Hajdú-Bihari Napló, 1956. december (1. évfolyam, 16-40. szám)

1956-12-18 / 30. szám

MM. afeé&MSBK .... KEDD HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ ­­em fenyeget járványveszély a megyében Rö­vid beszélgetés dr. Tóth Sándorral, a mátrai Közegészségü­gyi Járványügyi Állomás igazgató főorvosával A harc, a fegyveres összettí­zét, általában két irányból kö­veteld az emberáldozatot. A fegyverforgató felek pusztul­nak egymás golyóitól, a hábo­rús helyzet felborítja az élet nyugalmas rendjét és rendsze­rint olyan állapotot teremt, melynek következményekép­pen betegségek, járványok ütik fel a fejüket és elragad­nak olyan embereket is az ólők sorából, akiket története­sen elkerült a golyó. Az ellen­forradalom, a háború, a forra­dalom, a lázadás tehát az em­ber részére kettős életveszélyt jelent. Az alattomosabb, a na­gyobb veszély a betegségek ré­páével fenyeget. Előfordul, sőt köztudomású dolog, hogy Hajdú-Bihar megyében komoly fegyveres harcra nem került sor. Ám sok helyen az ország­nak e hetekig dúlt a harc és a járványveszély minket is fe­nyegethet. Dr. Tóth Sándorral, a megyei Közegészségügyi Járványügyi Állomás igazgató főorvosával lefolyt beszélgetésem tökélete­sen megnyugtatott, mert jár­ványtól, tömegeket ágynak­­k­entő betegségtől egyáltalán nincs okunk félni. Kétségtelen — mondotta dr. Tóth Sándor főorvos úr-, hogy a rendkívüli helyzet nagy em­berátvonulást, úgynevezett népmozgalmait eredményezett. Sok beteg, fertőzött ember megfordult a közelmúltban megyénkben és ez természete­sen tömeges megbetegedések veszélyével járt. Hogy sem az elmúlt időkben, sem a jelen pillanatban számotttevő jár­ványos megbetegedésekről nem beszélhetünk, ez annak kö­szönhető, hogy megyénk or­vosai mindvégig a helyükön voltak, és jelenleg is ott van­nak. Az orvosé a legemberibb és a legtöbb felelősségtől terhes foglalkozás — dr. Tóth Sándor szavai meggyőztek róla, hogy ennek tudatában dolgoznak megyénk orvosai. Rendkívül nehéz napjaink keserűségeit nem fokozza semmiféle jár­vány terjedése, mert az orvo­sok nem ismerik a munka be­szüntetését. Debrecenben elegendő orvos van — Jelen pillanatban még a fertőző gyermekbetegségek is minimális számban fordulnak elő. Ennek oka, hogy az isko­lákat a tanulók elég gyér számban látogatják, nincsenek betegség gócpontok. A hosszú vakáció a későbbi megbetege­déseknek is elejét veszi. Nem kevés örömmel közölte dr. Tóth Sándor igazgató főorvos, hogy a járványok megakadá­lyozását sokban segíti, hogy megyénkben felszámolták azt a szerencsétlen káderpoliti­kát, mely azt eredményezte, hogy bár Debrecen orvoskép­ző város, a megyében mégis sok orvosi körlet maradt üre­sen. Megyénkben sok fiatal orvos elhelyezésével felszámol­ták az orvoshiányt. Arra a kérdésemre, hogy mégis, milyen betegségek for­dulnak elő a megyében, ame­lyekre már ráülik a járványos jelző, az igazgató főorvos a következő választ adta: — A skarlát és a járványos májgyulladás. Ha a skarlátnak, vörhenynek nézzük a grafi­konját, a vonal most emelke­dést mutat, tehát jelenleg több a skarlátos betegek száma, mint az elmúlt évben volt. Viszont e betegség tulajdonsá­ga, hogy bizonyos időközökben több ember kapja meg, s ez a természetszerű emelkedési fo­lyamat pont most következett be. A járványos májgyulla­dás szintén nem nevezhető az események sajátos következ­ményének. Bár jelenleg nem ütötte fel a fejét a kiütéses tífusz, mint járvány, megelő­zése sok gondot okoz a me­gye orvosainak. Köztudomású, hogy a kiütéses tífusz ter­jesztője a tetű. A jelenlegi helyzet sok helyen