Hadtörténelmi Közlemények, 122. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 2009)
2009 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Szőcs Tibor: Egy "legendás" hős: Dugonics Titusz története
után ugyanis Mátyás 1463 karácsonyára visszafoglalta a töröktől a boszniai Jajca várát, a következő év nyarán II. Mehmed szultán megpróbálkozott a vár visszavételével. 1464. július 21. és augusztus 22. között lövette a falakat, majd rohammal próbálkozott, ám minden kísérlete kudarcba fulladt.” Az utolsó nagy török roham kapcsán írja Bonfini a következőket: „A törökök akkora lendülettel másznak fölfelé a falakon, hogy sokan felhágnak az oromzatra és a párkányra, úgy látszik, hogy több falszakaszon kitűzik a zászlójukat, de aztán a városbeliek visszavetik őket. Megemlékeznek egy magyar ragyogó hőstettéről, aki észrevette, hogy egy török ki akarja tűzni a császári jelvényt az egyik toronyra, mire a magasból a támadóval együtt levetette magát a mélybe, hogy továbbra is Corvinus zászlaját lássa mindenki. E napon akkora volt a mészárlás, hogy az árkot eltömítette az ellenség.” A párhuzam első látásra is szembetűnő, a török itt is egy toronyra akarja kitűzni zászlaját, a meg nem nevezett, de szintén magyarnak titulált vitéz pedig hasonló módon bánik el vele, és ennek is egy szóbeli hagyományt jelöl meg forrásául („commemoratur”, megemlékeznek). A jajcai párhuzam több mint érdekes annak a fényében, hogy egy másik középkori forrásban is feltűnik ugyanez a motívum, ugyanezen jajcai ostrom kapcsán, egy törökké lett, majd újra megkeresztelkedett katona visszaemlékezéseiben. Mátyás 1463. évi ostroma alatt a közelben lévő Zvecaj várának kapitánya egy szerb születésű, de török fogságba jutott és janicsárrá lett vitéz volt, Michalovic Konstantin, akit osztrovicai születése révén Osztrovicai Konstantinnak is neveznek. Jajca eleste után magától átadta a várat Mátyásnak, és feledvén török katonai karrierjét, ismét a keresztények szolgálatába állt. Nem sokáig élt Magyarországon, először Cseh- és Morvaországban, végül Lengyelországban telepedett le, itt is halt meg ismeretlen időpontban, valamikor a XV-XVI. századforduló közelében.7 Lengyelországban írta meg visszaemlékezéseit is, délszláv elemekkel kevert középkori lengyel nyelven, A janicsár emlékei címmel, amely 1565-ben jelent meg először nyomtatásban, és 1828-ban az eredeti kéziratát is felfedezték.8 Konstantin a következőképpen emlékezik vissza Jajca 1464-es, török általi ostromára: „Mohammed szultán értesülvén a Boszniában történtekről, a következő évben visszatért s azokat az ágyúkat is maga után küldette, a melyekkel Jajcza falait szétdúlta. Már megkezdték az ostromot s a császári zászló megjelent a város falán, a mikor az egyik védő bírókra kelt a zászlótűző janicsárral, s mindketten lezuhanván, szörnyet haltak. Mikor a császár ezt a vitézséget maga előtt látta, s meggyőződött a vár bevehetetlenségéről, ágyúit a Verbász folyóba vetette egy vízesés alatt közel a városhoz, hogy senki ki ne vontathassa és visszavonult. Visszavonulása alkalmával egy bosnyák fejedelemséget elfoglalt.”9 5 Thallóczy Lajos: Jajcza (bánság, vár és város) története 1450-1527. Az oklevéltárat szerkesztette: Horváth Sándor. (Magyar történelmi emlékek. Első osztály: okmánytárak, 40.) Budapest, 1915. (önálló kötetként is megjelent; a továbbiakban: Thallóczy: Jajcza). Jajca Mátyás általi elfoglalása 96—106. o. A vár 1464-es sikertelen török ostroma, 110-114. o. „Turei tanto impetu menia subeunt, ut multi pinnas vel muros conscenderint, plerisque signa menibus imposuisse visi moxque ab oppidanis reiecti sunt. Clarissimum Ungari facinus commemoratur, qui, cum Tureum imperatoria signa turri imponere contendentem suspiceret, correpto simul hoste se precipitem ex alto dedit, ut Corvina adhuc signa stare viderentur. Tanta cedes eo die facta est, ut fossas hoste complerint.” Bonfinis: Decades, 111. 246-247. o. (3.10.341-343.) A magyar fordítás: Kulcsár: Bonfini, 736. о. 7 Életére ld.: Drukucs Pál: Konsztantin Mihály török krónikája a XV-ik századból. Századok, 10. (1876.) 416-425. o. (a továbbiakban: Drakulics 1876.). 416-417. o. 8 Drakulics 1876. 417. o. 9 Thallóczy: Jajcza, 322. o. A függelékben csak a magyar szöveget idézik, nem jelölve meg sem a kiadást, sem a fordítót. (A forrásra Halmágyi Miklós hívta fel a figyelmemet.)