Néplap, 1949. szeptember (6. évfolyam, 202-227. szám)

1949-09-01 / 202. szám

2 Kardelj nyomban kijavította, amennyiben elismerte, hogy Noel Bakert a Szlovén-Karintiáv­al kap­csolatos minimális területi igények­ről is tájékoztatták. A jugoszláv kormány 1349 augusztus 3-i jegy­zékéből azonban ismeretessé vált, hogy Noel Baker angol miniszter­rel közölték a jugoszláv kormány­nak azokat a javaslatait, amelye­ket Kardelj 1947 április 20-i levele fejtett ki és amelyek a jugoszláv kormánynak a Szlovén-Karintiára vonatkozó mindennemű területi igé­nyéről való lemondását foglalták magukban. Ezek a tények elsősorban arról tanúskodnak, hogy a jugoszláv kormány még 1947 nyarán tájé­koztatta az angol kormányt a Szlo­­vén-Karintiára vonatkozó területi igényekről való lemondásáról, el­titkolva ezt a Szovjetunió kormá­nya elől. Másodszor, ezek a té­nyek arról tanúskodnak, hogy a jugoszláv kormány kétkulacsosan viselkedett mind 1947-ben, mind pedig később is, amikor olyan szín­ben tüntette fel magát, mintha küz­­dene Szlovén-Karintiáért, noha va­lójában a jugoszláv kormány már két évvel ezelőtt az angol kor­mány képviselőivel kötött titkos alkuban lemondott Szlovén-Karin­tiáról. Harmadszor ezek a tények arról tanúskodnak, hogy a nyugati hatalmak, miután tájékozva voltak arról, hogy Jugoszlávia lemondott Szlovén-Karintiáról, még élesebben léphettek fel a jugoszláv területi igények ellen, ami lehetetlenné tette a szovjet kormány számára, hogy sikert érjen el a jugoszláv igények megvédése ügyében. Mi magyarázza a jugoszláv kor­mánynak ezt az áruló magatartá­sát Szlovén-Karintiával kapcsolat­ban és ezt az aljas kétkulacsossá­­gát a Szovjetúnióval szemben? Milyen célt követett ezzel? Nyilvánvaló, hogy ezzel azt a célt követte, hogy mesterségesen nézeteltérést szítson a Külügymi­niszterek Tanácsában. Ezt a jugo­szláv kormány Anglia, az Egyesült Államok és Franciaország szélső­séges, leginkább agresszív impe­rialista köreinek érdekében tette, mely köröknek érdekük fűződik ah­hoz, hogy fenntartsák az ellen­séges hangulatot a Szovjetunió iránt és a háborús hisztériát. Ebben az esetben a jugoszláv kormány a Szovjetunió ellenfele­ként és ellenségeként, mint a kül­földi imperialista körök ügynöke lépett fel. Amikor a jugoszláv kormánynak ez a sötét játéka nyilvánvalóvá vált, a szovjet kormány természe­tesen nem kívánt részese lenni en­nek a piszkos politikának, amellyel a jugoszláv kormány becsapja Jugoszlávia népeit. Világos az is, hogy a szovjet kormány ezután már nem léphe­tett fel Jugoszlávia területi igényei­nek védelmében, minthogy a jugo­szláv kormány, mint az most ki­derült, maga mondott le ezekről az igényekről, amikor 1947-ben titokban megegyezett az angol kormány képviselőivel és ezzel a szovjet kormány számára lehetet­lenné tette a jugoszláv igények további védelmezését. Mivel a jugoszláv kormány érzi kapitu­láns helyzetének reményte­lenségét Szlovén-Karintia kérdésé­ben és látja, hogy nem sikerül a közvélemény elől eltitkolnia Kardelj levelét, amelyben a jugoszláv kor­mány lemond Szlovén-Karintiáról, a rágalmazó kitalálások harmadik változatához folyamodik. Azt állítja, hogy a szovjet küldöttek ösztö­nözték a jugoszláv kormányt, hogy az Ausztriával szemben tá­masztott jugoszláv területi igények kérdésében egyezkedjék a nyugati hatalmakkal és hogy a jugoszláv kormány „csak azért volt hajlandó ebben a kérdésben engedményeket tenni, mert ezt a szovjet kormány követelte”. Igaz, hogy a szovjet küldöttek a négy hatalom képviselőinek Moszkvában, Bécsben és London­ban 1947-ben, 1848-ban és 1949-ben tartót tanácskozásain, ahol be­szédeikben nyíltan és becsületesen védelmezték Jugoszláviának Auszt­riával szemben támasztott területi és minden egyéb igényeit, leleplez­ték a jugoszláv kormánynak ezt a hazug állításit