Győr-Sopronmegyei Hírlap, 1954. október (10. évfolyam, 233-259. szám)
1954-10-01 / 233. szám
M M@seam®fr@réipéifl M@séf^i@reögl dégfjéf ti m&múékf~% !eij©§ít®fi© «©fjedébe® tsfvót . es ami e gyászos szidni mögött van ~ Saslidsn permetez ac őszi . eae ivzarte az egész országban a szántóföldeken. Arra figyekn@ztet, ez íxz idő, hogy szántani, vetni kell. Méghozzá sürgősen! Persze a szántáshoz eke kell, a vetéshezpedig vettösfép, illáés több, annál jobb. A több gép azt jelenti, hogy hamarabb földbe kerül a mag, hamarabb kiél a vetés a permetező őszi eső hatására" Ezek a gondolatok jutottak eszembe, amikor Mosonmagyaróvárott a Szezőgazdasági Gépgyár udvarán figyeltem a szitáló, vetésnövelő esőt, mely itt nemi nagyon tud a földre hullni, biazon a hatalmas udvar minden talpalatnyi helyét gép borítja. Eke, eke mindenütt. Barna, vagymár kékpirosra festett traktorvontatásé ekék egymás hegyén a hátán. Miért vannak ezek a szerszámok itt, hiszen kint a földeken égető szükség lenne most rájuk? Talán nincsenek készen? Ott fénylik rajtuk a kormánylemez, csak éppen utána kell akasztani a traktornak, 9 afáris haraphatnak bele a földbe... Igen ám, ha ez ilyen egyszerű volna! A Jobbkéz nem tudja mit csinál a bal Az esőerdőben 5—6 tagú bizottság sétál. A földművelésügyi minisztériumból jöttek. Nézegetik, méricskélik az ekéket, ffifiba vitatkoznak, aztán mennek tovább, innen is, onnan is a műhelyajtókból izgatottan figyelnek a dolgosok, hiszen mindenki tudja, hogy ez a sétálás nem más, mint kemény harc A gyár el szeretné adni az ekéket, a földművelésügyi minisztériumt pedig nem akarja átvenni azokat. Az ok, hibás a kormánylemezek hajlásszöge! — De hát tehetünk mi erről! — érvel Szikla Imre, a Mezőgép- gyár fődiszpécsere. — Mi így kaptuk a kormánylemezeket a MMÁVAGtól. Csak olyan kormánylemezeket szerelhetünk fel, amilyeneket kapunk... A vita folyik tovább, aztán értekezik a bizottság. Újra helyszíni szemle, újra értekezlet. Délutánba hajlik már az idő, mire megegyeznek, hogy a földművelésügyi minisztérium mégis átvesz ezekből a hibás kormánylemezű eklékből 600 darabot. De, ha nem jók ezek az ekék! Mindegy most már! Az igaz, hogy a hajlásszög eltérése miatt nem borítja a földet úgy, ahogy kellene, mégsem vagyunk abban a helyzetben, hogy egyszerűen eldobjuk ezeket a gépeket. Nem vitatkoznak most már azon — sajnos —, hogy Salgótarjánba miért kellett az egész kormány lemez szállítmányt visszaküldeni a hibás edzés miatt? Lehetetlen helyzet az is, hogy a vetőgépek kerekének előállítását a kb.a kvátig tolidott anyagiból írja elő, ugyanakkor az átvevők kifogásolják ezt. Elvégre a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyárat a kohó- és gépipari minisztérium utasítja, de a földművelésügyi minisztériummal áll kereskedelmi kapcsolatban. . . A jobbkéz az jobbkéz, a balkéz pedig bal'ké®. A terv és a valóság (A Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár számára a terv 1125 traktoros eke gyártását írta el a harmadik negyedévben. Bár ismételten hangsúlyozták a mezőgépgyáriak, hogy gyáruk kapacitása a mostani gépi berendezéssel nem bír el többet, mint havi 200— 250 ekét, nem hallgattak rájuk. Hiába — gondolták — a terv, az törvény és