Függetlenség, 1944. augusztus (12. évfolyam, 172-197. szám)

1944-08-13 / 183. szám

Hétfőtől este 9 órakor kezdődik az elsötétités Imellekesflt áll flottja: húsig fajtááiz W! Szikiin Ittréi­­nhknta!« saAn­t W.M7 ! »wfc««*tautTtTkimiaMTwi" TelcUmitwi i.<4«-W_____j ip««, m, ^Mi-Úrit i. SZ&ttKßS£T1 wnta KOLOSVfeKv»üpagSA Vasárnap, 1944 angnnctm IS Budapest, XII. évf., 183. szám. Vasárnapi islám ÁRA 20 FILLÉR *_.) • S Jf hAra S a 40 HK*r ar * 1 negyedévre 9 a 80 fiflér Ludwig Sertorius, az Europa­press katonai szakértője írja: — Az adriai parti szakaszon az ellenség a Misa folyótól észak­ra megújította támadásait, de már nem olyan erőkkel, mint az előző napon és nem tudta áttörni most sem a német vonalakat. Az olaszországi arcvonal összes többi szakaszán csupán helyi je­lentőségű harcok voltak. Eddig még nem került sor a várt ellenséges partraszállási kí­sérletre a genovai öbölben. Azok a jelek, amelyek erre vallottak, egyébként más lehetőségeket is feltételezhetnek. Az is lehetséges, hogy az ellenséges nem a liguriai tengerparton, hanem Délfrancia­­országban szándékozik partra­­szállni, mert a hajóösszevonások a középolaszországi és korzikai kikötőkben folytatódnak. A Wilhelmstrasse szóvivője kijelentette, hogy a Törökország­ra gyakorolt nyomással kapcso­latban álló megbeszéléseken ame­rikai részről fenntartásokkal ho­zakodtak elő balkáni kötelezett­ségek vállalása ellen. A Közel­­keleten az amerikaiak szintén nem akartak kötelezettségeket vállalni. A Wilhelmstrassp né­zete szerint ennek a magatartás­nak oka az, hogy amerikai rész­ről nem akarnak összeütközésbe kerülni a szovjet érdekekkel. A német szóvivő nézete szerint ez a magatartás az angolok előtt nem rokonszenves. Az angol­amerikai olajegyezmény lényeges politikai oldala, a német szóvivő szerint, az angoloknak az a kísér­lete, hogy Amerika érdekeit ke­rülő úton a közelkeleti olajhoz kössék, mivel az angolok aggo­dalmasnak érzik a Szovjet nyo­mását.. A­­belügyminisszter a nemszeli erők összefogásáról és a Belső írom fegyelméről Új képek a szárnyasbombák működéséről ii magyar csapatta­n tréfén Assises'Si a Tatar­nagt ellen intézett másomé orosz timantsz Eredménytelen tömegroh­amok a Visztula nagy kanyarulatában, Mitau környékén és a Kárpátok északi lejtőjén Hmmandlahasz és a Bretagneban négy nap óta döntő ütközet folyik a német és az angolszász hiaderők között Az idő parancsa Pénteken két esemény jelle­mezte az inváziós arcvonal helyzetét: 1. Az erős pergőtűz újra­­megindulása a kanadaiak sza­kaszán Caentől délre; 2. az amerikai csapatok észak felé kanyarodása Le Mans tér­ségéből. Az erős tüzérségi tűz Caen térségében, a német szóvivő né­zete szerint arra vall, hogy a kanadai nagy támadás nem­sokára ismét megindul Falaise irányában. Az eddigi támadások­kal a kanadaiakkal nem sikerült áttörést elérniök. Körülbelül tíz kilométernyi térnyerést értek el déli irányban. Az amerikaiak Bretagneból Le Mans térségébe történt előre­törése most kelet helyett észak felé fordult. A német hadvezető­ség ezt az elkanyarodást már várta és felkészült rá. Az új mozdulatok nyilván átkaroló kí­sérletet jelentenek Vire irányá­ban. Mint a katonai szóvivő a továb­biakban közölte, az amerikai utánpótlást továbbra is a Szajna­­öbölben rakják partra. Az angol­szász haditengerészet nagyobb hadműveleteket más pontokon, mint például a breton partvidé­ken, eddig nem hajtott végre. St. Nazaire, Lorient és Brest német haditengerészeti támaszpontok továbbra is minden