HELIKON - VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 13. ÉVFOLYAM (1967)
1967 / 1. sz. - SZEMLE - SZIKLAY LÁSZLÓ: Benyovszky Móricz a lengyel s a magyar irodalomban
Benyovszky Móricz a lengyel s a magyar irodalomban (Andrzej Sieroszewski doktori disszertációja) Andrzej Sieroszewski, a varsói egyetem magyar nyelvi és irodalmi tanszékének adjunktusa doktori disszertációjában Benyovszky Móricnak, a XVIII. század kalandos életű zsoldosának, gyarmatosítójának, emlékirat-írójának irodalmi utóéletét dolgozta fel. Munkája a kelet-európai összehasonlító irodalomtörténetírás komoly nyeresége, mert érdekes adalékot nyújt a XIX. századi lengyel és magyar nacionalizmus fejlődéséhez; új szemponttal gazdagítja az idevágó kutatásokat. A disszertáció mindenekelőtt Benyovszkynak először 1790-ben Londonban megjelent s azóta számos nyelven igen sok kiadást megért Emlékiratait elemzi hozzáértő alapossággal s rámutat, hogy szerzőjük hogyan teremtette meg — kalandos és nagyravágyó céljainak elérése érdekében — maga körül azt az „autolegendát", amelyet egy ideig csaknem egész Európa elfogadott, s amelyet csak aránylag későn igyekezett leleplezni. Benyovszkynak a két irodalomban kétségtelenül érdekes alakját méltó helyére tenni a filológiai kutatás. Sieroszewski rendkívül nagy szorgalommal kutatta fel s mutatta be valamennyi nemzet idevágó irodalmát s a lelkiismeretes tudós alaposságával próbálta meg kihámozni e nagy anyagból a nyers történelmi valóságot. Ugyanakkor nem feledkezett meg arról sem, hogy fejlődésében ragadja meg a Benyovszkyról szóló tudományos és szépirodalmat; jól érzékelteti, hogy mi jellemző az egyes korszakok Benyovszky-szemléletére, sőt ennek alapján az egyes korok képét is ki-kiegészíti egy-egy érdekes jellemvonással. Ugyanakkor állandóan tudatában van annak is, hogy: ahány nemzet, annyiféle Benyovszky-kép, a németek, angolok, franciák, olaszok, oroszok és szlovákok, valamint a lengyelek s a magyarok is a maguk módján értelmezték s fejlesztették tovább az autolegendát, vitték át a nagy „hős" alakját népük köztudatába annyira, hogy — főleg ott, ahol ez termékeny talajra talált, elsősorban a lengyeleknél s nálunk — az egyes korok igényei szerint és sajátos légkörében átalakult, szinte „néphitté" (félig-meddig a folklór alkotórészévé) lett Benyovszky figurája. A legújabb időkben (körülbelül századunk harmincas évei óta) már csak a ponyva színvonalára süllyedt „történeti" regények s magukat „ismeretterjesztőknek" álcázott áltudományos fejtegetések állítják be a XVIII. század kalandorát tiszteletreméltó ,,hős"-ként, jelezve, hogy a tömegolvasóban mindmáig él a romantikus kalandok olvasásának igénye, s hogy a nemzeti illúziók meglétével, a kései nacionalizmus önáltatásával nálunk is, szomszédainknál is mind a mai napig számolnunk kell. Itt nincs terünk arra, hogy Sieroszewski rendkívül gazdag anyagot feltáró, hosszú évek türelmes kutatómunkájáról tanúskodó disszertációjának minden egyes részletét vagy akárcsak egész gondolatmenetét is bemutassuk. Itt mindössze azt akarjuk hangsúlyozni, ami a munkából a kelet-európai komparatisztika számára érdekes. Maga a szerző is a lengyelek s a magyarok Benyovszky-képével foglalkozik a legrészletesebben. Ez a szlovák nyelvterületen született magyarországi („hungarus") nemes sajátmagát „a magyar s a lengyel királyság mágnásának" mondta, s ezzel mintegy megterem-