Hadtörténelmi Közlemények, 122. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 2009)
2009 / 1. szám - MŰHELY - Sebők Ferenc: A "Szabolcs viadala." Egy XV. századi verses krónika mint hadtörténeti forrás
állónak mondja és hozzáteszi, hogy kötelességét mindenki híven teljesítette, mellyel kiérdemelhetik a legfőbb dicséretet. Kiemeli, hogy a király a harcolókat személyesen biztatta. A csehek egy részének az egyik roham során sikerült betörniük a várba, és ott egy épületben sáncolták el magukat, de a törökök végül kiszorították őket, és egyesek a harcban estek el, mások pedig a vár árkában lévő vízbe fulladtak. A szerző - akinek mellét egyértelműen feszíti a magyar nemzeti büszkeség - a kudarcért a csehek kevélységét hibáztatja, és tettüket fölösleges vakmerőségnek minősíti, és szárazon megjegyzi, hogy a dolognak végül semmi haszna sem volt. Figyelmét ezután a török fölmentő sereg elleni lépésekre fordítja. Ali bég nagyszámú, talán 15 000 lovassal kísérelte meg az ostromlott Szabács fölmentését. Ali emberei megkísérelték, hogy a védőkkel szót váltsanak egy dombról való bekiabálás révén, de a király ezt a trombitások és dobosok megszólaltatásával megakadályozta.910 Ali bég a rendelkezésére álló erőket elégtelennek ítélte az ostromgyűrű feltörésére, ezért kénytelen-kelletlen sorsára hagyta Szabácsot. A vár elestét egy török renegát, az ifjú Hamza segítette elő,i aki a várból kiszökve elárulta annak gyenge pontját. A király ide irányította a tüzérséget és itt kívánt minden áron rést ütni a falon. Ez a lépés a védőket arra késztette, hogy mivel a fölmentésre való miden reményük elveszett, fölkészüljenek a vár feladására. Úgy döntöttek, hogy az értékeket a várban hagyják és életük megkímélése fejében föladják az erősséget. A király mindezeket kedvezően fogadta, és az akkor még szokásos gyakorlatnak megfelelően megkegyelmezett az őrségnek. Mátyás Szabács várában nagy mennyiségű tüzérségi eszközt zsákmányolt, amelyeket még ki is egészített saját készleteiből, továbbá válogatott őrséget hagyott, hogy a várat még inkább megerősítse. A király a foglyokat Budára vitette, ahol a nép csodájára járt a gazdag ruhába öltöztetett törököknek, a foglyok fölvonultatásában rejlő propaganda lehetőségeket sem hagyta kihasználatlanul. A verses beszámoló egyértelműen az ostrom egyik résztvevő szemtanújától származik, aki azt még az átélt eleven élmények hatása alatt írta meg, következésképpen nem kell számolnunk az emlékezet megbicsaklása miatti esetleges tévedésekkel. A szerző nem kívánja saját szerepét előtérbe tolni, vagy túlságosan is kedvező színben feltüntetni. Az egyedüli hely, ahol bizonyos fokú túlzás gyanúja merülhet fel, a csehek idézett akciójának értékelése, amelyből sugárzik a magyar fegyverek iránti megbecsülés és a csehek bizonyos mértékű alábecsülése, de ez nem olyan mértékű, hogy az ostrom általános menetével kapcsolatos előadásának forrásértékét megkérdőjelezze. Az ostromról szóló egyéb források adataival összevetve megállapítható, hogy ellentmondás a beszámolók között nem fedezhető föl, inkább jól kiegészítik egymást az adatok. A szerző feltehetőleg maga is katonaember volt, hiszen az eseményeket kellő hozzáértéssel, összefüggően és logikusan fölépítve adja elő. Nem tartozhatott a vezetők közé, hiszen a stratégiai döntésekről csak azok megvalósítása, vagy az erre történt kísérlet után számol be, olyan részletek is rejtve maradnak előre, amelyre más forrás kitér (pl. a király személyes kockázatvállalása a felderítésben, ha az információ helytálló),11 bár ezek hiánya a szerző alacsony beosztá s A korabeli táborokban szokásos zajkeltésre Id. a Nándorfehérvár 1456-os ostromakor történteket. Cseh Valentin: Nándorfehérvár ostroma 1456. Keszthely, 2007. 148. o.; Hivatkozik rá Kulcsár 2008. 29. o. Ez egyúttal az ének egyik leghihetetlenebb részletét is új megvilágításba helyezi. 10 Nevére id. Imre: i. m. 111-112. o. 11 Bonfini: i. m. 797. o.