támadást visszavertek, St. Malo helyőrsége is folytatta az ellenállást. A keleti arcvonal más szaka­­szain megindult nagyobb harci tevékenységet a német szóvivő még nem tekinti a szélypont át­helyezésének, amely eddig a Visztula nagy kanyarulatában volt. A szovjet csapatok most északabbra ugyanolyan súlyos támadásokat kezdtek, mint eddig a Visztulánál. Egészen a lett arcvonalig a középső és északi szakasz igen erős harcban áll. A Kasaimén mellett vívott hat­napos elhárító csatát német részről nagy elhárító sikernek minősítik. A szovjet hadvezető­ség itt vonta össze legerősebb páncélos kötelékeit, hogy áttör­jön Keletporoszország felé. Mint­egy két szovjet páncélos hadtest harckocsi-állományának meg­semmisítésével ezt az áttörési kísérletet teljesen szétverték. A leégett Raseinen város romjai ismét kézen vannak. Wilko­­td­schken városát a német csa­patok hewi harcokban szintén visszafoglalták. A 25. sz. magyar haditellettés A Magyar Távirati Iroda je­lenti . A honvédvezérkar főnöke közli: A Kárpátok előterében az el­lenség az elmúlt héten is foly­tatta a Tatár-hágó elérését célzó áttörési kísérleteit. Védőrend­szerünk megszálló csapatai az ellenség előretörését kemény kö­zelharcban megállították, majd magyar és német hegyi vadász­­csapatok gyors ellentámadással a bolsevisták támadó csoportjait teljesen szétverték. Az ellentá­madást igen jó eredménnyel tá­mogatták a magyar csatarepülő kötelékek. Az ellenség rendkívül súlyos ember- és anyagvesztesé­­geire való tekintettel megindulási helyzetébe vonult vissza és tá­madásait beszüntette. Arcvonalunk többi szakaszán csak felderítőtevékenység folyt, mely különösen a Pruttól délre eső területen volt élénk és a ma­gyar csapatok számára jelentős helyi sikereket eredményezett. Angolszász légikötelékek Bu­dapest és néhány vidéki város ellen intéztek terrortámadásokat, a lakosságnak veszteségei voltak. A szorosan együttműködő ma­gyar-német elhárítás eredménye­ként magyar területen 16 ellen­séges gép lezuhanását jelentet­ték. A hadijelentés kiegészítése A Magyar Távirati Iroda jelenti: Illetékes katonai helyről közült. A Tatárhágó elfoglalására irá­nyuló második orosz támadás az elmúlt hét harcai folyamán most már teljesen meghiúsult és immá­ron lezártnak tekinthető. Az elmúlt két hét küzdelmeiben a rohamozó bolsevista erők olyannyira felmor­zsolódtak, hogy minden további tá­madó kísérletet feladva, támadá­saikat néhány nap óta be is szün­tették. Mint ismeretes, az ilyirányú, április elején bekövetkezett első orosz támadást csapataink a Kár­pátokon át való előretörés alkalmá­val hiúsították meg, midőn a szov­jet erőket Kolomeáig vetették visz­­sza. Csapataink változatos küzdel­mekben érték el ezt a jelentős eredményt és ezzel megteremtették eme fontos Kárpátáljáró további védelmi lehetőségének fokozását. A harcok folyamán különösen ki­tűnt síelety lápot ezredes, egyik harccsoportunk parancsnoka, Ko­csis Miklós százados, aki zászló­alját merész lendülettel vezette ro­hamra, Nagy Attila és Csúcs György hadnagyok, Staller Kálmán zászlós, ez utóbbi kisebb csoportjá­val egy fontos magaslatot foglalt el. Bátorságukkal kitűntek még Budaváry Sándor szakaszvezető, Nyerges József, Zoltéi István, Iva­­novics Pál tizedesek és Kotyovszky Mihály honvéd. Az arcvonalunk többi részén vi­szonylagos nyugalom volt és az előkészített védő­állásaink még na­­gyobbszabású vállalkozásokat sem kíséreltek meg a bolsevisták. Két megnyilatkozás jutott az ország közvéleménye