Gömöri Hirlap, 1908 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1908-03-01 / 9. szám

Ez, az oka annak, Vio<>­y eg­yes városainkban, pl. Budapest, Ko­lozsvár, Kassa, Pozsony stb oly drágák a lakások, míg­ másutt, — ahol házosztály-adó van arány­talanabbal olcsóbbak. A házadó törvény immár 40 éves. A közös teherviselés elvé­vel immár össze nem egyeztethet) az 1868. évi XXII­I. cikk. Ez sürgősen módosítandó illetve az általános házbéradó eltörlendő. És ezért kérnünk kell a kor­mányt és az országgyűlést, hogy ezen az anomálián segítsen és ne nyomorítsa meg az ország legma­­gyarabb népét, a városok inteli­gens lakóit és különösen ne sújtsa ezzel az igazságtalan tör­vénnyel azt a néposztályt amely anyagi és társadalmi helyzeténél fogva képtelen a saját viskójában lakni és rá van utalva a több­nyire rossz, egészségtelen és mé­gis méregdrága bérelt lakásokra. A múlt hó 20 án Budapest székházában összegyűlt 132 vá­ros adó­kongresszusát innen a vi­dékről őszinte szívvel köszöntjük, működéséhez áldást, szándékához sikert kívánunk ! Boton­d: Ez alkalommal nem lesz érdektelen meg­emlékezni azokról a szobrokról is, ame­lyeket 1908-ban, a szabadságharcz hatva­nadik évforduló esztendejében lelepleznek. Márczius 15-én Pécs szabad kir. város álló szobrot leplez le Horvaitól, április 20 án a fehérmegyei Nagyperkáta nagyközség mellszobrot Horvaitól, május hóban Nagy- Károly városa Kallós Edétől, junius hóban Torontál-Vásárhely nagyközség állószobrot Pásztor Jánostól, szeptember hóban Rá­kospalota nagyközség az első fehérmár­vány álló szobrot Barcza Lajostól, október hóban Arad szabad kir. város álló szobrot (mellékalakokkal) Margó Edétől. Ugyan­ Héj, Imre olyan keserves arczot vágott erre, mintha az édesanyjáról hallotta volna ezeket a szomorú szavakat. Visszabakta­tott a nyájhoz, sóhajtott egyet, aztán gon­dolkodott. De hát mi baja lehet? Mi bántja? Ta­lán megütötte magát, hideg vizett ivott a melegben. Talán nem vigyázott magára, aztán éretlen gyümölcsöt evett ? Megfog­hatatlan. Majdnem négy hét múlt el, mikor Erzsi ismét kijött a tanyára. Olyan h­alavány volt az orczája, szegényt nagyon megvi­selte a betegség. Imre elébe szaladt. Olyan örömmel csó­kolt neki kezet Kikérdezte, mi betegsé­ge volt, merre fájt, nincs-e már baj ? Erzsi pedig még mindig szomorú volt. Elmondta, hogy nagy a baj, sohse fog már meggyógyulni. De Imre nem engedett, megkérdezte a kisasszonyt, mire fáj. — Itt, látja, a szívem körül, amerre úgy dobban. — Hm, ez fene dolog. De azért tudok én arra orvosságot. — Mifélét ? — Hát sokat kell a levegőn lenni, tejet inni, jól aludni, attól meggyógyul bizo­nyosan. — Nem használ az semmit, Imre. Más kellene oda. Volna orvosság, ami meggyó­gyítana, de hát én már nem akarok meg­gyógyulni. — Nem-e ? Pedig muszáj. Csak azt Kossuth-szobrok. A szabadságban hatvanadik évfordulója alkalmából. Irta: Markó Miklós. Folytatás: csak ez idén márczius hóban dől el a szé­kesfőváros Kossuth-szoborpályázat, hacsak nem lesz újra meddő a pályázat, amely esetben már valóban tengeri kígyóként fog a bizonytalan jövőbe kinyúlni ennek a pályázatnak az ügye. Az 1909. évben és következő években is több Kossuth-szobrot állítanak föl. 1909-ben S­á­t­o­r­a­l­j­a­u­j­h­e­l­y