eredmé­­nyezhet eltetvesedést. A járó­gyakori eset, hogy a harcok már régen befejeződtek és a betegség, a járvány, mint egyenes következmény éppen ebben az időben üti fel a fe­jét, pusztítja a már megbékélt embereket. Nagy történelmi példa — hogy csak egyet em­lítsünk a sok közül — Hunya­di János hadvezér 1456-ban a nándorfehérvári győztes ütkö­zet után a seregét tizedelő ko­lerajárvány áldozata lett. Jel­lemző, hogy a fegyver csak arról a helyről szedi áldoza­tait, ahol működik, helyi jel­legű, míg egy járvány minden irányban tovább terjedhet. Ott is pusztít, ahol nem ropogtak a puskák. s a főorvosok pontos jelentések­ben számolnak be központjuk­nak a megtett és folyamatban levő óvintéz­kedésekről. Az or­vosok fokozott ellenőrzéssel, nagy körültekintéssel akadá­lyozzák meg a tífuszos meg­betegedéseket. Antai gondot fordít­sunk a tisztaságra — Miben lehet a közönség az orvosok segítségére a jár­ványos megbetegedések elleni harcban? Mit tanácsol az or­vos? —* A csoportosulási tilalom egészségügyi szempontból is hasznos. Az emberek tömeges érintkezése nagyban, elősegít­heti a betegségek terjedését, tehát kerülni kell ezeket. Ré­gi igazság, hogy a tisztaság fél egészség. Legfontosabb a személyi higiénia. Különösen nagy gondot kell fordítani a mosakodásra, a ruhák tisztán­tartására. Evőeszköz­ök, poha­rak tisztaságát feltétlenül el­lenőrizni kell használat előtt. A közönség csak úgy segíthet az orvosnak, ha megfelelő tisztálkodással elejét veszi a betegségnek. Ez a leghatha­tó­­sabb segítség. — Miben támogathatják in­tézmények, állam­i szervek az orvos munkáját? Több szappan kellene . Első, legfontosabb feladat a kereskedelmi és ipari szer­vek részéről a szappan kellő mennyiségű biztosítása. Szap­pan nélkül nincs tisztálkodás és hiánya ennek következté­ben betegségek döntő oka le­het. A jövőben fejleszteni kell azokat az életkörülményeket, melyben szükségét érzik az egészségügyi óvintézkedések­nek, személyes intelligenciájuk révén. Ne kelljen kényszeríte­ni, felülről ráerőszakolni az emberekre a saját egészségü­ket védő intézkedéseket. És még valamit — jegyezte meg mosolyogva dr. Tóth Sándor —, külföldön a gépkocsik re­gimentjei segítik az orvost munkájában, mennyivel jobb, alaposabb munkát végeznénk, ha nekünk is lenne gépko­csink. Megbeszéltük, hogy bizony sok helyen van gépkocsi ná­lunk is. De legtöbbször ott, ahol bizony semmi szükség nincs rá. Abban a reményben írom le ezeket a sorokat, hogy a megyei közegészségügyi in­tézet is kap rövidesen legalább egy autót, ha másképp nem megy, hát elveszik valahon­nan, ahol jóval lényegtelenebb célokat szolgál. Az interjú befejeződött. Kel­lemes örömmel búcsúzik az újságíró az orvostól, örültem, mert beszélgetésünk alapján tudomására adhatom az embe­reknek, Hajdú-Bihar megye dolgozóinak, hogy egészsége fölött becsületes orvosok őr­ködnek és semmi okuk sincs a félelemre. És örült­­az or­vos is, mert számít rá, hogy tanácsai, kérései eljutnak a megértésig, s a munkája nem lesz eredménytelen. Kiss János Az­orvosok­ nem ismerik a munka beszüntetését Dekázós­ angyalhaj, ugráló majom, fortélyos takarékmalac Na tessék !... A járókelő ahogy horgonyt vet a Rákóczi utca sarkán, szinte egy pilla­natig sem hagyják nyugodni. Egy verkliszerü, s borízű hang folyton molesztálja: — Vegyenek keretű, vegye­nek uraim, az igazi „zurukaf­­fel“ csodamajomból. Hogy a nevezett majomnak, amely meghúzásra furcsa pó­zokat vág, mi köze a zulukaf­­ferekhez, azt senki sem tudja, mindenesetre a csengő forin­tok arról tanúskodnak, hogy nem is olyan megvetendő az