elé: az egyik a miniszterelnök levele, amelyet a Magyar Élet Pártjá­hoz intézett, a másik vitéz Bon­­czos Miklós belügyminiszter be­széde hivatalbalépése alkalmá­val. Mind a kettő komoly, meg­fontolt, felelősségteljes szózat, mégis úgy hangzanak a szívek­ben, mint a vészharang vagy lármafa. Egységről beszélnek, amelynek a szükségességét egyet-­­­len épelméjű magyar előtt sem kell bizonyítani. Az egység kö­vetelése ma nem kormányzati vagy politikai program, hanem nemzeti szükségesség, olyan ter­mészetes kötelessége minden po­litikai pártnak, amelynek a tel­jesítése alól felelősség és követ­kezmény nélkül kibújni nem le­het. A kabinet személyi összetéte­lében történt változások — írja levelében a miniszterelnök —, nem jelentik a fejlődési folya­mat lezáródását, azt, hogy ezen­túl pártkormány viszi a­z ország ügyeit, leg kevésbé jelentik, hogy a kormányzat keretei le­zárultak a nemzeti egység szem­pontjából számbajöhető politikai erők előtt. A jobboldali egység megteremtése ma is változatlan és múlhatatlan politikai és tör­ténelmi szükségesség, szüksége­sebb mint bármikor. „A tatárdúlás óta nem fenye­­getett­ bennünket olyan külső ellenség, olyan veszély, mint most“ — így jellemzi a mostani helyzetet vitéz Bonczos Miklós és meghirdeti a belső fronton a modern és minden erőt összefogó népfelkelést. Ebben a beszédben, amely a mai időkhöz méltó, szinte nyers őszinteséggel tárja fel a belső bajokat és veszedel­meket, a belügyminiszter köve­teli a pártharcok megszűnését, de mindjárt példát is ad: a párt­­politikától mentes belügyi kor­mányzatot és közigazgatást. A kormány tehát tudja a köteles­ségét. Nem egy párt, vagy egyes politikai alakulatok képviselője, hanem azé az országé, amelyet teljes egészében fizikai és erkölcsi létében fenyeget a veszedelem, amely tehát csak teljes egység­gel tud megállni ebben a rásza­kadt szörnyű viharban. Minden jobboldali pártnak meg kell értenie, hogy a pártpolitizá­lás ideje elmúlt s aki nem lát túl a pártkereteken, az végzetesen és menthetetlenül megvakult és vak ember vezetésére most valój­á­ban nem bízhatja magát a nem­zet. Nem pártválasztmány, főta­nács, nagytanács, altan­ács, vagy a jó ég tudja milyen pártpoliti­kai grémium előtt kell most a felelősséget vállalni, nem párt­vezetők, testvérek, vagy közös harcban szerzett bajtársok véle­ménye a döntő ,hanem az egész nemzeté, amely értetlenül és bor­zadással áll a ma is vígan tob­zódó pártpolitika előtt. Végered­ményben irigyelni lehetne azok­nak a rövidlátását és korlátolt­ságát, akik életük céljának és politikai tevékenységüknek leg­főbb sikerének ma is a pártban aratott tapsokat tekintik és nem veszik észre, hogy miközben a saját pecsenyéjüket sütögetik, kigyullad felettük az egész ház és bennéghetnek tűzhellyel és a pecsenyével együtt. Az nem hinné és nem érezné át a helyzet komolyságát, az ol­vassa el figyelemmel a minisz­terelnök levelét és a belügymi­­nis­zter beszédét, de mindenek­előtt hallgassa meg azt a köve­telő kiáltást, amely az egész ma­gyarság lelkéből hangzik a jobb­oldali politikai pártok vezetői felé. Minden elmulasztott perc helyrehozhatatlan veszteséget­­je­lenthet és a most elmulasztott alkalmak nem térnek többé visz­­sza. A magyar történelem meg­rendítő példával tanúskodik ar­ról, hogy milyen következményei lehetnek a széthúzásnak és a pártoskodásnak. Ennek a gene­rációnak arra kell példát adnia, hogy az egység és a tisztességes összefogás megbírkózhatik a le­­hetetlennel is.

Next