A jugoszláv kor­mány mégis igyekszik elrejtőzni ezek elől a tények elől és jobbnak látja pletykákkal foglalkozni. Igaz, hogy a szovjet kormány leleplezte a jugoszláv kormánynak ezt a hazug állítását, augusztus 11-i jegyzékében emlékeztetve, hogy 1947 novemberében a Szov­jetünió jugoszláviai nagykövete a jugoszláv külügyminiszter megke­resésére az utóbbival közölte: a Szovjetunió nem lát okot arra, hogy Jugoszlávia Ausztriával szemben csökkentse területi igé­nyeit. A jugoszláv kormány mégis elsiklik e tény felett, úgy tesz, mintha nem venné észre. Az igazság az, hogy a szovjet kormány leleplezi a jugoszláv kor­mány ezen állításának hazug vol­tát és augusztus 11-i jegyzéké­ben emlékeztetett arra, hogy 1948- ban a Szovjetúnió jugoszláviai nagykövete ismét megerősítette a szovjet kormánynak a jugoszláv területi igények csökkentésének időszerűtlen voltára vonatkozó ál­lásfoglalását és ugyanakkor lelep­lezte Bebhlernek Londonban tanúsí­tott több, mint gyanús magatartá­sát. A jugoszláv kormány azonban itt is elsiklik e tény felett és vak­nak tetteti magát. Miről beszélnek e tények, ha nem arról, hogy a jugoszláv kor­mány gázul rágalmazza a szovjet kormányt és képviselőit, azt állítva, hogy azok ösztönözték a jugo­szláv kormányt, hogy mondjon le Jugoszlávia területi igényeiről és hogy a jugoszláv kormány csak azért volt hajlandó területi enged­ményeket tenni, „mert a szovjet kormány ezt követelte”? Felmerül a kérdés: Ha a szovjet kormány területi engedményekre ösztönözte a jugoszláv kormányt, miért nem kapcsolódott Kardelj leveléhez és miért nem egyezett bele a jugoszláv kormánynak e levélben kifejtett javaslataiba, me­lyek Jugoszlávia területi igényei­nek teljes vagy részleges feladá­sát ajánlották. Mivel magyaráz­ható ez? Valóban, ha a szovjet kormány a jugoszláv kormányt területi en­gedményekre bíztatta, úgy miért nem értett egyet Kardelj levelével? Miért utasította el Kardelj javas­latát? Gondolt-e valaha erre a jugoszláv kormány? Nem gondolja-e a jugoszláv kor­mány, hogy ennek a kérdésnek már puszta felvetése is toróba dönt­ a jugoszláv kormánynak mindazon rágalmazó kitalálásait, amelyek sze­rint a szovjet kormány állítólag arra ösztönözte a jugoszláv kor­mányt, hogy mondjon le Jugoszlá­via területi igényeiről? Megengedhető-e egyáltalán a le­mondás a maximális területi köve­telésekről? Megengedhető-e adott esetben a maximális területi igé­nyeknek minimálisakkal történő fel­cserélése? Igen, megengedhető, de csak két feltétel mellett: ha ezt a szükségesség írja elő, azaz nincs remény, hogy az adott pillanatban a maximális követelések megvaló­suljanak és ha a jugoszláv kor­mány felelősséget vállal az ilyen engedményekért. Akiért nem egye­zett bele a szovjet kormány Kar­delj javaslatába? Először azért, mert a Kardelj javasolta enged­ményeket nem okolta meg a szük­ségesség, azaz lehető­ség volt a maximális területi követelések megvalósítására. Másodszor azért, mert a jugoszláv kormány nem vállalt felelősséget a Kardelj leve­lében körülírt területi engedmé­nyekért. A jugoszláv kormány azt akarta, hogy az engedményekért ne ő, hanem a szovjet kormány vállalja a felelősséget. Természe­tes, hogy a szovjet kormány nem egyezhetett bele ilyen, Jugoszlávia népeinek becsapására irányuló szélhámos mesterkedésekbe. A jugoszláv kormány úgy igyek­szik beállítani a dolgot, mintha Kardelj annak következtében küld­te volna levelét Visinszkijnek, hogy a szovjet képviselők kom­promisszumos megoldásra töreked­tek Szlovén-Karintia kérdésében, hogy Kardelj levele ily módon vá­lasz Visinszkij javaslataira. Csak­hogy Kardelj levelében még csak célzás sincs arra, hogy az válasz valamiféle javaslatokra vagy még­­inkább a szovjet képviselők köve­teléseire. Ellenkezőleg, E. Kardelj levele nem hagy kétséget a felől, hogy