Hajdú-Bihari Napló, 1957. november (2. évfolyam, 257-282. szám)
1957-11-20 / 273. szám
Szabó György és ifj. Tóth Lasz vidéki tornászbajnokságot nyert Szombaton és vasárnap Budapesten rendezték meg az 1957. évi országos ifjúsági egyéni tornászbajnokságot, amelyen Debrecenből a D. Bocskai tornászai vettek részt. A debreceniek várakozáson felül szerepeltek. Ilyen kiváló és jó eredményeket hosszú évek óta nem értek el a debreceniek. Szabó György és ifj Tóth Lajos vidéki összetett bajnokságot nyert. Részletes eredmények. Az ifjúsági I. osztályú összetett vidéki bajnokságot Szabó György nyerte 51,4 ponttal. Szabó ezenkívül nyújtón, korláton, talajon második, lólengésben pedig harmadik helyezést szerzett. Kerecsen József gyűrűn második lett. Az ifjúsági XI osztályú összetett vidéki bajnokságot ifj. Tóth Lajos, neves tornászolimpikonunk fia nyerte. Tóth az országos mezőnyben negyedik lett. Nyújtón, gyűrűn, lóugrásban és korláton vidéki bajnokságot nyert, lólengésben a harmadik helyezést szerezte meg. Szalóki József gyűrűn harmadik lett. Az Ifjúsági II. osztályú összetett vidéki bajnokságban Jámbor ötödik lett. Nagy Béla országos bajnok lett lóugrásban és lólengésben. Ezenkívül vidéki bajnokságot nyert lóugrásban, lólengésben és talajon. A D. Bocskai női tornászai is jól szerepeltek, mert az ifjúsági II. osztályú vidéki összetett bajnokságban Hegedűs Erzsébet negyedik, Horváth Tünde pedig hatodik lett. Hegedűs ezenkívül talajon bajnokságot nyert. SPORTHÍREK inMstdwtan DEAC—BM. Dózsa 61:60 (27:23). .Kosárlabda NB II. férfi mérkőzés, Debrecen, vezette: Urbán, Kassai. Jó játékvezetés, helyenként izgalmas mérkőzés, megérdemelt debreceni győzelem. A debreceniek legjobb kosárdobói: Felházi 18, Fazekas 14, Torma 11, Krizsó 10, Fekanecz 10. A DVSC ökölvívó csapata vasárnap Szolnokon szerepelt és 10:10 arányban döntetlenül mérkőzött. A debreceniek közül Tóth I., Riskó II., Bartha, Tatár győzelmet, Görög és Czomba pedig döntetlent ért el. A debreceniek vasárnap Balmazújvároson bemutatón vesznek részt, azt követő vasárnap pedig előreláthatólag Salgótarjánban szerepelnek. A D. Honvéd Baráti Köre ma, szerdán este 6 órakor a tiszti klubban tartja alakuló ülését. Ma választják meg a baráti kör vezetőségét. A labdarúgó NB 1-ben az első három helyet vidéki csapatok foglalják el. Jelenleg első Tatabánya 13 ponttal, második Szombathely 12 ponttal, harmadik Salgótarján 11 ponttal. Kanadába utazott a Szovjetunió jégkorong válogatottja. A szovjet együttes több hétig vendégszerepel Kanadában. Hajdú-Bihar megyei szakszervezeti vál.—Szabolcs-Szatmár megyei szakszervezeti vál. 5:1 (3:0). Barátságos labdarúgómérkőzés. Debrecen, vezette: Farkas. Góllövők: Deák 2, Nagy 2, Somlai, illetve Szalai. Texasba utazik sakkversenyre Szabó László Wageningenben most folyó sakkvilágbajnoki zónaverseny befejeztével. A texasi nagy nemzetközi verseny november végén kezdődik és december közepéig tart. Érdekes tervvel foglalkoznak a szovjet sportkörökben: a moszkvai Dinamó stadiont úgy akarják átalakítani, hogy