Mezőgazdasági Mérnök, 1970 (11. évfolyam, 1-20. szám)
1970-01-19 / 1. szám
Elöljáró beszéd Vizsga. A hallgató számot ad felkészültségéről, az anyagban való jártasságáról, évközi munkájáról. Értékmérője a jegy. Egyestől — elégtelentől ■— az ötösig, — felesig. Az az ideális, ha a hallgató egész évben a vizsgáira készül. De nemcsak arra a félórás, tízperces beszélgetésre. Hivatására, szakmájára, amellyel egy életen át foglalkozik. — Na, ja! Vizsga! — veti ellen a hallgató. — Kinek jut eszébe ez, amikor nyolckor fel kellene kelni, elmenni az előadásra, szemináriumra? A vizsga szükséges rossz! A vizsgára való gondolás egyenes arányban áll a vizsga időpontjának közeledésével. Azt mondják, hogy a vizsga emlékezetben tartásáért vannak a tanárok. Az első óra, az első szeminárium, már ennek a jegyében indul. A tanár is vizsgázik Dr. Böle Jenőt, a politikai gazdaságtan adjunktusát a tanszéken találom. Két vizsgáztatás közt. Az elsősök meglepően jól szerepeltek. Egy csoportjának átlaga: 3,99. Bukott — elégtelent kapott —, hallgatója nincs. Tőle az után érdeklődtem, hogyan startoltak az elsősök? Továbbá arra próbáltam feleletet találni, hogy milyen értékítélet alapján születik a jeles és az elégtelen. — Amint az átlagból is kitűnik, nagyon jól startoltak az elsősök. A felkészülésükkel nem volt baj, inkább az alapokkal. A technikumban végzettek többet hoztak magukkal. — Hogy a második kérdésre is feleljek! A jelesnek is, az elégtelennek is több összetevője van. A szemináriumi szereplést, illetve nemszereplést is beszámítom. Persze, az értékítélet alapját nem ez képezi. Igaz, hogy egy kép — bizonyos irányú elvárás — kirajzolódik. Természetesen, ezt fel is rúghatják. Ha a szemináriumon sokat és jól szerepelt valaki és a „szorítóban” gyengébben produkál, ugyanúgy megnézem az okát, mintha valaki passzív volt az órákon és most a vártnál jobban adja elő a kérdést. — Egy alapvető dolog: nem azt nézem, kutatom, hogy mit nem tud a vizsgázó, hanem, hogy mi van a tarsolyában. A jelölt két kérdést kap: az egyiket az anyag elejéről, a másikat a végéről. Csak akkor szólok bele, ha a ,,magyarázat” nagyon eltér a tételtől. Jelest kap, aki a tételt jól előadta, összefüggéseiben ismeri az anyagot, a definíciók pontosak. Természetesen a két kérdéshez más kérdéseket is kapcsolok. Az egyáltalán nem befolyásos, hogy mi van az indexben. — Az elégtelent sem adom könnyen. Ezt a jegyet nem kell különösebben magyarázni. Maximálisan megpróbálok kiszedni mindent a jelöltből. Természetesen, azt is megnézem, hogy a szabályokat fel tudja-e használni? Eligazodik-e a napi politikai események útvesztőiben? Logikus gondolkodása mennyire áll szinkronban az elsajátított szabályokkal? Nem könnyű vizsgáztatni. Ilyenkor a tanár is vizsgázik. — Kell-e számolni a vizsgadrukkal? — Feltétlenül. Van, aki teljesen leblokkol. Változik a színe, remeg a keze. Ezt fel kell oldani. Kinél, hogyan. Ezért is jó a személyes ismeretség a szemináriumaikról. — Milyen évközi felkészülést ajánlott a hallgatóknak? — Hallgassák meg az előadásokat és amikor még friss az anyag, rögzítsék. Mindöszsze heti egy-két órát vesz igénybe. Ez a legbiztosabb út a sikeres vizsgához. Portya, vizsga ügyben kollégiumban, folyosókon, tanári előszobákban. Villányi Lászlót, mint a gazdász fiúkollégium igazgatóját és vizsgázót kerestem meg. — Hát, először talán beszéljünk a kollégiumról. Megnövekedtek-e a feladatok a vizsgaidőszak alatt? — Feltétlen. Nem arról van szó, hogy rosszabbak lettek a hallgatók, inkább