Gyógyhír, 1998 (5. évfolyam, 1-9. szám)

1998-01-15 / 1. szám

y­h­í ar GyH: A forgalom vezérigazgató úr véleménye szerint növelhető-e a kedvezmények növelésével? dr LA: Úgy gondolom érthető, ha kérdésére nem válaszolok határozott igennel, vagy nemmel. Először is azért, mert tapasztalataink szerint a kedvezmények önmagukban még nem elégsége­sek a kívánt forgalom eléréséhez. Utalni szeretnék arra a felmérésre, amelyről részletesebben olvashatnak ebben a számban. Ez egyértelműen jelzi, hogy milyen jelentősége van a nyújtott szol­gáltatásoknak, a szolgáltatás pontosságának és gyorsaságának is. Ugyanakkor nem vitatható a kedvezmények súlya, fontossága, meghatározó jellege. Másodszor azért, mert nem csak elméleti­leg van egy határ a kedvezmények növelését illetően. Ma már nagyon sok szakértő szerint ezt a határt a nagykereskedők elérték, sőt talán még túl is lépték. A Hungaropharma Rt. ebben a nagyon éles versenyben tudott helytállni. GyH: A vállalat eredményessége szempontjából is fontos a költségek alakulása. Sikerült-e ezen a területen eredményt elérni? dr LA: Jelentős erőfeszítéseket tettünk a költ­ségek csökkentésére. Ma úgy értékelhető, hogy az erőfeszítések nem voltak hiábavalóak. A ter­vezettnél nagyobb mértékben sikerült növelni a gyógyszerkészletek forgási sebességét. Valamennyi állománycsoportban csökkent a dolgozók létszáma. Várhatóan a működési költségek is kisebbek lesznek a tervezettnél. A tervezettnél nagyobbak ugyanakkor az import termékekkel kapcsolatos devizaárfolyam-veszteségek. GyH: A fejlesztések az 1997. évben sem marad­tak el. Mi kapott kitüntető figyelmet, mire koncent­ráltak a beruházások területén? dr LA: Jelentős összegeket irányoztunk elő ebben az évben is fejlesztésre, beruházásokra. Az üzleti terv legfontosabb feladatként az integrált információs rendszer bevezetését jelölte meg. Több hónapos előkészítés és igen komoly erőfeszítés után 1998. január 1-től cégünknél bevezetésre került 5 modul (könyvelés-pénzügyi, anyaggazdálkodás, kontrolling, értékesítés, beszerzés-készletkezelés) cégünk életében minőségi előrelépést jelent, a rend­szer segítségével megvalósuló hatékonyabb gazdálkodás újabb erőforrásokat szabadít fel, melyek átcsoportosításával a következő évek fejlesztési forrásait is meg tudjuk teremteni. Fejleszteni kellett a vevőkommunikációs rendszert, bővíteni kellett egyes területeken az energia­hálóza­tot, korszerűsíteni kellett a hírközlő rendszert. A fejlesztések eredményeként bővült a rendelés­­felvételt biztosító telefonvonalak száma és kor­szerűbb készülékek segítik a munkatársaink munkáját. Szilárd meggyőződésem, hogy ezek a fejlesztések a cég jövőbeni még eredményesebb munkáját alapozzák meg. Az alkalmat megragadva szeretném a Hungaro­pharma Rt minden munkatársának megköszönni egész éves munkáját. Rohanó világunkat a kimu­tatások, a statisztikák, az akciók és határidők jellemzik. Ritkán van időnk megállni, a társainkra figyelni, a közösen elért eredményeknek együtt örülni. Az 1998-as esztendőre kitűzött céljaihoz sok sikert és jó egészséget kívánok a vállalat vala­mennyi dolgozójának. Köszönjük a beszélgetést. (Szerk.) Az európai intézményrendszer A PHARMAEXPO keretében november 14-én megrendezett nemzetközi fórumon résztvett és előadást tartott az Európai Gyógyszer­nagykereskedők Szövetségének elnöke és főtitkára. A fórumon részt vettek a kelet-Európai országok gyógyszernagykereskedőinek képviselői is. A fórum lebonyolítását az IMS támogatta. Mónika Dereque- Pois asszony a nemzetközi szövetség európai kap­csolatokért felelős szakértője az európai intéz­mények felé képviseli a gyógyszernagykereskedők érdekeit. Előadásában munkájáról, feladatairól szá­molt be. Ez alkalmat adott arra, hogy ismertesse az európai intézményrendszert, az egyes intézmények szerepét, feladatait. Az előadása utáni érdeklődést indokolta, hogy vázolta azokat a pontokat, ahol a gyógyszerészettel, a gyógyszeriparral kapcsolatos döntések születnek. A legfontosabb európai intézmények: az Európai Bizottság, az Európa Parlament és az Európai Unió Tanácsa. Jelenleg az Európai Unió 15 tagországgal rendelkezik. Legutoljára Ausztria, Finnország és Svédország csatlakozott. Hamarosan megkezdőd­nek a csatlakozási tárgyalások a Közép-Kelet- Európai országok azon csoportjaival, amelyek jelentkeztek és jelentkezését elfogadták. Mónika Dereque-Pois asszony kifejtette, hogy meggyőző­dése szerint Magyarország kezdi meg a tárgyalá­sokat, majd becslése szerint Észtország, Szlovénia, Lengyelország, Cseh Köztársaság és Ciprus lehet a sorrend. Az Európa Tanács az államfők, vagy kor­mányfők testülete. A jelentkezést benyújtó országok egy csoportja (tervek szerint: Bulgária, Románia, Lettország, Litvánia és Szlovákia) meghívást fog .

Next