Hadtörténelmi Közlemények, 117. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 2004)
1. szám - Tanulmányok - Dombrády Lóránd: Akiről nem beszélünk: Werth Henrik. I. rész. - 2004. 61. p.
katasztrofálissá vált. A románok a Tisza vonalán álltak. A tanácskormány fegyverszünetre szánta el magát. Böhm elrendelte a hadműveletek beszüntetését. A román hadsereg parancsnokságán 1919. május 2-án Werth Henrik alezredes nyújtotta át a magyar fegyverszüneti feltételeket. A kapott válasz elfogadhatatlan volt. A Forradalmi Kormányzótanács további harcra határozta el magát. Az utolsó erőfeszítések már a frontra szólították. Május 15-én kinevezték a tiszai arcvonalon működő I. hadtesthez tartozó 7. hadosztály parancsnokává. Vezérkari főnöke Náday István vk. százados lett. A hadosztály Szolnoknál vonult fel. Egy június 15-én lezárt hadrendi kimutatás szerint viszonylag jó erőt képviselt. Július 20-án megindult a Vörös Hadsereg offenzívája a szolnoki fronton. A 7. hadosztály is előrenyomult, s a Hadügyi Népbiztosság július 22-i jelentése szerint északról megközelítette Mezőtúrt, felderítő osztagait Kisújszállás, Kunhegyes felé különítette ki. A hadosztály az elért terepszakaszt csak a román túlerő 24-i ellentámadásának következtében elrendelt általános visszavonuláskor adta fel. Parancsnokai - így Werth is - a kormányzótanács augusztus 1-jei lemondásáig, illetve a Vörös Hadsereg felbomlásáig csapataik élén maradtak. Távol áll tőlünk a Vörös Hadsereg harccselekményeinek értékelése, azonban a tisztikara viselt dolgainak, a harcok kimenetelére gyakorolt szerepének közelmúltbeli történészi megközelítésével és sommás megítélésével nem érthetünk egyet. Liptai Ervin a Vörös Hadsereg harcairól írott monográfiájában kitér Werth szerepére is: A szegedi ellenforradalmárokkal kapcsolatot tartott fenn többek között Werth Henrik a 7. hadosztály parancsnoka és számos más vezető beosztású tiszt. Erre Teleki Pálnak egy Charpy francia tábornokhoz intézet állítólagos leveléből következtet. Eszerint ez az ellenforradalmi beállítottságú hadosztály azt a feladatot kapta a szegedi ellenforradalmi kormánytól, hogy „oldalmozdulatot végezzen és délnyugat felé tolódjék el a Tisza és Duna közötti területnek nyugati részén, ott 40-50 kilométeres sávot és szélességet foglaljon el a demarkációs vonal előtt, és ott minden körülmények között tartsa magát".10 Ezzel szemben a hadosztály Szolnoknál támadott és előrenyomult. A 7. hadosztálynak csak a tisztikara volt ellenforradalmi beállítottságú - állítja Liptai -, katonáik a proletárdiktatúra hívei voltak, ezért a hadosztály tisztjei július 20-án rákényszerültek a Vörös Hadsereg támadó főcsoportja élén támadni. Ez különben teljesen felesleges volt, mivel Liptai szerint Julier a hadsereg tönkretételére törekedve vezényelte támadásra a hadosztályt, nyitva hagyva annak oldalát a román erők számára. Anélkül, hogy Julier szerepét boncolgatnánk, kétségeink vannak azzal kapcsolatosan, hogy egyáltalában változtatott-e valamin, hogy Julier az összeomlás előtt tíz nappal támadást indított. A Vörös Hadsereg e nélkül is összeomlott volna. Amit a Kelemen idézte levélben Teleki Werthről ír, nem meggyőző. Az ellenforradalom vezérkara nevében Werth elé kitűzött állítólagos feladatmeghatározás egyszerűen érthetetlen és értékelhetetlen. Ettől eltekintve Werth természetesen még végezhetett „aknamunkát" a hadsereg és saját hadosztálya bomlasztására. Ám ez miben mutatkozott meg? A vörös hatalommal szemben valóban ellenséges Werth a végső offenzíva megkezdése előtt - bár megtehette volna - mégsem távozott Szegedre. Ezzel szemben a rendszer és a hadsereg válságát, kül- és belpolitikai ellehetetlenülését látva, mégis végsőkig kitartott parancsnoki posztján. Aligha hihetjük, hogy a tanácskormányhoz hű legénység 10 Liptai Ervin: A magyar Vörös Hadsereg harcai 1919. Budapest, 1960. 463-464. o. Teleki levelét idézi Kelemen Béla: Adatok a szegedi ellenforradalom és a szegedi kormány történetéhez. Szeged, 1923. 483. o.