Hadtörténelmi Közlemények, 111. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 1998)
2. szám - Tanulmányok - Szakály Ferenc – Fodor Pál: A kenyérmezei csata, 1479. október 13. – 1998. 309. p.
akkor még élt Gnysi Pál, az idősebb Báthori István, olyan férfiak - a halhatatlan Istenre! -, akik mindennap összecsaptak és mindig győztesen csaptak össze a törökkel, úgyhogy ragyogó tetteiket ma citeraszó mellett éneklik. Mert nem szerelmes dalokat terjesztenek ám, mint mifelénk, hanem hős vitézek tetteit, Hunyadi Jánosról, Mátyásról, Gnysi Pálról, az öreg Báthori Istvánról".87 A XVI. század közepén, amikor a török-magyar határ az ország közepére tevődött át, s a magyar végvári katonák még a korábbiaknál is sanyarúbb körülmények között, magukra hagyatva igyekeztek gátat vetni a török terjeszkedésnek, Kinizsi és Báthori hősiessége és példás együttműködése még mindig követendő mintaként állott a vitézlő rend előtt. Itt csak egy példacsokorra hivatkozunk: Nádasdy Tamás kanizsai prefektusa, Csányi Ákos, 1549 és 1562 között írott ötszáz levelében háromszor is megemlékezik a kenyérmezei csatáról, a Mátyás alatti rendet szegezvén szembe a XVI. század végvári szervezetlenségével.88 1560. július 24-én így: „Nagyságodtul hallottam, kenyérmezei viadalkor Báthori István uram erdélyi vajda lévén, két inasát hagyta volt megnézni, az hadnak győzelme kinek adathatik, hogy jó volna Szigetbe két főkapitánynak és két vitéznek lenni. Nándorfejérvárba is úgy volt...". (Az érthetőség kedvéért megjegyezzük, hogy Csányi hajlamos az idősíkok -jelen példánkban: az 1479-es, az 1560-as és az 1521-es összekeverésére, odavetett utalásai pedig néha kifejezetten zavarba estek. Idézett közléséből például az olvasható ki, hogy Báthori távol maradt a csatától, ami minden más forrásnak ellentmond. Ráadásul nehezen érthető, mi köze a két inasnak ahhoz a - Nádasdy körében valóban sokat felhánytorgatott - igazsághoz, hogy egy nagy vár irányítását két kapitányra kell bízni.89 Ami egyébként a példaként felhozott Nándorfehérvár esetében csak akkor helytálló, ha Csányi az 1456. évi ostromra gondolt, amikor is Hunyadi egy ideig kívülről támogatta sógora, Szilágyi Mihály várkapitány erőfeszítéseit.90) 1561. április 23-án ekképpen ír egy birtokos sorsán meditálva: „Azulta mi az ürelsége hűségébe nyomorgott az kevés jószágon, kit atyja vérének hullásáért az kenyérmezején, ura feje szabadulásáért adott neki szegény Báthori István vajda". Témánk szempontjából nézve a legbecsesebb az 1561. július 22-i levél: „Keseredjék meg szüvek az keresztény vérnek kiontásán, és hogy ilyen nemes országnak, kiből az egész kereszténységnek romlása leszen. Az ürelsége fejedelemsége alatt elveszni ne hagyják ilyen könnyen és szabadon. Vessen őfelsége jó szertartással, jó módon való népet, s nemcsak huszárt, fegyverest [nehézlovast] is. És mindazoknak Dunán innét egy fejedelmet, Deráván túl másikat, hasonlóképpen Kinizsi Pál és Báthori Istvánhoz. Ha Erdélyre [ront] az török, Kinizsi oda, mint Báthori mond, mívele. Ha Temesvár felé [megy] az török, Báthori oda, mit Kinizsi mond, azt mívele. Kenyérmezején megütvén orrát az töröknek, nem ment azután Erdélyre az hódol[tat]ásra. Johannes Cuspinianus buzdító beszéde a Szent Római Birodalom fejedelmeihez és előkelőihez... (Ford.: Kulcsár Péter) In: Mohács emlékezete... Budapest, 1979. 271-272. o. 500 magyar levél a XVI. századból. Csányi Ákos levelei Nádasdy Tamáshoz 1549-1562. (Kiadja Őze Sándor) Budapest, 1996. II. 211. o. Nr. 375., 252. o. Nr. 402. és 280. o. Nr. 419. (modernizált helyesírással, átdolgozott központozással, ahol szükséges, az olvasati hibák kigazításával, ami nem teszi indokolatlanná a kiadásnak az eredetivel való összevetését). V. ö. pl. Nádasdy 1556. április 16-án Horváth Márkhoz intézett levelével. MOL Magyar Kamara Archívuma. Nádasdy K. Misszilisek. Barta G. Nándorfehérvár, 1456, i. m. 229. skk. o.