Győr-Sopronmegyei Hírlap, 1956. október (12. évfolyam, 233-249. szám)

1956-10-03 / 233. szám

S zégyenesest arra tartunk, fel a hegyekbe: a Bakony elterebélyesedő, végtelenbe nyúló dombsora kéklőn uralja a tájat a messziségben. Hogyan is keveredtem össze ezzel a vadőrrel, nem is tudnám megmondani! Csak ment a töltésem, s hozzácsatlakoztam néhány jámbor szóval.. és most kettesben baktatunk földeken, cserjéken át, ki tudja, hová? Megyek, amerre vezet. A vadőr hallgatag ember, ez a természete minden erdei embernek tán, de amúgy barátságos. Szívesen magyaráz,a, igen, már sokszor járt erre, mindenféle évszakban, persze, ősszel is. De még mennyire ismeri ezeket az utakat, ösvényeket, s a nagy vörösfenyőt ott az elágazásnál különösen . . . Ugye, ne mondja, hát nem szép ez az ősz? —,hát nem a legszebb hónap az október? Na, látja! Ilyeneket mond, s persze bólogatok hozzá. Udvariasságból is, meg az igazságát is magaménak vallom; figyelem lépteink törrenés- sét a friss, korai avaron: a madarak, szegények még vígan mondják, hogy csivit-csivit, ám a megrezzenő bokrok, a magasbanyúló lombkoronák már sejtelmesen susognak, mintha nagy titkok lennének kereskedő ruhájuk mögött . . . " Amott, lám, krumpliszedők. Egy férfi az asszonyával hajladozik az összekuszált bokrocskák fölött, szedegetik az apró eledelt . . . s közöttük nyolc-tíz éves fiú lábatlankodik, tartja a zsák szélét, vagy el-elbámul a szelíden hunyorgó napba. — Hogy fizet a termés? — teszi fel a megszokott, sajátosan őszi kérdést újdonsült barátom, s e szólításból is látszik, hogy ezek ismerik egymást, hogy már soksok őszön találkoztak így össze. Kiegyenesednek a derekak, s az üdvözlés után a férfi azt mondja: jól, az asszony azt mondja: roszszul. S emelik a tenyerüket, egyszerre, de már szemrehányón néznek egymásra, hogy tudtál ilyet mondani? A férfikézben nagy, az asszonykézben picurka a krumpli- A vadász csak mosolyog, mint aki hozzászokott az élet ilyenfajta ellentmondásaihoz. S nekem csak annyit mond, távozóban, visszanézve az utánunk bámészkodó fiúcskára: — Ez az asszony mindig csak panaszkodna . . .. hiába, ilyen a természete! De itt, nicsak, kukoricatábla. Hajlonganak a szárak, hajladoznak, összesimulnak a levelek ebben a cseppet sem erős, koraőszi szellőben. S odébb már vágják is e szárakat, mind, csak néhány marad állva — zöld azon még a cső, várni kell vele pár napot. Vágják, csomókba kötik őket, míg a sárga csövek felkerülnek a kocsira. — Már ennyit letörtünk, látja, s még csak egy kocsiravaló gyűlt össze: nincs jó kukoricatermés az idén, talán ha huszonöt mázsa lesz ezen a holdon. — A gazda beszél így, kissé szomorkásan, majd újra nekifeszül az ekeszarvnak, szánt tovább, a két lóval. Szántja ezt a szikkadt, szárazra fagyott földet. Az ősz mindennapi, megmegismétlődő csodája azonban csak ezután jön: a szőlő. Hosszú sorok futnak a távolba, nehéz fürtök, fürtöcskék himbálóznak a tőkéken . . . s a napsugár körülbabusgatja a dagadó-érő szemeket, áthatol a rozsdásodó leveleken . . . S megyünk az első présház felé a dombtetőre, furcsa hegyi úton, homokbavájt, lebuktató, kocsis átkozta utacskán. A házikó nincs egyedül, öregember tápászkodik a pokrócról, mosolyog, egy kis diskurálást vár a találkozástól, hiába, nem jó egyedül lenni a szőlőben sem. Végigmutogatja a szőlőfajtákat, magyaráz, de inkább csak nekem, az idegennek — a vadász szakértőn hunyorog. Igen, ez tehát az ezerjó ... kóstolja csak meg, ugye még kicsit savanyú? És itt van ez a kecskecsöcsű, ennek pirossá kell válnia, s tessék: fehér és kemény és savanyú. Az otelló szépen érik, a nova is, csak kár, hogy egy érintésre lepotyog, s zölden szétszóródik a földön . . No, de ezt is nézze meg, azt a pirosat, ott ni! — olyan, mint a méz, nem igaz? Ebből lesz egy kis előbor, vagy ötven liter. Úgy jó szüretelni, must helyett murcit ihat az ember. Az viszont már ritka dolog, ami