egész évben alkalmas legyen sportmérkőzések rendezésére. A gigantikus méretű fedett sportpálya tribünjei több mint hetvenezer nézőt fogadhatnának be. A szovjet építészek több érdekes tervet készítettek a stadion befedésére. A nézőtér és a pálya fűtését különleges berendezésekkel oldják meg. Szombaton kezdődött meg Krakkóban a női sakkvilágbajnoki zónaverseny, amelyen magyar részről Kertész Béláné és Hönsch Irén vesz részt. Két forduló lebonyolítása után Kertészné áll az élen 2 ponttal, a bolgár Asenova, a német Altrichter s a román Fogoreivici előtt, akiknek 1,5—1,5 pontjuk van. Megalakult a debreceni járási sporttanács. Elnöke Tóth Istvánné és Jenes János, alelnöke Basa Imre és Magyar József, titkára pedig Somorjai László lett. Hét sportágban szakszövetségi vezetőséget is választottak. Cseng Feng-jung kínai atlétanő vasárnap Pekingben 177 cm-rel új női magasugró világcsúcsot állított fel. A régit az amerikai McDaniels és a román Balázs tartotta 176 cm-rel. Lipcsében vasárnap játsszák le a Szovjetunió—Lengyelország labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzést, amely a harmadik találkozó a két csapat között. Belgrádban vasárnap a jugoszláv labdarúgó válogatott 2:0-ra legyőzte a román válogatottat, s így csoportjában kiharcolta az elsőséget, ami jogot biztosít a 16-os döntőben való részvételre. A DEAC NB I-ben szereplő férfi röplabda csapata vasárnap Miskolcon játszott és 3:0 arányban vereséget szenvedett. A debreceniek közül csak Szabó nyújtott elfogadható játékot. DVSC—Bp Előre labdarúgó bajnoki mérkőzést rendeznek vasárnap Debrecenben. Ez már a harmadik rangadója lesz a DVSC- nek három hét alatt! A D. Honvéd Nagybátonyban játszik bajnoki mérkőzést. 23 ..................................... Melyik filmben látta ? KÉPRfeJTVÉNY PÁLYÁZAT A SZOVJET FILM ÜNNI. A szovjet film ünnepe képrejtvény pályázata A színész neve :________ Melyik filmben látta : .... A beküldő neve és címe : HELYSZÍNI KÖZVETÍTÉS A YOUNG BOYS—VASAS MÉRKŐZÉSRŐL A labdarúgó klubcsapatok Európa Kupa küzdelmei során ma este villanyfényben Genfben rendezik meg a Young Boys— Vasas mérkőzést. A magyar csapat kedden megérkezett Svájcba. Mai ellenfele jó formában van vasárnap idegenben 2:1-re győzött Lausanne ellen. A mai mérkőzésről a rádió a Petőfi adó hullámhosszán 21,30-40, 22,20-10 helyszíni közvetítést ad. A NAGYPÁLYÁS kézilabda NŐI NB I. ÁLLÁSA: Bp. Postás 18 15 1 2 128: 43 31 2. Ferencv. 18 13 2 3 113: 64 28 3. D. Bocskai 18 11 3 4 89: 66 25 4. M. Posztó 18 8 7 3 92: 68 23 5. MTK 18 9 4 5 80: 69 22 6. Bp. Közért 18 9 2 7 80 : 79 20 7. Bcs. Pamut 18 7 3 8 74: 71 17 8. M. Pamut 17 2 1 14 25 : 71 5 9. Tatabánya 17 2 14 25: 91 5 10. Bős Buha. 18 1 — 16 41:125 2 MOZIK műsora VÍG délelőtt fél 10 ás fél 12 órakor az Ifjúsági mozi helyáraival: A boszorkány. Délután fél 2, háromnegyed 4, 6 és negyed 9 órakor: A császár parancsára. — APOLLO délelőtt fél 10 és fél 12 órakor, délután fél 2, fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: A vasárnap gyilkosai. — IFJÚSÁGI