Hadtörténelmi Közlemények, 20. évfolyam, Hadtörténelmi Intézet (Budapest, 1973)

2. szám - Krónika - Dombrádi Lóránd: Beszámoló a Petőfi Sándor születésének 150. és az 1848–49. évi forradalom 125. évfordulója alkalmából rendezett emlékülésről. – 1973. 2. sz. 357–369. p.

októberében zajlott le. Kamburov ez­redes részletesen ismertette az egyes csoportok összetételét, a költöztetés módját és a török kormány által e célra felhasznált anyagi eszközöket. A Sumenba vezető úton a bolgár nép mindenütt nagy szeretettel fogad­ta az emigránsokat, köztük Kossuth csoportját. Az emigránsok ugyanakkor, mint ez Egressy Gábor naplójából is kitűnik, megismerték a török elnyomás alatt sínylődő bolgárok nyomorúságos helyzetét. Sumenban — a bolgár történészek kutatásai és a feltárt török dokumen­tumok ezt bizonyítják —­ az emigrá­ció nagy hatással volt a bolgár lakos­ság nemzeti öntudatának erősödésére, a szabadságért és függetlenségért foly­tatott harcára. Az emigránsok meg voltak győződve — s ennek hangot is adtak —, hogy a bolgár nép kedvező pillanatban győzni fog és felszabadít­ja magát a török iga alól. Nem egy esetben kiálltak a török hatóságokkal szemben a bolgár lakosság védelmé­ben. Nagy hatással voltak a magyar emigránsok kulturális téren is, első­sorban a bolgár értelmiségre. A sumeni tartózkodás nyugalma sem tartott sokáig. Csakhamar megérkezett Andrássy gróf levele, melyben értesí­tette Kossuthot, hogy osztrák nyomás­ra Kis-Ázsiába akarják száműzni. Minden tiltakozása ellenére, Kos­suthot és csoportját 1850-ben Kuta­hiába, míg a mohamedánná lettek csoportját Aleppóba szállították. Az emigránsok nagyobb csoportja azon­ban Sumenban maradt és itt élt egész 1850 júniusáig, amikor a törökök kö­zölték velük, hogy szabadon távoz­hatnak. Ma a sumeni Kossuth Múzeum és szerte Bulgáriában számtalan emlék hirdeti, hogy Kossuth Lajos és a ma­gyar szabadságharc elevenen él a bol­gár nép emlékezetében. VICTOR ATANASIU ezredes, a román testvérintézmény tudományos titkára, hozzászólásában rámutatott azokra a mind román, mind magyar részről megnyilvánuló törekvésekre, amelyek a két nép baráti összefogását voltak hivatva elősegíteni. Avram Iancu és Nicolae Balcescu is azon fá­radozott, hogy e két nép egymásra ta­láljon a szabadságért folyó küzdelem­ben. Balcescu 1849. május 26-án Deb­recenbe érkezett, ahol Kossuthtal és más magyar vezetőkkel találkozott. Petőfit méltatva Victor Atanasiu ki­emelte, hogy a Román Szocialista Köztársaságban nagyra értékelik for­radalmi ténykedését; emlékét őrzi a segesvári csatatéren felállított emlék­mű, de mindenekelőtt forradalmi versei, melyekből nagyon sokat lefor­dítottak román nyelvre. A Petőfi-évforduló tiszteletére a bu­karesti Kriterion Kiadó négy könyvet jelentetett meg (Illyés Gyula: Petőfi; Dávid Gyula—Mikó Imre: Petőfi Er­délyben; Petőfi és Arany levelezése; Kozma Dezső: A romániai Petőfi-ku­tatások történetéből), a Katonai Kiadó egyik kiadványának pedig egy Petőfi­idézet a mottója: „Kik érted haltak, szent világszabadság !" A nagy költő és forradalmár har­cos Petőfi Sándor születésének 150. év­fordulója — mondotta Victor Atanasiu — alkalmat nyújt arra, hogy emléke­zetünkbe idézzük ezt a magasztos üze­netet, amely elkalauzol bennünket min­den nép évszázados harcaihoz. VOJTECH DANGL, a pozsonyi Had­történelmi Intézet tudományos főmun­katársa, a prágai és a pozsonyi Had­történelmi Intézet nevében üdvözölte a konferencia résztvevőit. Hozzászólásá­ban utalt a hasonló jellegű konferen­ciák hasznosságára, ahol lehetőség nyílik a legújabb kutatási eredmények közkinccsé tételére. Petőfi jelentősége, életműve, az 1848—49-es forradalmi évek fontos ku­tatási témaként jelentkeznek a cseh­szlovák tudományos életben. A múlt századbeli magyarországi osztályviszo­nyok és a nemzetiségi elnyomás kö­vetkezményeként Petőfi költészete későn vált ismertté a szlovák nép kö­rében. Versei nyomtatásban csak az 1900-as évek elején jelentek meg szlo­vák nyelven. Petőfi sok forradalmi költeménye cseh közvetítéssel jutott el a szlovák munkásokhoz és parasz­tokhoz. Végül napjaink egyik szlovák Petőfi­tolmácsolóját, Ján Smrek költőt idéz­te Vojtech Dangl, aki így méltatja Petőfit: „A legnehezebb művészet: egyszerűnek, szerénynek, világosnak, szóval emberinek lenni. Az ilyen mű­vészet maradandó, nemcsak irodalom, hanem élet, az ember mindennapi ke­

Next