hozzáláttak a munkához. Persze eke kormány lemez nélkül annyit ér, mint nyeletlen bugylibicska penge nélkül és július végén már kezdtek idegeskedni, hogy miért nem érkezett meg a kormánylemez. Augusztusban már utánamentek Salgótarjánba, s augusztus közepén végre megérkezett a szállítmány, de minden további nélkül, az utolsó darabig vissza kellett küldeni, mert a kormány 10 -1. edzése nem volt jó. Szépeiben (tehát a tervnegyedév nolsó hónapjában) érkezett pár karmánylemez (ugyancsak hibás) a Dl' ■MÁVAG-ból. Ezeket felszerelték, s mint az előbbiekből kitűnik, vita is támadt, de a lényeg az, hogy még így is csak 724 ekét tudtak elkészíteni az előírt 1125- ből. Ekegyártási tervüket tehát csupán 64 és fél százalékra teljesítették a harmadik negyedévben, akkor, amikor a kampányprogramm a mezőgazdasági gépgyártás emelését írja elő. Ugyanez a helyzet a vetőgépeknél. Egyszerűen képtelen a gyár beszerelni a gyártáshoz múlhatatlanul szükséges 50x7-es szögvasút. Ha nagynehezen érkezik valamennyi rugóacél, valósággal őriztetni kell a vagont, mert már onnan elhordanák a türelmetlen munkások. A vetőgépek tervének teljesítése hű tükörképe a gyárral való törődésnek. A negyedéves tervteljesítés száma: 81,5 mám.lék. Ugyanezeket lehetne sorolni a többi gyártmányokról is. Fűkaszából az előírt mennyiségnek 78 százalékát, kévekötő-aratógépből 81 százalékát gyártották a harmadik negyedévben. Egyedül az öntöde teljesítette tervét 101 százalékra, s a pótalkatrészeket gyártották le 100 százalékban. Az egész gyár mindössze 05 százalékban teljesítette harmadik negyedévi tervét. És a jövő? A jövő — vagyis a negyedik negyedév — szintén meglehetősen ködös a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyárban. A hárourtos fűkaszálónál behozzák az adást, a a vetőglépeknél is, h az ekegyártásnál továbbra is nagy űr tátong a terv és a valóság között. Ez az igazság, s ez igazság marad a negyedik negyedéves tervben is. Természetesen az is igaz, hogy a gyárban is vannak szervezetlenségek, hibák, de ezek nem is szűnhetnek meg addig, amíg a kohó- és gépipari minisztérium illetékesei végre igazán és eszintén szembe nem néznek a gyár problémáival. Ideje lenne, ha a kormányprogramm második évében a Mosonmagyaróvári Gépgyárban is addig nyújtózkodna a minisztérum, ameddig a takaró ér... Vagy meghosszabbítanák azt a takarót! Szelepni János. . /Hidszáth Dálmán : A KÖRTVÉLYESI CSÍNY A HOMÁLY□ Honnan vegyem" Csak nem utosíthatom ki a .e.I.ember. Még egyetlen mód volt: Katánghyt kiváltatni, mert kivá!/ egy kis peregő mellett közlékeny lesz és őszinte. Meghívtam vacsorára, fecsegett is mindenről a világon; de mihelyt áthajlott a beszéd a választásokra, különböző élményeinkre. Menyus hirtelenül begombolkodott. Incselkedtünk vele, faggattuk, keresztkérdések alá véltük: llát te mit költöttél, hát te hogyan leltél meg . Mosolygott, vonogatta a vállát, és csak annyit bírtunk belőle kiszorítani: — Jó volt a terv. Hiszen éppen azt akarom tudni, mi volt a terv — Nem mondod meg. Menyüst — Nem. Soha sem választanának meg többéha meg tadnák. — Ha nem mondod is meg, mibe fogadsz, hogy kihámozom. Hallgatott, mosolygott fitymáló ajkbigyesztésekkel és rázta a fejét. No, mármost