Gyergyói Hírlap, 2016. április (7. évfolyam, 63-83. szám)
2016-04-18 / 74. szám
4 Gyergyói Hírlap , hétfő, április 18. AKTUÁLIS „Célom: nyomot hagyni” Csáky Zoltán élő egyenesben Gyergyószentmiklósról „jelentkezett élőben” Csáky Zoltán, akit legtöbben a Román Tévé Magyar adásából, majd a Duna Televízióból ismerhetnek. A székelyföldi származású színikritikus, műsorvezető, riporter felsége, Emőke révén Szentmiklóshoz is kötődik, így hazalátogatott a Tarisznyás Márton Múzeum meghívására. BALÁZS KATALIN Célját az előadás címe is tükrözi: Nyomot hagyni. Ezért hozta magával a Hagymakupolás honfoglalás és A Jóisten politikája című könyveit, és vetített le három részletet az Arcélek sorozatából. Láthattuk a szentmiklósi születésű tűri plébánost, Kémenes Lórántot, a vargyasi bútorfestő-fafaragót, Sütő Levente Lehelt, illetve az erdélyi borászat, valamint dráma- és versírás nemrég elhunyt nagymesterét, Csávossy Györgyöt. A beszélgetés során kikerekedett Csáky arcéle is. A hazavágyó és hazajáró nyugdíjas tévés szakemberé, akinek a szakma örömeiből és bánataiból is kijutott. Még csak frissen végzett bölcsészhallgató volt, amikor kritikát írt a Román Tévé magyar adásáról. Az akkori televízióvezető, Bodor Pál elolvasta, majd üzent: ha rossz, ami van, menjen be, csinálja jobban. Csinálta, 1985- ig, amikor „a magyar adást kihúzták a dugaszból", megszüntették. Január 11-én adásba indulva értesült e tényről. A hányódás időszaka következett, többek között cséplőfelelős volt Nyárádszentmártonban, és egy ideig a vágóhídra szánt disznók szállításának felügyeletével is megbízták. Állását akkor veszítette el, amikor beadta kitelepedési kérelmét. Két gyerekkel, két bőrönddel és feleségével érkezett '89 februárjában Budapestre. Stukkórakóból rádiós, aztán a Duna Televízió alapító tagja lett. Nemzeti intézmény volt 2010-ig - így jellemzi a Duna Tévét, melyről már csak mint szórakoztató tévéadóról tud beszélni. Ottléte idején, főleg a kezdetekkor, nyelvismerete miatt is őt küldték Romániába, ha komoly dolgokról kellett tudósítani, mert előtte mindig megnyíltak a kapuk, de ő szerkesztette a Heti Hírmondót, álmodta meg az Arcélek-sorozatot, és volt műsorvezetője a Kívánságkosárnak. Szintén január 14., ezúttal 2015 volt életének újabb fordulópontja. Éppen adásba készült, amikor közölték vele, nem hosszabbították meg szerződését a Duna Televíziónál, többé nem dolgozhat. És érte még más csapás is: kikérte szekusdossziéját. Ami a 400 oldalas aktában állt, arról csak így fogalmaz: fájt. Mégsem vonult magányba, nem tűnt el a porondról. Könyvbemutatókat tart, vetítéseket szervez, járja a nagyvilágot, és újabb forgatásokat tervez. Talán épp azért, amit nagyszülei gondolataiból leszűrt magának: „Minden, ami velünk történik és körülöttünk van, annak okát csak a jó ég tudja, azaz a Jóisten politikája." Kallós Zoltán, a Lélekmentő „A Szent Gellért tér környéki lakásra lassan ereszkedett az est homálya. A többnyire néprajzosokból álló társaság megbűvölten hallgatta a posztalajbis férfi éneklését, észre sem vették a megnyúló árnyakat. Olyan keservesek szólaltak meg, amilyenek létezéséről korábbról fogalmuk sem volt. Beleborzongva hallgatták a csodálatos mezőségi és moldvai dallamokat. Mire besötétedett, szinte templomi hangulat telepedett Andrásfalvy Bertalan lakására, de senkinek sem jutott eszébe megmozdulni, villanyt gyújtani. Aztán Kallós Zoltán egyszer csak abbahagyta: nem mondom tovább. Látszott rajta, hogy