arról, hogy összehangoltabb legyen a kollégiumi élet. Ugyanis az előadások ideje alatt egyforma a hallgatók munkarendje. A vizsgaidőszakban jobban kijönnek az „egyéniségek”. Majdnem minden hallgatónak más a tanulási módszere. Vannak éjjel tanulók, olyanok, akik csak néma csendben tudnak tanulni, olyanok is, akik rádió mellett is képesek elsajátítani az anyagot. Ha levizsgázott valaki, általában megünnepli. Ez ellen nincs is kifogásunk. Csak esetleg az ünneplés „mértéke” ellen. Legyenek egymás iránt megértéssel. — Hogyan lehet összehangolni a tanár és a diák munkáját? — Üzemszervezési szakot végzek levelező úton. Én általában éjjeli tanuló vagyok. Így elég jól kijövök a saját időmmel. A kollégium egy napját próbáltam „kifigyelni” a vizsgaidőszak alatt. Általában délig nincs nagy „termelés”. Az ebéd előtti időszak nem hoz nagy sürgést-forgást. A leveleket is 11 óra körül teszik ki. Ekkor majdnem mindenki megfordul a levélszekrény előtt: — Jött-e levelem? (1. kép). Az igazi mozgás két-három óra körül kezdődik. A hallt ellepik a tanuló-hallgatók. Itt találom Pájer Ferencet. Következő vizsgája: állattan. Elsőéves. — Mennyit tanulsz naponta? — Tíz órát. — Éjjeli tanuló vagy? — Háromnegyed kilenc-kilenckor kelek, 11 után fekszem. — Első vizsgád mi volt? — Politikai gazdaságtan. — Mi jelentette a feleléskor a legnagyobb gondot? — Amikor belekérdeztek. A vizsgázást még meg kell szokni. — Többi tárgy? — Nehezebb volt a matematika, kémia, fizika. Ugyanis technikumban érettségiztem. — Tudsz itt tanulni? — Most csak konzultációra készülök. Természetesen a hallban nemcsak tanulókat láttunk. Beszélgetőket is. Például, mint a mellékelt ábrán látható. — Hogy is volt a vizsgán? (2. kép). Volt, aki a tanulás egész furcsa módját választotta. (3. kép). • A „szórakozás” — több lehetősége közül —, kettőt meg- örökítettünk. (4—5. kép). Tanulás, tanulás, tanulás, egész vacsoráig. Aztán világosak az ablakok 12—1-ig. Ha a vége jó Régóta vadászok egy jó vizsgatörténetre. Storyra. Általában, egy a válasz faggató kérdésemre. — A vizsga nem az a hely, ahol az embernek túl nagy kedve van a humorizálásra. Végre kedvezett a szerencse, ráakadtam egy jó történetre, íme, hamisítás nélkül, amely megesett Jeszenszky Iván, IV. éves gépésszel. „1967 őszén két kollégámmal pol-beat triót alakítottunk. Első alkalommal a november 7-i ünnepségen léptünk fel. Az ezt követő fizika előadáson a tanár a következő megjegyzést tette: — Hallja-e fiam, ott az ötödik sorban — bökött rám. — Egész jól fújta az ünnepségen azt a kürtöt. Teszek magának egy ajánlatot, tekintve, hogy a hangtan is a fizika tárgyát képezi. Ha majd a vizsgán végképp nem megy a hangtani fogalmak elmélete, gyakorlati bemutatót tarthat. Ez hiányzik a gyakorlati foglalkozásokon. A bemutatásra kerülő produkció témája: Richard Strauss: Don Juan c. szimfonikus költeményének kürtszólója legyen. Eljött a vizsgára készülődés ideje. Röpke másfél órás tanulás után rájöttem, hogy gyakorlati oldala sokkal jobban vonz ,mint az elméleti. Kezembe vettem a hangszert és a következő HÉV-vel Pestre utaztam. A Konzervatóriumban a partitúrából kimásoltam a szólót és nekiláttam a gyakorláshoz. A vizsganap reggelén ajó felkészülés tudatával ébredtem. A szokásos idegfeszültséget félretéve, hónom alá csaptam a kürtömet és ellibegtem vizsgázni. Az elméleti fejtegetések után a gyakorlati bemutatóra tértünk át. A szakmai bírálat így hangzott: — Ezt a kürtszólét a Filharmóniai Társaság előadásában is hallottam már —, sokkal