VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 4. ÉVFOLYAM (1958)

1958 / 2. sz. - SZEMLE - Irodalomelmélet

mentőről szóló könyvében kimutatta. Petronio tanulmánya módszerében és végső következtetéseiben egyébként igen tanulságos. Lényegében egyezik az MTA-n lezajlott vita végső megállapításaival, illetőleg értékes új szempontokra is fel­hívja figyelmünk. Éder Zoltán az idézett versben az emberről, mint a világszínház színészéről alkotott felfogását. E szerint a világ :­színház. Az élet : szín­játék, amelyben az ember különböző szerepeket játszik. Az Ég a néző és a bíró egyszemélyben, s csak­ a halál „komoly" („Only we die ill earsiest. . .") és jelentős az egész játékban, mert csak az nem játék. (,,. . . that's no jest"). Ez utóbbi idézettel kapcsolatban Jacquot megjegyzi, hogy az Erzsébet-kori színházi szóhasználatban „jest" maszkabált, előadást jelentett. Kyd is így használja The Spanish Tragedy 'című művében (1589). Az élet színpadként való felfogására, illetőleg az „élet-álom" komplexusnak a reneszánsz színművekben való gyakori megjelenésére Jacquot számos példát citál ( Antonio's Revange. 1599. ; The Broken Heart. 1633. ; The Knight of the Burning Pestle. 1607. ; The Roman Actor. 1629. stb.), hogy eljusson Shakespeare-ig, aki­nek Eiztarában eklatáns példát talál a világ színházként való felfogására (IV. 1. 148 — 158). Miután részletesen megvizsgálta az Er­zsébet-kori színjátékokban és egyáltalán a XVI — XVII. század fordulóján íródott művekben az ember — világ — színház komparáció előfordulásait, felveti a kérdést : honnan ered ez az olyannyira elterjedt elképzelés ? Jacquot mélyen visszanyúl az időbe, hogy feleletet találjon a kérdésre. Első megállapítása az, hogy ez az elkép­zelés legalábbis olyan régi, mint Démok­r­itosnak­­/. a mondása : „A Világ­színház, az Élet színpad : jöttél, láttál, elmentél." Azután több más ókori szerzőt idézve: Világszínház Shakespeare-től Calderonig Jean Jacquot: „Le Théâtre du Monde" de Shakespeare àCalderon. Revue de la Littérature Comparée. 1957. No 3. 341—372. Angyal Endre sok erudícióval megírt tanulmányának megjelenése óta (Theat­rum Mundi. Minerva Könyvtár, 118. Budapest 1938) kevés szó esett a magyar nyelvű szakirodalomban a Theatrum Mun­diról, s ezért hasznosnak látszik vissz­hangját kelteni Jean Jacquot terjedelmes értelmezésének. Helyesen állapít­ja meg Jean Jacquot, hogy az embernek mint a világ­színház szereplőjének az elképzelése a humanista gondolkodás közhelyei közé tartozik, s bár sok nagy szerzőt megihletett e gondolat, mégsem érdemelné meg az ismételt tanulmányozást. Jacquot azzal a céllal közelítette meg ezt a nagy iro­dalmat felölelő témát, hogy kimutassa a „Theatrum Mundi" gondolatának for­rásait és nyomon kövesse az ötletből egész világnézetté kristályosodott felfogásnak vándorútját az ókori filozófusoktól Shakes­peare művein keresztül Calderonig. Saj­nálatos, hogy nem használhatta fel tanul­mányának megírásakor Antonio Villanova „El Tema de Gran Teatro del Mundo" című értekezésének anyagát ( Boletin de la Real Academia de Buenes Letras de Barcelona, vol. XXIII. 1950.), amellyel még teljesebbé tehette volna vizsgálódásai­nak eredményeit. Jóllehet Jacquot csupán egy megírandó szintézis analitikus részének tekinti terjedelmes tanulmányát, mégis az az érzésünk, hogy a „Világszínház" gondolatá­nak forrásait illetőleg kimondta a vége szót. Sir Walter Raleigh 1612-ben megjelent madrigál-gyűjteményéből vett idézettel kezdi témájának tárgyalását. Raligh epig­rammatikus tömörséggel fogalmazta meg 212

Next