felolvasását! — hangzott mindenfelől. S az igazgató szép, zengzetes hangon olvasa fel az ügyesen alkalmazott, és kellemes versezetben előadott bókokat, és hízelgéseket. Az igazgatón kívül a tanárokra is volt vonatkozás, sőt az óriási szemüveg birtokosnője sem lett feledve. A költeményben az „éléskamra védangyalának“ lett nevezve. Mily kedves! A felolvasást tapsvihar követte. Több hang a szerzőt kiáltozá. Mint a gránát magva, oly vörösen, elfogultan emelkedtem fel, és szerényen meghajtom magam. A tetszés nyilatkozat még hangosbbá vált, én lettem a nap hőse. Az igazgató megölelt, a tanárok kezet nyujtanak, s a másodosztály tanára verseket kért tőlem egy lap számára. (Folyt. kőv.)