tatarozás miatt szünetel, előadásait a Vig moziban délelőtt tartja fél 10 és fél 12 órakor. — KLINIKA 5 és 7 órakor: A császár parancsára. — OLÁH GÁBOR (Tégláikért) 7 órakor: Koldusdiák. — MÓRICZ ZSIGMOND (Nagy Sándor-telep) 7 órakor: Dani. — OLYMPIA (Vámospércsi út) 5 és 7 órakor: Az áruló jel. — ÁRPÁD (Csapókert, Jánosi utca) 6 órakor: A megosztott szív. — BOCSKAI (Csapókert, Sámsoni út) 6 órakor: Turistaszerelem. Városi moziszolgálat: Boldogkert, San Salvatore. — Nyúlás: Kuruzsló. — Tatarozó Vállalat: Körhinta — József Attila-telep: Turistaszerelem. Anyakönyvi hírek Születések: Tóth István Kossuth utca 48. sz., Eszter; Balla Mihály Hajdúszoboszló, Bánóinkért, Mária; Major József Debrecen, Haláp 17., Juliánna; Nyilas Miklós Debrecen, Csokonai u. 43., Erzsébet; VargaJózsef Debrecen, Péterfia utca 53., Pál; Guba József Debrecen, Kádár-dűlő 75., Róza; Andor József Nyíradony, Felszabadulás útja 13., Valéria; Fazekas Imre Hajdúhadház, Petőfi utca 43., Imre. Házasságok: Galgóczi István és Tokaji Mária Debrecen, Bellege 10 501.; Fekete Sándor Pósa utca 55. és Szegedi Éva Pósa utca 40. Nagy Imre Kádár-dűlő 7. és Erdős Lenke Kádár-dűlő 3.; Gál Béla Debrecen, Határ út 26 és Nagy Mária Darabos utca 25.; Mogyoróssi Sándor Honvéd utca 34. és Dobi Juliánna Debrecen, Lőrinc pap utca 6. sz. Halálozás: Oláh Margit Hajdúhadház, Monostordűlő 80.; Rózer Ference Debrecen, Hámán Kató utca 5.; Szabados István Debrecen, Zákány utca 3.; Papp József Debrecen, Tegez utca 140 sz.; Lazányi Irén Báránd, Ady Endre u. 16 ; Szekeres Gyula Debrecen, Rákóczi utca 56.; Szentgyörgyi Lajos Debrecen, Nap utca 6. sz.; Németi István Ebes-tanya 15.; Német Mátyás Egyek, Nyírfa u. 16. 12. Bp. Telefon 22 1 4 17 64:126 6 A kieső Bp. Spartacus és Bp. Telefongyár helyett a Miskolci VSC és a B. Petőfi csapatai a kispályás női kézilabda NB I. A KISPÁLYÁS KÉZILABDA NŐI NB I. VÉGEREDMÉNYE: 1. Győri ETO 22 14 2 6 146:99 30 2 TF 22 12 5 5 101: 83 29 3. Csepel 22 12 4 6 114: 90 28 4. Bp. Meteor 22 13 1 8 88: 68 27 5. K. Lombik 22 12 2 8 91: 81 26 6. Goldberger 22 9 3 10 84: 76 21 7. Up. Gyapjú 22 9 3 10 126:127 21 8. Pamuttex. 22 8 4 10 63: 70 20 9 DVSC 22 8 3 11 91: 99 19 10‘. Bp. Elzett 22 7 5 10 72:100 19 11. Bp. Spart. 22 8 2 12 90:111 18 A Debrecen Vidéke és Körzeti Föld művesszőves ruházati szaküzlete (Nyugati utca 2 szám) f. hó 21-én, 22-én szövetvásárt rendez HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ • Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar Mnegyei Bizottságának lapja Szerkeszti és kiadja a szerkesztő bizottság Szerkesztőségi Debrecen, Perényi utca 1. szám. Telefon: 10-49. 