azért is megtudom, nincs az a titok a világon, amit ne lehetne kikaparni. Apródonként teljesen belenyargattam magam, hogy okvetlenül megírom a megvászlányt, mégpedig nem fantáziából, hiknem a belé jó adatok alapján, éleshíven és tárgyilagosan. Egy detektív furfangos szimatjával keresgéltem a szálakat, de alig találtam valamit. — Ez az, amit találtam is, legalább egyelőre teljesen értéktelen volt. Mindenekelőtt azt tudtam meg, hogy Katánghy október 17-én indult el Borantóról, látván, hogy nincsenek esélyei. A vasúton összejött egy Brand Károly nevű bécsi gyárossal, régi iskolatársával; ezzel együtt érkeztek meg Budapestre és Brand is Katánghyhoz szállt. A következő nap együtt mulatott a két hajdani diák orpheumokban és egyebütt■ — Harmadnap Brand Károly elutazott, a Katánghy Varga nevű inasa kísérte ki a vasúthoz, s váltott neki jegyet a Körtvélyesig. E Brand nevű bécsi egyéniség tehát okvetlen összefüggésben van a választással. Továbbá megtudtam azt is hogy ez időben Körtvélyesen bizonyos Kovinyi János volt a városka és a kormány egyedüli jelöltje, aki már a programmbeszédét is megtartotta, van a városháza nagyterűiben általános lelkesedés mellett. (Lásd a Nemre okt. 12-iki esti sorcímét ) Katánghy több napig Petrén maradt és igen solszor meg fa taxit a miniszterelnök előszobájában. (Ah istenem, e-a, előszoba!) Egy párszor magányosan járt, később azután hárman jöttek, egy vörhenyeges szakállú, zömök öreg úrral és egy hosszú, nyurga, igen elegáns kinézésű úriemberrel, ki fényes cilindert visel* és arany fogantyúja sértapálcát. Értesülésem szerint ezzel a két alakkal vacsoráit ol.*. 22-én este a Hotel Royal külön szobájában jó éjfélen túl. Ez volt minden, amit megtudhattam. Tessék már most ebből a körtvélyesi választást megírni. Nagy rezignációval jelentem meg a szerkesztőségben. — Nem lesz a dologból semmi, uraim. Nincs anyagom. Engedjenek meg, isten nem tudok lenni, aki a semmiből valamit teremt, szamár pedig nem akarok lenni, aki a semmivel kompromittálja magát. A szerkesztőség kétségbe volt esve: — Mit csináljunk? A közönség várja, ez egyszer igaz, ön megígérte az is igaz. — Hát gyűjtsék nekem össze az anyagot. — Annál semmi sem könnyebb, — kiálljon föl vidáman a szerkesztő, kezeit dörzsölve — riportereket küldünk ki, akik mint a méhek összehordják. Még aznap három tudósító utazott el az én instrukciómmal■ Az egyik ! (Lukács Sándor) Lorontóra, a másik a redukció leggavallérabb tagja (Pélyi Aladár) a Katanghyné falujába. (Meghagytam neki, hogy esetleg udvaroljon is a nagyságos aszszonynak.) A harmadik pedig: a legügyesebb. (Bárkány Samu), még az esti vonattal Körtvélyesre érkezett, hogy a helyszínen szerezzen adatokat. Lapunk derék munkatársai lehetőleg ügyesen végezték a feladatukat (kivált Bárkány úr nyújtja igen kimerítő leírását Körtvélyesnek), lehetőeg befurakodtak mindenüvé, s csellel, ravaszsággal 14 szimatoltak minden jelentékenyebb körülményt, de a nyomozás sok időt vett igénybe, s a Katánghy másodszori megválasztása kimaradt a Pesti Hírlap naptárából. De mindegy. Akit érdekel a derék államférfiú életfolyama, az itt a könyvben is szívesen fogja olvasni a körtvényesi választást, mely nem valami irodalmi munka, hanem egyszerű tudósítás három riporter adataiból összeállítva. Lássuk mindenekelőtt, mit mond Bárkány Samu. (Folyt.