saját mélységeibe zuhant. Ha az ember életében létezik katarzis, akkor ez az volt. Mi meg nem erőltettük Zolit, beszélgetni kezdtünk, örültünk, hogy köztünk van, és szerethetjük" - így emlékszik az ötven évvel ezelőtt történtekre Martin Györgyné Borbély Jolán. Köztünk van, és szerethetjük. Ő Kallós Zoltán, akinek első kilencven évéről, születésnapja alkalmával jelent meg Csinta Samu A lélekmentő című kötete. Erdélyiként, a múlt és jövő iránt érdeklődő emberként Kallósról nem tudni, szinte lehetetlen. A válaszúti Noé bárkáját létrehozó ember ugyanis nem egyszerűen néprajzkutató, aki a Mezőség és Moldva tárgyi és szellemi kincseit gyűjtötte össze, hanem felismerte azt, amire nem érzett rá sok néprajzkutató: például ugyanaz a sirató azért lesz annyira sokféle, színes, mert minden ember a saját búját, árvaságát is beleénekli. Az ő kenyerén nevelkedett, édesanyja levesével táplálkozott számos olyan ember, akik révén ma már a korcsos, a ritka magyar nem idegen fogalom, hanem élő tánc. Neki köszönhető, hogy a válaszúti múzeumot régen kinőtte a kézimunkák, népviseletek és használati tárgyak gyűjteménye. Aki vele már egyszer is találkozott, nem fogy ki a mesélésből. A történetek arról az emberről szólnak, akinek az ajtaja mindig nyitva állt, a házában pedig mindig meleg étel, jó szó fogadta, távozáskor pedig, aki gyűjteni akart, tanácsot és eszközt, magnót, magnószalagokat is kapott. Vagy menekíteni való anyagot a szekuritás és elkobzás elöl. Mert a nyitott ajtón gyakran jártak be olyanok is, akik nem tudáséhségből látogatták, hanem akár a börtönbe kísérték Kallóst. De erről ő nem mesél. Meghurcoltatása története azonban nem maradhat titokban, elmondja Andrásfalvi Bertalan, az Antal-kormány művelődési és közoktatási minisztere, Széchenyi-díjas néprajzkutató, egyetemi tanár, Pávai István, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének székelyudvarhelyi születésű docense, Sebő Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök, a magyar hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója, Novák Ferenc, Kossuth- és Erkel-díjas koreográfus, rendező, etnográfus, a Nemzet Művésze. De sok más személyiség is köszönti Kallóst kilencvenedik születésnapján, s hogy ily módon, életmű-kötetben teheti, az szintén a Kallós-iskola egyik növendékének érdeme. A Hagyományok Háza főigazgatója, a gyergyóditrói születésű Kelemen László ötlete nyomán született meg a könyv. A könyv, amely nem csak emlékidézésről, hanem a jelenről és jövőről is szól. A lélekmentő munkáról, amely által magyarnak mondhatja magát a mezőségi, vegyes családban született, ortodoxnak keresztelt gyermek is. A válaszúti iskoláról van szó, melyet Kallós alapított, ahol bárki, akinek legalább egy felmenője magyar és Mezőségen él, magyarul tanulhat. Sok még a terv, de az első kilencven év végén Kallós azt mondja, mostanság csupa olyan emberről álmodik, aki meghalt már: „Nem tudom, mivel magyarázni. Mindegyre gyerekkori, fiatalkori emlékek jönnek elő. Pedig annyi tennivaló lenne még ezen a földön. Kezdtem elfáradni." Ezt a fáradtságot nem érzik azok, akik a közelében lehetnek, csak örvendenek, hogy szerethetik. Zoli bácsi pedig osztja a jó szót, ment és tanít, időnként felemeli az ujját. A holnapnak is üzen valamit lélekmentő birodalmából. „Ha elfárad lábujjhegyen járni, ide ül be szédülni a lélek. Válaszút, Kallós Zoltán" - így hangzik a hamarosan könyvesüzletekbe kerülő kötet zárómondata. BALÁZS KATALIN