Néplap, 1954. május (11. évfolyam, 103-127. szám)

1954-05-01 / 103. szám

2 NÉPLAP Ünnepélyes keretek között megnyitották „A népi demokratikus országok munkásmozgalmának története“ múzeumot Pénteken délután ünnepélyes keretek között megnyitották a Magyar Munkásmozgalmi Inté­zetben „A népi demokratikus or­szágok munkásmozgalmának tör­ténete“ múzeumot. Az ünnepségen megjelent Apró Antal, a Magyar Dolgozók Pártja politikai bizottságának tagja, Ró­nai Sándor, az országgyűlés el­nöke, Boldóczki János külügymi­niszter, Erdey-Grúz Tibor okta­tásügyi miniszter, a politikai, gaz­dasági és kulturális élet számos más vezető személyisége. Részt vettek az ünnepségen a Szovjetunió és a népi demokrati­kus országok budapesti diplomá­ciai képviseleteinek vezetői és tagjai. Jelen voltak az ünnepségen a Szovjetunió és a népi demokra­tikus országok munkásmozgalmi intézeteinek a múzeum megnyitá­sa alkalmából hazánkba érkezett képviselői. Réti László, a Magyar Mun­kásmozgalmi Intézet igazgatója üdvözölte a megjelenteket, majd Horváth Márton, a Magyar Dol­gozók Pártja Központi Vezetősé­gének tagja ünnepi megnyitó be­szédében többek között a követ­kezőket mondotta: Mire tanítja népünket a népi demokratikus országok munkás­­mozgalmát bemutató múzeum? Először is a marxizmus elmé­lete után a történelmi tények gyakorlatával bizonyítja a szo­cialista forradalom győzelmének nemzetközi jellegét. A népi demokratikus országok munkásmozgalma arra tanít,­­hogy annak a szabadságharcnak, amelyet a világ népei a XX. szá­zadban az imperializmus gyilkos rendszere ellen folytatnak, leg­főbb vezetője és szervezője a munkásosztály és az egész dolgo­zó nép új típusú pártja, melynek példaképe a Szovjetunió nagy Kommunista Pártja, arra tanít, hogy a XX. században eszmei fegyvereinket a tömegek meg­szervezésének, mozgósításának, vezetésének művészetét, magát a tényleges felszabadulást s nap­jainkban a szocializmus építését mindannyiunk nagy példaképé­nek, a Szovjetunió úttörő Kom­munista Pártjának, a Szovjetunió népeinek, a világ proletariátusa lángeszű vezérének, Leninnek és műve nagy folytatójának, Sztá­linnak köszönhetjük! Ugyanakkor arra is figyelmez­tet ez a kiállítás, hogy az impe­rializmus felett aratott győzelem, a demokrácia megteremtése és a szocializmus építése a helyi kö­rülmények, a történelmi helyzet és időpont által megszabott kü­lönböző formák és keretek kö­zött zajlik le az egyes országok­ban. A szocialista forradalom Le­nin által kidolgozott elvei min­den országra érvényesek s az út­törő Szovjetuniót követve, min­den népi demokrácia útja össze­hasonlíthatatlanul könnyebbé vált. Ugyanakkor minden egyes ország munkásmozgalmának útja a nemzetközi munkásmozgalom tapasztalatait elméleti és gyakor­lati téren egyaránt gazdagítja, külön elmélyedésre, elemzésre és tanulmányozásra tart igényt. A kiállítás a népek testvérisé­gére tanít. A Szovjetunió vezeté­sével a demokrácia és a szocia­lizmus táborába tartozó népek között az egyenjogúság alapján a népek új, a történelemben ed­dig ismeretlen kapcsolata fejlő­dött ki. E tíz ország munkásmozgalmá­nak története a népek szabadság­­harcának s a néppel összeforrott kommunista pártoknak legyőzhe­tetlenségéről beszél. A kiállítás legfőbb tanulsága, hogy e kis és nagy országok, melyek hősies ön­­feláldozással képesek voltak ki­vívni és megtartani a szabadsá­got, és el tudtak indulni a demo­krácia és szocializmus útján, le­győzhetetlenné váltak. A népi de­mokráciák országai, élükön a Szovjetunióval, testvéri egység­ben és szövetségben összeforrva, az elnyomott népekhez fűződő testvéri szolidaritással visszave­rik és legyőzik az imperializmus minden háborús provokációját. A béketábor országaiban a vi­lág népeinek minden reménysé­ge, az emberi haladás lebírha­­tatlan ereje testesül meg. A Ma­gyar Munkásmozgalmi Intézet ér­deme, hogy a Szovjetunió Kom­munista Pártjának történetét és a népi demokráciák munkásmoz­galmának történetét bemutató múzeumokkal hozzájárul népünk öntudatának emeléséhez, a nem­zetközi szolidaritás fejlesztésé­hez. