Hadtörténelmi Közlemények, 119. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 2006)
4. szám - NÁNDORFEHÉRVÁR, 1456-2006 - Kubinyi András: Nándorfehérvártól Mohácsig. Kérdések és következmények. - 2006. 923. p.
csatlakozni akaró Kasztrióta György (Szkanderbég) albán csapatai előőrsei már a menekülő magyarokkal találkoztak.7 A rigómezei csatában részt vett magyarok létszáma különös, ellentmondó szakirodalmi következtetésekhez vezetett. Fraknói szerint Hunyadi csak kis sereggel vonult fel.8 Elekes - az uralkodó osztály bűneit akarván jellemezni -arra fektette a hangsúlyt, hogy az urak egy része kivonta magát a háborúból.9 Ezzel szemben Bárány Attila a következőt írta: „Hunyadi mégis képes volt az akkori keresztény világ legnagyobb, harminc-harmincötezer főre tehető seregét kiállítani, amit sem Anglia, sem Franciaország nem tudott megközelíteni. A rigómezei vereség fő oka nem a bárók elmaradása volt, a bárói kontingensekből álló nehézlovasság [vasfalát] még az oszmán krónikások is kiemelték. Szó sincs róla, hogy a mágnások sorsára hagyták volna Hunyadit, elég, ha csak az elesettek névsorára tekintünk."10 Itt merül fel egy fontos hadtörténeti kérdés. Egy középkori, nyugat-európai hadsereget milyen létszámmal tarthatunk nagynak vagy csekélynek. Sajnos azonban, mint láttuk, forrásaink csak ritkán engedik meghatározni a hadra kelt sereg nagyságát. Az viszont biztos, a középkori Magyarország ritkán állított ki ilyen nagy sereget, mint Rigómezőnél. Mielőtt az 1456-os diadallal foglalkoznék, meg kell említenem azt, hogy a szultán nem ekkor vívta először eredménytelenül a fontos határvárat. II. Murád 1440 áprilisától hat hónapig tartotta ostrom alatt a Tallóci Jován által védett Nándorfehérvárt.11 Sajnos, erről alig tudunk valamit. Úgy látszik, hogy a szultáni sereg kimerült, és noha a jelek szerint nem érkeztek felmentő csapatok, végül visszavonult. Csatára tehát nem került sor. Az 1440-es események kettőt bizonyítanak: az oszmánok mindenáron törekedtek a stratégiailag fontos végvár megszerzésére, illetve, hogy egy jól felszerelt vár képes még egy hosszabb ostromnak is ellenállni. Azt is mondhatjuk kis túlzással, hogy az a fél győz, aki hosszabb ideig bírja emberrel, hadiszerekkel és élelemmel. A várostromoknak négy szakasza volt: a vár körülzárása, a falak megközelítése, réslövés és résrobbantás, valamint a roham.12 Elképzelhető, hogy 1440-ben a szultán nem rendelkezett elegendő tüzérséggel, így réslövésekre és rohamra nem került sor, ezért ki akarta éheztetni a körülzárt őrséget. Ezzel is magyarázható a hosszan tartó körülzárás. Bár szokatlanul határozottan védekezett az őrség, az ostrom maga azt jelezte, hogy az oszmán veszély súlyosabb, mint korábban bármikor.13 E. Kovács: i. m. 69-70. o. Szerinte Hunyadi serege 30-35 000 harcosból állott. Ez megfelel az általános becslésnek. Székely György: Szkanderbég, Albánia hőse a nagyurak között. In: Életünk Kelet-Európa. Tanulmányok Niederhauser Emil 80. születésnapjára. Budapest, 2003. 250-255. o.; Uő: Szkanderbég: Albánia hőse a külhatalmak között. In: Az értelem bátorsága: Tanulmányok Perjés Géza emlékére. (Szerk. Hausner Gábor.) Budapest, 2005. 694. o. Fraknói: i. m. 96. o. Elekes: i. m. 366-368. o. Bárány Attila: Magyarország és a kései keresztes hadjáratok. In: Magyarország és a keresztes háborúk. Lovagrendek és emlékek. (Szerk. Laszlovszky József, Majorossy Judit, Zsengellér József.) Mátrabesnyő-Gödöllő, 2006. 154. o. Mályusz Elemér: A négy Tallóci fivér. Történelmi Szemle, 22 (1980), 566-567. o.; E. Kovács: i. m. 68. o.; Tringli: i. m. 245. o. Vö. Perjés Géza nyomán. Marosi Endre: Török várostromok Magyarországon, II. Szulejmán korában. Hadtörténelmi Közlemények, új folyam, 22 (1975), 429. o. 13 Pál Engel: János Hunyadi: The Decisive Years of his Career, 1440-1444. In: From Hunyadi to Rákóczi. War and Society in Late Medieval and Early Modern Hungary. (Ed. By János M. Bak, Béla K. Király.) (War