HELIKON - VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 18. ÉVFOLYAM (1972)
1972 / 1. sz. - KÖNYVEK - A SCI-FI KÖRÉBŐL - GRÁNICZ ISTVÁN: A. F. Britikov: Russkij sovetskij naučno-fantastičeskij roman
műalkotás között fennálló különbség. Végső soron nem sok lényegeset mondhatunk, teszem azt Campanelláról és Vernéről, Gogolról és Bradburyről, Lemről és Swiftről, Madáchról és Bulgakovról annak a felületi hasonlóságnak az alapján, hogy ennél is, annál is fellelhető fantasztikus elem. Ljapunov kísérletet sem tesz valamilyen elméleti distinkcióra és az ennek alapján való osztályozásra. Ljapunov osztályozásában semmilyen esztétikai vagy érték-szemprontot nem érvényesít, s ez a tudományos fantasztikum irodalomhoz való viszonyának tisztázását, meghatározását eleve lehetetlenné teszi. A tisztázatlan kiinduló pont, az elméleti támasz hiánya a science fictionon belüli bárminemű viszonyítást, tipologizálást is ingataggá tesz. A felosztás kizárólag a kronológia és a tematika alapján történik. A szerző az orosz nyelvű tudományosfantasztikus irodalom alábbi korszakolását vázolja fel: 1. A korai előtörténet, amelyet V. F. Odojevszkij A 4338-as év című ,,ős"tudományos-fantasztikus regénye képvisel; 2. az előtörténet, amelynek legnagyobb hatású alakja K. E. Ciolkovszkij, aki 1893-tól publikálta fantasztikus írásait; 3. a korai szovjet tudományos-fantasztikus irodalom 1917-től; 4. a 20-as, 30-as évek, a science fictionon belüli alapvető irányzatok kialakulásának és széleskörű elterjedésének kora; 5. a háború utáni korszak, amelyet az 50-es évek közepén bekövetkezett politikai változás és az űrkorszak kezdete oszt ketté. Az egyes korszakokon belül Ljapunov fáradhatatlan aprólékossággal sorolja fel mindazokat a témákat — a világűr meghódításától a jövő kommunista társadalmáig, a föld belsejének életétől a más bolygókon élő értelmes lényekig —, mindazokat a technikai felfedezéseket, tudományos hipotéziseket, műszereket, gyógyszereket, vegyszereket, asztronómiai, fizikai, kémiai, biológiai, biokémiai, biofizikai, fiziko-kémiai és kémio-fizikai jelenségeket, amelyek a tudományos-fantasztikus művekben előfordultak. A művek műfaji megnevezését illetően is gazdag fantáziáról tesz tanúbizonyságot (ami nem véletlen, hisz a kötetből kiderül, hogy maga is sci-fi szerző). A tudományos-fantasztikus regények, tudományos krimik, fantasztikus kalandregények, fantasztikus mesék, fantaszto-szatirikus pamfletek, szatiriko-fantasztikus utópiák váltogatják egymást. Sajnos sokkal kevesebb ötletességet árul el a szerző akkor, amikor tartalommal kellene megtöltenie ezeket a megnevezéseket. Végülis a statisztikus felsorolásból nem rajzolódik ki a tudományos-fantasztikus irodalom története, csak e történet puszta adathalmaza. Akkor sem járunk jobban, ha Ljapunov túllép a deskriptív módszerességen. Üres optativusként ismételgeti például az emberábrázolás, az erkölcsi, pszichológiai, érzelmi folyamatok ábrázolásának szükségességét. Meglepő az az elégedetlenkedő értetlenség, amellyel megállapítja, hogy a jövőt ábrázoló művekben a jövő emberei, jellemük, lelki életük, a társadalmi berendezkedés sematikusan megrajzoltak. A szerző természetesen fel sem veti, hogy vajon nem természetes, nem szükségszerű-e, hogy a valós viszonylatoktól megfosztott, a tényleges emberi-társadalmi összefüggésekből kiragadott világban az érzelem helyébe érzelmesség, a pszichológia helyébe pszichologizálás, a morál helyébe moralizálás lép. Lehetséges, hogy felesleges túlzás ilyen igényeket támasztani egy könyvecskével szemben, amelyik tulajdonképpen nem tör többre, minthogy egy jól használható annotált bibliográfia legyen, amelyet haszonnal forgathatnak a sci-fi kedvelői és a külföldi könyvkiadók szerkesztői. FOLLINUS GÁBOR А. Ф. Бритиков: Русский советский научно-фантастический роман. Ленинград, 1970. узд, «Наука», 448. Évről-évre növekszik a Szovjetunióban kiadásra kerülő tudományos-fantasztikus írások száma, és vele együtt a hatalmas — és egyre szaporodó anyag — rendszerezésének, elméleti-történeti feldolgozásának szükségszerűsége is. Ezt a reális igényt igyekszik kielégíteni A. F. Brityikov mikor megpróbálja kijelölni a sci-fi helyét az emberiség művészi gyakorlatában és megkísérli felvázolni az orosz nyelvű tudományos-fantasztikus irodalom fejlődési szakaszait V. F. Odojevszkij 1840-ben megjelent Péterburgi leveleitől napjainkig. A szerző szerint a modern sci-fi lényege abban rejlik, hogy a tudományos-technikai haladás már megismert törvényszerűségeiből kiindulva intuíció, extrapoláció és analógiák segítségével pszichológiailag meggyőző előrejelzést ad a jövő társadalmáról. Ezért nem csupán a szépirodalom része, hanem önálló, sajátos művészeti ág, melyre leginkább G. Gurevics meghatározása illik: ,,Azt az irodalmat nevezzük fantasztikusnak, melyben lényeges szerepet játszanak a fantasztikus költői képek... Tudományosnak az olyan fantasztikumot tekintjük, amelyben a szokatlant anyagi erők — a természet vagy az ember — hoz.