nem válaszul írták a szovjet képviselők valamilyen „követelé­seire”, hanem magának Kartjeijnak kezdeményezése. Ez látható Kar­delj levelének első mondatából: „Átível fennáll a lehetőség, hogy Jugoszláviának Ausztriával szem­ben támasztott területi követelései jelenlegi formájukban teljes egé­szében el fogják vetni és ha Ön új javaslatot kíván tenni, én ebben az esetben felhívom figyelmét azokra a kérdésekre, amelyek a Jugoszláv Szövetségi Népköztár­saság számára annyira fontosak, hogy szükség volna rájuk nézve pozitív megoldást találni.” Mint látható, Kardelj levele nem válasz Visinszkijnek valamilyen javasla­tra, vagy követelésére. — Mert ha Kardelj levele válasz lett volna Visinszkij valamilyen javas­latára vagy követelésére akkor ebben ez állt volna: „Mivel Ön új javaslatot kíván tenni”, vagy „te­kintve, hogy Ön új javaslatot szán­dékozik tenni”. Csakhogy a levél­ben valami egészen más van, még­pedig: „Ha Ön új javaslatot kíván tenni”. Következőleg Kardelj le­vele nem válasz Visinszkij valami­lyen javaslatára vagy követelésére, hanem Visinszkijhez intézett kér­dés: Nem kíván-e Ön új javasla­tot tenni? " Mint ismeretes, a szovjet kor­mány Kardelj kérdésére tagadólag válaszolt, azaz azt mondta, hogy nem­­kíván olyan új javaslatot ten­ni, amely revízió alá veszi Jugo­szláviának Szlovén-Karintiára vo­natkozólag támasztott igényeit. A szovjet kormány azt felelte, hogy nincs szükség a jugoszláv igények felülvizsgálatára és ha a jugoszláv kormány kitart álláspontja mellett, akkor magára kell vállalnia a fele­lősséget a területi engedményekért és csak abban az esetben, ha a jugoszláv kormány magára vál­lalja a felelősséget ezekért az en­gedményekért, lesz a szovjet kor­mány hajlandó arra, hogy a­ Kül­ügyminiszterek Tanácsában védel­mébe vegye ezt az új álláspontot, mint a jugoszláv kormány állás­pontját. Mint ismeretes, a jugoszláv kor­mány a szovjet kormányra igye­kezett hárítani a területi engedmé­­net és nem vállalta magára a fele­lősséget ezekért az engedménye­kért, mert el akarta titkolni Jugo­szlávia népei elől új, kapitalista álláspontját. A világosság kedvéért mi alább idézzük Kardelj levelének azt a ré­szét, amely a jugoszláv kormány­nak Jugoszlávia területi igényei­ről való lemondására vonatkozik. „Moszkva, 1947 április 20. Igen tisztelt Visinszkij elvtárs! Ak­ivel fennforog az a lehetőség, hogy az Ausztriával szemben emelt jugoszláv területi követelé­seket jelenlegi formájukban teljes egészében el fogják vetni és ha Ön új javaslatot kíván tenni, eb­ben az esetben fel kívánom hívni az ön figyelmét olyan kérdésekre, amelyek a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság számára annyira fontosak, hogy szükséges volna számukra pozitív megoldást találni Ezeknek a kérdéseknek pozitív megoldása a legminimálisabb kielé­gítését jelentené azoknak a köve­teléseknek, amelyeket a jugoszláv területi igények tartalmaznak. Az első kérdés a Zsvabek és Labod villamoserőműtelepekre vonatkozik. A miniszterek tanácsa előtt mon­dott beszámolómban hangsúlyoz­tam, milyen különleges fontosság­gal bírnak ezek a villamoserőmű­­telepek a jugoszláv elektromos ipar számára. Zsvabek és Labod villanyerőműveket az Anschluss után építette — lényegében a há­ború alatt — az Alpen Elektro­­werke Aktiengesellschaft Wien ne­vű német cég, mégpedig az 1926. évi megegyezéssel ellentétben. E megegyezésben Ausztria kötele­zettséget vállalt arra, hogy Jugo­szlávia előzetes beleegyezése nél­kül nem épít semmit a Dráván. Ezek a villanyerőművek tehát Ausztria nyugati övezetében lévő német tulajdonok. Ezekből — a párisi jóvátételi konferencia dön­tését aláíró államokkal együtt — Jugoszláviának is meg kell kapnia jóvátételének egy részét. Továbbá ezeket a villanyerőműveket úgy építették, hogy figyelmen kívül hagyták