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének nevében a népi demokratikus országok munkásmozgalmát bemutató mú­zeumot megnyitom. Ezután A. V. Tusunov, a Szov­jetunió Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottsága mellett működő Marx-Engels-Lenin-Sztálin Inté­zet helyettes igazgatója szólalt fel, majd több felszólalás után a megjelentek megtekintették a kiállítást. A genfi értekezlet pénteki ülése Genf (MTI)­ Pénteken, magyar időszámítás szerint 15 órakor megkezdődött a genfi értekezlet ötödik ülése. Az ülésen Molotov szovjet külügyminiszter elnökölt. Genf (MTI) A genfi értekezlet pénteki, ötödik ülése mindössze 40 percig tartott. Az ülésen, ame­lyen Molotov szovjet külügymi­niszter elnökölt, Van Narabhip Bogszpraband, a thaiföldi és Cse­­vat Acsikalin, a török küldöttség vezetője vázolta kormányának a koreai kérdéssel kapcsolatos álláspontját. Mindkét szónok kompromisszumos megoldás szük­ségességét hangoztatta, ugyanak­kor azonban kijelentették, hogy a koreai kérdést az ENSZ 1950 október 7-én az amerikai nyo­másra hozott, egyoldalú határo­zatának alapján kellene rendez­ni. A francia küldöttség sajtóérte­kezletén közölték, hogy Molotov szovjet külügyminiszter pénteken délben villásreggelin vendégül látta Eden angol és Csou En-laj kínai külügyminisztert. A villás­reggelin folytatott eszmecseréről péntek estig nem adtak ki­­hiva­talos jelentést. Az amerikai küldöttség sajtó­­értekezletén bejelentették, hogy Bedell Smith amerikai külügy­miniszterhelyettes szombaton Genfbe érkezik. Dulles­­hétfőn át­adja Bedell Smithnek az ameri­kai küldöttség vezetését és az indokínai kérdéssel kapcsolatos politikai hadjáratának szemmel­­látható kudarca után visszautazik Washingtonba. A genfi értekezlet az eredeti tervtől eltérően szombaton nem tart ülést. A legközelebbi ülés hét­főn délután három órakor kez­dődik. A hétfői ülés szónoki listájára egyelőre csak a délkoreai kül­döttség vezetője iratkozott fel. Április 18-án érkezett haza Koreából az ötödik orvosegész­ségügyi csoport. Közöttük volt dr. Várkonyi Pál elvtárs, debre­ceni belgyógyász is. Vele beszél­gettem élményeiről, megkérdez­tem tőle, miket hozott haza szí­vében, emlékezetében. Csak né­hány epizódot akarok itt megírni abból, amiket elmondott. Megrá­zó és kedves híradások ezek, amelyről most írok. ★ Több mint 10 hónappal ezelőtt lépték át a határt Antungnál. Akkor még dúlt a véres háború a koreai félszigeten. Június 19-ét mutatott a naptár, éjjel volt, mi­kor átmentek a Jalu folyót át­ívelő hídon. Az amerikai repülő­gépek dongtak, keresték a fontos hidat, de olyan fogadtatásban ré­szesültek, amire még sokáig visz­­szaemlékeznek. És lent a földön egy kis tisztáson félelmet nem ismerő emberek várakoztak. Őket, a magyar gyógyítókat várták mintegy háromszázan. Ott volt a párt, a tanács, a nőszövetség kép­viseletében a küldöttség, sokat szenvedett asszonyok, gyermekek, aggok és fiatalok. Virággal és őszinte tisztelettel várták már az újabb orvosküldöttséget... Ezt a kapcsolatot, a „fegyver­barátságot“ egyelőre csak érezni lehet, s talán sohasem fogja áb­rázolni semmilyen bronzba, vagy kőbe vésett szobor. E nagy barát­ságnak örök emléke a történelem aranykönyvében lesz és unokák­ról unokákra szájról szájra fenn­marad. ★ . Nagy érzésekkel indultak út­nak Korea földjén gépkocsin, s egyszer csak valaki megszólalt a sötétségben: „Nézzék meg jól elvtársak! Itt egy város volt...!