Hadtörténelmi Közlemények, 117. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 2004)
1. szám - Tanulmányok - Dombrády Lóránd: Akiről nem beszélünk: Werth Henrik. I. rész. - 2004. 61. p.
HK 117.(2004) 1. Akiről nem beszélünk: Werth Henrik 75 A háborút megelőzően a politikai előkészítés nem volt összhangban a katonák készítette haditervekkel. Jelesül alapvető hiba volt, hogy Anglia semlegesítése elmaradt. A háborúba való aktív beavatkozása döntő befolyással volt a központi hatalmak főerőinek Oroszország elleni alkalmazására. Ezért vagy Angliát kellett volna a háborútól minden áron távol tartani, vagy pedig a Moltke-féle haditervet megváltoztatni. Minthogy a politikai vezetőségnek 1912-ben nem sikerült a Lord Haldane-féle kiküldetés útján a német flotta bővítése és az angol semlegesség között junkumot teremteni és megegyezésre jutni, csakis a haditerv megváltoztatásáról lehetett szó.17 Ez nem történt meg. Maradt a német vezérkar eredeti haditerve: „Az offenzívát Franciaország ellen kell kezdeni. Itt remélhető a gyors döntés, míg a támadólagos háború Oroszország belsejében, beláthatatlan ideig tarthatna." Itt kell a döntést „a legnagyobb következetességgel keresni, nehogy a két oldalról támadó ellenség összemorzsolja őket".181914-ben a helyzet éppen az ellenkező volt: a kihívó fél, Oroszország elsőnek mozgósított és hozzá minden igazi háborús ok nélkül. Amitől tartani lehetett, bekövetkezett, ez végzetesen megosztotta és kétfrontos háborúra kényszerítette a központi hatalmak erőit. A háború méretei és elhúzódása felkészületlenül érte és új helyzet elé állította a politikusokat és katonákat. „A közelmúlt háború először is óriási terjedelmével alkot újdonságot a világtörténelemben. Több milliónyi hadseregek működtek, és a háborús események a fél világot megrázkódtatták. A világháború még azoknak az államoknak a kereskedelmére és gazdasági helyzetére is érezhetően kihatott, amelyek a háborúban nem vettek részt... Ezek a rendkívüli méretek a hadviselő felekre zavarólag hatottak. Az óriási számok még a vezető férfiakat is elragadták. A lelkesedés túlszárnyalta a belátást. A valóság háttérbe szorult, és az emberek a látszatot uralták. A központi hatalmak lelkesültek győzelmeikért, melyek a nagy háború keretein belül nem voltak egyebek jelentéktelen epizódoknál." „A tévedés az volt, hogy a világháború eseményeit tisztán a katonai eredmények alapján véltük értékelni. A helyes pedig az lett volna, ha azokat a világra való teljes hatásuk szempontjából néztük volna. Minthogy a háború is végeredményben politikai ténykedés, nem szabad azt tisztán csak külső tünetei szerint becsülni, hanem a politikához való viszonyát kell szem előtt tartanunk. A központi hatalmak ezt azonban elmulasztották. A hadvezérek és a politikai vezetők külön-külön úton haladtak. A katonák a harctéren győztek, de a politikusok képtelenek voltak ezeket az eredményeket a békéhez való közeledés érdekében kihasználni. Hadvezér és államférfi nem működött együtt, és ez az egyenetlenség nagyrészt hozzájárult, hogy a központi hatalmak a háborút ily katasztrofális módon elvesztették."19 Werth elemzésének következtetései előremutatóak és megszívlelendőek voltak. A megoldást a politikusok és katonák külön utakon keresték, ami csak a bukáshoz vezethetett. A háborút nem let volna szabad csak a külső tünetek alapján kezelni, hanem a világra gyakorolt hatás figyelembe vételével. A domináns szerep a politikusoké lett. Elsősorban nekik kellett volna időben kihasználni a katonák győzelmeit s irányítani az eseményeket, amit azonban elmulasztottak. A háború 1918 tavaszán kezdődő utolsó fejezete során döntőnek bizonyult a politikusoknak a szűklátókörűségen alapuló tehetetlensége, mellyel magukra hagyták a katonákat. Ekkor már „Ausztria-Magyarországon 17 Werth Henrik: Elmélkedés a világháborúról. Magyar Katonai Közlöny, 1921. 3. füzet, 159. 0. 18 Uo. 19 Uo. 146-147. o.