most következik, hogy a pincében bort iszunk, kellő áhítattal persze, igazi, tavalyi kadarkát. — így könnyű szőlőre vigyázni, János bácsi — incselkedik a vadőr. IVo de most merre? Játszik velünk a borocska, vagy mi, mert egyformán a Bakonyt nézzük, s ugyanazzal a gondolattal: mit nekünk ez a kis út, akár oda is felérünk ma. S megyünk is tovább, neki az embert fullasztó hegyhátaknak. — Értelmetlen vállalkozás — dümlyögi a józanész :t . Hogy mégis, miért indultunk el? — erre a kérdésre ne igen keresgessük a választ — úgy sincs. Akár a bennünk dolgozó kadar, akár kíváncsiságunk, ösztönünk követelte — menni akartunk, belé az őszbe, egyre beljebb. S csak taposunk, taposunk a frissen hullott leveleken, vékony ágacskákat törünk tízfelé, ropog a bozót lépteink alatt. Pihenő. A vadász fújtatva megáll, a szemében csillog valami és mindjárt emlékezni kezd, s most nem a türelmes-hallgatagon sétálgató erdőkerülő, hanem a szarvasbikára leső, szenvedélyes vadász áll itt — ezt mondja a szeme, ezt mondja a szava. Szarvasbőgés, lesben töltött éjszakák — ó, te gyönyörűséges vadászért! Előttünk a hosszú hegyhát, emitt egy alig mély völgyben Győrszentmárton tömörülő házai, jobbra szakadékocska, s ott is, alattunk is, mindenütt százféle színben tündököl az ősz. ránézek a vadászra, még mindig mosolyog. Keresztényi Nándor: ŐSZI HATÁRJÁRÁS Ausztriában fékeződik a sztrájkmozgalom A sütőipari dolgozók sztrájkja, amely hétfőn hajnalban kezdődött, fegyelmezetten folyik egész Ausztriában. Kedden reggel a bécsi kenyérgyárak tisztviselői a munkásokkal való szolidaritásuk jeléül szintén sztrájkba léptek. Raab kancellár kedden magához rendelte a sütőipari munkáltatók és munkavállalók képviselőit ,hogy a sütőipari munkások sztrájkjának befejezéséről tárgyaljon velük-Az osztrák szövetségi vasút floridsdorfi mozdonyjavító műhelyének 2400 munkása hétfőn 3 órás figyelmeztető sztrájkkal adott nyomatékot béremelési követeléseinek. A bécsi szénnagykereskedések dolgozói kedden reggel abbahagyták a munkát, hogy kikényszerítsék az új kollektív szerződés megkötését, amit a munkáltatók hónapok óta halogatnak. Államkölcsönt bocsátanak ki Ausztriában Az Osztrák Köztársaság kormánya hivatalos jelentés szerint 400 millió schillinges, 6,5 százalékkal kamatozó új államkölcsönt bocsát ki. E kölcsön jegyzés október 22- én kezdődik és október 30-án ér véget. Tito és kísérete a Krímben Joszip Broz Tito, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság elnöke, N. Sz. Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első titkára, valamint Alekszander Rankovics, a jugoszláv szövetségi végrehajtó tanács alelnöke és Gyúró Pucar, Bosznia és Hercegovina nemzetgyűlésének elnöke, hétfőn reggel vadászatra a krími hegyek erdőségeibe utazott. 1. Magdi, a kis fekete lány, sohasem sírt, nem panaszkodott még akkor sem, ha megpofozta az apja. Pedig gyakran megesett, hogy az a nagy darab ember részegen állított haza és olyankor szenvedett az egész család. A tányérok csörömpölve csapódtak a konyha kövére, az asszony sikoltozott, a tizenegyéves iskolásfiú rémülten lapult a párnára. Magdi pedig az ajkába harapott. Magdi akkor sem panaszkodott, amikor előállt az apja és nagy repedezett tenyerét az arca elé taszította: — Ide a pénzt, ne csak a cifrálkodásra gondolj! A lány utolsó fillérig leszámolta a keresetét, abba a repedt tenyérbe, amelyet nagyon gyűlölt, s csak azért nem karmolta meg, mint ahogy azt a lányok szokták, mert az apjáé volt. — Hétszáz . . . csak hétszáz? A többit hova tetted! Biztosan azért nem adnak többet, mert a gyárban is a legények járnak az eszedben! Ilyenek vagytok ti. . . az anyád is, meg te is. . . Magdi nem feleselt, nem is könnyezett, csak az ajkába harapott ilyenkor, hogy a vére is kiserkedt. Még csak tizenhét éves volt, de már annyi baj jutott neki, hogy vannak olyan emberek, akiknek életük végéig sem jut annyi az élet