-koo.) II. FEJEZET. Nem ©Vertet —sídkoE. ., adsnki megérti, ha egy idős ember, elvonunU-ra a 'K-tAt ' * gondjától, bajától éli a megszokottmindennapi láblát. MM lehet kívánni egy idős embertől? Mint munkaképtelen, abból éldegél, amit nyugdíjként kap és sokszor bizony még az sincs, aki betegsége esetén egy két jó szót szól hozzá. Van, akinek jobb a helyzete, van akinek rosszabb. Most, a békekölcsön-jegyzés alkalmával azonban bebizonyosodott, hogy az öregek sem vonják ki magukat, ha tettről van szó. Sőt. Nem egyszer maguk követelték, hogy velük is számoljanak, így volt ez Adler Róza esetében is. Adler Róza 87 éves markotabödögei asszony. Újságot ugyan nem olvas, de a jó hír gyorsan száll és hamar megtudta, hogy az új nyugdíjtörvény neki is magasabb nyugdíjat biztosít. Pár napi tétovázás után elhatározta: bemegy a községi tanácsra és ott érdeklődi meg, mi igaz az emelt nyugdíjból, és igaz-e, hogy ez őrá is vonatkozik. A tanácson felvilágosították, hogy ezentúl legkevesebb 500 forint nyugdíjat kap Aztán megkérdezték — az éppen ott lévő békekölcsön-jegyeztetek —, hogy mennyi kölcsönt jegyez. A néniké körülnézett, majd mint, aki régi, betanult szöveget mond, beszélni kezdett. — öreg vagyok én már, magamra vagyok utalva, szükségeim van minden fillérre. De azért... azért ötven forintot én is megjegyzek. A jegyeztetők nemi is kívántak többet. Igazán szép még ez is egy ilyen idős nénlitől. Adler néni pedig elment. Meimsokára újra megjelent a tanácsházán. Amikor otthon egyedül gondolkodni kezdett, úgy találta, valami nincs rendjén, ö it még eddig minden évben jegyzett, ha többet nem, ötven forintot. Eddig azért jegyzett, mert — ahogy egyszer mondotta — mióta a demokrácia van, azóta rendszeresítették az ő nyugdíját. A felszabadulás előtt húsz pengővel szúrták ki néha a szemét. Aztán rendezték a nyugdíját és kapott 360 forintot. Mos pedig legkevesebb ötszáz forintot fog kapni. Hát ezért keveslik azt az 50 forintot. A jegyeztetők hamar szót értettek- Nem ötvenet, hanem százat jegyez. Tehát még ötvenet. S már írták is a nevét. Mikor Adler néni kiment, az ő papírját, melyen a neve állt, a többi ívtől kissé feljebb tették. Nem azért, mert ez már a második jegyzés, s nem is azért az ötven forintért, hanem azért, mert ez a pénz, sokat, nagyon sokat jelent a hazának. Jóval többet, mint ötven forintot. .. A mecséri árvízkárosultak hazafias tette Mecsér is árvízkárosultközség. Harminc ház összedőlt, ugyanennyi még lakhatatlan és negyvenház ,többé-kevésbé- megromgálódott- Van tehát mit újjáépíteni, helyrehozni a faluban. Folyik a munka, húzzák az új házak falát Kotlinger Andráséknál és a többiárvízkárosult sportán. Álarunnk őket is, mint a szigetközi falvak lakóit, segíti az újra felépülésben. Sietnek is az építkezéssel, hisz már jól bent élünk az őszben, így érte Mocsáron a szorgalmas házépítőket és a többi dolgozó parasztot a minisztertanács felhívása, az Ötödik Békekölcsön jegyzésére. Csakúgy, mint Szigetköz községeinek sok lakója, a mecsériek sem akartak kimaradni a jegyzők közül. A békekölcsön-jegyzés többezer forintra emelkedett