Néplap, 1949. szeptember (6. évfolyam, 202-227. szám)
1949-09-01 / 202. szám
2 Kardelj nyomban kijavította, amennyiben elismerte, hogy Noel Bakert a Szlovén-Karintiával kapcsolatos minimális területi igényekről is tájékoztatták. A jugoszláv kormány 1349 augusztus 3-i jegyzékéből azonban ismeretessé vált, hogy Noel Baker angol miniszterrel közölték a jugoszláv kormánynak azokat a javaslatait, amelyeket Kardelj 1947 április 20-i levele fejtett ki és amelyek a jugoszláv kormánynak a Szlovén-Karintiára vonatkozó mindennemű területi igényéről való lemondását foglalták magukban. Ezek a tények elsősorban arról tanúskodnak, hogy a jugoszláv kormány még 1947 nyarán tájékoztatta az angol kormányt a Szlovén-Karintiára vonatkozó területi igényekről való lemondásáról, eltitkolva ezt a Szovjetunió kormánya elől. Másodszor, ezek a tények arról tanúskodnak, hogy a jugoszláv kormány kétkulacsosan viselkedett mind 1947-ben, mind pedig később is, amikor olyan színben tüntette fel magát, mintha küzdene Szlovén-Karintiáért, noha valójában a jugoszláv kormány már két évvel ezelőtt az angol kormány képviselőivel kötött titkos alkuban lemondott Szlovén-Karintiáról. Harmadszor ezek a tények arról tanúskodnak, hogy a nyugati hatalmak, miután tájékozva voltak arról, hogy Jugoszlávia lemondott Szlovén-Karintiáról, még élesebben léphettek fel a jugoszláv területi igények ellen, ami lehetetlenné tette a szovjet kormány számára, hogy sikert érjen el a jugoszláv igények megvédése ügyében. Mi magyarázza a jugoszláv kormánynak ezt az áruló magatartását Szlovén-Karintiával kapcsolatban és ezt az aljas kétkulacsosságát a Szovjetúnióval szemben? Milyen célt követett ezzel? Nyilvánvaló, hogy ezzel azt a célt követte, hogy mesterségesen nézeteltérést szítson a Külügyminiszterek Tanácsában. Ezt a jugoszláv kormány Anglia, az Egyesült Államok és Franciaország szélsőséges, leginkább agresszív imperialista köreinek érdekében tette, mely köröknek érdekük fűződik ahhoz, hogy fenntartsák az ellenséges hangulatot a Szovjetunió iránt és a háborús hisztériát. Ebben az esetben a jugoszláv kormány a Szovjetunió ellenfeleként és ellenségeként, mint a külföldi imperialista körök ügynöke lépett fel. Amikor a jugoszláv kormánynak ez a sötét játéka nyilvánvalóvá vált, a szovjet kormány természetesen nem kívánt részese lenni ennek a piszkos politikának, amellyel a jugoszláv kormány becsapja Jugoszlávia népeit. Világos az is, hogy a szovjet kormány ezután már nem léphetett fel Jugoszlávia területi igényeinek védelmében, minthogy a jugoszláv kormány, mint az most kiderült, maga mondott le ezekről az igényekről, amikor 1947-ben titokban megegyezett az angol kormány képviselőivel és ezzel a szovjet kormány számára lehetetlenné tette a jugoszláv igények további védelmezését. Mivel a jugoszláv kormány érzi kapituláns helyzetének reménytelenségét Szlovén-Karintia kérdésében és látja, hogy nem sikerül a közvélemény elől eltitkolnia Kardelj levelét, amelyben a jugoszláv kormány lemond Szlovén-Karintiáról, a rágalmazó kitalálások harmadik változatához folyamodik. Azt állítja, hogy a szovjet küldöttek ösztönözték a jugoszláv kormányt, hogy az Ausztriával szemben támasztott jugoszláv területi igények kérdésében egyezkedjék a nyugati hatalmakkal és hogy a jugoszláv kormány „csak azért volt hajlandó ebben a kérdésben engedményeket tenni, mert ezt a szovjet kormány követelte”. Igaz, hogy a szovjet küldöttek a négy hatalom képviselőinek Moszkvában, Bécsben és Londonban 1947-ben, 1848-ban és 1949-ben tartót tanácskozásain, ahol beszédeikben nyíltan és becsületesen védelmezték Jugoszláviának Ausztriával szemben támasztott területi és minden egyéb igényeit, leleplezték a jugoszláv kormánynak ezt a hazug állításit A