ilyesfajta utcai üzlet... Hiába, na, a kíváncsiság, meg a hiszékenység még most sem veszett ki az emberekből. Még most sem tűnt el végleg a régi bazárok, kelepelő, cico­más vurstli hangulata. Sőt, mi több, az utóbbi hetekben feltűnően megszaporodott Debrecenben, engedéllyel nem rendelkező alkalmi árusok száma. Az em­ber fülel, hogy mikor hallja már a jól ismert „kerítést“ s egy pillanatra önkénytelenül is a gyermekkori vásárok lég­gömbös, piff-puffos hangulata jut az eszébe. Akkor valahogy így folyt az ostrom a zsebek ellen: „Leszállított olcsó ár, 24-ért a bazár, 24-ért minden darabot!” Ma meg így: „Minden rendes gyerekek, feketék és fehérek, majmot vesznek karácsonyra, mert a majom akrobata, szaltót vet, meg szalutál...” Persze, egy utcahosszal ar­rébb a szaltó már igen elcsé­pelt dolog, mikor furfangos ta­­karékmalacot, meg dekázott árvalányhajat vásárolhat a tisztességes családapák folyton hullámzó tábora. A portéka árusa egy ala­csony asztal előtt állva kínálja „csodakészítményeit“. Ala­csony, pufókarcú ember, kis hunyorgó malacszemekkel. Kezei zsírpárnásak, jobb mu­tatóujja nikotintól sárgás. — Csak tessék, tessék közelebb jönni, biztogat engem is. Ilyen ötlet még nem volt... Ilyen talál­mány még nem született!... Az ember elhelyezi 10, vagy 5 forintosait a takarékmalacba és próbálja csak otthon kiven­ni az asszony ... Próbálja, ha tudja... A malac „gyomra“, tényleg hiába csapkodja, verdesi, for­gatja az árus a portékát, nem ad ki semmit. • Sőt, még az előbb látható nyílás is egy­szerre felfedezhetetlenné válik. A körülállók kíváncsisága pillanatok alatt a tetőfokra hág. — Na most, kedves magyar testvéreim ! Most jön a fortély, — mondja tovább diadalmasan a kis köpcös. . Lélegzetelállító másodper­cek. Aztán az árus lassan fel­emeli a pénznyelő malacot és kettőt üt fejére. Kettőt üt és csodák­ csodája, a pénz egy el­mozduló kis fémlap mögül, is­mét az asztalra hull... Általános álmélkodás. Aztán általános vásárlás. Bár szé­gyellem bevallani, de én is vet­tem ebből a nemvárt és „égi“ ajándékból, mert hiába, tud­ják, az asszony... Sajnos otthon kellemetlen meglepetés ért. Belehelyeztem én ugyan egy 10 forintost (persze titokban) a csoda port­ékába, de mikor ket­tőt ütöttem a malac fejére, az bizony engedékenység helyett egyszerűen eltört. Közönséges gipszből volt... Befejezésül néhány szó még a címerárusok siserahadáról. Ezek is feltűnően sokan van­nak. Vannak köztük gyerme­kek, de felnőttek is szép szám­mal akadnak. (A gyermekek egyébként ötlet dolgában még a felnőtteket is lepipálják. Va­sárnap például már nemcsak csillagszórót, gyertyát, árva­­lányhajat, hanem kenyeret is árusítottak.) Különben, hogy tovább szőjem a történetet, a Simonffy utca sarkán a minap egy termetes asszonyság így kiabált a fülembe: „Minden rendes magyar ember csak Kossuth-címert visel.” Egy másik nyurga kamasz, az előbbi szöveget sajnos már egyenesen profanizálta. Körül­belül így: „Egy-két napig nem eszünk, Kossuth-címert viselünk.” És a címerek. Erről is érde­mes röviden szólni. Vannak közötök tenyérnagyságúak, persze vannak jeltvényszerűek is. Aszerint, hogy kinek mi­lyen „fokon“ áll a magyarsága. Egyébként Kossuth bizonyára még 70 évvel ezelőtt sem gon­dolta, hogy neve 1956-ban lel­kiismeretlen kikiáltók állandó vásári cégérévé válik. Sajnos, Debrecenben pilla­natnyilag ez a helyzet. Leg­végül épp ezért hadd kockáz­tassunk meg erze kérdést: Az illetékesek mikor vetnek már véget ennek a folyton burjánzó és engedély nélküli utcás dzsungelnak? (es. rj)­ ­ és egyéb furcsaságok i­s a