Hadtörténelmi Közlemények, 117. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 2004)
1. szám - Tanulmányok - Dombrády Lóránd: Akiről nem beszélünk: Werth Henrik. I. rész. - 2004. 61. p.
80 Dombrády Lóránd Az új eszközök a jövő hadseregét igen drága intézménnyé teszik. Felállítása és fenntartása jelentős ipari bázist feltételez: „Ezen háborús gépeknek és kellékeinek nagymérvű pótlása háborúban az anyaországban igen élénk gyártási tevékenységet igényel. Minél több gépet állítunk be elől, hatványozott módon szaporodnak a szakmunkások hátul."35 Az új eszközökkel megvívott háború világviszonylatban, de még inkább a kis államokban a kisebb létszámú, de technikailag gazdagon felszerelt elithadsereg felállításához kell vezessen. A nagyhatalmak is csak hadseregük kisebb részét lesznek képesek az új elvek szerint felszerelni. Werth, akit megragadott a haditechnika vívmányaival ellátott elithadsereg gondolata, a magyar viszonyok között is lehetségesnek tartotta egy elit ütőerő kifejlesztését, holott tisztában volt azzal, hogy az ország akkori politikai és gazdasági körülményei rövid időn belül még gyengén felszerelt sorozott tömeghadsereg felállítását sem teszik lehetővé. Mégis milyen politikai-gazdasági manőverek révén látta ezt megvalósíthatónak a tőkeszegény, gyenge iparral rendelkező Magyarországon? Bizonnyal túlbecsülte a jövő lehetőségeit. Habár Németország helyzetéből ekkor erre aligha lehetett következtetni, remélte, hogy az a közeljövőben a békerendszer felülvizsgálatát követeli s fegyverkezni kezd. A magyar revíziós igények megvalósításában, mint érdekazonos szövetségesre számított az éledő és új helyet követelő Németország politikai, katonai és gazdasági támogatására, ami majd lehetővé teszi a szükséges gazdasági-ipari erőkifejtést is. Jól érzett rá Németország jövőjére, ha abban a magyar szerepet túlértékelte is. A kis létszámú magyar elithadsereg és az erre alapított „villámháborús" hadászat jól hangzott, de csak vágyálom lehetett a magyar katonai vezetés számára. A realitással számolók, így Rőder altábornagy, a vezérkar főnöke is, csak sokkal szerényebb célokat hangoztattak. A veszély abban rejlett, hogy mind a katonák, mind pedig a szélsőségekre hajlamos politikusok között akadtak, akik politikai törekvéseiktől vezettetve hajlamosak voltak ezt az elméletet is politikai elképzeléseik és követeléseik megvalósításának eszközévé tenni és hamis képzetet kelteni, ami messze volt Werth szándékaitól. Az offenzív célok és az adottságok közötti ellentmondást a kor magyar katonái közül sokan az erkölcsi-politikai célok, a magyar faji adottságok előtérbe helyezésével gondolták feloldani. Werth, tartózkodott a „faji harcászat" és más hasonló elméletektől, habár maga is változatlanul hangsúlyozta, hogy a háború új vonásai ellenére is nagy szerep jut majd az erkölcsi tényezőknek. A végső döntés, csakúgy mint a múltban, a népek harci erényéből eredő szervezettség és kiképzés fokától is fog függni. Ezt a modern eszközök megléte még jobban alátámasztja.36 Werthről a parancsnokról és tanárról, ha nem is volt olyan előkelő modorú, mint elődje, Kárpáthy Kamilló altábornagy, elismeréssel nyilatkoztak az akadémia tanárai és hallgatói. Werth a vezérkari technika minden fortélyát ismerte. Hadtudományi olvasottsága és szakirodalmi munkássága kiemelkedő volt.37 Mint a szolgálati szabályzat és az akadémia oktatási rendjének betartását megkövetelő, az előadások magas színvonalához ragaszkodó, a hadászat és hadtörténelem iránt maga is intenzíven érdeklődő, magatartásában katonásan kimért, de a hallgatók problémáit figyelemmel kísérő és megértő parancsnokra emlékeztek rá. Ez utóbbiakkal kapcsolatosan említi meg Kéri Kálmán: „A hallgatók 35 A hadvezetés elmélete, i. m. 15. o. 36 Uo. 15.0. 37 Kéri: i. m. 22. o. HK 117.(2004) 1.