34-07, 12-00. Kiadóhivatal , Vörös Hadsereg útja 16. Szabadság Lapnyomda, Debrecen Fv. Bazsó László Kabát, öltöny, női szövetek nagy választékban› • - —--- - - ■ — ~ ~ ----— - ‘H, AKI a Kandia u., vagy Béke útján egy kékköves arany fülbevalót talált, 100 Ft pénzjutalom ellenében Kossuth u. 52. szám alatt adja le. VENNÉK 3—4 szobás beköltözhető, vagy részben beköltözhető házat, vagy fél házat a megyei kórház, Hadházi út, egyetem, Somogyi Bacsó út, fizikai intézet közötti részen. Címeket „Készpénz” jeligére a kiadóba kérek. KÜLÖN bejáratú bútorozott szobát keresek dec. elsejére. Bartók Béla 4. Porta. ZORKIJ fényképezőgép eladó. Csapó 23. Keresztépület, kombináltszekrény, ebédlő, fényezett festett hálók, konyhabútor, ágyak, asztalok, tükrök, székek, nagy Kalor kályha, szekrények eladók. Vendég u. 8. PRIMA zsírsertés eladó, Berek utca 6. csapókanyar. ELVESZTETTEM személyazonossági igazolványomat, becsületes megtalálót kérem, adja le Ungváriné, Rákóczi u. 3. szám alá. EGY ajtó, egy gázrezsó eladó. Bundi u. 4. Deli, HÁROMEZER szovátl cserép eladó Bajnok Vince, Postákért, újosztás. SÜLLYESZTŐS női varrógép eladó. Béke u. 49. EGY 180 kilós kövér sertés eladó. Nap u. 1. KÉT lóra való komplett lószerszám, alig használt mély gyermekkocsi, kövér sertés fele kihasítva eladó. Nagy Pál u. 3. szám. Apafi malomnál. ELADÓ ház Alsó-Józsán, Görbe utca 1137. sz. egy szoba, konyha, melléképülettel, gyümölcsössel, 383 öl. Azonnal beköltözhető. Huszonötezer forint. Érdeklődni ugyanott. Sinai Lajosnál ELADÓ egy darab 1 és fél méteres sinval. Szigligethi u. 9-b. BEJÁRÓNŐT, főzni tudót alkalmazok, esetleg másodnaponként. Arany János 18. ELADÓ gyökeres vadribesz. Bihari utca 5. VágóhídnáL TOLLAT, bőrt veszek, hívásra házhoz megyek. Bajcsy 53. Gottliebs TŰZPIROS futórózsákat ültessen temetőbe, legszebb emlék. Mester u. 21. SZÉP dió kombinált szekrény eladó. Kálvin tér 5. Hátul, jobbra. BETHLEN utca 40. SZ. ház eladó. Orvosi rendelőnek alkalmas. Érdeklődni Hatvan u. 28. Boltban. SEZLON, jó anyagból készült eladó. Homok utca 142 Keresztépület. ELVESZTETTEM Osváth Sándor névre szóló személyi igazolványomat. Megtalálója jutalomban részesül. FESTETT háló, konyhabútor kapható. Csapó u. 41. szám. IGÉNYESNEK eladó nagyon szép sötét és világos háló, éjjeliszekrények asztalok, dívány, szekrények, megtekinthető egész héten. Attila tér 5 KAPOSZTÉ SILOn. főzódézsa kapható. Javítás és vállalom. Teleki 92. (Nagyálomásnál AZONNAL beköltözhető ház, bútorok, elyéb ingóságok eladók. Varga 16. ELADÓ Hajdúsámson, Melegoldali-dűlő járásban 5 hold búzatermő föld. Érdeklődni lehet özv. Csire Mihályné, Debrecen Nagycsere 144. alatt. BÁRMILYEN szabad rendelkezésű lakást keresek költségmegtérités mellett. Cimet „Bármilyen" ligeti u. 9-b. NYÚLÁSON háromszázötven, Apafája utcán kétszáz kéve tengeriszáz nyolcvan fillérért eladó Kardos G. Ferencz. Uj festett háló és egy konyhabútor eladó. Sámsoni út 31. SINGER és Pfaff sülylyesztős, Singer előre hátra varró, térdemelős szabó varrógép, Olympia Írógép eladó. Béke útja 60. 