Jugoszlávia elektromos iparának szükségleteit és mostani kihasználásuk mellett hatalmas veszteségeket okoznak, egyes hó­napokban körülbelül egymillió kilo­watt­órát. A kérdést meg lehet oldani ki­sebb határkiigazítással és erre át­nyújtok önnek egy tervet két vál­tozatban. Végső esetben pedig a kérdést meg lehet oldani úgy is, hogy a Jugoszláv Szövetségi Nép­­köztársaságnak különleges jogo­kat biztosítanak ezen erőművek igazgatásában. Mellékelem egy ilyen megoldás tervét. A második kérdés a karintiai szlovének nemzetiségi jogainak különleges védelmére vonatkozik. Mindama tapasztalatok után, ame­lyeket a szlovén nép Ausztriával kapcsolatban szerzett, csaknem biztosra vehető, hogy a szerződés aláírása után erőteljes németesítő kísérletek kezdődnek. Még azok a demagóg intézkedések is (például a kétnyelvű iskolák helyreállítása), amelyeket Ausztria Németország összeomlása után tett Karintiában — legalább is papíron —, hogy nemzetiségi téren türelmesnek mu­tassa magát, ma már ténylegesen nem valósulnak meg. Nagy jelen­tősége volna tehát ezért annak, ha a szerződésben el lehetne érni, hogy a már törvényerőre emel­kedett intézkedéseket kiegészíte­nék és mint a szerződés alkotó ré­szei, teljes egészükben a négy ha­talom ellenőrzése alá kerülnének. Mellékeltem egy ilyen módozat fő alapelveinek tervezetét. Felhasználom az alkalmat, hogy üdvözöljem Önt. Teljes tisztelettel: Kardelj. I. VÁLTOZAT Az első változat a Priberzs­i (Bleiburg) közigazgatási körzetet, a mostani osztrák-jugoszláv határ, a Dráva és Bisztrica (Felstritz) és Blato (Moos) községek nyugati ha­tára közötti területet öleli fel, va­lamint Labod (Lavamünd) közsé­get a Dráva északi oldalán és Rude (Rüden) községnek azt a ré­szét, amely a Dráva felé esik és amelyet a község másik részétől a 882. magassági ponton áthaladó vo­nal választ el. Ily módon a kijelölt terület 210 négyzetkilométer nagy­ságú és az 1934. évi osztrák nép­­számlálás szerint 9396 lakója van. Az említett terület néprajzi ösz­­szetételét a mellékelt táblázatok alapján részletesen át lehet tekin­teni. Az 1910. évi osztrák nép­számlálás, amelyet, mint ismere­tes, a szlovének hátrányára hajtot­tak végre, ugyancsak bizonyítja, hogy ezen a területen a szlovének­nek nyilvánvaló többségük van (6696 szlovén, 2878 német). Az 1920. évi népszavazás alkal­mával a terület lakosságának több­sége Jugoszlávia javára szavazott. II. VÁLTOZAT A második változat a Drávától délre magában foglalja Libeliche (Leifling) és Zsvabek (Schwabek) községet és a Drávától északra Z­abod (Lavamünd) községet, vala­mint Rude (Rüden) község kisebb részét. Ez a tervezet megközelí­tően 63 négyzetkilométernyi terü­letet foglal magában, melynek az 1934. évi osztrák népszámlálás szerint 3150 lakosa volt. A néprajzi összetétel valamivel rosszabb, mint az első változat­ban, minthogy Labod községet, amelyben e „változat szerint a la­kosság többsége él, erősen elne­­mesítették ha­sonló érzést a szökevények iránt. Mi több: mindenki előtt ismeretes, hogy a szovjet emberek és a szov­jet közvélemény megveti a szöke­vényeket. Természetesen a szökevényeknek többféle fajtája van. Vannak vé­letlenszülte dezertőrök, akik gyá­vaságból követték el tettüket, re­mélvén, hogy így megmentik bő­rüket. Vannak másfajta, rossz­akaratú dezertőrök is. Ezek nem­csak azért dezertálnak, hogy bő­rüket megmentsék, hanem azért is, hogy ártsanak annak a tábornak, ahonnan megszöktek. Meg kell ál­lapítani — bármennyire szomorú is ez —, hogy a szovjet emberek és a szovjet közvélemény a jugoszláv kormányt nem a véletlen, hanem a rosszakaratú dezertőrök közé so­rolják. M meg kell állapítani továbbá, hogy a rosszakaratú dezertőröknek is több fajtája van. Vannak rossz­akaratú dezertőrök, akik érzik bű­nüket, súlyosan átélik szégyenüket és igyekeznek