“ — Néztük, néztük a tájat, ahol elhaladtunk, de sehol egy ház, csak sík rom ameddig a szem el­lát — mondja Várkonyi elvtárs. — Csak néha egy árva kémény, vagy falrész kontúrjai rajzolód­tak ki a sötét homályban. Ez va­lamikor Szinkcson városa volt. Aztán már csak ilyen várost ta­láltunk, ahol útunk vezetett. ★ Első nap, amikor odaértek, azonnal munkához láttak, hiszen nem volt itt pihenésre idő, Phen­­janhoz kb. 280 kilométerre volt a hadikórház, hegyek között, sziklák árnyékában szétszórtan, mintegy 3 kilométeres területen. Várkonyi elvtárs nem beszél az itteni munkáról. Talán azért is, mert természetesnek tartja, hogy az orvosi kötelesség s a nagy hős­tett nem itt születik, hanem kint a fronton és a romok közt a ter­melésben. Egy történetet mondott el az emberiességről, a szolidaritásról, a helytállásról. „A kórházhoz tartozó gépkocsi három katonával egy távoli útról tért vissza állomáshelyére. Út­közben egy fahídon kellett átkel­­niök, egy folyó felett. Ott érte őket az „égi veszedelem“, a mon­szuni eső. De ez nem is eső, ha­nem áthatolhatatlan vízzuhatag, amely 5—6 mázsás köveket sodor maga előtt és a monszum oda­szögezte őket a folyó hídjára, nem bírtak áthajtani. Percek alatt a folyó, az elemek mérhe­tetlen ereje tehetetlenné tette a három koreai katonát. Négy kí­nai önkéntes az áradatnak vetet­te magát, hogy megmentsék a bajbajutott koreai bajtársakat. Nem sikerült... A megvadult fo­lyó elsodorta őket. Az éjszaka is leszállt, a három koreai még min­dig küzdött az árral, míg a kór­ház helyettes parancsnoka — Kán őrnagy — keresésükre in­dult. Reggel talált rájuk a víz­rengeteg közepén, elaléltan ölel­kezve, a gépkocsi tetején. Kán őrnagy bikákat szerzett, összekö­tözte őket, a víznek hajtotta, ő pedig a bikák farkába kapaszkod­va érte el a három katonáját. Megmentette őket... ★ Mindennap megesett, hogy a kórház ápoltjai és a magyar sze­mélyzet egymást dalokra tanít­­gatták... — Emlékszem, egyszer a leg­távolabbi pavilontól — mintegy 2500 méterről — jöttem a köz­pont felé gyalogosan. Szép nyári este volt. Jenki gépek kóvályog­tak a levegőben — hiszen ez már egészen megszokott volt — sűrűn rázkódtatták meg a néma csendes éjszakát a bombarobba­nások. És ahogy közel érek a központi pavilonhoz, mintha ál­modtam volna, ismerős melódia üti meg fülem­. De nem álmod­tam ... Egy csodálatos kórus énekelte messze csengő hangon az éjszakában: „Tavaszi szél vizet áraszt, vi­rágom, virágom, Minden madár társat választ, virágom, virágom ...“ — És mikor odaértem, kint a pavilon előtt sebesült koreai ka­tonák énekeltek, akik elvesztették szemüket, lábukat, vagy kezüket, súlyos sebeket viseltek testükön, vagy akiket a napalm égetett össze. Aztán mi kezdtünk rá koreai dalt énekelni nekik. S egyszer csak egybeforrt ez a kórus, mint ahogy a szívünk is egyért dob­bant: a megbonthatatlan barát­ságunkért, s hogy végre szűnjön meg a vandál pusztítás a sokat szenvedett földön... ★ S eljött a fegyverszünet első csendes perce: július 27-én éjfél­kor. Mindenfelé az új életről ter­vezgettek, az emberek nyugod­­tabban jártak-keltek. Elmondta Várkonyi elvtárs, hogy a fegy­verszünet után 24 órával minden fővonalon megindult a forgalom. Koreában nem ismernek már az emberek nehézséget, mindent, mindent leküzdhetőnek tartanak. Azonnal megkezdődött a vasgyár újjáépítése. Egy olyanféle gyár­város, mint Diósgyőr is romokban hevert, Szongnin-nak hívják ezt a várost. Szemlátomást nőttek ki a romokból az épületek, a falak, még tető sem volt rajtuk, de már megkezdték a termelést. Kórház, iskola, politechnikum állt helyre legelőször. Aztán egymás után épültek a házak, középületek, utak, hiszen a koreai nép élni akar. Az egyszerű emberek nagyság­­áról beszélt még. A koreai mun­katársak felejthetetlen embersé­géről és figyelmességéről számolt be. Con-Jong-Ca ápolónővér pél­dául két hónap alatt megtanult magyarul annyira, hogy el