rosszabbul.” Szöveg: Czoma Képek: Papp Ambrus, Farkas József, Agócs József MEZŐGAZDASÁGI MÉRNÖK 3 ... a házasság olyan, mint egy gyönyörű rózsakertészet, állandóan ápolni kell. .. az együtt megtett út... egymás mellett örömben, bánatban ... Engedjék meg, hogy nagyon sok boldogságot kívánjak! A nászinduló néhány akkordja és a gratulálók serege. Alig hallhatóan csuktam be magam mögött az ajtót. Rágyújtottam. Majd utoljára köszöntöm őket. A násznép élén Zsuzsa néni haladt, még a könnyeit terelgette. Aztán a rokonok, ismerősök és végül az ifjú vár: Tibor és Judit. Nevettek Igen, ez az a felhőtlen nevetés. Ilyenkor feledésbe merül a múlt. Persze, így szokás. A szülök hallani sem akartak házasságukról. Ez manapság divat. — Sok boldogságot, Tibi! és... a fene egye meg téged is kipipállak a józan emberek listájáról. De azért, figyellek. — Köszi, öregfiú. Valamelyik nap majd tiszteletünket tesszük .. Úgy láttam, Tibi akart még valamit, de megjött a taxi, a fényképész már egy órája zárja őket. Kiürült az előcsarnok. Ez volt ma a tizenharmadik — mondta egy nő félhangosan, és összehúzta a kék bársonyfüggönyt, bezárta az ajtókat. Egész hamar vége lett a ceremóniának. Judit nagyon szép volt. Csak azt nem tudom eldönteni: sajnálom, vagy irigylem Tibit. Azt hiszem fél nyolcra beszéltem meg a randit Anival. Csendben nyitottam ki az ajtót. Mi az? Van nálunk valaki? Biztos a mama barátnője. Csendesen lehúzni a cipőt, felvenni a papucsot. Mint általában. A mama már nem nagyon bírja a takarítást. A fürdőszobaajtó félig nyitva. A konyha a fürdőszobából nyílik. Hangok. — Nem gondolod, hogy kellene a fiadnak egy lányismerős, aki... — Nem, a fiam még ráér. Különben is, amilyenek ezek a mai lányok! Te tudod a legjobban, milyen nehezen neveltem fel. Az apja itthagyott, de becsülettel felneveltem, kenyeret adtam a kezébe. Most nem hagyhat magamra. Mert egy nő, legyen az bárki, elviszi tőlem a fiamat. De a fiam tudja, hogy mivel tartozik nekem, az anyjának. — Igen, de neki is szüksége lenne egy lányra. Értsd meg, ez az egészséges dolog. A fiúk már ilyen korban... jobb lenne, ha egyből unokát hozna? — Nem! A fiam ezt sose tenné meg. Nem olyan. A tükörbe nézek. Meg kell borotválkoznom. Fél nyolcig még van idő. Mi ez a torta? Ja, ma van a születésnapom. Azaz hétfőn lesz, de mi csak vasárnap érünk rá ünnepelni. Diótorta, sok rummal, a tetején gyertya. Évek óta ez a szokás, csak a gyertyák száma változik. Eleinte egy, kettő, három ... négy ... és most huszonhat kicsi, fehér gyertya. — Te vagy az, kisfiam? — Igen mama, megjöttem. — Milyen volt az esküvő? — Szokásos. — Ugye mondtam, hogy nem fognak meghívni a vacsorára. Nem baj, legalább megmarad a nászajándék. És megfogta a papírba csomagolt asztali órát, óvatosan betette a kombinált szekrénybe. — Nem kér az enni. Csodálkozom, hogy a legjobb barátod, és nem hívott meg. Mennyit járt ide hozzánk... — Azt hiszem mama, ott már Jutka parancsol. — Ugye, itthon maradsz este? Együtt nézzük a tévét. Jó műsor lesz... Úristen, most megint Andrásra kell hivatkoznom. Lopni kell önmagamat anyám elől. Meddig még? Egyszer fel akartam hozni Anit. Hallani sem akart róla. Egy hétig nem szólt hozzám. Talán ma, a születésnapomon engednem kellene az akaratának. Nem! Apám fajtája vagyok, makacs, mint egy öszvér. Anyám a múltkor vette le a képét a falról. Gyermekzsúrokat rendezett, csakhogy egy percig se érezzem apám hiányát. Később a haverok is feljöhettek. Ha akartuk, el is ment itthonról. Inkább naponta takarított és nem szólt azért