Gyulai Hírlap, 1973. január-június (14. évfolyam, 1-49. szám)
1973-02-13 / 12. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. IGTEStLJETSKI i«3 február is,, kedd & Békés megyei Népújság gyulai kiadáss xrv. évfolyam. 13. szám 1» i Eredményesen dolgozott a lakosság érdekében a tanács Városfejlesztési Bizottsága Áss új tanácstörvény értelmében a város tanácsa kilenc bizottságot alakított, amelyek különböző területeken fejtették ki működésüket. A kilenc között, az egyik legjobban, legeredményesebben tevékenykedőnek a Városfejlesztési Bizottság bizonyult, amely az eltelt két éves cikusban rendszeresen megtartotta üléseit, azokon mindig fontos, a város fejlődését előmozdító időszerű kérdésekkel foglalkoztak s több hasznos javaslatot terjesztettek a végrehajtó bizottság elé. A Városfejlesztési Bizottság a közelmúltban ülésezett, amely egyúttal a tanácsválasztások előtti utolsó tanácskozásuk volt. Ezen Kádár Imre elnök általános tájékoztatást adott az elmúlt két évi tevékenységükről és annak az egész várost érintő eredményeiről. Szólt a bizottságon belüli munkacsoportok, tagok aktív közreműködéséről. A tanács nevében is köszönetet mondott a bizottsági tagoknak és aktíváknak önzetlen, a város érdekében végzett társadalmi munkájukért. Bejelentette, hogy a legközelebbi bizottsági ülésre, amely egyben alakuló lesz, a tanácsválasztást követően, április végén kerül sor. Az utolsó bizottsági ülésen is fontos üggyel foglalkoztak, amikor napirendre tűzték a városi szennyvízelhelyezés jelenlegi helyzetét, problémáit és fejlesztési lehetőségeit, amiről őry László, a Gyulai Vízművek főmérnöke adott írásbeli tájékoztatást, amihez szóbeli kiegészítést is fűzött. A hozzászólók között Boros Péter a közcsatornába be nem kötött háztartásokban keletkező szennyvíznek szippantásos módszerrel való kiszállításaelhelyezése hovatartozási kérdését vetette fel. A vízművek ilyen irányú tevékenysége ugyanis nem kielégítő, a feladattal a vízművek csak kényszerűségből foglalkozik. Sióréti Csaba az iránt érdeklődött, hogy a szennyvízelöntöző telepet az állami tangazdaság részéről történő elöntözésre tervezték-e, valamint, hogy amennyiben erre szerződése van, milyen mértékű kötelezettséget vállal a tangazdaság. Jeney Árpád az elöntözőtelep bővítésének rendkívüli sürgősségét hangoztatta, Pálinkás Lajos pedig a Fehér-Körös, mint átmeneti befogadó szerepéről és ennek tarthatatlanságáról beszélt. Sürgős feladatnak minősítette a nagy zsírtartalmú szennyvizek távoltartását a közcsatornákból. Elismeréssel nyilatkozott a bizottság eddigi tevékenységéről Nádházi András, a vízművek igazgatója és részletes helyzetképet adott az elöntözőtelep állapotáról, kapacitásáról, a fejlesztési tervekről és lehetőségekről. Ebben kérte a bizottság támogatását is. Nyíri Sándor a telep karbantartásának hiányát tette szóvá és ebben a vonatkozásban, ha kell, hatósági intézkedést sürgetett Végül Bujdosó Mihály a megengedettnél magasabb hőfokú s rendszerint nagyobb zsírtartalmú szennyvizek káros hatásáról és a szükséges intézkedésekről beszélt. Őry László összefoglalójában részletes és kielégítő választ adott valamennyi felvetett kérdésre, a bizottság pedig három pontból álló határozati javaslattal fordult az ügyben a tanács végrehajtó bizottságához. Átköltözés előtti tüdőszűrő-állomás Nem tbc-s, tüdő és légzőszervi betegségek gyógykezelését is végzi a betegellátó részleg