tudja mondani betegeinek panaszát. Csak azért, hogy ezzel is köny­­nyítse a magyar orvosok munká­ját. Sok apró figyelmesség, s a szeretet, amely megnyilvánult minden percben, a baráti magyar népnek szólt. ★ Sok mondandó volna még. Nem lehet ezeket leírni talán sohasem. Csak végül néhány szót még a búcsúzás perceiről. Egy márciusi reggelre volt kitűzve az indulás ideje. A koreai elvtársak már na­pokkal ezelőtt nem aludtak. Se­gítettek csomagolni, ott ácsorog­­tak a haza indulók mellett, les­ték minden gondolatukat, moz­dulatukat. ■ —­ .A búcsúzás oly nehéz volt!... — mondotta Várkonyi doktor. — Szólni senki sem bírt, csak a könnyek hullottak. Vágytam ha­za már nagyon, hiszen feleségem, két kicsiny gyermekem várt ide­haza, a kisebbiket még nem is láttam. De oly rettenetesen nehe­zen esett ezektől az emberektől megválni és itthagyni ezt a hős népet, hogyha mondta volna va­laki egy szóval, hogy maradjak még, talán maradtam volna ., HÍRADÁS KOREÁBÓL Egy debreceni orvos emlékei 1954 4 MAJUS 1 SZOMBAT A Vietnami Demokratikus Köztársaság képviselői a jövő héten Genfbe érkeznek Genf. Az MTI kiküldött tudósí­tója jelenti: A genfi értekezlet résztvevői, a sajtó és a közvélemény Mo­lotov szovjet külügyminiszter csütörtö­kön elhangzott beszédének hatása alatt áll. A lapok kiemelik a béke­tábor két legnagyobb országa, a Szovjetunió és a Kínai Népköztár­saság külpolitikájának szilárd elvi egységét. A Journal de Geneve a szovjet diplomácia hatásosságáról és ered­ményéről szólva megállapítja, Mo­lotov nemcsak azt bizonyítot­ta, hogy a népi Kína az ameri­kaiak minden tiltakozása és mes­terkedése ellenére ténylegesen ötö­dik nagyhatalomként vesz részt a genfi értekezleten és a Vietnami Demokratikus Köztársaság képvi­selőit a közeli napokban bevonják az indokínai kérdésben tartandó genfi tárgyalásokba, hanem Molo­­tovnak még az a követelése is idő­szerűvé és megvalósíthatóvá vált, hogy India, Indonézia, Burma és más érdekelt ázsiai államok képvi­­viselőinek esetleg helyet biztosítson a genfi konferencián. A La Suisse című genfi lap közli, hogy a Riviérán tartózkodó Bao Daj vietnami bábcsászár a szorongatott helyzetben lévő La­­niel-kormány unszolására kényte­len volt feladni eddigi merev ellen­állását és csütörtökön beleegyezett abba, hogy képviselői közös tár­gyaló­asztalhoz üljenek Génfben a Vietnami Demokratikus Köztársa­ság küldötteivel. A baseli Nationalzeitung úgy tudja, hogy a demokratikus Viet­nam kormányának megbízottai már a legközelebbi órákban Genfbe ér­keznek és hétfőn vagy kedden bekapcsolódnak az indokínai kér­déssel kapcsolatos tanácskozá­sokba. A Die Tat cím­ű zürichi lap szerint amerikai körökben „elkese­redést keltett az a tény, hogy Washingtonnak Indolkínával kap­csolatos tervei elé akadályok tor­nyosultak”. Több svájci lap azt írja, hogy Dulles hétfőn vagy kedden vissza­tér Amerikába. Az Egyesült Álla­mok genfi küldöttségének vezeté­sét Bedell­ Smith külügyminiszter­­helyettes veszi át­, Bede’l­ Smith szombaton érkezik meg Genfbe. Genfi, zürichi és baseli lapok fel­hívják a figyelmet Eisenhower amerikai elnök nyilatkozatára, amely szerint a genfi értekezleten valamifajta modus vivendit kell elérni az indokínai kérdésben. A svájci sajtó úgy véli, Eisenhower ezzel előkészíti az amerikai közvé­leményt azokra az engedmények­re, amelyekre Washington az indo­kínai kérdésben kényszerül. A szovjet pavilon sikere a lyoni nemzetközi vásáron Az elmúlt napokban Lyonban megnyílt a 36-ik nemzetközi vá­sár. Lyon lakóinak tízezrei, Franciaország és más országok üzleti köreinek képviselői kere­sik fel a szovjet pavilont, ahol nagy érdeklődéssel tekintik meg a kiállított árucikkeket. A kiállítás vendégkönyvének bejegyzései bizonyítják, hogy a látogatók nagyra értékelik a szovjet pavilonban látottakat.

Next