Hadtörténelmi Közlemények, 117. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 2004)
1. szám - Tanulmányok - Dombrády Lóránd: Akiről nem beszélünk: Werth Henrik. I. rész. - 2004. 61. p.
Akiről nem beszélünk: Werth Henrik 83 ami az elkövetkező években alapvetően meghatározta politikai és katonai tevékenységét. Ha várakozásával ellentétben német részről vonakodást és visszautasítást tapasztalt, azt hajlandó volt a nem egyértelmű magyar szövetségi politikának betudni. A kétkedőket elutasította, a magyar ügy hátráltatójának tekintette. Remélte, hogy Gömbös - mint erre megnyilvánulásaiból következtetni lehetett -, kihasználja a lehetőséget, aminek a honvédség fejlesztésében is mielőbb meg kell mutatkoznia. Ezért a Németország felé történő határozott nyitást várta a kormánytól. Késedelem nélkül hozzá kell kezdeni továbbá a kormány és a honvédség vezetése közötti, az eddiginél érdemibb, eredménnyel biztató alkotó együttműködés kialakításához is. Mivel távol állt tőle a nácizmus és bármely szélsőséges politika, ezért nem értett egyet a magyar szélsőjobbnak a hadseregre is kiterjedő pártpolitizálásával, mely meggyőződése szerint csak gyengítheti a határozott és az erők szükséges összefogására építendő erőfeszítéseket. Szűkebb és tágabb környezete előtt sem tartotta titokban, hogy azon kevés számú tábornok közé sorolja magát, aki alkotó módon birtokában van mindazon gyakorlati és elméleti ismereteknek, melyek a hadsereg legfelső vezetésére is képessé teszik. Ugyanakkor, ellentétben a honvédség némely tábornokával, nem kívánt belefolyni a napi politikai csatározásokba. Pécsről különben sem kísérhette kellő figyelemmel a vezetés boszorkánykonyháiban történteket. A megtisztelő beosztás nemcsak az akadémiától szakította el, de távol került mindazon szervek közeléből is, ahol a hadsereg jelenét és jövőjét intézték. Nem volt tisztában azzal sem, hogy mi történik a Kormányzó Katonai Irodájának kulisszái mögött. Azonban még Pécset sem lehetett nem észrevennie, hogy a kormányzó bizalmát bíró Rőder Vilmos és Kárpáthy Kamilló tevékenysége egyre kevésbé felel meg a tisztikartól politikai törekvései mellé egyértelmű felzárkózást váró Gömbös miniszterelnöknek. Hozzá is eljutottak a pletykák, melyeket bizonnyal az érdekeltekre tett epés megjegyzésekkel kísérhetett. Jóakarói azonnal továbbították a kormányzónak és a miniszterelnöknek egyaránt súgók füléhez. Ő a vidéki helyőrségben a szabályzatnak megfelelően igyekezett távol tartani tisztjeit is a politizálástól, bár a miniszterelnök által hirdetett ezideig főként ígéretekben megnyilvánuló cselekvő politikát közel érezte magához. A feladatokra koncentrált, dolgát eredményesen végezte, amit a legfelső vezetés az 1932-1935 közötti időszakban többször is kiváló minősítéssel értékelt. Tudta, hogy közvetlen beosztottjai is elismerik katonai ismereteit és parancsnoki kvalitásait, alkalmasnak és esélyesnek tartják a legmagasabb beosztások betöltésére is. Számosan vannak közöttük, akik nem rajonganak érte, de ezek is inkább felfelé buktatásában reménykednek. Erőszakosságáról, ellentmondást nem tűrő modoráról terjengenek hírek, melyek nem alap nélküliek ugyan, de ezek elkerülhetetlen velejárói a parancsnoklásnak. Érdeklődését várakozássá fokozták az 1934 utolsó hónapjaiban kiszivárgó hírek: a közeledő választások előtt változás várható a vezérkar főnöke és a honvédség főparancsnoka személyében. A nyugállományba vonuló Rőder és Kárpáthy utódjául Horthy keménykezű, politikától mentes és hozzá feltétlenül hű embereket akar ezekre a posztokra állítani. Úgy érezte, személyében a politikamentes kemény kéz biztosított, és kormányzóhűsége sem kérdőjelezhető meg. Számított rá, hogy hívják. A honvédség felső vezetésében bekövetkező változások nem is várattak sokáig magukra. Az eredmény Werth számára lesújtó volt. A Horthy által választott és 1935. január 16-val hivatalba lépők személye aligha hagyott kétséget afelől, hogy valóban Horthyhoz közel állnak. Levonhatta a következtetést, hogy ő nem tartozik ezek közé. A vezérkar főnökévé (HM VI. csoportfőnök) Somkuthy Józsefet nevezte ki a kormányzó. Az ekkor