Hajdú-Bihari Napló, 1957. november (2. évfolyam, 257-282. szám)

1957-11-20 / 273. szám

Van elég gáz A múlt hét végén a debre­ceni háziasszonyokat gyakran állították megoldhatatlan fel­adatok elé a gázszolgáltatás­ban periodikusan jelentkező kihagyások. Ennek oka az volt, hogy a Gázművek címére Biharnagybajomból útnak in­dított, földgázzal telített tar­tálykocsi a MÁV hibájából nem érkezett meg időbe Deb­recenbe. A Gázm­űvek­­ vezetősége nyomozást indított az „eltűnt” tartálykocsi után, s végül is azt Ebesen, a kitérőben ta­lálták meg. Hasonló eset elkerülése vé­gett a Gázművek vezetősége tárgyalásokat folytat a MÁV Igazgatósággal egy mozdony bérletére vonatkozólag, amely kizárólag a tartálykocsik von­tatását bonyolítaná le Debre­cen és Biharnagybajom között. Egyébként a gázszolgáltatás folyamatossága jelenleg bizto­sítva van. Országos szociálpolitikai értekezlet Hajdúnánáson Az elmúlt napokban szociál­politikai értekezletet tartottak Hajdúnánáson. Az értekezlet jelentősége túlterjedt megyénk határain, hiszen nemcsak a megye egészségügyi és szociál­politikai apparátusának veze­tői, dolgozói, intézeti gondno­kai, hanem a szomszédos me­gyék, sőt Pest megye küldöt­tei, az Egészségügyi Miniszté­rium osztályvezetője is részt vettek az állandó bizottsági aktívákkal együtt ezen az im­pozáns konferencián. A ta­­nácsházi ülésterem zsúfolásig megtelt a részvevőkkel. (Eb­ben­­ a teremben állították ki a csökkent munkaképességűek kézimunka készítményeinek sokféle változatát, a szalma­fonástól a népi hímzésig.) Az értekezlet délután a mo­dern szociális otthon társalgó­jában tapasztalatcserével foly­tatódott. A tömegek és a ta­nács kapcsolatának erősítése, ennek módszerei, a betegek, öregek, csökkent munkaképes­ségűek, sokgyermekes anyák érdekvédelme, szociális támo­gatásuk fokozottabb lehetősé­ge körül folyt a vita, ami sok értékes tapasztalattal, mód­szerátadással gazdagította az értekezlet részvevőit. Egyben igazolta azt a tényt is, hogy a hajdúnánási társadalmi ak­tívák több éves összefogása és együttműködése elősegíti a szo­ciálpolitikai célkitűzések meg­valósítását. Fü­löp Emil, Hajdúnánás A SZÉKHÁZÉPÍTÉS javára Régi vágyuk már a kisipari szövetkezetek dolgozóinak, hogy rendezvényeiket saját portájukon tartsák meg. En­nek érdekében megindultak a székház építésével kapcsolatos felajánlások. Hajdú-Bihar me­gye és Debrecen területén ösz­­szesen 81 kisipari szövetkezet van. Eddig 24 szövetkezet tett felajánlást 975 ezer 221 forint értékben. A Hajdú-Bihar megyei Szö­vetkezetek Szövetkezeti Bizott­sága segítő készségét abban is kifejezi, hogy a székházépítés javára november 23-án a köz­ponti kultúrotthonban hang­versenyt rendez. A hangver­senyen a Csokonai Színház művészei, valamint a kisipari szövetkezetek népi zenekara, tánccsoportja és kultúrcsoport­ja ad műsort. A jó munka jutalma A három­hó­­napos lapter­­jesztési ver­senyben legjobb eredményt el­ért postai dol­gozókat no­vember 17-én, vasárnap juta­lomban részesí­tették. A jó munkát végzett postások között 15 000 forint értékű ajándé­kot és pénzju­talmat osztot­tak ki. Újvárosi La­jos, a hajdú­­sz­oboszlói posta dolgozója ke­rékpárt kapott. Nagy Sándor (Pocsaj) értékes rádiókészülék­kel tért haza. ­ A földesi Rákóczi Tsz tiszta vagyona hárommillió forint Az ország legjobb termelő­­szövetkezeteinek sorában emle­gették az­­ elmúlt években a földesi Rákóczi Termelőszö­vetkezetet. Szorgalmas, jórészt középparaszt tagsága példa­mutatóan viselte gondját a földnek. A szakvezetés is pél­dásan érvényesült. És a tsz rohamosan fejlődött. Tagjai jóléte emelkedett, amit kifeje­zésre juttatott többek közt az is, hogy többen építettek há­zat és közel 30 tsz tag vásá­rolt motorkerékpárt. Az októberi ellenforradalmi vihar ezt az egyébként jól megalapozott termelőszövet­kezetet is megrázta. 