Hadtörténelmi Közlemények, 124. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 2011)
2011 / 1. szám - SZEMLE - Kemény Krisztián: Kedves Gyula - Ratzky Rita: Csataterek Petőfije. Dokumentumok, Petőfi-művek hadtörténeti és irodalomtörténeti-poétikai elemzésekkel
tól, ugyanis elsősorban a költő és a katonaság viszonyát igyekszik bemutatni korabeli hivatalos iratok, levelek és természetesen költemények segítségével. Azt elemzi tehát, hogyan viszonyult a kötöttségeket nehezen viselő és a személyes szabadságát mindennél többre értékelő költő a zárt, hierarchikus szerkezetű hadsereghez az 1839-1841 között, valamint a „nagy év” során betöltött katonai szolgálata alatt. Milyen pozitív és negatív hatások érték a szabadságharc csataterein és a hivatalok útvesztőiben, és mindez milyen hatással volt életére, meggyőződésére és természetesen költészetére. Olyan, az előszóban feltett kérdésekre keresik a szerzők a választ, amelyek máig nincsenek teljesen tisztázva a Petőfi-életrajzban. Valóban meggyőződésből vette-e fel a honvédtiszti egyenruhát, vagy csak a közvélemény nyomására, esetleg jelmezként? Valóban olyan összeférhetetlen személyiség volt, ahogy nem egy magas beosztású katonatiszt lefestette emlékirataiban, vagy nemegyszer a kölcsönös félreértés és a balszerencse is szerepet játszott a költő és a katonai vezetés viszonyának elmérgesedésében? Vagyis: milyen katona volt is valójában Petőfi Sándor? A kötet első fejezete, mintegy bevezetőként, Petőfi alig több mint egyéves katonai szolgálatát mutatja be 1839. szeptember 6. és 1841. január 31. között. A szerzők tisztázzák, hogy milyen okok vezették a mindössze 16 éves fiút, hogy magát két évvel idősebbnek vallva belépjen a soproni székhelyű cs. kir. 48. (Gollner) sorgyalogezred kötelékébe önkéntesként, hat évi szolgálatra. A továbbiakban megismerkedünk a korabeli cs. kir. gyalogság szervezetével, a gyalogosok kiképzésével és általános életkörülményeivel, valamint az ezred tisztikarával, akik közül többen majd a magyar oldalra állnak 1848-ban. Barátainak és ismerőseinek visszaemlékezései, valamint saját korabeli és későbbi megnyilatkozásai alapján a poézissal ekkor már próbálkozó Petőfi (akkor még, mint Petrovich) nehezen viselte a szigorú fegyelmet, a katonaélet kietlenségét, és csak a soproni evangélikus líceumban tanuló ismerősei körében és a könyvtárban érezte magát otthon. 1840 márciusában egy menetoszloppal Tirol felé indították, de csak Grazig menetelt, ahol súlyosan megbetegedett. Ezután Zágrábig még eljutott, de az őszi hadgyakorlat után betegsége kiújult, ezért orvosi vizsgálatra rendelték, majd katonai szolgálatra való alkalmatlanság miatt visszaküldték Sopronba, ahol 1841. február végén leszerelték. Obsitlevele szerint „tisztességesen és becsületesen szolgált”. A fejezet zárásaként az ebben az időszakban írott verseivel ismerkedhetünk meg. A második fejezet az 1848 márciusától szeptemberig tartó időszakot dolgozza fel. Petőfi, mint a márciusi forradalom vezető személyisége, teljesen természetesen vállalt szolgálatot az új nemzeti kormány által felállított belső rendvédelmi testület, a nemzetőrség kötelékében. Míg azonban tavasszal még vezető szerepet vitt a pesti nemzetőrségnél, 1848 nyarán radikális nézetei miatt már csak mint köznemzetőr szerepel a Pest városi nemzetőrség IV. zászlóaljának 4. századában. A szerzők itt bemutatják Petőfi korabeli álláspontját a magyar hadsereggel és hadügyminisztériummal kapcsolatban megnyilatkozásain és versein keresztül, valamint részletesen elemzik a katonaállítási törvényjavaslat kapcsán atyai jó barátjával, Vörösmarty Mihállyal kirobbant hírlapi vitáját, ami a költő további elszigetelődéséhez vezetett. A háborús veszély növekedésével Petőfi már tudatosan készült az esetleges fegyveres szolgálatra: látogatta az Újépületben folyó tüzérkiképzést, majd az Egyenlőségi Társulat által felállítandó önkéntes alakulat századosává választották. (Ez a csapat végül nem alakult meg.) Végül azonban Erdélybe sietett, hogy csatlakozzon a román felkelők ellen szerveződő nemzetőri táborhoz és biztonságba helyezze várandós feleségét. A szerzők szerint itt győzte meg régi barátja, Teleki Sándor, hogy vállaljon szolgálatot a felállítandó honvédzászlóaljak egyikében. A harmadik fejezet az 1848 októberétől 1849 januárjáig tartó időszak eseményeit elemzi. A szerzők itt bemutatják, milyen elvek szerint állították össze az újonnan szervezett honvédzászlóaljak tisztikarát és milyen kritériumoknak kellett megfelelnie egy tisztnek. Azonban a szervezés meggyorsítása érdekében több, jelentősebb katonai előképzettséggel nem rendelkező nemzetőrtisztet, majd civilt is neveztek ki honvédtisztté, így, bár Petőfi sem rendelkezett magasabb katonai ismeretekkel, mégis honvéd századossá nevezték ki a Debrecenben szerveződő 28. honvédzászlóaljhoz. A szerzők itt elemzik a zászlóalj tisztikarát, majd megmutatják, milyen nehéz körülmények között kezdhette meg a legénység kiképzését és felszerelését tiszttársaival Petőfi. Majd bemutatásra kerül a „koszorús költő” első összetűzése a katonai vezetéssel. 1848. november közepén 273 .