jugoszláv kormány mégis igyekszik elrejtőzni ezek elől a tények elől és jobbnak látja pletykákkal foglalkozni. Igaz, hogy a szovjet kormány leleplezte a jugoszláv kormánynak ezt a hazug állítását, augusztus 11-i jegyzékében emlékeztetve, hogy 1947 novemberében a Szovjetünió jugoszláviai nagykövete a jugoszláv külügyminiszter megkeresésére az utóbbival közölte: a Szovjetunió nem lát okot arra, hogy Jugoszlávia Ausztriával szemben csökkentse területi igényeit. A jugoszláv kormány mégis elsiklik e tény felett, úgy tesz, mintha nem venné észre. Az igazság az, hogy a szovjet kormány leleplezi a jugoszláv kormány ezen állításának hazug voltát és augusztus 11-i jegyzékében emlékeztetett arra, hogy 1948- ban a Szovjetúnió jugoszláviai nagykövete ismét megerősítette a szovjet kormánynak a jugoszláv területi igények csökkentésének időszerűtlen voltára vonatkozó állásfoglalását és ugyanakkor leleplezte Bebhlernek Londonban tanúsított több, mint gyanús magatartását. A jugoszláv kormány azonban itt is elsiklik e tény felett és vaknak tetteti magát. Miről beszélnek e tények, ha nem arról, hogy a jugoszláv kormány gázul rágalmazza a szovjet kormányt és képviselőit, azt állítva, hogy azok ösztönözték a jugoszláv kormányt, hogy mondjon le Jugoszlávia területi igényeiről és hogy a jugoszláv kormány csak azért volt hajlandó területi engedményeket tenni, „mert a szovjet kormány ezt követelte”? Felmerül a kérdés: Ha a szovjet kormány területi engedményekre ösztönözte a jugoszláv kormányt, miért nem kapcsolódott Kardelj leveléhez és miért nem egyezett bele a jugoszláv kormánynak e levélben kifejtett javaslataiba, melyek Jugoszlávia területi igényeinek teljes vagy részleges feladását ajánlották. Mivel magyarázható ez? Valóban, ha a szovjet kormány a jugoszláv kormányt területi engedményekre bíztatta, úgy miért nem értett egyet Kardelj levelével? Miért utasította el Kardelj javaslatát? Gondolt-e valaha erre a jugoszláv kormány? Nem gondolja-e a jugoszláv kormány, hogy ennek a kérdésnek már puszta felvetése is toróba dönt a jugoszláv kormánynak mindazon rágalmazó kitalálásait, amelyek szerint a szovjet kormány állítólag arra ösztönözte a jugoszláv kormányt, hogy mondjon le Jugoszlávia területi igényeiről? Megengedhető-e egyáltalán a lemondás a maximális területi követelésekről? Megengedhető-e adott esetben a maximális területi igényeknek minimálisakkal történő felcserélése? Igen, megengedhető, de csak két feltétel mellett: ha ezt a szükségesség írja elő, azaz nincs remény, hogy az adott pillanatban a maximális követelések megvalósuljanak és ha a jugoszláv kormány felelősséget vállal az ilyen engedményekért. Akiért nem egyezett bele a szovjet kormány Kardelj javaslatába? Először azért, mert a Kardelj javasolta engedményeket nem okolta meg a szükségesség, azaz lehetőség volt a maximális területi követelések megvalósítására. Másodszor azért, mert a jugoszláv kormány nem vállalt felelősséget a Kardelj levelében körülírt területi engedményekért. A jugoszláv kormány azt akarta, hogy az engedményekért ne ő, hanem a szovjet kormány vállalja a felelősséget. Természetes, hogy a szovjet kormány nem egyezhetett bele ilyen, Jugoszlávia népeinek becsapására irányuló szélhámos mesterkedésekbe. A jugoszláv kormány úgy igyekszik beállítani a dolgot, mintha Kardelj annak következtében küldte volna levelét Visinszkijnek, hogy a szovjet képviselők kompromisszumos megoldásra törekedtek Szlovén-Karintia kérdésében, hogy Kardelj levele ily módon válasz Visinszkij javaslataira. Csakhogy Kardelj levelében még csak célzás sincs arra, hogy az válasz valamiféle javaslatokra vagy méginkább a szovjet képviselők követeléseire. Ellenkezőleg, E. Kardelj levele nem hagy kétséget a felől, hogy nem