debreceni utcákon ! HORVÁTH IMRE — erdélyi Witő verse A gyácos Hiszel neki ? Nincs már gyáva! Esküszik, hogy „Nem sajnálja“ „Hű“ m­ihozzánk és az elvhez, tőkéseknek nem kegyelmez. Az osztályharc átitatta, mert „munkás* —■ már másfél napja. Ha Ismét két tehergépkocsi vegyi árut hoznak Budapestről­ ­ Két tehergépkocsi árut hoz ismét Budapestről a Ve­gyianyag Nagykereskedelmi Vállalat. Más kereskedelmi vállalattól is több kocsi ment Budapestre iparcikkért, ezen­kívül vasúton is érkezik Deb­recenben áru. A jelek szerint a karácsonyra több olyan áru érkezik, amely az utóbbi na­pokban már hiányzott. ^AOWQLATOK cl kxiiuj c ni(íg,Li^az&L gyogó célkitűzések lobognak amelyekről sosem mondhat­ó az emberiség. Nem nehéz is megérteni a könyvek gyűlöle­tét. Tudjuk, hogy egyesek miét lázadoznak a szavak, a bet a könyv ellen, tudjuk, hogy Budapesten elégetett könyvek­­nek azért kellett hamuvá vá­lnak, hogy a sötétség kurái beszélhessenek. A sorra meggyújtott konya máglyák valóban ezt a bűnt szándékot akartak jelképezi s a homályból előbujkó „restaurátorok” először is könyvek ellen támadtak, hát egy olvasó népet térítsenek az előrehaladás ország útjai Hogy ez nem sikerült nek az nett rajtuk múlott Mert a máglyák tu­lajdó­képpen nem a pusztulást,­­ nem a pusztulás helyett nyűkkel épp­­ a felveszti szükségességét, az egyetlen valóban járható utat mutatt És ha álltak is a máglyák ?­ról sötétarcú gyújtogatok, többség mégsem dicsőítette eszmék és szándékokat bér a­ barbárság örömtüzeit. Még nem lehet hű képet kapni arról, hogy Budapesten mi­­n könyveket égettek el. Me­r nem tudjuk, hogy Tol­sztoj művei hamvadtak-e el először, vagy Thomas Manné, vagy Gorkijé. A láng azon­ban kétségkívül felcsapott és messze bevilágított az ellen­­forradalom szándékába. Igen, bevilágított. Mert ami történt, az egy cseppet sem véletlen. A frankók és hitlerek is így kezdték. Féltek az írástól, mint ahogy minden tekintély­­uralmista és hétpróbás terro­rista fél. Fél, mert a szárnya­ló gondolat minden zsarnok­ság legnagyobb ellenfele, igye­keznek hát minél előbb le­számolni vele. Nem hiába for­dította Goethe a logoszt­ tett­­nek. A gondolat még a fegy­verek erejénél is erősebb, kü­lönösen, ha azt nagy emberek és nagy hősök vetik papírra és a szavak, csakúgy mint ré­gen, ma is tudnak izgatni, lelkesíteni, összeforrasztani, tudnak messze kiáltani és sze­meket felnyitni, mert bennük Kuláknak minősítették Pedig: Csige István, az akkor még ifjú Csige, 1919-ben a direk­tórium elnöke volt Újvároson. A csendőrök úgy megverték, hogy bal fülére azóta sem hall. Horthy börtöneiben ezért, a szerepért négy esztendőt ült. De lássuk csak tovább az életrajzát: Apjától három testvérével 15 hold földet örökölt. A fele­ségének két és fél holdja volt. A testvérekkel nem tudtak megegyezni, hát közösen gaz­dálkodtak, így aztán a 17 és fél holdból tizenhat aranyko­ronával többet számoltak, mintsem, hogy középparasztok lehettek volna. így lett a 19-es direktóriumi elnökből nagyhegyes­ kulák. S mikor mégis kiderült tévedés és belépett a Táncsic­ba, akkor már öreg embe volt. Olyan beteges, hogy az néhány egységre futotta er­­ébe. Most, hogy a Táncsics le­több tagja jobbnak vélte­­ egyéni földmunkálást, úg ment itt az osztozkodás, ha( aki bírta, marta. Csige báró nem bírta a marást, hát máj a­hogy kopaszon maradt a nag marakodásban. Pedig disznó is öltek, reá vagy négy ki® zsiradék jutott a könyvei szerint, végül alig vitt tanyá­jába vagy negyven dekát. Mit kezd most ez az öres­ember, akinek boldog nyugdí­jat ígérgetett a csoport? ___3 Csi­j­' bácsi ig­azsáijőt kér.