Győr-Sopronmegyei Hírlap, 1956. június (12. évfolyam, 128-153. szám)

1956-06-01 / 128. szám

Hegedűs András elvtárs­­beszéde az RM Művek m­un­k­ásgyűlésén Hegedűs András elvtárs szerdán az R.M. Művek munkásgyűlésén,­­a dolgozók kérdéseire válaszolva,­­ bel- és külpolitikánk több fontos­­ kérdését ismertette. Bevezetőben arról beszélt, hogy országunkban a XX. kongresszus hatására a dol­­­­gozók sokkal kezdeményezőbben lépnek fel, s mondják el vélemé­nyüket fejlődésünk legfontosabb­­ kérdéseiről. Meggyőzően bizonyít­­j­­a ezt az ötéves terv irányelvei­­­­ről indított vita, amely százezre­­­­ket mozgatott meg, s lehetőséget­­ ad pártunk Központi Vezetőségé­­­­nek és a kormánynak, hogy a má­­­sodik ötéves terv céljait a dol­­­­gozók véleményének meghallga­tása után határozza meg. A második ötéves terv irány­­­­elveit a dolgozók országszerte , öröm­­mel fogadták. Különböző megbeszéléseken szinte egysége­sen alakult ki az az álláspont, hogy ez az előirányzat figyelembe veszi országunk gazdasági adott­ságait, elérhető célokat tartalmaz és helyes arányokat állapít meg a népgazdaság különböző ágainak fejlesztése között. Dolgozóink nagy részét azonban érthetően kü­lönösen sokat foglalkoztatja az életszínvonal emelésének elő­irányzata. Sokan felvetik — mondotta —, hogy a párt és a kormány mikép­pen gondolja biztosítani a dolgo­zók életszínvonalának 25 százalé­kos emelését? Elérhető-e ez a cél? Az életszínvonal emelését úgy szeretnénk végrehajtani, hogy az egy keresőre eső bér, s annak vá­sárlóereje legalább 25 százalékkal növekedjék. Az elmúlt években az egy keresőre eső bér vásárlóereje 1949-hez viszonyítva, nem emelke­dett jelentősen. A második ötéves terv előirány­zatának ebből a szempontból na­gyon lényeges változása az, hogy az egy keresőre eső jövedelmet, azaz az átlagos havi kereset tény­leges vásárlóerejét akarjuk 25 szá­zalékkal növelni. Ez viszont a dolgozók életkö­■­rülményeinek megjavításában je­lentős lépés lesz. De az életszínvo­nal 25 százalékos növekedését csak­­ úgy lehet elérni, ha ugyanakkor gyorsan növekszik az egy mun­­­­kásra eső termelési érték is­, ami­­­­nek viszont egyik legfontosabb feltétele a műszaki színvonal fej- I vesztése. A műszaki színvonal fej- I fesztésének pedig igen fontos esz- I köze a beruházások célszerű fel-­­ használása. Sok helyes vélemény és javaslat ■ hangzik el a tervvitában. De a ki-­­ indulópont sokszor nem számol a lehetőségekkel. Fő figyelmünket arra kell fordí­tanunk, hogy a rendelkezésünkre álló beruházási összegeket a leg­gazdaságosabban használjuk fel. Ahhoz, hogy egy munkásra több termelési érték jusson, nemcsak új gépekre van szükség, hanem talán mindenekelőtt arra, hogy rendet teremtsünk az anyagellá­tásban. Magyarország nyersanyagokban szegény ország. Sokféle nyers­anyagot kell külföldről behoz­nunk, s ez nem megy mindig zökkenők nélkül. Az anyag- és félkésztermék kö­rüli ellátási zavarokban sokszor szerepet játszik az, hogy az egyes gyártmányok minősége nem meg­felelő. A selejt elleni küzdelem­ben a minőség megjavításában nagyon fontos feladatnak tartjuk a bérezési rendszer további meg­javítását és egyben a minőségi el­lenőrzés megszigorítását. Múlhatatlanul szükséges, hogy érdekeltté tegyük a dolgozókat abban, hogy nemcsak többet ter­meljenek, hanem jobb minőségű­­ munkát is végezzenek. Ipari üzemeink bérrendszere­­ nem mindig ösztönöz a jobb m­i­­­­nőségű munkára, sőt gyakran ar­ra készteti a dolgozókat, hogy csak a mennyiségre, a normál t­ túlteljesítésére törekedjenek. A jó minőségű munka igazi­­ megbecsülését csak akkor tudjuk elérni, ha a bérek megállapításá­nál nagyobb hatáskört adunk az üzemek és az egyes gyárrészlegek vezetőinek. A minőséget ugyanis nehéz központi rendeletekben elő­írni, százalékban mérni. Helyi is­meretekre van szükség­. A SZOT elnöksége, a Minisz­tertanáccsal karöltve most dolgo­zik a nyugdíjrendelet módosítá­sán, s a cél az, hogy a visszás­ságokat megszüntessük, s a sok évtizedes munkát megfelelően honoráljuk. Az életszínvonal emelésének feltételeiről Hegedűs elvtárs a következőket mondotta: — A termelékenység növelé­sében nagy lehetőségünk van még a fegyelem megszilárdítása, a dolgozók olyan üzemen belüli elosztása területén, amely lehető­vé teszi, hogy ki-ki a tehetségé­hez és tudásához mérten dolgoz­­hassék. Mindezeket a lehetősége­ket fel kell használnunk arra, hogy a munka termelékenységé­nek előirányzatait a második öt­éves tervben és már ebben az évben is hiánytalanul teljesítsük és túlteljesítsük. Ha ezt biztosí­tani tudjuk, akkor megteremtet­tük az életszínvonal emelésének és a népgazdaság fejlesztésének legfontosabb anyagi alapjait.­Sok helyen azt kérdik, milyen intézkedésekkel akarjuk az élet­színvonalat az előirányzott mér­tékben növelni. Ha az életszín­vonal tervezett növelése számára az anyagi feltételek biztosítottak, akkor alapjában véve kétféle módszerrel élünk majd: emeljük a munkabéreket és csökkentjük az árakat. A munkabérek emelésével fo­kozatosan ki kell küszöbölni a bérrendszerben még ma meglévő aránytalanságokat és igazságta­lanságokat, az árak csökkentésé­vel pedig elérjük, hogy a dolgo­zók ugyanabból a keresetből töb­bet tudnak vásárolni. Az idén is alkalmaztuk az élet­színvonal emelésének ezt a két módját. A munka termelékeny­ségnek tavalyi növekedése lehe­tővé tette, hogy olyan árleszállí­tást hajtsunk végre, amely évi 900 millió forintos megtakarítást jelent a dolgozóknak. Az árle­szállítást örömmel fogadták a dolgozók. Igaz, hogy kevés élel­miszerre vonatkozott. Nem tud­tuk csökkenteni a hús és a zsír árát. Ennek az oka kézenfekvő. A­ mezőgazdasági termelés eme­lése lehetővé tette ugyan, hogy megjavítsuk a város ellátását, de ahhoz még nem elégséges, hogy az árcsökkentés esetén bekövet­kező nagyobb fogyasztást is fe­dezni tudjuk. A párt és a kormány nagy erő­feszítéseket tesz a mezőgazdasági termelés növelésére, így akarja lehetővé tenni majd, hogy a következő években az élelmisze­rek árait is csökkenthesse. A dolgozók béremeléséről szól­va Hegedűs elvtárs elmondotta, hogy a Minisztertanács minapi rendelete, amelynek értelmében az alacsonyfizetésű időbéresek alapbérét felemelik havi 650 fo­rintra , évente 170 millió forin­tot jelent. Ezt az intézkedést to­vábbiak fogják követni. Hegedűs eleiére ezután a túl­óráztatások, a hóvégi hajrák ká­ros kihatásairól, majd a dolgo­zók lakásgondjairól és a kor­mány lakásépítési terveiről be­szélt. A dolgozók életkörülményeinek megj­avításában az egyik legfon­tosabb és egyben a legnehezebb feladat: a lakásellátás,­ építőipar lényegében csak az üze­­m­ileg előállított épületelemek összeszerelését végezze. Az ilyen lakásépítés szinte minden részle­tében gépesíthető. A lakásépítkezés meggyorsítását kívánta a Minisztertanács előse­gíteni azzal is, hogy állami tá­mogatással lakóházépítő szövetke­zetek létesítését kezdeményezte. A lakóház szövetkezetek a máso­dik ötéves terv során mintegy 25 000 lakást fognak felépíteni, sok állami kedvezménnyel. A la­kásprobléma megoldására más in­tézkedéseket is teszünk. A Minisz­tertanács már másfél éve elren­delte a hivatali