válaszul írták a szovjet képviselők valamilyen „követeléseire”, hanem magának Kartjeijnak kezdeményezése. Ez látható Kardelj levelének első mondatából: „Átível fennáll a lehetőség, hogy Jugoszláviának Ausztriával szemben támasztott területi követelései jelenlegi formájukban teljes egészében el fogják vetni és ha Ön új javaslatot kíván tenni, én ebben az esetben felhívom figyelmét azokra a kérdésekre, amelyek a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság számára annyira fontosak, hogy szükség volna rájuk nézve pozitív megoldást találni.” Mint látható, Kardelj levele nem válasz Visinszkijnek valamilyen javaslatra, vagy követelésére. — Mert ha Kardelj levele válasz lett volna Visinszkij valamilyen javaslatára vagy követelésére akkor ebben ez állt volna: „Mivel Ön új javaslatot kíván tenni”, vagy „tekintve, hogy Ön új javaslatot szándékozik tenni”. Csakhogy a levélben valami egészen más van, mégpedig: „Ha Ön új javaslatot kíván tenni”. Következőleg Kardelj levele nem válasz Visinszkij valamilyen javaslatára vagy követelésére, hanem Visinszkijhez intézett kérdés: Nem kíván-e Ön új javaslatot tenni? " Mint ismeretes, a szovjet kormány Kardelj kérdésére tagadólag válaszolt, azaz azt mondta, hogy nemkíván olyan új javaslatot tenni, amely revízió alá veszi Jugoszláviának Szlovén-Karintiára vonatkozólag támasztott igényeit. A szovjet kormány azt felelte, hogy nincs szükség a jugoszláv igények felülvizsgálatára és ha a jugoszláv kormány kitart álláspontja mellett, akkor magára kell vállalnia a felelősséget a területi engedményekért és csak abban az esetben, ha a jugoszláv kormány magára vállalja a felelősséget ezekért az engedményekért, lesz a szovjet kormány hajlandó arra, hogy a Külügyminiszterek Tanácsában védelmébe vegye ezt az új álláspontot, mint a jugoszláv kormány álláspontját. Mint ismeretes, a jugoszláv kormány a szovjet kormányra igyekezett hárítani a területi engedménet és nem vállalta magára a felelősséget ezekért az engedményekért, mert el akarta titkolni Jugoszlávia népei elől új, kapitalista álláspontját. A világosság kedvéért mi alább idézzük Kardelj levelének azt a részét, amely a jugoszláv kormánynak Jugoszlávia területi igényeiről való lemondására vonatkozik. „Moszkva, 1947 április 20. Igen tisztelt Visinszkij elvtárs! Akivel fennforog az a lehetőség, hogy az Ausztriával szemben emelt jugoszláv területi követeléseket jelenlegi formájukban teljes egészében el fogják vetni és ha Ön új javaslatot kíván tenni, ebben az esetben fel kívánom hívni az ön figyelmét olyan kérdésekre, amelyek a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság számára annyira fontosak, hogy szükséges volna számukra pozitív megoldást találni Ezeknek a kérdéseknek pozitív megoldása a legminimálisabb kielégítését jelentené azoknak a követeléseknek, amelyeket a jugoszláv területi igények tartalmaznak. Az első kérdés a Zsvabek és Labod villamoserőműtelepekre vonatkozik. A miniszterek tanácsa előtt mondott beszámolómban hangsúlyoztam, milyen különleges fontossággal bírnak ezek a villamoserőműtelepek a jugoszláv elektromos ipar számára. Zsvabek és Labod villanyerőműveket az Anschluss után építette — lényegében a háború alatt — az Alpen Elektrowerke Aktiengesellschaft Wien nevű német cég, mégpedig az 1926. évi megegyezéssel ellentétben. E megegyezésben Ausztria kötelezettséget vállalt arra, hogy Jugoszlávia előzetes beleegyezése nélkül nem épít semmit a Dráván. Ezek a villanyerőművek tehát Ausztria nyugati övezetében lévő német tulajdonok. Ezekből — a párisi jóvátételi konferencia döntését aláíró államokkal együtt — Jugoszláviának is meg kell kapnia jóvátételének egy részét. Továbbá ezeket a villanyerőműveket úgy építették, hogy figyelmen kívül hagyták