Mint ismeretes, a tüdőszűrő- állomás részére a városi tanács az Jókai utcában alakíttatott át lakóházat, miután jelenlegi hegyén, a Rózsa Ferenc utcában az épület lebontása után hozzákezdenek a 100 személyes középiskolai kollégium építéséhez. A Jókai utcában a munka jó ütemben folyik, már csak a festés egy része van hátra. Az épület átadása után a szűrőállomás, a betegbeutaló központ és a megyei tüdőgondozó intézet hamarosan, várhatóan még ebben a hónapban átköltözhet. Az állomás gépjárműveit ideiglenesen a tanács Városház utcai garázsában helyezik el, amíg a nővérszálás mellett megépítik a központi autószerelő műhelyt, amit a kertészeti vállalat május 1-i felajánlásként elvállalt. Közben az állomás egy részét, így a réteg- és a sikfelvevő gépet áttelepítették a Munkácsy utcába, ahol a korszerű berendezés minden higiéniai és sugárvédelmi követelménynek megfelelő helyiséget kapott. Ez viszont, amint azt dr. Bankó Miklós főorvos közölte, lehetővé teszi a szűrési idő növelését reggel 8 órától déli 12 óráig, azonkívül beütemeznek délutáni szűrést is, hogy azon a vidéken dolgozók megjelenhessenek. Elmondotta azt is a főorvos, hogy az elmúlt évben tovább csökkent a megbetegedések száma, ezért ráíá Inak a nem tbc-s tüdő- és légzőszervi betegségek gyógykezelésére, illetve gyógyítására. A szűrőállomás jelenleg besegít a battonyai gondozónak azzal, hogy ellátja annak betegeit is, amíg Tótkomlóson ki nem javítják a röntgenkészüléket. Törekvés a Vérfürdő vendégeinek mér jezik ellátására A vízművek igazgatója pénteken délután összehangoló értekezletre hívta meg azokat a partnereket, akiknek valamilyen módon szerepük van a Vérfürdő üzemelésében. A tanácskozás célja annak biztosítása volt, hogy az ott megforduló vendégek ellátása még nívósabban történjék. Az értekezleten, amelyen részt vett Vígh József osztályvezető főmérnök, dr. Horváth Éva városi főorvos, a vendéglátó vállalat, az ÁFÉSZ, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek, a posta, az Idegenforgalmi Hivatal képviselője, Nádházi András igazgató ismertette az idei célkitűzéseket, a távlati fejlesztési tervet és részletezte azokat a tennivalókat, amiknek megvalósítását kérik a még színvonalasabb ellátás céljából a fürdő területén működő egységektől. A részleteket még februárban külön-külön megtárgyalják az érdekeltekkel és azokat írásban is rögzítik. Az idényre való készülődés jegyében a park átalakításán dolgoznak. Kivágtak néhány árnyat adó nyárfát, amelyek mellett azonban már ott vannak az utódok, törökmogyorók és mások, ezek fejlődését akadályozták az öreg fák. Nagy gondot fordít a fürdő vezetősége az őspark nemes fáinak ápolására, gondozására. Húsz-huszonöt méter magasban három szakember szorgoskodik, az előforduló sebeket kezelik kátránnyal és cementtel. Az arborétum-jelleg további növelésére az ország különböző részeiből 50—60 csemetét, köztük sok örökzöldet is telepítenek a közeli időben. Jó ütemben dolgoznak az 1-es medence felújításán is, ahova a hullámfürdőt tervezik az elkövetkező években. Rögzítették a tavaszi politikai ünnepségek programját Előkészületek bennünk felszabadulása 30. évfordulójának megünneplésére Pénteken délután ülést tartott a város ünnepségeket előkészítő bizottsága a pártház tanácstermében. Elsősorban a márciusi politikai ünnepségekről esett szó,így március 8, március 15 és március 21 programjának megtárgyalása szerepelt