Hadtörténelmi Közlemények, 33. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 1986)
2. szám - Kölzemények - Hermann Róbert: Kossuth és Perczel nézeteltérése 1849 januárjában . – 1986. 313. p.
ról többé szólni sem kell, hanem csekély vélekedésem szerint azt mondani : Magyarország az önvédelem terén áll, oly igazságos téren, melynél igazságosabbat nem ismer a história , mégis kinyújta engesztelésre karját ; de azt felelték : halj meg, ha békét akarsz! Ha pedig így felelnek, nem tehetünk egyebet, mint hogy védelmezzük magunkat, mert hiszen halni lesz idő, erre még ráérünk akkor is, ha elvesztettük a nemzeti létnek harcát.13" ,,Csak együtt maradjon az ügy, s intézkedjék. Van 110 000 fegyveresünk, az ország dolga most jobban áll, mint állott két hónappal ezelőtt. — Egyébiránt a jövendő létünkről (t. i. hogy meg akarunk e az 1848-ki törvények mellett maradni, vagy ennél többet, t. i. sz. [abad] köztársaságot) szót nem tevén, védelmezzük magunkat, míg lehet."14 Az ezután történtekről azonban Hunfalvy és Kemény eltérően számol be. Kemény szerint „a nyugodtabb kedélyű emberek" szaván akarták fogni Kossuthot. „Ennélfogva kívánták, íratnék meg Deáknak, hogy a bizottság ragadjon meg a dolgok kiegyenlítésére minden mutatkozó alkalmat. Nyári pedig, mint a védelmi téren létes corollariumát, a nyilvános ülés által tisztán kimondatni és jegyzőkönyvbe tétetni követelte, hogy a képviselőház csupán a létező törvényeket védi és semmi eventualitás esetében nem fog az 1848-iki törvények megtartásánál többet kívánni."15 Kossuth azonban határozottan ellenezte mind a küldöttségnek adandó újabb felhatalmazást, mind Nyáry indítványát, s így az ülés ,,az eszmék összpontosítása nélkül" oszott el.16 Kemény tudósításával egybehangzik az a beszámoló is, amelyet Jókai őrzött meg, nemrég előkerült munkájában. Jókai Kossuth beszédéről csak szép általánosságokat ír, inkább az elnök szavainak hatását örökítette meg. ,,A karzatok dörgő éljenzéssel fogadák szavait, mik a harcot, a háborút hirdetek, harcot, háborút visszhangzott minden alak utána. És a tömeg tengerzúgása fölött, mint a halál angyala, állott az ember a katedrában, kinek szavaiból, mint Cadmus elvetett sárkányfogaiból, fegyveres vitézek támadtak, kinek szavaitól a félelem helyébe vitézség, a szelídség helyébe düh és bosszú szállta meg a lelkeket."17 Nyáry beszédéről már bővebben ír. Szerinte az a következőket kérdezte ,,a hadizenő tömegtől : »hogy mi célja lesz a harcnak ? Meddig fog az tartani ? Mi végzi be ? Van-e a nemzetnek valami óhajtása, valami végcélja, valami magasra épített terve, melyért vérét kiontja, házát leégeti, vagyonát föláldozza ? Irtóharcot akar-e viselni, a gyűlölet harcát, halálos ellenség elleni háborút, mely csak az egyik fél vagy tán mind a kettő végenyészetével végződik, vagy a szabadság harcát viseli-e egy nemzet törvényeiért, alkotmányáért kezdett küzdelmeit, ezen esetben mondja ki a nemzet , hogy mihelyt a törvények, az alkotmány biztosítva vannak, célját érte, s csak ezekért küzd, és semmiért ezeken túl.("18 A képviselők azonban indulatosan reagáltak Nyáry felszólalására: ,,»Majd megmondjuk, hogyha győztünk!« —kiáltanak rá, és újra hangzott a harc és a háború."19 Hunfalvy naplója nem is említi Nyáry felszólalását. Szerinte, néhány kevésbé érdekes, ám kellően indulatos felszólalás után, Szunyogh Rudolf intézett kérdéseket Kossuthhoz: „Igaz-e hogy Schlick már Újhelyben 20 és Sáros Patakon van? S ha igaz, mit intézkedett ellene, hogy mi bátorságban legyünk. (...) Továbbá ő künn 13 Kemény: Emlékirat 61—62. o. 14 Hunfalvy i. h. 15 Kemény: Emlékirat 62. o. 16 Uo. 63. o. 17 Jókai Mór: Emléksorok. — Napló 1848—49-ből. Bp., 1980. 29. o. 18 Uo. 29—30. o. 19 Uo. Mocsár Gábor e kötetről írott kritikájában (Tények? Tanú? Napló? Kritika, 1981/4.) azzal gyanúsítja Jókait, hogy az készakarva összekeveri Nyáryt Bartal Györggyel, ill. összemossa Bartal január 8-i (valójában január 18-i) és Nyáry január 13-i felszólalását. Jókai valóban téved az időpontban, mert Nyáry az általa idézett szavakat a január 12-i ülésen mondhatta, de a lényeget tekintve alighanem pontosan idéz. Az ekkor Debrecenben tartózkodó Petőfi egyébként még ennél is szélsőségesebb kijelentést ad Nyáry szájába: „1849. januárius 12. a képviselők conferentiája. Nyáry azt nyilatkoztatta, hogy Magyarország el van veszve." Históriai jegyzetek — Petőfi Sándor Összes Művei V. k. Bp., 1956. 142. o. (A továbbiakban — PLÖM) 20 Sátoraljaújhely