helyiségek egy ré­szének lakásokká történő vissza­alakítását. Ennek eredményeként eddig több, mint 7200 lakást sike­rült felszabadítani, s még az idén legalább 4000 lakás szabadul fel ily módon. Helyreállításukra a kormány mintegy százmillió forin­tot fordít. A lakáselosztással kap­csolatban a Minisztertanács kö­telezte a minisztereket és a taná­csokat arra, hogy a lakások két­harmadát a termelésben közvetle­nül résztvevő dolgozók kapják meg. Intézkedések történnek olyan 14—18 éves fiatalok munkábaál­­lítására és szakmai továbbképzé­sére, akik az általános iskola el­végzése után nem tanulnak to­vább középiskolákban, illetve az MTH iskoláiban. Évente mintegy 20 000 ilyen fiatalról van szó. El­helyezésükről az üzemekben kell gondoskodni olyképpen, hogy csökkentett munkaidővel és ennek megfelelő bérezéssel alkalmazzák őket. Kisegítő munkájuk során ezek a fiatalok megismerik az üzem életét, az egyes gépeket és munkafolyamatokat, megszeretik a munkákat. Ha a pártszerveze­tek, a szakszervezetek, a gyárak igazgatói, az idősebb szakmunká­sok törődnek az ifjúmunkások to­vábbképzésével, akkor iparunk jó utánpótlást nyer. Hegedűs elvtárs ezután az államapparátus és a gazdasági igazgatás egyszer­­is­í­tésér­ől beszélt. Az állami szervek munkáját sok jogos kritika éri — mondotta. — Dolgozóink különösen gyakran bí­rálják állami szerveink bürokrat­­ikus intézkedéseit. Túlzás nélkül megállapíthatjuk, hogy népi de­mokratikus államapparátusunk fejlődésében jelenleg a bürokra­tizmus az egyik legfőbb kerék­kötő, a bürokratizmusnak viszont egyik fő oka a túlzott központosí­tás. Sokszor kis jelentőségű kérdé­sek eldöntéséhez is számos, úgy­nevezett »­illetékes« hozzájárulása szükséges. A túlzott központosí­­tást a bizalmatlanság szülte. So­kan félnek attól, hogy az alsóbb szervek nem a népgazdasági érde­kek, hanem egy-egy üzem, falu, járás szűkebb szempontjai alap­ján döntik majd el a kérdéseket. Ez a bizalmatlanság a helyi veze­tőkkel szemben alaptalan. Az ál­lamapparátusban ott vannak azok az új munkás- és dolgozó paraszt káderek, akik ak­kor, amikor be­kerültek az államapparátusba, természetesen még nem rendel­keztek megfelelő szakismerettel. Legtöbbjüknek nem volt tapasz­talata a vezetésben, a tanácsi munkában, de az elmúlt években kemény akarattal tapasztalatot és tudást szereztek, és ma már sok­­ezer tehetséges rátermett helyi vezetőnk van, akik joggal követel­nek maguknak nagyobb hatáskört. Nagyobb jogkört és több felelőssé­get kell kapniuk a helyi vezetők­nek, akik ilyen módon be is bi­zonyítják rátermettségüket. A bürokrácia csökkentésében csak akkor lehet eredményeket elérni, ha a dolgozók százezreinek vélen­ényére és gyakorlati tapasz­talataira támaszkodunk. A dolgo­zók javaslatai egyben nyomást is gyakorolnak azokra az állami szervekre, melyek még nem értet­ték meg, hogy bízni kell a helyi vezetésben. A szocialista törvényességről szólva, Hegedűs elvtárs megálla­pította: a bürokrácia elleni harc mellett az egyik legfontosabb­­fel­adat, hogy az állami szervek min­den dolgozóját — bármilyen be­osztásban legyen is — törvénye­ink tiszteletére, a szocialista tör­vényesség szigorú megtartására neveljék. E tekintetben még sok a tenni­való, bár az elmúlt egy-két esz­tendőben sok súlyos hibát jóvátet­tünk. De nemcsak a hibák kijaví­tása a feladat, hanem a szocialista törvényesség további megszilárdí­tása az államapparátus minden láncszemében, s ilyen módon an­nak biztosítása, hogy törvényte­lenségek soha többé elő ne fordul­janak. A szocialista törvényesség meg­szilárdítása