1956 nya­rán ez a termelőszövetkezet még javában erősítette a kö­zös vagyont, és a száz vago­­nos emeletes magtár betetőzé­se után mint legfontosabb lé­pést, az állatállomány takar­mányát tároló górék építését határozta el. Meg is épült 3 tizenöt vagonos és két huszon­két vagonos góréjuk. Ezzel biz­tosították a tengeri elraktáro­zását. Bölcs előrelátás volt ez, melynek hasznát most is lát­ták. A Rákóczi Termelőszövetke­zetben kialakult az a szilárd mag, amely meggyőződéssel vallja: a több jövedelemhez, a boldogabb paraszti élethez csakis a közös nagyüzemi gaz­dálkodással vezethet út. Ez a szilárd mag megmen­tette a nagy termelőszövetke­zetet a legnagyobb viharban is. Ebben az esztendőben bi­zony nem szigorúan a minta alapszabály szerint gazdálkod­tak. Voltak nagy területek, ahol a tagság más módokat alkalmazott. Közel 800 holdon azonban munkaegységre dol­goztak a tagok. Előfordult az is, hogy egyes türelmetlenkedők, a dolgok el­rendezéséhez szükséges türelmi , “ “ " ” ♦ ♦ « időt sem kívánták megadni.­­ Itt-ott már arról beszéltek­­ egyesek, hogy fel kell oszlatn­­­ni a Rákóczit, hiszen tagságá-« nak jó része nem tartja be a­­ minta alapszabályt.­­ A termelőszövetkezet veze-X tősége, élén Jámbor István el- ♦ nőkkel a türelmi politika, az türelmi idő mellett foglalt ál-­ lást, biztosra ígérve, hogy ren- ♦ deződnek a dolgok, lecsilla- ♦ podnak a kedélyek és győzni ♦ fog a jobb belátás. X Az idő a vezetésnek ezt a X helyes módját igazolta, amivel X a megyei párt- és tanácsi szer-­ vek is egyetértettek. Most pe-­­ dig már arról számolhatunk­­ be, hogy az új gazdasági­­évet X 2582 holdon kezdik meg és­ némi módosítással a minta X alapszabály szerint munka- X egységre dolgoznak. Családon- X ként egy hold a háztáji gaz- X­daság területe. Uj módszer, X hogy a kapásoknál húsz szá­ X­zalék prémiumot fizetnek a X munkaegységen felül a termelt X mennyiség után. X A tárnán nfy ÉLETÉBŐL I. N. Dumitreszku veterán, az 1917-es Vagy Októberi Szocia­­lista Forradalom idején a Vö­rös Hadsereg soraiban harcolt. A képen látható könyvből ama évek dicső eseményeiről mesél az uno­káknak A szőlőskertben gondosan ki­válogatják és becsomagolják a városi vásárcsarnok részére rendelt szőlőt Bőséges és gazdag az ősz Huszonkét új tag a közgyűlésen A termelőszövetkezetnek a zárszámadási közgyűlés előtt 255 tagja volt, de a közgyűlés végére ez a szám huszonkettő­vel emelkedett. A termelőszövetkezet zár­számadó közgyűlésén Jámbor István elnök tartott beszámo­lót, megemlékezve a nehéz napokról, s részletesen ismer­tetve a szilárdulás folyamatét. Karácsony Imre, a tsz köny­velője a gazdasági helyzetet ismertette. Kiderült, hogy a fel nem osztható szövetkezeti alapból egymillió 778 ezer fo­rint saját erőből került elő. A tartalék- és takarmányalapok­­ból pedig 817 ezer forintot je­lent a saját erő. A tiszta va­gyon jelenleg 3 millió 195 ezer forint. Nagyon szép eredmény. Beláthatják már azok is, akik meggondolatlanul a tsz feloszlásáról beszéltek, hogy ezt a vagyont, ezt a nagy kö­zös értéket elherdálni eszte­­lenség lett volna. Ennek a belátása eredmé­nyezi azt, hogy egyre többen térnek vissza a szövetkezetbe a volt kilépők közül, mint­ Bézi Antal, Palaczki Antal, ifjú Nagy József és mások. Nemcsak a zárszámadó köz­gyűlésen most, hanem év köz- ♦ ben is vettek már fel új tago­­­­kat, összesen nyolcvannégyet.­­ A termelőszövetkezet 40 fo- f rintot fizet most egy munka- ♦ egységre. Fizethetett volna * többet is, de az előrelátás ér- ♦ vényesült és okos beruházá- ♦ sokra 800 ezer forintot fordí- X tottak. Befejezték egy nagy, 12­­ hold dohány termését magába* foglaló szárító építkezését, gé- X pékét vásároltak.