se, ha tele voltak a hamutartók, vagy amikor a szobában vágni lehetett a füstöt. András ötlete volt: viselkedjek itthon úgy, ahogy ő acarja, de éljem a magam kis életét. Játsszak, mindig és mindenkivel, ameddig jólesik. Lassan hat óra. Andrásnak már itt kellene lennie. Hozza a kulcsot, belecsúsztatja a kabátom zsebébe és mehetünk. Én hozzájuk, ő pedig mással, máshová. Eleinte tetszett, most már megszoktam. — Az előbb kerestek telefonon. Egy női hang. — Fogalmam sincs, ki lehet. — Kisfiam, mondd meg őszintén. Én mindig arra neveltelek ... — Biztosan tréfa az egész. Megmondtam már Aninak, ne telefonáljon ide! Engedelmességgél tartozom anyámnak. Pedig a tortán huszonhat gyertya ég. Hazaadom a fizetést. Minden fizetéskor ajándék. Apróság. Ajándék önmagamért. Tavaly megmondtam neki Andreát. Azt szerettem volna, ha ő is tud a kapcsolatunkról. Biztos voltam benne, megengedi, hogy hét végén feljöhessünk. Egyszer, amikor éjszakás voltam, felhívta. Azt mondta Andreának, hagyjon nekem békét, úgysem vehetem feleségül. Tegnapelőtt láttam a városban. Nagyon lefogyott. Elfordította a fejét, és továbbment. Azt hiszem csengettek. — Helló, öregem! — robbant be András. Anyám kiment a barátnőjéhez. — Vágd fel a tortát és egyetek — szólt vissza az ajtóból. tortán — Atyaisten, hát ezt is elfelejtettem! — kiáltott András. — Szóval, ma van a. .. — Ne törődj semmivel, van itthon ital. Kivettem két poharat és töltöttem. András egész letört, rosszkedvű volt. Nem kérdeztem semmit. Ittunk. — Elhoztam a kulcsokat. Reggelig is ott maradhattok. Nem alszom otthon. Közbejött valami... Te, ismered Marcsit, igaz? Jó barát, mindig számíthattam rá: pénz, egy-egy nőgyógyász ismerős... Most ő van bajban. Egyszerűen nem hagyhatom cserben. Szeret egy nős embert. Állítólag válik, de az idő sürget. Marcsi állapotos. Név kell a gyereknek. Csak névházasságot kötünk. Te úgysem tennéd meg, nekem meg nem kerül semmibe. — Most azt hiszed, hogy te vagy a jó fej? Egyszerű kis szívesség, persze a férfi se lesz hálátlan. Feltéve, ha tényleg elválik a feleségétől. De ez ne zavarjon téged. Hátbizsergető érzés, amikor a gyerek majd azt mondja neked: APUCI. És semmi közöd az egészhez. Csak barátságból vállaltad De hogy fogod ezt megmagyarázni neki, ha felnő? Én apa nélkül nőttem fel... Különben csináld, ahogy akarod ... ' — Elfelejtetted, hogy mi ezelőtt is mindent megbeszéltünk? Azt hittem, te megérted. Lassan a barátságunk abban merül ki... Az asztalra tette a kulcscsomót. — Reggelig fentmaradhattok. Ameddins kényelmes — szólt vissza az ajtóból. — Legalább a konyakot lád meg. Megittam a kitöltött két pohár konyakot. Újra töltöttem. Az embernek egyszer van születésnapja. Le kellene ugrani a preszszóba. Kicsit körülnézni, mert ez a lakás fojtogat. Kulcsokat a zsebembe. Elég, ha hétkor elindulok. Ani előre megy, fent vár az ajtóban, ő is most indulhat. Fél nyolc van. A házmesterné, szokás szerint, kint áll az ajtóban. Valamit mondani akar. Tudom. András nincs itthon. Ott a kulcsok nálam vannak. Ez a lényeg. Úgy érzem, Ani egy kicsit késni fog. Nem baj. Majd egy kicsit mentegetőzik, én pedig játszom a haragost. Két perccel később úgyis megbocsátó. Tulajdonképpen nagy állat ez az András. Nem tud mihez kezdeni az önállóságával. Egy ilyen marha jó lakás és teljesen egyedül... A lépcsőfordulóban megcsörgetem a kulcsokat. Második emelet, négy. Az ajtóban cédula: „Beszéltem anyáddal. Igaza van, te még nem vagy önálló. Sajnálom. Hagyjuk abba. Ani.” Biró István Gyertyák a születésnapi