álló szob­rot állít Gárdos Aladár és Barcza Lajostól, Losoncz város álló szobrot Csordás Jó­zseftől ; az idén dől el Debreczen szabad kir. város pályázatának sorsa is, ahol már 170.000 korona van együtt egy mellék­­alakokkal kidolgozandó nagyobbszabásu szoborműre. Ugyancsak Szabadka szabad kir. város közönsége ötven­ezer korona költséggel pályázatot hirdet a Kossuth­­szoborra. Gyergyószentmiklós város, a már meglevő tizennyolcz ezer koronát gyűjtés utján szaporítva, egyik székely szobrá­szunkkal mintáztatja meg a szobrát. Gyűj­tés folyik a 3—4 év múlva felállítandó szobrokra Kolozsvár szabad kir. városban, Somogy-C­argón, Kaposvár és Nyíregyhá­za városokban és Peér községben. Elismerés illeti a tervező művészeket azért, hogy valamennyi készen álló és elkészítendő szobrot hazai öntödékben ké­szíttették el és fogják ezután is elkészít­tetni, még pedig nagy­részt Róna—Harasz­ti-, később Róna Józsefféle öntödében, de számos szobor készült Haraszti József és társa arczszobor öntödéjében, legkevesebb pedig a Besel­orner-féle váczi­ úti öntödében. Nem érdektelen megemlékezni arról sem, hogy egyes városok és községek emlék­oszloppal és emléktáblával örökítették meg Magyarország egykori kormányzójának halhatatlan emlékét. E tekintetben előljárt Turin városa és a clevelandi magyarság. 1895. márczius 25-én a zalamegyei L­e­­tenye kisközség emlékoszlopot állított a templom előtt. 1896. május 21-én Orsova nagyköz­ségben megjelölték azt a házat, melyben Kossuth Lajos az utolsó éjszakát töltötte a magyar hazában. 1896. június 21-én a szatmármegyei N­agyúr nagyközség állított Kossuth­emlék­oszlopot. 18,­6. julius 8-án Turin város tanácsa emléktáblával jelölte meg azt a házat, melyben nagy hazánkfia meghalt 18S7. julius 31-én a zólyommegyei S­z­li­­ács fürdő közönsége emléktáblával jelölte meg azt a házat, hol Kossuth 1847-iki fürdőzésekor lakott. 1601. június 29-én a sátoraljaúj­helyi főgimnázium jelölte meg emlék­táblával azt az osztályt, melybe Kossuth Lajos mint diák járt. tessék megmondani, mikor jött az a be­tegség ? — Mikor elmesélte nekem­ annak a szép pásztorleánynak a történetét, haza mentem, sírtam sokat s úgy fájt, hogy nem szü­lettem én is olyan pásztorleánynak. — Jaj, kisasszony, de aztán hogy tet­szik ilyet kívánni ? Annak nincs ám annyi szép ruhája, meg sok pénze, szegény le­ány ám az, kinek nincsen mása, csak jó Istene, meg imája. — Meg szive. — Az is van neki. — És az a fő. Hej, milyen boldog len­nék én akkor. Együtt hajtanánk ketten a nyájat, elbeszélgetnénk együtt sokat, sokat. — Hiszen maga olyan derék fiú, Imre, tudja, én olyan furcsán érzem magam, mikor itt vagyok, úgy szeretek idekünn maga mellett lenni. — Hm ! Tréfál a kisasszony. De csak tessék, az egészséges, aki tréfál. — Fele sem tréfa ennek, Imre. Komo­lyan mondtam s mondom, mert hát, lássa, Isten látja a lelkem, én úgy szeretem magát. . . — Nem való ilyen szegény pásztornak az eféle bolondság, meg aztán nem értek én ehhez. — Nem is kell ehhez érteni. Nem kell ezt tanulni. Jöjjön csak ide mellém, Imre, üljön ide, ne féljen­­ így ni. Fogja meg kezem. A másikat meg tegye ide. Mit érez most ? 1902. szeptember 28-án a cleveland magyarok álló szobrot állították Tóth And­rástól. 