Hadtörténelmi Közlemények, 118. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 2005)

3. szám - Tanulmányok - B. Szabó János: A mohácsi csata és a „hadügyi forradalom". II. rész. A magyar hadsereg a mohácsi csatában. - 2005. 573. p.

sodik felében ért Futakra, a magyar csapatok gyülekezőhelyére. Ennek eredményekép­pen a hadjáratok, várostromok valóban gyakran elhúzódtak, akár a következő év január­jáig is, s nyomát sem találjuk a téli hadjáratoktól való későbbi ódzkodásnak.60 Más hadszíntéren a kései indulásnak valószínűleg kisebb volt a jelentősége. Mátyás 1474-ben, amikor Sziléziát hatalmas lengyel-cseh támadás fenyegette, augusztus elején még Morvaországban volt, és csak szeptember 19-én érkezett meg a táborául kiszemelt Boroszlóba, ahová a támadó lengyel hadak is csak októberben jutottak el.61 A déli hadszín­téren azonban a magyar sereg késedelmes felvonulása mindig komoly gondokat okozott, Nándorfehérvár elvesztése 1521-ben sem volt elszigetelt, így került - szinte a magyar had szeme láttára - az oszmánok kezére Szendrő, a szerb deszpoták székhelye 1439-ben, és Jajcát, a bosnyák királyok székhelyét is zavartalanul ostromolhatta a szultán 1463-ban. Bár azt a várat Mátyás még az év telén elfoglalta az oszmánoktól, nem rajta múlott, hogy 1464-ben nem került ismét II. Mehmed kezébe. (Hunyadi János és a keresztesek nélkül Nándor­fehérvár már 1456 nyarán elesett volna, hiszen a külföldi segédcsapatokkal megerősített ki­rályi had csak ősz elejére tudott a térségben megjelenni.) Úgy tűnik, ha össze is gyűlt az or­szágos sereg szeptemberre, még egy felmentésre váró kulcsvár miatt sem kockáztatták az összecsapást az oszmánok fő erőivel. Ilyen keretek között a végvári rendszer csak azért tudta időnként feltartóztatni az oszmán támadásokat, mert a XIV-XV. századi ostromtech­nikák mellett még nem végződött minden várostrom a támadók sikerével - még akkor sem ha nem érkezett felmentő sereg. (Nándorfehérvár: 1440, Jajca: 1464)62 A Magyar Királyság logisztikai és mozgósítási rendszere tehát már a XV. században azt eredményezte, amit Perjés csa­k a XVI-XVII. századra nézve fogalmazott meg: „a hadjáratok dinamikája egészen sajátosan alakul. Miután a török és a keresztény hadse­reg, hogy úgy mondjuk, állandó fáziskülönbséggel működik, azaz a hadszíntéren korán megjelenő török és a későn odaérő keresztény hadsereg ritkán találkozik össze, nyílt csa­tára ritkán kerül sor, és a török zavartalanul foglalhatja el a várakat, aminek következ­ményeként országrésznyi területek kerülnek egy-egy alkalommal birtokába.'63 ' 1526-ra azonban a végvárrendszer a legfenyegetettebb irányban, a Duna mentén, fel­morzsolódott. A magyar kormányzatnak nem sikerült az elvesztett Nándorfehérvár he­lyét egy másik vár megerősítésével betöltenie, az oszmán támadás útjába eső kisebb vá­­ r Engel Pál: A török-magyar háborúk első évei (1389-1392) In: Engel Pál: Honor, vár, ispánság. Váloga­tott tanulmányok. Budapest, 2003. 558., 563., 565. o.; Veszprémy László: A nikápolyi hadjárat. Iskolakultúra, (1997/3.) 53. o.; Elekes Lajos: Hunyadi. Budapest, 1952. 191. o.; Engel Pál: A szegedi eskü és a váradi béke. Adalék az 1444. év eseménytörténetéhez. In: Engel, 2003. 206. o.; E. Kovács Péter: Jajca 1464. évi ostroma. In: Az értelem bátorsága... 2005. 414. o. V. ö. Perjés Géza: Zrínyi Miklós és kora. Budapest, 2002. 378-398. o. Gyalókay Jenő: A boroszlói hadjárat 1474-ben. Hadtörténelmi Közlemények, 41. évf. (1940.) 3-7. o. " Pór Antal - Schönherr Gyula: Az Anjou ház örökösei. A magyar nemzet története. III. k. Budapest, 1895. 621-622. o.; E. Kovács, 2005. Ennek a rendszernek az ismeretében lehet csak reálisan értékelni Hunyadi és V. László szerepét is 1456-ban. V. ö. Elekes, 1952. 476. o.; Mályusz, 1980. 566-567. o. Perjés, 1999. 39. o. Bár a kései táborba szállásból fakadó problémával sokan tisztában voltak, és - felte­hetően kisebb seregek esetében - akadtak is időről időre kivételes esetek, igazából csak a keresztény hatalmak előre eltervezett, támadó fellépése révén remélték kiküszöbölni az oszmánokkal szemben fennálló hátrányt. (Török, 1926. 165-166. o., Barta Gábor: A­sztambulba vezető út. Századok, 118. évf. [1981.] 158. o.) Ezen a helyzeten csak az európai hatalmak felzárkózása változtatott, de Mohács után még százötven évnek kellett el­telni, hogy a „hadügyi forradalom" folyamatainak következtében megszűnjön az oszmánok nyomasztó anyagi és logisztikai fölénye.

Next