Jugoszlávia elektromos iparának szükségleteit és mostani kihasználásuk mellett hatalmas veszteségeket okoznak, egyes hónapokban körülbelül egymillió kilowattórát. A kérdést meg lehet oldani kisebb határkiigazítással és erre átnyújtok önnek egy tervet két változatban. Végső esetben pedig a kérdést meg lehet oldani úgy is, hogy a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságnak különleges jogokat biztosítanak ezen erőművek igazgatásában. Mellékelem egy ilyen megoldás tervét. A második kérdés a karintiai szlovének nemzetiségi jogainak különleges védelmére vonatkozik. Mindama tapasztalatok után, amelyeket a szlovén nép Ausztriával kapcsolatban szerzett, csaknem biztosra vehető, hogy a szerződés aláírása után erőteljes németesítő kísérletek kezdődnek. Még azok a demagóg intézkedések is (például a kétnyelvű iskolák helyreállítása), amelyeket Ausztria Németország összeomlása után tett Karintiában — legalább is papíron —, hogy nemzetiségi téren türelmesnek mutassa magát, ma már ténylegesen nem valósulnak meg. Nagy jelentősége volna tehát ezért annak, ha a szerződésben el lehetne érni, hogy a már törvényerőre emelkedett intézkedéseket kiegészítenék és mint a szerződés alkotó részei, teljes egészükben a négy hatalom ellenőrzése alá kerülnének. Mellékeltem egy ilyen módozat fő alapelveinek tervezetét. Felhasználom az alkalmat, hogy üdvözöljem Önt. Teljes tisztelettel: Kardelj. I. VÁLTOZAT Az első változat a Priberzsi (Bleiburg) közigazgatási körzetet, a mostani osztrák-jugoszláv határ, a Dráva és Bisztrica (Felstritz) és Blato (Moos) községek nyugati határa közötti területet öleli fel, valamint Labod (Lavamünd) községet a Dráva északi oldalán és Rude (Rüden) községnek azt a részét, amely a Dráva felé esik és amelyet a község másik részétől a 882. magassági ponton áthaladó vonal választ el. Ily módon a kijelölt terület 210 négyzetkilométer nagyságú és az 1934. évi osztrák népszámlálás szerint 9396 lakója van. Az említett terület néprajzi öszszetételét a mellékelt táblázatok alapján részletesen át lehet tekinteni. Az 1910. évi osztrák népszámlálás, amelyet, mint ismeretes, a szlovének hátrányára hajtottak végre, ugyancsak bizonyítja, hogy ezen a területen a szlovéneknek nyilvánvaló többségük van (6696 szlovén, 2878 német). Az 1920. évi népszavazás alkalmával a terület lakosságának többsége Jugoszlávia javára szavazott. II. VÁLTOZAT A második változat a Drávától délre magában foglalja Libeliche (Leifling) és Zsvabek (Schwabek) községet és a Drávától északra Zabod (Lavamünd) községet, valamint Rude (Rüden) község kisebb részét. Ez a tervezet megközelítően 63 négyzetkilométernyi területet foglal magában, melynek az 1934. évi osztrák népszámlálás szerint 3150 lakosa volt. A néprajzi összetétel valamivel rosszabb, mint az első változatban, minthogy Labod községet, amelyben e „változat szerint a lakosság többsége él, erősen elnemesítették hasonló érzést a szökevények iránt. Mi több: mindenki előtt ismeretes, hogy a szovjet emberek és a szovjet közvélemény megveti a szökevényeket. Természetesen a szökevényeknek többféle fajtája van. Vannak véletlenszülte dezertőrök, akik gyávaságból követték el tettüket, remélvén, hogy így megmentik bőrüket. Vannak másfajta, rosszakaratú dezertőrök is. Ezek nemcsak azért dezertálnak, hogy bőrüket megmentsék, hanem azért is, hogy ártsanak annak a tábornak, ahonnan megszöktek. Meg kell állapítani — bármennyire szomorú is ez —, hogy a szovjet emberek és a szovjet közvélemény a jugoszláv kormányt nem a véletlen, hanem a rosszakaratú dezertőrök közé sorolják. M meg kell állapítani továbbá, hogy a rosszakaratú dezertőröknek is több fajtája van. Vannak rosszakaratú dezertőrök, akik érzik bűnüket, súlyosan átélik szégyenüket