érdekében több intéz­kedés történt. A közelmúltban megjelent a társadalmi tulajdon védelméről szóló törvény módo­sítása, amelyre a társadalmi tu­lajdon kisebb, 200 forinton aluli megkárosítását, vagy megrongálá­sát — ha nem ismétlődő esetről van szó — az eddigi büntető el­járás helyett szabálysértési, illet­ve üzemi, vállalati fegyelmi eljá­rásra utalja. A Minisztertanács nemrég az Elnöki Tanács elé ter­jesztett egy olyan törvényterveze­tet, amely sok, eddig bűntettnek minősített cselekményt szabály­­sértéssé minősít. Ilyen ügyekben tehát nem a bíróságok, hanem a tanácsok mellett felállított sza­bálysértési bizottságok járnak el a jövőben. Ugyancsak ezt a célt szolgálják a Munka Törvény­­könyv végrehajtási utasításának módosításai és társadalmi bírósá­gok felállítása. A Rákosi Művek­ben is létrehozzák a társadalmi bíróságokat, amelyekben részt­­vesznek majd az élenjáró tekin­télyes dolgozók, a tanácstagok, a népi ülnökök. Hegedűs elvtáns ezután áttért a nemzetközi helyzet elemzésére, s először is a nemzet­közi feszültség enyhüléséről be­szélt. A kormány arra törekszik, hogy a maga részéről is hozzájáruljon a nemzetközi feszültség enyhíté­séhez és a béke biztosításához — mondotta. — Ez a cél vezette kor­mányunkat akkor, amikor a had­sereg létszámát húszezer fővel csökkentette, s amikor a közel­múltban határozatot hozott arról, hogy a déli határok után a nyu­gati határon is el kell távolítani a műszaki zárat. A kormány arra törekszik, hogy szélesítse nemzet­közi kapcsolatainkat. Egyre több kapitalista ország­gal kötünk gazdasági szerződése­ket. A magyar kormány tehát nemcsak szavakkal, hanem tettek­kel is eredményesen munkálkodik a nemzetközi helyzet megjavítá­sán, a béke fenntartásán. Együttműködésünk a szocialista tábor országaival egyre sokolda­lúbbá válik. A magyar kormány küldöttsége, amely Gerő elvtárs vezetésével részt vett a Kölcsönös G­azdasági Segítség Tanácsának a múlt héten tartott berlini ülés­szakán, ebben a szellemben mű­ködött közre az ott elfogadott ha­tározat kidolgozásánál. Ez a ha­tározat elősegíti, hogy az egyes országok természeti adottságaik­nak legmegfelelőbben fejlesszék népgazdaságukat. A szocialista tábor országai kö­zött különösen jelentős az egyes országok dolgozói közötti szemé­lyes kapcsolatok kialakítása, a tu­ristaforgalom, a küldöttségek lá­togatása. Ez év öt hónapja alatt hatóságaink kétszer annyi kiutazási engedélyt adtak ki, mint tavaly az egész esztendőben. A Minisz­tertanács a közelmúltban határo­zatot hozott, melynek értelmében a népi demokratikus országokba útlevél nélkül, a személyi igazol­ványhoz csatolt betétlappal és a fogadó ország vízumával lehet utazni. A határozatot az érdekelt országok kormányai most ratifi­kálták, s a rendelkezés két hét múlva hatályba lép. Ez az intéz­kedés gyakorlatilag azt jelenti, hogy, a kiutazási engedély meg­szerzésének ideje lényegesen meg­rövidül, költségei pedig az eddi­­giek felére csökkennek. Külföldi kapcsolataink fejleszté­sében jelentős esemény, hogy si­keresen befejeződtek Jugoszláviá­val a gazdasági és pénzügyi kér­désekről folytatott tárgyalások. Kedden Magyarország és Jugo­szlávia képviselői aláírták a két ország közötti pénzügyi és gazda­sági egyezményt, továbbá a mű­szaki és tudományos együttmű­ködésre vonatkozó megállapodást. Az aláírt gazdasági és pénzügyi megállapodás szerint Magyaror­szág öt év alatt — egyenlő részle­tekben elosztva — 85 millió dol­lárt fizet Jugoszláviának. E nagy összegnek a megfizetése termé­szetesen komoly terhet ró nép­gazdaságunkra. A