göröngyösebb oldalából. Csak az anyját, öccsét és a bátyját szerette, akitől nagy ritkán idegenbélyeges levelet hozott a posta. Bécsből írta a 22 éves fiú, mert megutálta az apai önkényt és hónapokkal ezelőtt kiszökött az országból. Anyjához haőket, amíg felmennek Pestre, mert mind a ketten ott akarnak lálasan ragaszkodott. Megtörtént már, hogy amikor az apa kezet emelt az asszonyra, Magdi közétjük ugrott és ilyenkor őt érték az ütések. Az öccsét is nagyon szerette, aki amolyan városi csibészke, de sajnálni kell, nagyon sajnálni, mert a perpatvarok idején úgy lapul szegény az ágyban, mint a kismadár. Magdi gyárban dolgozott, de nem szerette a gyár fojtott levegőjét, irtózott az éjszakai munkától. Pedig minden harmadik héten tíz órától reggel hatig dolgozott. Inkább valami üzletben szeretett volna kiszolgálni, de olyan helyre nem jutott. Hónapokon át kedvetlenül járt a gyárba, a dolgát is csak felében-harmadában végezte és nem is keresett valami jól. Egyszeresük beleunt abba a tétova életbe és egy fárasztó éjjel után így állított az anyja elébe: — Kilépek a gyárból, mama, elmegyek valahová üzletbe. Meglepődött az asszony a váratlan kijelentésen, meg is ijedt, de nem mondott se jót, se rosszat, csak ezt: — Te tudod. Csak baj ne legyen belőle. Apádnak ne mondd. . . És másnap Magdi már nem dolgozott a gépen. Bement ugyan a gyárba, de munkakönyvvel a kezében felszabadultan, végleg elhagyta az üzem kapuját. A kilépés hírét megtudta a fiatalasszony is, aki férjével együtt éppen Magdiéknál lakott, mert nem volt lakásuk. A jószívű aszszony, Magdi édesanyja befogadta a munkába állni. "A fiatalasszony így fordult Magdihoz: — Hallom, otthagytad a gyárat. A helyedben én is így csináltam volna. Hiába, nem neked való az éjszakázás. Most hova akarsz menni? — Majd valamelyik üzletbe próbálok. . . A fiatalasszony összehúzta a szemöldökét és olyan tekintettel nézett maga elé, mint aki nagy fondorlaton töri a fejét. Csak párpercnyi szünet után szólalt meg újra, de akkor már az arca határozottságot tükrözött. Kész volt a terve. — Gondolod, hogy van hely az üzletekben? Annyian pályáznak rá manapság, hogy levegőt sem kapsz közöttük. Hajjaj. . . nekem elhiheted, én is próbáltam. Tudok én annál sokkal jobbat. Magdi felkapta a fejét és úgy nézett arra a csinos, piros-pozsgás még a bajban is örökké mosolygó fiatalasszonyra, mint a megváltójára. — Jobbat tudsz, ne mondd Erzsi! Mi az a jobb? Mondd gyorsan, máris szaladok. . . A fiatalasszony hangosan felnevetett. — Megmondom én, Magdikám, de nem kell mindjárt sietni. Ráérünk délben is, úgyis együtt megyünk, ha te is úgy akarod. Megmondom én, de csak négyszemközt. Már tegnap is beszélni akartam veled. . . Magdi felugrott a székről, megragadta a fiatalasszony kezét és rángatta magával ki az udvarra, az utcára és csak egy jó fél óra múlva tért vissza. — Na, mit mondott az Erzsi? — kérdezte az anyja. — Hülyeséget. Azt mondta, gyűjtsünk gesztenyét, meg vasat, addig is jól keresek, amíg az üzletbe kerülök. — Ez tényleg hülyeség — válaszolt az anyja és a lányra tekintett, aki éppen világoszöld ballonkabátját öltötte magára a tükör előtt. — Magdi! A lány megrezzent, s arcán ijedtségféle látszott. — Hová mész? — Hát elmegyek a tanácsra. Megkérdezem, kellek-e valamelyik üzletbe — válaszolta a lány és elszaladt. Már egy óra is elmúlt, de Magdi nem tért vissza. Az anyja várta ebéddel, de nem nyugtalankodott, mert máskor is előfordult már, hogy nem jött haza enni. Olyankor mindig tudta, hogy összetalálkozott valamelyik barátnőjével és elcsalták. Este hét órakor is távol volt még a lány. Az asszony már kezdett aggódni, de elhessegette a nyugtalanságot. — Szamárság. Lehet, hogy randevú. Tizenhétéves. . . Tizenhétéves korukban a lányok már felnőttek. Én is az voltam — motyogta magában és könnybelábadt szemmel mosolygott. De este kilenc órakor már tébolyultan járta az