és igyekeznek észrevétlennek maradni, elrejtőzni a világ szeme elől, majd hogy nem szerényen viselkednek. Vannak azonban olyan rosszakaratú dezertőrök is, akik szégyenükből jövedelmező mesterséget csinálnak, hangoskodva dicsekednek dezertálásukkal, mintha az valamiféle hősiesség lenne, a színre lépnek, hogy megugrassák azt a tábort, melyből megszöktek, szemérmetlenül dicsekednek azzal, hogy bármikor meghathatják azt a tábort, hogy következésképpen nem valami közönséges dezertőrök, hanem hősök. Pontosan úgy, mint Krilov meséjében: „Ej, a vakarca olyan erősnek képzeli magát, hogy megugatja az elefántot!” Meg kell állapítani — bármenynyire szomorú is ez —, hogy ti szovjet emberek és a szovjet közvélemény a jugoszláv kormányt éppen az ilyen rosszakaratú, dicsekvő dezertőrök közé sorolja. Ilyen az az általános légkör, amelynek közepette a szovjet kormánynak végeznie kell munkáját. Reméljük, a jugoszláv kormány megérti, hogy nem számíthat a szovjet kormány részéről kedvességre és még kevésbbé tiszteletre Moszkva, 1949 augusztus 29. ----------------CD pjep? Ap 1949 SZEPTEMBER 1. CSÜTÖRTÖK A jugoszláv kormány augusztus 20-i jegyzékében követeli a szovjet kormánytól, hogy az különös tisztelettel, sőt szeretettel viseltessék iránta és hogy ez a tisztelet és szeretet jusson kifejezésre a jugoszláv kormányhoz intézett szovjet jegyzékekben, hogy a jegyzékek ne tartalmazzanak olyasmit, ami sérthetné a jugoszláv kormány önimádatát, vagy megbántaná a jugoszláv kormányt. A jugoszláv kormány azt állítja, hogy így kívánják ezt a „nemzetközi szabályok”. A szovjet kormány kénytelen megállapítani, hogy a jugoszláv kormány lehetetlent kívánt tőle. Mindenki előtt ismeretes, hogy a jugoszláv kormány dezertált a szocializmus és demokrácia táborából, átszökött az imperializmus és fasizmus táborába. Meg kell jegyezni, hogy a szovjet emberek és a szovjet közvélemény nem tiszteli a szökevényeket. Még kevésbbé táplálhat valami, a szeretethez hű Renyeta az őszi vetéstervvégrehajtásáér A földművelésügyi miniszter rendelete alapján minden gazdálkodó köteles az 1949. év őszén a marógazdasági igazgatóság által megállapított vetésterv alapján a helyi népi bizottság által meghatározot területet búzával és rozzsal bevetni. A rozsot legkésőbb október 15-ig, az őszi búzát pedig legkésőbb október 31-ig kell elvetni. Vetésre kát, holdanként búzából legalább 100 kg tisztított és csávázott, rozsból pedig 90 kg tisztított vetőmagot kell felhasználni. Az őszi vetőszántást és vetési munkálatokat az őszi mélyszántás előtt kell teljesíteni. A tavasszal vetés alá kerülő szántóterületen a gazdálkodó köteles az őszi mélyszántást legkésőbb december 15-ig elvégezni. Nem terjed ki az őszi mélyszántási kötelezettség azokra a futóhomok- és szikes területekre, amelyek felszántása alól a helyi népi bizottság javaslatára a mezőgazdasági igazgatóság felmentést ad. A felmentés iránti kérelmet a mezőgazdasági igazgatósághoz címezve, a népi bizottsághoz kell szeptember 10-ig írásban benyújtani. Midon kettes lófogattal, illetve kettes ökörfogattal legalább 20 kat. hold területet kell felszántani. Akinek csak egy igavonó állata van, a most megjelent területnek felé, köteles felszántani. Az a gazdálkodó, aki szántási és vetési kötelzettséginek vonóerő vagy felszerelési tárgy hiányában nem tud eleget tenni, köteles ezt a város polgármesterének legkésőbb szeptember 5-ig, az őszi mélyszántásra nézve pedig október 1-ig írásban bejelenteni Továbbá köteles minden gazdálkodó az 1949. évben termett kukorica- és napraforgótermését legkésőbb október 31-ig letörni és betakarítani, a visszamaradt szárrészeket pedig legkésőbb november 15-ig levágni és behorosni, hogy az őszi mélyszántás akadálytalanul elvégezhető legyen.