HELIKON - VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 28. ÉVFOLYAM (1982)

1982 / 4. sz. - MŰVÉSZET ÉS IRODALOM KELET-EURÓPÁBAN - TYITOVA, L. N.: A színház helye a kultúra rendszerében

színjátszás és a népköltészet kapcsolata, a hivatásos színház és az eltérő színház jellegű látványosságok fejlődésének kapcsolata, különös tekintettel (Lengyelországban, Magyar­országon, a duna fejedelemségekben) az iskolai, a (katolikus országokban) liturgikus színjátszásra, mely a szláv és a balkáni országok egyes színházait egymáshoz közelítette, valamint az amatőr színjátszás szerepe. A cseh, a szlovák, a horvát, a szerb műkedvelő jelenetek a nemzeti hivatásos színjátszás közvetlen előzményei. A magyar kultúrtör­ténetben nagy szerepet játszott a vándorszínészet (a XIX. század első három évtizedében). Az egyes művészeti ágak összehasonlító tanulmányozása is kultúrtörténeti tanul­ságokkal szolgál. A színművészet szintetikus természete nem teszi lehetővé, hogy az utóbbi elszakadjon az irodalomtól, melynek állapotától függ a dramaturgia jellege. A szcenográfia tanulmányozása megköveteli a képzőművészet tanulmányozását, a színház­tudomány szükségképpen megkívánja a színpadi szintézis zenei összetevőinek, a díszle­tezésnek stb. tanulmányozását. A színház és az irodalom kapcsolata jellemzi az egész kort, noha viszonyuk vál­tozó. Időnként az előadás irodalmi alakja kerül előtérbe, a szó, a zenei és a képző­művészeti kifejezés fölébe kerekedik. A kor végső szakaszában az irodalom szerepe annyira megerősödik, hogy elterjed az olvasásra szánt dráma (a lengyel romantikus dráma, Linda és Turinski cseh hősi tragédiái a XIX. század húszas éveiben). A kölcsönhatás figyelemre méltó elemét képezi a színház kapcsolata az anyanyelvű irodalom demokratizálásával. S ha az irodalom ezeknek az országoknak a többségében elősegítette a közönség kialakulását, úgy a magyar színház olvasókat is verbuvált (a Bánk bán 1831-es előadása hozzájárult az 1820-ban kiadott könyv népszerűségéhez). A vizsgált korban a zóna népeinek zenei—drámai művészete magas színvonalat ért el, s a nemzeti tudat fejlődésének fontos tényezője lett (Prága Rendi Színházának operaelőadásai, a luzici szerbek népünnepei stb.). A zenei—drámai műfajok oly sokfélék voltak (az operák mellett a cseh „zpevohry", a lengyel „spiewogry", a szerb énekekkel és tánccal előadott „élőképek"), hogy tág teret nyitottak a nemzeti operazene s a színi kultúra fejlődésének. Már a nemzeti kialakulás kezdeti szakaszában az előadások rendezői gyakran hasz­nálták fel analóg képzőművészeti tárgyak variánsait, a díszletek egyes jeleneteihez ötleteket merítettek (Dobri Vojnikov és a bolgár színház). A színház és a képzőművé­szet kapcsolata erőteljesebb lett a XIX. század második felében, mikor a nemzeti művészek bekapcsolódtak az ország színházi életébe (pl. a prágai Nemzeti Színház nem­zedéke). A nemzeti színház segítette az esztétikai gondolkodás s a művészi kritika fejlő­dését. A színház kérdései gyakran előtérben álltak a publicisztikában, ahol a társadalmi jellegű problematika lényege összpontosult (a lengyel Monitor, a cseh Kvety stb.). A színháznak a művelődésben játszott szerepe a nemzeti irodalmi nyelvek for­málódásában tükröződött. Azokban az országokban, ahol sokáig háttérbe szorította a latin vagy a német (l. a cseh, szlovák, magyar stb. fejlődést) a színháznak gyakran döntő szerepe volt az anyanyelv elismeréséért vívott harcban. E korban ismerik fel az anyanyelv társadalmi-kulturális szerepét, előtérbe lép annak nemzeti-reprezentatív funkciója. Nem véletlen, hogy a legtöbb hivatásos társulat tevékenységét a színház szerepét hangsúlyozó programmatikus kijelentésekkel kezdte.

Next