utcákat, öcsit kerékpárra ugratta, maga pedig gyalog járta végig az összes szórakozóhelyeket. Magdit nem találta. Magdi eltűnt, nyoma veszett. (Folyt, következik.) Simon Laloi: JMagdi elt tnik GYŐR-SOPRON MEGYEI HÍRLAP 1056. október ", szeria. Fokozatosan megszűnik a vasúti személyszállítás korlátozása Október 25-ig fokozatosan megszűnik a vasúti személyszállítás korlátozása, mert a bányászok derekas munkájával és a behozatal útján sikerült nagyobb mennyiségű szenet biztosítani a MÁV részére. Már pénteken, október 5- én 3000 vonatkilométerre terjedő korlátozást megszüntet a MÁV, mintegy 40 személyvonatot közlekedtet azokon a vonalakon, amelyeken erre leginkább szükség van. Október 10-én 7000, október 15-én IOtIOC és végül október 25- én 15 000 vonatkilométerre terjedő korlátozás szűnik meg és ezzel a tervezett téli menetrend teljes egészében érvénybe lép. A talajerő fokozásáról és a mezőgazdasági munkaversenyről tárgyalt az országgyűlés mezőgazdasági bizottsága Az országgyűlés mezőgazdasági bizottsága kedden Z. Nagy Ferenc elnökletével ülést tartott. A bizottság először meghallgatta a szeptember 11-i ülésen alakult albizottság jelentését a talajerő pótlásának helyzetéről. Az albizottság jelentésében megállapította, hogy a szántóföldek termőerejének fenntartása és fokozása érdekében évente legalább három és félmillió vagon szervestrágyára lenne szükség, ezzel szemben összesen 2,3 millió vagon istállótrágyával rendelkezünk. A helyzetet még súlyosbítja, hogy bár a felszabadulás előttihez képest jelentősen javult a műtrágya-ellátás, mégis messze elmaradunk még a kevésbé fejlett országok műtrágya felhasználásától is. Az egyéni termelők nem fordítanak kellő gondot a talajerő fenntartására, mivel nem látják biztosítva, hogy az istállótrágyának 3—4 év múlva érvényesülő hatását ők fogják hasznosítani. Még rosszabb a helyzet a tartalékterületeken, ahol lényegében a talajerő kizsarolása folyik. Mindezeknek a hibáknak a megszüntetésére, a talajok termőerejének fokozása érdekében az albizottság több javaslatot tett Az állami tartalékterületek termőerejének pótlása érdekében javasolta, hogy növeljék a mintegy 900 ezer holdnyi tartalékterületeken a talajt gazdagító évelő, pillangós találmánynövények termelési arányát, s azoknak, a termelőszövetkezeteknek és egyéni gazdáknak, akik állami tartalékterületen ilyen növényeket telepítenek, nyújtsanak különböző kedvezményeket (vetőmag stb.), előnyben kell részesíteni azokat a termelőket is, akik állami tartalékterületen zöldtrágyázást végeznek. Javasolta az albizottság azt is, hogy zöldtrágyázásra alkalmas növények vetőmagjának eladási ára legfeljebb 50 százalékkal legyen magasabb a termelői árnál, s a zöldtrágyázott szántóföldek után csökkentsék a beadást. A mezőgazdasági bizottság elfogadta az albizottság jelentését, s javaslatait továbbítja a földművelésügyi miniszternek. Behatóan foglalkozott a bizottság a mezőgazdasági dolgozók munkaversenyével is. az olasz szocialista erők egyesítéséről Az Olasz Szocialista Párt Központi Bizottsága határozatot hagyott jóvá a szocialista erők egyesítéséről. A határozat szerint e kérdés konkrét tartalommal tölthető meg, ha a két párt egységesen lép fel a következő feltételek alapján: a szakszervezeti mozgalom egységes felfogásának helyeslése és az összes dolgozók egységét célzó akcióegység elfogadása minden politikai, ideológiai és vallási megkülönböztetés nélkül, kölcsönösen kötelezettségvállalás az állampolgárok közötti megkülönböztetések megszüntetéséért folyó harcra, kezdve a munkahelyektől és a közhatalommal való kapcsolatoktól, kölcsönös kötelezettségvállalás olyan olasz belpolitika érdekében, amely ma nemcsak elveti az atlanti kötelékek támadójellegű értelmezését, hanem hatékonyan hozzájárul a nemzetközi enyhüléshez, a békéhez, az egymással szembenálló tömbök megszüntetéséhez, a gyarmati népek felszabadításához.