Hadtörténelmi Közlemények, 122. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 2009)

2009 / 1. szám - MŰHELY - Sebők Ferenc: A "Szabolcs viadala." Egy XV. századi verses krónika mint hadtörténeti forrás

állónak mondja és hozzáteszi, hogy kötelességét mindenki híven teljesítette, mellyel ki­érdemelhetik a legfőbb dicséretet. Kiemeli, hogy a király a harcolókat személyesen biz­tatta. A csehek egy részének az egyik roham során sikerült betörniük a várba, és ott egy épületben sáncolták el magukat, de a törökök végül kiszorították őket, és egyesek a harcban estek el, mások pedig a vár árkában lévő vízbe fulladtak. A szerző - akinek mel­lét egyértelműen feszíti a magyar nemzeti büszkeség - a kudarcért a csehek kevélységét hibáztatja, és tettüket fölösleges vakmerőségnek minősíti, és szárazon megjegyzi, hogy a dolognak végül semmi haszna sem volt. Figyelmét ezután a török fölmentő sereg elleni lépésekre fordítja. Ali bég nagyszámú, talán 15 000 lovassal kísérelte meg az ostromlott Szabács fölmentését. Ali emberei megkísérelték, hogy a védőkkel szót váltsanak egy dombról való bekiabálás révén, de a király ezt a trombitások és dobosok megszólaltatá­sával megakadályozta.9­10 Ali bég a rendelkezésére álló erőket elégtelennek ítélte az ost­­romgyűrű feltörésére, ezért kénytelen-kelletlen sorsára hagyta Szabácsot. A vár elestét egy török renegát, az ifjú Hamza segítette elő,i­ aki a várból kiszökve elárulta annak gyenge pontját. A király ide irányította a tüzérséget és itt kívánt minden áron rést ütni a falon. Ez a lépés a védőket arra késztette, hogy mivel a fölmentésre való miden remé­nyük elveszett, fölkészüljenek a vár feladására. Úgy döntöttek, hogy az értékeket a vár­ban hagyják és életük megkímélése fejében föladják az erősséget. A király mindezeket kedvezően fogadta, és az akkor még szokásos gyakorlatnak megfelelően megkegyelme­zett az őrségnek. Mátyás Szabács várában nagy mennyiségű tüzérségi eszközt zsákmá­nyolt, amelyeket még ki is egészített saját készleteiből, továbbá válogatott őrséget ha­gyott, hogy a várat még inkább megerősítse. A király a foglyokat Budára vitette, ahol a nép csodájára járt a gazdag ruhába öltöztetett törököknek, a foglyok fölvonultatásában rejlő propaganda lehetőségeket sem hagyta kihasználatlanul. A verses beszámoló egyértelműen az ostrom egyik résztvevő szemtanújától szárma­zik, aki azt még az átélt eleven élmények hatása alatt írta meg, következésképpen nem kell számolnunk az emlékezet megbicsaklása miatti esetleges tévedésekkel. A szerző nem kívánja saját szerepét előtérbe tolni, vagy túlságosan is kedvező színben feltüntetni. Az egyedüli hely, ahol bizonyos fokú túlzás gyanúja merülhet fel, a csehek idézett akció­jának értékelése, amelyből sugárzik a magyar fegyverek iránti megbecsülés és a csehek bizonyos mértékű alábecsülése, de ez nem olyan mértékű, hogy az ostrom általános me­netével kapcsolatos előadásának forrásértékét megkérdőjelezze. Az ostromról szóló egyéb források adataival összevetve megállapítható, hogy ellentmondás a beszámolók között nem fedezhető föl, inkább jól kiegészítik egymást az adatok. A szerző feltehetőleg maga is katonaember volt, hiszen az eseményeket kellő hozzáértéssel, összefüggően és logikusan fölépítve adja elő. Nem tartozhatott a vezetők közé, hiszen a stratégiai döntések­ről csak azok megvalósítása, vagy az erre történt kísérlet után számol be, olyan részletek is rejtve maradnak előre, amelyre más forrás kitér (pl. a király személyes kockázatvállalása a felderítésben, ha az információ helytálló),11 bár ezek hiánya a szerző alacsony beosztá­­ s A korabeli táborokban szokásos zajkeltésre Id. a Nándorfehérvár 1456-os ostromakor történteket. Cseh Valentin: Nándorfehérvár ostroma 1456. Keszthely, 2007. 148. o.; Hivatkozik rá Kulcsár 2008. 29. o. Ez egyúttal az ének egyik leghihetetlenebb részletét is új megvilágításba helyezi. 10 Nevére id. Imre: i. m. 111-112. o. 11 Bonfini: i. m. 797. o.

Next