Hahota, 32. (1988)
Hínárba áztatva avagy az óceán hajótöröttét (részletek) 1867 augusztusában léptem a Pokolmártás fedélzetére, mely a gravesendi dokk mögött vesztegelt abban az időben,másodkormányzói minőségben. (Tudniillik én.) — Isten hozta a fedélzeten, Blowbard! — kiáltott felém harsányan Bilge kapitány, kikukkantva az iránytűszekrényből, miközben kezét barátságosan nyújtotta felém a hajófar főtatján keresztül a fedélköz horgonyára. Valódi, hamisítatlan tengerészkülsejű férfi állt előttem, a harmincas és hatvanas évek közt, mosolygós, frissen borotvált arccal, melynek simaságát csak két pompás pofaszakáll tette változatossá. Ezenkívül még hatalmas szakáll lógott az állán, a hátán és a kezein, míg őszbe csavarodott bajusza vállain átvetve tette teljessé a képet. Mögötte a másodkapitány, a harmadkormányos és egy vagy két háromnegyed matróz sorakozott fel. Már akkor észrevettem, hogy bizonyos néma szemrehányással pillantottak Bilge kapitány délceg alakjára. Közben az előkészületek serényen folytak tovább. Az árbocok be voltak olajozva, a vitorlák duzzadóra kitömve, megvasalva. A legénység baltával felfegyverkezve vagdalta a kikötőhidat, az egyedüli tárgyat, ami még a parthoz kötött. - Minden rendben? - kiáltott a kapitány a maga nyers modorában. - Ó, igen, hogyne, sir! — kiáltotta karban a legénység. - Ez esetben szedjétek fel a horgonyt, s küldjétek le egy embert a kamrakulccsal a ha- 1