már. Kráz Lajos 4 holdas dolgozó parasztháza megrongálódott, de 150 forintot mégis jegyzett. Bognár István dolgozó paraszt 100 forintot jegyzett. Nagy Gézán 6 — -re háza összedőlt, Visi Istvánná háza lakhatatlanná vált — mégis jegyeztek 50—50 forintot. Kép Gábor 9 holdas dolgozó parasizt háza is erősen megrongálódott, de 200 forint békeköcsön-jegyzéssel is hitet tett hazafiasságáról. Azután Karsai Ferenc dolgozó paraszt 100 forintos jegyzése és a többi mecséri gazdáé arról tanúskodnak, hogy az árvízkárok ellenér-a, áldozati kosz, országot építő nép él Mecséren. Kalendárium helyett remekírókat olvasnak Gyórasszonyfán Jó fejjel magasabb, mint a pult elől várakozó asszonyok és lányok. De hát nem kell itt sokat várakozni, megy a kiszolgálás, mint a karikacsapás. Nagy Rezső és a kis boti másik dolgozója, Imre János tanuló, gyorsan, udvariasan szolgálja ki a vevőket. Még az örökké mosolygó Rudi bácsi — Nagy Rezső — villámgyorsan szeli a friss fehér kenyeret, méri a mintás kartont, — elbeszélget vevőivel. Mindenkihez van egykét tréfás szava, s észre sem veszi, elrepült az idő. — Haragszom magára, Rudi bácsi! — mondja egy menyecske. — Hallottam, jártaik a faluban könyvekkel és mihozzám, nem jöttek! —■ Mentünk volna mit, Juliska, de mindenütt reütettek, marasztaltak, aztán egyszerre vaaik este tett. No de október elején lesz az ünnepi könyvbe!, akkor majd magukat is megátogatjuk! A könyvek világéretekben érdekeltek- Ezért, mikor a forgalom kissé szünetel’, kifsassgatom Rtka bácsi’, miről is volt szó az eszük? Bár őszi giflémi szólva, nincs szükség sok faggatásra. Szívesen beszél a könyvekről. Hogyne beszélne szívesen, mikor tavasszal nyerte el „a megye legjobb falusi terjesztője“ büszke címét És becsületére váljék, hogy nem saját eredményeire, hanem a gy úrasszony falak könyv- és irodalomszeretetére bűszike. — Nagy dolog az, elvtárs, — magyarázza hévvel, — hogy ebben a százhúsz házból álló faluban a lélekszánthoz képest a legtöbb könyvet vásárolták. — Nem műlok el egyetlen nap sem, hogy legalább egy-két könyvet el nem adnék. — Sok olyan vevőnk van, mint Bozsik Józsefné, Horváth Béla, Sári Laci, vagy Horner Istvánná, aki majd minden héten vesz egy-egy könyvet. A múltkor háziegitációra mentek Imre Jánossal. Legjobb könyveket hátizsákba, aktatáskába rakták és végigjárták a falut. Illetve, mintegy hatvan házba jutottak el . Egyetlen ház volt, ahol nem vásárolták tőlünk. Minden házban kiraktuk a könyveinket az asztalira és még beszélgetnünk sem kellett. Beszéltek a könyvek. Mesterházi Anna ús meg Samu Mihályné Petőfi költeményeit, Szabó Imre a Burgonya termesztést, Kóra Mihály a Rossz asszonyt vette meg. Farkas Lábaló népszerű természetidományos könyveket vett. A Légy jó mindhaláig mind az öt példányát megvették. Az olcsó könyvtár köteteit szintén. Egy nap alatt 66 könyvet adtak el. Kételkedést olvashat le arcomra’, mert a fel sem tett kérdésre válla szó. : — Pedig így van ez, elvtárs! Valamikor 150 kiló cukor fogyott el egy hónap alatt Aszszonyfán, — ma pedig 7—8 mázsa! Valamikor elég vol a Kalendárium, ma Móricz Zsigmondtal. Mikszáthot, Veres Pétert akarják olvasnni. Győrasszonyfán emelkednek a dolgozók igényei. Wtatéry Ferenc-