•• — Iszte !... Affene az uga­­tódat!... A szavak mögül idős Csige István lépett elém az esti bar­naságban. Mögötte, körötte legalább három-négy tanyaőr, azoknak az ugatóját káro­molja az öreg, akinek egyet­len családja sincs ugyan, még­is idős jelzővel címezte meg magát. Az is igaz ugyan, hogy idős Csige István valóban idős ember, immár a hetvenedik évéhez baktat, annyi viszont bizonyos, hogy az eszejárása olyan fürge, mint a mókusé. Azért mentem hozzá, mert panaszos levelet fabrikált a szerkesztőségnek. Panasz, pa­nasz és panasz mind a két szorgalommal teleírt oldalt, így szólnak a részek : „Kölcsön adtam 1952. ad­usában egy 8 méteres erős hénpányva láncot a budap­re induló utasfogathoz. Ez eltűnt. Ha kértem, még kém volt hallgass. Most a szövetkezet felossz A vetőgépem annyi évi ta­nálat után nagyon mege­­őtt. A vezetőség ugyan h­­átható állapotba hozta, ez utolsó napon 15 gégecrt elvittek róla.”­Így panaszol a hetven r­­endős Csige István bátya neki, ahogy a tanyaudi szemlélem, bizony, erősen a­za van. Igaz az, hogy ezt kisemmizték, még akkor ha a feloszlott csoport ku­­tatásai mást mutatnak is. Nádat adott kölcsön a S­zetkezetnek, miközben lel lőtt saját kis tanyájának . A tetőt, a falakat még miatyánk sem képes égig tartani. Mutatja a visszai­vott felszerelést. Bizony,­ralmas látvány. Mit kezd vele? Mit kezdhet a viss nyert 12 és fél hold földje? Lesz-e ereje megmunkálási Hiszen beteges ember. A­lesége, Csige néne se pere­lyes. Tippai doktort látogat nyavalyájával naponként úgy mondja. Egy panaszos levél „1950. augusztus huszon­negyedikén beléptem a kishe­gyesi Táncsics nevezetű ter­melőszövetkezetbe. Előre meg­mondtam, korom szerint nem tudok úgy dolgozni, mint egy harmincéves ember. De Lente Mihály, aki akkor annak a szövetkezetnek a lelke (párt­titkára,­­ szerk.) volt, azt mondta, a földajándékért s a beadott élő és holt javakért olyan javat kapunk, amiből könnyen megélünk felséges­től, így aztán a tizenkét és fél hold földdel beléptem. Jött a rendelet, felirkáltak mindent, a használható eszkö­zöket­­ el is vitték. Az első részletet kifizették, de a többi adósságot csak ebben az esz­tendőben rendezték. Nyolc­­száznyolc kilogramm vetőmag búzát is beadtam, de ezt még a mai napig nem kaptam meg. Az elnök erről hallani sem akar. Nádat is adtam kölcsön 2 hétre, s ezt még a mai napig sem láttam viszont. Pedig a jelenlegi elnök, Lente Lajos, akkor láttamozta.” ...Így sorjáznak a levélből a panaszok. De a sorok még nem érnek véget. Hetven éves fejjel új életet kezdeni. — Mihez lát most Csige bá­csi? — adom elébe a kérdést. Visszamenne-e a szövetkezet­be, merthogy arról van szó, újra alakul a Táncsics. Egész­ségessé orvosolják. — Ha harminc éves vónék, megmutatnám nekik a mun­kám, meg azt, hogy gyere ide az édesanyádat, — ahogy mon­dani szoktuk, — de most már nem, semmi szín alatt. — Hanem azt tudom: — a tizenkét és fél holdat még be tudom vetni, két-három hol­dat le is vágok, a törést meg elvégeztetem felesbe. Nem marad kopár a föld, ami az egészből rám esik. Én elvég­­zem hetven éves fejjel is a munkám, remélem, a városiak" is tudják a dolgukat majd. Akkor nem lesz semmi baj. Így látja a hazafi­ kötelességét a hetven éves Csige István.. Idős Csige István Nagyhe­gyesen, még akkor is, ha meg­­csalták, becsapták, mert hisz abban, hogy igazságot osztan­­nak neki. Igazságot, melynek erejével öreg napjaiban is új életet kezdhet. De én bízom abban, hogy találkozunk is vele az újjá­­éledt Táncsics Termelőszövet­­kezet soraiban. (b. t.)

Next