1903. évben a kolozsvári ereklyemúze­­um megkapta Kossuth Lajos azon kis miniatűr szobrát, mely egy ismeretlen szobrásztól származik s mely egy Ü49-ben Munkács várában Kossuth­ Lajos halálra­­itéltetésének jelképezéseül in effigio nyil­vánosan ki volt függesztve a kassai ha­ditörvényszék által, de 1850-ben Riedl Ig­­nácz nagybányai kereskedő egy osztrák katonával ellopatta. Sajnos, hogy szülő­földjének, Zemplén vármegyének közönsége késik emléktáblával megjelölni Monok nagyközségben Kossuth születési házát, mely most az Andrássy Dénes-féle ura­dalomhoz tartozik, mint tisztilak s melybe Kossuth Lajos részben gyermekkorát is töltötte. h­írek és vegyesek. Bírói kinevezések. A király Hubay Béla tornaljai kir. járásbirósági jegyzőt a tor­naljai kir. járásbírósághoz és Baksay Jó­zsef tordai kir. törvényszéki jegyzőt a marosludasi kir. járásbírósághoz albirák­­ká nevezte ki. Anyakönyvi kinevezések A belügyminisz­ter a rozsnyói anyakönyvi kerületbe Frütsch Gyula városi írnokot anyakönyvezető he­­lyetessé nevezte ki és őt a házassági anya­­könyv vezetésével és a házasság­kötésnél való közreműködéssel is megbízta. Pénzintézeti közgyűlések: A Rimaszom­­bati Takarékpénztár február 25-én tartot­ta meg saját helyiségében XLVI. évi ren­des közgyűlését, melyen a Baksay István lemondása folytán s a Ragályi Géza el­halálozásával üresedésbe jött felügyelő­bizottsági tagsági helyekre Perecz Samu és Dr. Gyürky Pál választattak meg. A Gömörmegyei Nép- és Iparbank XXXVII- ik évi rendes közgyűlését a Polgári Olva­sókör nagytermében február hó 26-án tartotta meg, mikor a megüresedett két felügyelő bizottsági tagsági hely az ez alkalommal megválasztott Gzinke István és Varga Lajossal töltetett be. Mint már jeleztük is, pénzintézetünk múlt évi mű­ködését, lapunk egyik közlelebbi számá­ban külön czikk keretében ismertetjük. Mulatságok. Vége felé közeledik a far­sang, ma már farsang vasárnapja van, szerdán bele­lépünk a böjtbe. Karneválnak ez idén elég hosszúra terjedt s elégé moz­galmas uralkodása véget ér. A még hátra levő farsangi napokat mindenütt mulat­sággal ülik meg s mindenütt vigadnak e napokban az emberek. — Hát a lábaimban valami rángatód­­zásfólót, alighanem esőt kapunk. Erzsi boszosan mosolygott. — Hát tud-e farkasszemet nézni ? — Tudok bizony. — Ne próbálja meg. Hát lát a szeme­imből ? — Nagyon rosszul néz ki a kisasszony, meglátszik, hogy beteg volt. — Eh, de nem úgy értem. Mit olvas ki belőlük ? — Már csókolom kezeit, én csak papi­rosról tudok olvasni, máskép nem tanított az apám. Erzsi ajkait harapdálta mérgében. Sze­retette volna faképnél hagyni ezt az ügyet­len fiút, de bízott magában s nem enge­dett a szóból. — Nézze csak, Imre, maga nem ért engem. — Dehogy nem, kisasszony, nem volt még ember ezen a világon, akit én meg nem értettem volna. — No jó. Hát beszéljünk máskép­p — Nem lehet, könyörgöm, én csak ma­gyarul beszélek, más nyelven nem taní­tottak meg. — Ej, hiszen én is magyarul beszélek. Figyeljen rám. Hát nézze csak. Szeretném, ha maga eljönne velem. Tudja, elmegyünk aztán messze, nagyon messze. Veszek szép ruhát magának. — Ezt már értem. Ez helyes. Előre is köszönöm a nagy szívességet. — Igen, elmegyünk majd együtt. . ,

Next