észrevétlennek ma­radni, elrejtőzni a világ szeme elől, majd hogy nem szerényen visel­kednek. Vannak azonban olyan rosszakaratú dezertőrök is, akik szégyenükből jövedelmező mester­séget csinálnak, hangoskodva di­csekednek dezertálásukkal, mintha az valamiféle hősiesség lenne, a színre lépnek, hogy megugrassák azt a tábort, melyből megszöktek, szemérmetlenül dicsekednek azzal, hogy bármikor meghathatják azt a tábort, hogy következésképpen nem valami közönséges dezertőrök, hanem hősök. Pontosan úgy, mint Krilov meséjében: „Ej, a vakarca olyan erősnek képzeli magát, hogy megugatja az elefántot!” Meg kell állapítani — bármeny­­nyire szomorú is ez —, hogy ti szovjet emberek és a szovjet köz­vélemény a jugoszláv kormány­t éppen az ilyen rosszakaratú, di­csekvő dezertőrök közé sorolja. Ilyen az az általános légkör, amelynek közepette a szovjet kor­mánynak végeznie kell munkáját. Reméljük, a jugoszláv kormány megérti, hogy nem számíthat a szovjet­ kormány részéről kedves­ségre és még kevésbbé tiszteletre Moszkva, 1949 augusztus 29. ----------------­CD pjep? Ap 1949 SZEPTEMBER 1. CSÜTÖRTÖK A jugoszláv kormány augusztus 20-i jegyzékében követeli a szov­jet kormánytól, hogy az különös tisztelettel, sőt szeretettel viseltes­sék iránta és hogy ez a tisztelet és szeretet jusson kifejezésre a jugoszláv kormányhoz intézett szovjet jegyzékekben, hogy a jegyzékek ne tartalmazzanak olyas­mit, ami sérthetné a jugoszláv kormány önimádatát, vagy meg­bántaná a jugoszláv kormányt. A jugoszláv kormány azt állítja, hogy így kívánják ezt a „nemzetközi szabályok”. A szovjet kormány kénytelen megállapítani, hogy a jugoszláv kormány lehetetlent kívánt től­e. Mindenki előtt ismeretes, hogy a jugoszláv kormány dezertált a szocializmus és demokrácia tábo­rából, átszökött az imperializmus és fasizmus táborába. Meg kell je­gyezni, hogy a szovjet emberek és a szovjet közvélemény nem tisz­teli a szökevényeket. Még kevésbbé táplálhat valami, a szereteth­ez hű­ Renyeta­ az őszi vetésterv­­végrehajtásáér A földművelésügyi miniszter ren­delete alapján minden gazdálkodó köteles az 1949. év őszén a maró­­gazdasági igazgatóság által megál­lapított vetésterv alapján a helyi népi bizottság által meghatározot területet búzával és rozzsal bevetni. A rozsot legkésőbb október 15-ig, az őszi búzát pedig legkésőbb októ­ber 31-ig kell elvetni. Vetésre kát, holdanként búzából legalább 100 kg tisztított és csávázott, rozsból pe­dig 90 kg tisztított vetőmagot kell felhasználni. Az őszi vetőszántást és vetési munkálatokat az őszi mélyszántás előtt kell teljesíteni. A tavasszal vetés alá kerülő szán­tóterületen a gazdálkodó köteles az őszi mélyszántást legkésőbb decem­ber 15-ig elvégezni. Nem terjed ki az őszi mélyszántási kötelezettség azokra a futóhomok- és szikes te­rületekre, amelyek felszántása alól a helyi népi bizottság javaslatára a mezőgazdasági igazgatóság fel­mentést ad. A felmentés iránti ké­relmet a mezőgazdasági igazgató­­sághoz címezve, a népi bizottság­hoz kell szeptember 10-ig írásban benyújtani. Midon kettes lófogattal, illetve kettes ökörfogattal legalább 20 kat. hold területet kell felszántani. Aki­nek csak egy igavonó állata van, a most megjelent területnek felé, kö­teles felszántani. Az a gazdálkodó, aki szántási és vetési köte­lzettséginek vonóerő vagy felszerelési tárgy hiányában nem tud eleget tenni, köteles ezt a város polgármesterének legkésőbb szeptember 5-ig, az őszi mélyszán­tásra nézve pedig október 1-ig írás­ban bejelenteni Továbbá köteles minden gazdálkodó az 1949. évben termett kukorica- és napraforgó­termését legkésőbb október 31-ig letörni és betakarítani, a visszama­radt szárrészeket pedig legkésőbb november 15-ig levágni és behor­­osni, hogy az őszi mélyszántás akadálytalanul elvégezhető legyen.

Next