Hadtörténelmi Közlemények, 125. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 2012)
2012 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Hermann Róbert: A fehéregyházi (segesvári) ütközet és Petőfi halála - a kutatás kérdőjelei
438 Hermann Róbert futók jelentős részét. A magyar csapatok vesztesége közel 1000 főre rúgott halottakban, sebesültekben és foglyokban. A veszteség ugyan elérte a bevetett erők 30 százalékát, azonban ez nem állt példa nélkül az erdélyi hadjárat történetében. Bem 1849. február 4-én Vízaknánál, augusztus 6-án Nagyszebennél és Nagycsűrnél nagyjából ekkora (vagy talán még nagyobb) veszteségeket szenvedett. A vízaknai vereség benne maradt a történeti köztudatban (főleg Petőfi Négy nap dörgött az ágyú... című verse miatt), a segesvár-fehéregyházi ütközet szintén, az erdélyi hadjárat végét jentős nagyszeben-nagycsűri vereségről azonban még az érdeklődők is alig hallottak. „Más körülménynek kellett tehát közrejátszania, hogy valódi fontosságát túlhaladó hírességre vetődjék a segesvári ütközet” - írta az összecsapást feldolgozó tanulmányában Gyalókay Jenő hadtörténész. „Ez a körülmény csakis Petőfi titokzatosnak látszó eltűnése és halála volt. Ha ő túléli július 31-ét, akkor az irodalom és a mendemonda éppen olyan keveset foglalkoznék ezzel a harccal, akárcsak a többi erdélyi csatavesztéssel.” Joggal jegyezte meg ugyanakkor, hogy az ütközetről szóló irodalomról „semmiképpen sem mondhatjuk, hogy a termés minősége is arányos lenne a mennyiséggel. Sőt, a valóság az, hogy ennek a tömérdek leírásnak csupán igen kicsiny töredékét szabad az ütközet tárgyalásának alapjául elfogadnunk, mert legnagyobb része csak összezavarja, ahelyett, hogy tisztázná a fogalmakat.” Mindez azért van így, mert „nem is a szorosan vett ütközet, hanem főként (vagy kizárólag) Petőfi rejtélyesnek látszó eltűnése és halála izgatta a krónikások képzelőtehetségét. így történt, hogy nem a harc, hanem a benne aktív szerephez nem is jutott költő került a legtöbb leírás középpontjába.” Első olvasásra szinte kegyelet nélküli szavak ezek, katonaszakmai szempontból azonban Gyalókaynak kétségkívül igaza van. A visszaemlékezések többsége alig használható az ütközet történetének rekonstruálásához, de (tekintettel arra, hogy Petőfi a fehéregyházi ütközetben részt vevő csapatok körében korántsem örvendett akkora ismertségnek, mint manapság hajlamosak vagyunk hinni) Petőfi eltűnése/halála körülményeinek rekonstruálásához sem. Ennek az igen gazdag irodalomnak az első kritikai megrostálását Ferenczi Zoltán, Petőfi első monográfusa végezte el, de a felgyűlt anyag ellenére tévesen rekonstruálta a költő menekülésének útvonalát, s így elestének körülményeit és helyét is.5 1 Az ütközet mindmáig legszakszerűbb feldolgozását lásd: Gyalókay Jenő: A segesvári ütközet (1849. július 31.) Hadtörténelmi Közlemények, 33. (1932) (A továbbiakban: Gyalókay 1932.) 187-235. o. Gyalókay - Szentgáli Antal fordításában - használta Ivan Oreusz összefoglaló munkáját. Lásd: Szentgáli Antal: A segesvári ütközet (1849. július 31.) orosz forrás nyomán. Hadtörténelmi Közlemények, 23. (1922-1923) 279-289. o. Lüders vezérkari főnökének a nyári hadjáratról írott munkája viszont nem volt kezében. Ez azóta magyar fordításban is napvilágot látott. Artur Adamovics Nyepokojcsickij: Az erdélyi hadjárat orosz szemmel 1849. Ford. és s. a. r.: Rosonczy Ildikó. Budapest, 1999. 111-120. o. Ennek népszerű összefoglalását lásd: Gyalókay Jenő: Az erdélyi hadjárat 1849 nyarán. Budapest é. n. 116-131. o.; Az azóta eltelt időszakban megjelent összefoglalók többnyire Gyalókayt követik. Lásd: Kovács Endre: Bem József. Budapest, 1954. 597-606. o.; Kovács Endre: Bem a magyar szabadságharcban. Budapest, 1979. 301-309. o.; Hermann Róbert: Az 1848-1849-es szabadságharc nagy csatái. In: Nagy Csaták. Budapest, 2004. 340-347. o. 2 Gyalókay 1932. 233. o. 3 Gyalókay 1932. 210. o. 4 Ferenczi Zoltán: Petőfi eltűnésének irodalma. Petőfi Könyvtár XXIV. füzet. Budapest, 1910. 5 Ferenczi Zoltán: Petőfi életrajza. Budapest, 1896. III. k. 368-385. o. HK 125. (2012)2.