magyar kor­­mány a tárgyalások során elis­merte és vállalta az 1947—1948- ban felvett jugoszláv kölcsön visz­­szafizetését, amelyből — a ka­matokat is számítva — mintegy 25 millió dollárt kitevő adóssá­gunk maradt vissza, valamint a hátralévő jóvátételi összeg egy­­harmadát. Ezen az alapon jött lét­re a megegyezés. Hegedűs elvtárs a továbbiakban megállapította, hogy országunk bel- és külpolitikai helyzete egy­re szilárdabb lesz. A régi rend hí­vei közül is egyre többen látják, hogy az az út, amelyen országunk 1945 óta fejlődött, feltartóztatha­tatlanul vezet előre — mondotta. — Ebből a felismerésből a régi rend­kívei közül is sokan arra a következtetésre jutnak, hogy szá­mukra is célszerűbb beleilleszked­ni népi demokratikus rendsze­rünkbe. A pártnak­, a munkásosz­tálynak nem érdeke, hogy az osz­tályharc élesedjék, inkább érdeke, hogy az osztályellenség — belátva a népi demokrácia elleni harc ér­telmetlenségét — fokozatosan visszavonuljon.­ E célnak m­egfe­­elően, a kormány intézkedései­ovábbra is arra irányulnak, hogy a régi rend hívei — akik belátják hibájukat és hajlandók bekapcso­lódni az építőmunkába — munká­juk szerint ítéltessenek meg. Ez a törekvés vezette a kormányt, amikor pár héttel ezelőtt a püs­pöki kar kérésére javaslatot tett arra, hogy az Elnöki Tanács ré­szesítse kegyelemben Grősz Jó­zsefet és hozzájárult ahhoz, hogy Grősz József kalocsai érsek mű­ködjék, s egyben ellássa a kato­likus püspöki kar vezetőjének tisztét. Az a véleményünk, hogy Grősz József nézeteiben ugyanúgy, mint sok más egyházi személy gondol­kodásában is — az elmúlt évek­ben bekövetkezett nemzetközi és belső fejlődés hatására —, jelentős változás ment végbe. Ezt mutatja Grősz József kalocsai érsek nyi­latkozata, melyben kijelentette, hogy hűséges fia, engedelmes pol­gára lesz a Magyar Népköztársa­ságnak és arra törekszik, hogy a katolikus egyház és az állam közötti kapcsolat egyre jobban el­mélyüljön. A kormány reméli, hogy nemcsak a hazai egyházi té­nyezők, hanem a nyugati egyházi körök — köztük a Vatikán is — belátják, hogy minden olyan kí­sérlet, amely népi demokráciánk ellen akarja felhasználni a val­lásos meggyőződést, eleve kudarco­­ra van ítélve. Ugyanakkor ismé­telten és a leghatározottabban ki kell jelenteni, hogy a magyar né­pi demokrácia továbbra is a leg­teljesebb mértékben biztosítja a vallásszabadságot. A munkásosz­tály hatalmának megerősödése le­hetővé tette, hogy belpolitikánk­ban sokkal nagyobb súlyt helyez­zünk a felvilágosító, meggyőző munkára. Ez azonban nem jelenti és­­nem is jelentheti, hogy ható­ságaink nem sújtanak le törvé­nyeink teljes szigorával az ellen­séges elemekre, ha megkísérelné­­nek fellépni népi demokráciánk ellen, ha kárt okoznának szocia­lista építésünknek. Fejlődésünk elkövetkezendő sza­kaszában rendkívül fontos sze­repe lesz a dolgozó tömegek kez­deményező készségének, aktivitá­suk kibontakozásánál­. — Úgy ahogy a múltban, a jövőben is a munkásosztály helytállása lesz az alapja további fejlődésünknek — mondotta — ez a helytállás lesz a magyar­­népi demokrácia további sikereinek is legfőbb biz­tosítéka. A lakáskérdés különösen nagy gondja a városi lakosságnak. Több lakást kell épí­tenünk. 1950-től 1955-ig mintegy 130 000 lakás épült az országban. A má­sodik ötéves tervben pedig mint­egy 200 000 új lakás építése sze­repel. A lakásépítkezést olcsóbbá kell tennünk. Ennek legfontosabb fel­tétele a lakásépítő ipar korszerű­sítése. Új, könnyű építőanyagból egész falnagyságú építőelemeket kell készíteni, s el kell érni, hogy az!

Next