­­ A jó munkát dicséri az ered­­f­mény: 550 holdon idejében el-s vetették a búzát, az őszi ta- X karmánykeveréket 78 holdon, * az őszi árpát 85 holdon. Mű- 1 trágyát adtak a földnek, hogy X a jövő évi termés is gazdag X legyen, így került a földbe * már 300 mázsa szuperfoszfát, X 250 mázsa pétisó, 25 mázsa X kálisó. Hordják az istállótrá-X gyát is. ♦ Három évvel ezelőtt gya-X mölcsöst, szőlőt telepített a X termelőszövetkezet. A szőlőte- X lepítésnek már ebben az év- X ben is hasznát látták. Erős, X zamatos az új boruk. A zár- X számadás utáni vacsorán már X saját boraikból adnak a ven- X­dégsereg asztalára. X 412 terítékes vacsora Ez a kifejezés, hogy, „ven­dégsereg”, jellemző a földesi Rákóczi közös vacsoráira. A termelőszövetkezeti vacsorá­kon nemcsak a szövetkezet tagjai, hanem mások is, egyé­niek is részt vesznek, jó ba­rátságban. Ez, a helyes. A zár­számadást követő közös vacso­rára 412 ember jelentkezett már jóelőre. A zárszámadó közgyűlés vez­­­zetőséget is választott, tagjai­­ a következők: Jámbor István­­ az elnök, az igazgatóság: Rácz­­ Ferenc, Nagy Kálmán, Nagy­­ Lajosné, Imre Lajos, Bíró Már­­­­ton. Az ellenőrző bizottság tag-­­­­ai lettek: Domokos Imre, Már­­­­ton József, Sápi Imre,­­ B. M. ) 40 autóbusz különjáratot és 17 hétvégi különvonatot indított ez évben az IBUSZ Ha valaki figyelte az IBUSZ tavalyi és idei működését, ko­­moly fejlődést tapasztalhatott. Az IBUSZ vezetői minden hé­ten igyekeztek a dolgozók igényeit kielégíteni. Hétről hétre szervezték a társutazá­sokat. Hetenként százakat le­hetett látni az IBUSZ kirakata előtt, akik kíváncsian nézték, hogy a hét végén hová indul különvonat, vagy autóbusz különjárat. A közönség körében igen nagy népszerűségnek örvend­nek az autóbusz különjáratok. Erről tanúskodik az alábbi statisztika is. Míg tavaly 20— 25 körül volt az autóbusz kü­lönjáratok száma, addig az idén 40-re emelkedett. Ezenkí­vül még 17 hétvégi külön vo­natot is indítottak. Ebben az évben több mint 15 ezer em­bert szállítottak a hétvégi IBUSZ-járatok. Az IBUSZ ezenkívül még több külföldi utat is előkészített. A legnépszerűbb autóbusz különjárat Lillafüredre indult. Ide pontosan tízszer utaztak debreceniek. Ezután az agg­teleki út következik, ahová hét alkalommal indult autó­busz. A bükki és zempléni körutazás népszerűségét­ bizo­nyítja, hogy hatszor indítottak e helyekre járatot. A különvonatok közül az egri volt a legnépszerűbb, ahova hatszor indult különvo­nat. Balmazújvárosról Egerbe, Józsáról Zebecénybe, Hajdú­­hadházról pedig Parádra in­dult különvonat. Tervbe vették még ez évben egy budapesti különvonat indítását, amely előreláthatólag december 8-án megy a fővárosba. Mint érde­kességet említjük meg, hogy öt-hat alkalommal indítottak autóbusz különjáratot. A MÁV és az 52-es AKÖV a kocsi­park „szegénysége” miatt igen nagy nehézségekkel küzdött, s így nem tudták teljes mérték­ben kielégíteni az utazóközön­ség igényeit. Kényelmetlenül utaztak például legutóbb a november 10-i budapesti ki­rándulás részvevői. Rem­éjük, hogy az elkövetkezőkben a MÁV és az AKÖV igyekszik a kulturált utazást biztosítani. Kevesen tudják, hogy az IBUSZ a társasutazásokon kí­vül még mennyi mindennel foglalkozik. Többek között 30 napig érvényes menettérti je­gyeket ad ki. Szakszervezeti utalványokra és féláru arcké­pes igazolványokra is adnak ki jegyeket. Érvényes útlevél­lel rendelkezők is bátran fel­kereshetik az IBUSZ-t, jegyei­ket megválthatják. Az iroda 1958­-a gazdag programmal készül. A tervek szerin felemelik a belföldi autóbusz különjáratok számát. Két autóbusz társasutazást terveznek Romániába és Csehszlovákiába. Ezenkívül még egy érdekes tervvel fog­lalkoznak. Az elképzelések szerint a jövő nyáron, repülő­géppel lehet majd utazni Debrecenből a Balaton part­jára. Ha az újítás sikerrel jár, minden vasárnap vagy havon­ta legalább kétszer indulna repülő a Balatonra. J- L Szűnőben van az ázsiai influenza járvány Debrecenben, majd később a megye különböző helyein fellépett ázsiai influenza jár­vány a Közegészségügyi Jár­ványügyi Állomástól nyert felvilágosítás szerint szűnőben van. Az influenzás megbetegedé­sek száma jelenleg az időszak­­nak megfelelően alakul, és az iskolákban sem tapasztalható kirívó hiányzás. VRLISIA] 1057. NOVEMBER 20. I­I

Next