napirenden. A kialakult vélemény szerint a 63. Nemzetközi Nőnap alkalmából a tömegszervezetek az elmúlt évhez hasonlóan a munkahelyeken szerveznek ünnepségeket. Március 8-án délután 3 órakor a TIT-ben kibővített városi nőbizottsági ülést tartanak, amelyre a Hazafias Népfront elnöksége meghívja a nőmozgalomban kiváló munkát végző aktívákat is. Március 15-én délelőtt 11 órakor a Petőfi-szobornál rendezik meg a szokásos koszorúzási ünnepséget, amelynek különös fontosságot és jelentőséget ad a 150 éves évforduló. Ennek az ünnepségnek a megrendezésére, programjának összeállítására az ipari szakmunkásképző intézetet, illetve annak KISZ-szervezetét kérte fel a bizottság. Banadics Márton igazgató kijelentette, a megbízást örömmel elfogadják és azt az intézet kitüntetésnek veszi. Az iskolákban március 14-én emlékeznek meg az évfordulóról. Foglalkozott az előkészítő bizottság a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 54 évfordulójával is. Március 21-én délelőtt 11 órakor a Vöröskartona szobránál a veteránok jelenlétében méltatják a történelmi eseményt, amelyről iskolai ünnepségeken és taggyűlésekenis megemlékeznek. Az ünnepség után a hagyománynak a párt, a tanács a népfront és a KISZ fogadást rendez a veteránok tiszteletére. Ugyancsak szerepelt a bizottság napirendjén városunk felszabadulása jövő évi 30. évfordulójának méltó megünneplésére való előkészület is. Dér Lajos tanácselnök-helyettes ismertette az erre vonatkozó elgondolásokat. A bizottság elfogadta azt a javaslatot, hogy ezt az ünnepséget „Gyula város felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére a város alapításának 760. évében” mottóval rendezzék meg. jó hangulat, vidámság a román bálon Február 10-én, szombaton Gyulán rendezték meg Karnevál ’73 címmel a Magyarországon, élő román nemzetiségiek már hagyományos farsangi bálját a Park Étterem összes helyiségeiben. Ott volt a Művelődésügyi Minisztérium Főosztályának főelőadója dr. Daróczi Sándorné, a Szlovák Szövetség főtitkára Such János, Török Károly, az MSZMP városi bizottságának osztályvezetője, Szelezsán Sorin, az Arad megyei Turisztikai Hivatal aligazgatója, Hermann György, az Aradon megjelenői magyar nyelvű Vörös Lobogó lap munkatársa és Szilágyi Péter, a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetségének főtitkára. Nagy volt az érdeklődés a báj iránt, és kicsi a helyiség, így aztán jó néhányan kívül maradtak, pedig a rendezőség még pótszékekkel is igyekezett minél több ember számára helyet biztosítani. Csaknem 300-an voltak a teremben amikor Márk György titkár üdvözölte a résztvevőket, köszöntve nemcsak Békés, hanem Csongrád és Hajdú megyéből jött vendégeket.Ezután megkezdődött a műsor. A talpalávalót az aradi filharmonikusok népi együttese húzta. Nagy sikert aratott a két szólista, Crisan Viorica és Cigány Kornél, akik a román folklór legszebb gyöngyszemeivel ajándékozták meg a hálós közönséget. Nem kisebb sikerrel szerepelt az aradi Astoria étterem főszakácsa, Lénárt János, aki ízletes, speciális román ételekkel szerzett örömet a gastronómia híveinek. Ügyesek voltak — és jól mutattak színes népi ruháikban a felszolgálók —■ Hirtopan Doina & Boit Aurél. A jó hangulatban véget ért bál közönsége bizonyára sokáig emlékezik erre az estére. Bolt Aurél, Lénárt János és Hirtopan Doina az aradi Astorla személyzete, akiknek nagy részük volt abban, hogy a vendégek jól érezték magukat.