Hadtörténelmi Közlemények, 12. évfolyam, Hadtörténelmi Intézet (Budapest, 1965)
4. szám - Tanulmányok - Horváth Miklós: A magyar hadtörténetírás fejlődése és feladatai. (Tervtanulmány.) 1. rész. – 1965. 4. sz. 631–663. p.
alapján nyúlt e kérdéshez.50 Eltekintve a kissé erőszakolt „aktualizálástól", már ami a parasztság forradalmiságának megítélését illeti, adott egy általános, de számos fontos részletkérdést nélkülöző képet.50 Helyes a marxista hadtörténészeknek az a megállapítása, hogy a parasztháborúk kiemelkedő szerepet játszottak a csatadöntő gyalogság megjelenésében. Nem eléggé differenciált viszont az a következtetés, mely a paraszt csapatok szeparáltságát kizárólag a feudális széttagoltsággal indokolja." Ez a nézet a látókörén kívül hagyja a paraszti seregek személyi állományának provincializmusát, mely a paraszti termelőmódból fakadt. A számtalan kérdésből azért vetettük fel ezt az egyet, hogy érzésrkeltessük, mennyire fontos a parasztháborúk sokoldalú kutatása s ezen az alapon a szintézis elkészítése. Az 1526-os mohácsi csatától eltekintve 58 a középkori magyar centralizált állam bukásának (1490—1526) történetéről rendkívül szegény a hadtörténeti irodalom. E hiány pótlása egyébként társadalompolitikai és gazdaságtörténeti szempontból is jelentős. Fontosságát fokozza még az is, hogy az egész magyar középkorban ezekre az évtizedekre találhatjuk a leggazdagabb, zömében kiadatlan és ismeretlen levéltári forrásokat, amelyek feltárása a többi korszakra nézve is értékes eredményeket hoznának. Különösen szükségessé teszi ezen levéltári állagok kutatását a magyar végek XVI. századi helyzetének rekonstruálása. Az áttekintett feladatok megoldására hadtörténetírásunk távlati tervében 1970 után feltétlenül sort kell kerítenünk. A XIV—XVIII. századra vonatkozó magyar hadtörténetírás fejlődése és feladatai A XVI—XVIII. századi Magyarország történetében megtört az a társadalmi, gazdasági fejlődési vonal, amely a tőkés rend kialakulásához vezetett. Hazánkban ugyanarról a színvonalról, mint a nyugat-európai, nem következett be az ottani polgári átalakulás, hanem mint számos közép- és kelet-európai nép történetében, nálunk is Engels által felismert és meghatározott formáció, „die zweite Leibeigenschaft" alakult ki. Marxista történetírásunk figyelemreméltó eredménye, szemben a polgári történetírás álláspontjával, hogy nem kizárólag, egysíkúan a török megszállásban látta a fejlődés megtörésének, és más útjának az okát. A kérdés kutatásánál elemezte, mérlegelte történetünk két alapfolyamatának: a centralizált államszervezet összeomlása következtében bekövetkezett rendi anarchiának, valamint a török megszállásnak belső összefüggéseit, és ugyanakkor ezt az elemzést a nemzetközi analógia .M Székely György: A magyar parasztháborúk 1437—1514. Budapest, 1950. Bevezető tanulmány. Az egyetemes és a magyar hadművészet története. Zrínyi Kiadó, Budapest, 1959. 1/1. köt. 57 Az egyetemes és a magyar hadművészet története. Zrínyi Kiadó, Budapest, 1959. 1/1. köt. 266. o. 5. Tóth Zoltán: A fekete sereg pusztulása HK 1913.; Gyalókay Jenő: A mohácsi csata (Mohácsi emlékkönyv, Egyetemi Ny. Budapest, 1926.); Ortvay Tivadar: A mohácsi csata elvesztésének okai és következményei. Akadémiai Értesítő, 1910.; A mohácsi csata régészeti feldolgozását a legújabb ásatások végezték el. Ezek alapján pontos képet tudunk alkotni a csata lefolyásának részleteire vonatkozólag is. Vö.: Dr. Papp László: Úfjabb kutatások a mohácsi csatatéren. Janus Pannonius Múzeum Évkönyve, 1962. Az egyetemes és a magyar hadművészet története. Bp. 1959. I/l. köt.; székely György: A török hódítók elleni védelem ügye a Dózsa parasztháborútól Mohácsig. Sz 1952.