38—39-ES új női drapp csináltatott félcipő eladó. Péterfia 42. I. emelet, Illyés. ELADÓ sürgősen sarok házhely villamosmegállónál. Aki kérte, jelentkezzen. Fürst Sándor & GYRMEKSZERETŐ bentlakó mindenest felver szék. Arany János 2. I. 4. Papp. Jelentkezni délután. ELADÓ egy hálószobabútor háromajtós széki fénnyel. Kút u ‘2. IGÉNYELNEK nagy- és kisméretű kombinésszekrény, könyvállvány, könyvszekrény, vitrin, háló, szekreter, rádióasztalok Mester u. 3. BŐRCIPÖKNEK gumitalpait, hó- és sárcipők, gumicsizmák szakszerű javításait vállalja Tóth gumijavító, Dimitrov 7* (Miklós u.) TORNYOS tűzhely nagyméretű, mindennel fűthető, kékszínű gyanús női kabát, gyönyörű fikusz eladó. Széchenyi 31. ELADÓ zománcozott tűzhely, konyhaszekrény és pöszméte oltás. Kemény Zsigmond 1. ELADÓ 1 köbméter 5 méteres deszka, keményfa oszlop, kapáscserép. Cserepes u. 10. HA olcsón és jól akar vásárolni keresse fel a Használtcikk Ktsz üzleteit Ruha. Csapó u. 16., Csapó u. 101., Hatvan u. 28. Bútor. Csapó U. 19., Hatvan U. 28. AH Munkásokat keresnek ASZTALOST felveszünk. Jelentkezés a Csokonai Színház portáján. AH SZABÁSZOKAT, ragasztókat, tűzőnőket felvesz a Hajdúsági Bőr- és Cipőgyár. Vágóhíd u. 3. AH KERESKEDŐSEGÉDET felveszünk. Debreceni Papír- és Irodaszerértékesítő Vállalat. Debrecen, Vörös Hadsereg útja 4. szám. AH A HAJDÚ-BIHAR megyei Szikvíz és Ásványvíz Vállalat takarítónőt felvesz a reggeli órákra. Jelentkezni Hámán Kató utca 5 szám. Központi iroda. AH KERESÜNK gyakorlattal rendelkező instruktort és kereskedősegédeket. Földművesszövetkezetek Beszerző és Áruellátó Szövetkezete, Berettyóújfalu, Dózsa György u. 29. Nyílt tér* Feleségemtől, Kerek Józsefné született Túri Ilonától külön élek, így érte sem anyagi, sem erkölcsileg semmiféle felelősséget nem vállalok. Kerek József géplakatos, Józsa. * E rovatban közhtiekért a szerkesztőség és a kiadóhivatal nem vállal felelősséget. SZÍNHÁZ Ma és csütörtökön 7-kor Leányvásár. Pénteken 7-kor Legenda a szerelemről. Vörösmarty bérlet 3. Szombaton 7-kor, vasárnap 3- kor és 7-kor Legenda a szerelemről. Kedden 7-kor Legenda a szerelemről. Madách bérlet 3. Kamaraelőadások az Ady Endre művelődési otthonban pénteken, szombaton és vasárnap 8-kor Szólítson csak mesternek! — Indul a KPVDSZSZ szabad akadémiája. Megnyílik a KPVDSZSZ szabad akadémiája. Az első előadás a politikaijogi tagozat. A szovjet politika fő irányvonala i — a 40 éves Szovjetunió c. előadás lesz. Az előadás pénteken, november 22-én délután 5 órakor kezdődik a József Attila-kultúrotthonban (Vörös Hadsereg útja 26-a, I. emelet). Az előadást Kónya István egyetemi tanár, rektorhelyettes a marxi-lenini tanszék vezetője tartja. Ezenkívül megindul a kereskedelmi számítások c. tagozat is. — Ülést tartott a megyei békebizottság. Az ülésen Lukács Tibor, az Ország-Világ c. folyóirat munkatársa tartott beszámolót a jelenlegi nemzetközi helyzetről, valamint, az atom- és hirdogénfegyverek elleni harc állásáról. HÍRE !• Emlékművet kapnak a magyar munkásmozgalom nagy halottjai A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának határozata értelmében a magyar munkásmozgalom nagy halottjainak — akik a Tanácsköztársaság idején, továbbá a Horthy-fasizmus és az ellenforradalom elleni harcban életüket áldozták, vagy munkásságukat a nép ügyének szentelték — méltó emléket kell állítani. Az emlékművet a Kerepesi úti temetőben 1958. november 20-án — a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 40. évfordulóján — fogják felavatni. A párt az emlékmű létrehozását egész társadalmunk ügyévé kívánja tenni, hogy a szocializmust építő munkásosztály hű dolgozói forintjaikkal is hozzájárulhassanak az elődök dicső tetteit megörökítő emlékmű megvalósításához. A párt a költségek fedezésére az emlékművet ábrázoló bélyegeket bocsát ki 5, 10 és 20 forintos címletekben. Az emlékbélyegek november 20-tól a párt és társadalmi szervezeteknél kaphatók. — Várható időjárás. Felhős idő, helyenkint kisebb eső vagy hószálingózás. Mérsékelt keleti, délkeleti szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 2—5 fok között. — Kedden Debrecenben a hőmérséklet maximális értéke 3,1, az éjszakai minimum 1,4 fok volt. Talajmentén 0,9 fokot mértek. Napsütés és eső nem volt. — Az országgyűlés mezőgazdasági bizottsága november 22-én, pénteken délelőtt tíz órai kezdettel ülést tart az Országházban. — Ma délután fél 6 órai kezdettel elnökségi ülést tart a Magyar—Szovjet Baráti Társaság. Itt osztják ki a legjobb aktivistáknak az arany-, illetve az ezüstkoszorús jelvényeket. — Helyreigazítás. Lapunk november 19. számában ..Elkártyázta a sikkasztott 48 ezer forintot’1 című cikkünkben téves információ alapján a kártyások fő találkahelyén Schwartz Sámuel Arany János utca 2. szám alatti lakását jelöltük meg. A kártyázók leggyakrabban Molnár Ármin Dimitrov utca 6. szám alatti lakásában jöttek össze. — A keresztrejtvényfejtők figyelmébe. A Napló november 17-i, vasárnapi számában közölt 4. keresztrejtvényből nyomdahiba következtében kimaradtak az alábbi kérdések: Vízszintes 24. Levesbe való — egyes vidékeken. 65. Ruhakészítéshez használt félgyapjú bélésszövet. 67. Tartószerkezet. A beküldési határidő ennek következtében november 30-ig eltolódik. — A Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Tudományos Egyesület debreceni csoportja nov. 24-én, vasárnap délelőtt 9 órakor a debreceni Sütőipari Vállalat kultúrtermében előadást tart. Az előadás címe: Malom- és sütőipari alapanyagok vizsgálata és azok gazdaságos felhasználása. A malomipar részéről előadást tart Kiss Endre, a budapesti hántolómalom vegyészmérnöke, a sütőipar részéről Hanek Emil, a budapesti Központi Sütőipari Laboratórium vezetője, vegyészmérnöke szól a részvevőkhöz. A Gördülőcsapágy gyár és az Orvosi Műszergyár véradói szombaton este 7 órai kezdettel a debreceni véradó kör rendezésében baráti találkozót rendeznek. A Szorcsik Józsefné városi és özvegy Juhos Sándorné kerületi tanácstagok beszámolójukat november 22-én délután 18 órakor tartják a szabadságtelepi fiúiskolában. ÉPÍTŐK FILMSZÍNHÁZA, Kossuth u. 1. szám November 21-én, csütörtökön délután 6 órakor: Egy kerékpáros halála Spanyol filmdráma, gyeri elővételben egész nap. Telefon: 31-38. Fűtött nézőtér. Bizsuvásár! November 21-től december 1-ig az óra- Ékszerkereskedelmi V. boltjaiban. Vörös Hadsereg útja 20. sz. és 28. szám. Több száz* új mintájú külföldi tű, klipsz és nyakék között válogathat boltjainkban a bizsu hét tartama alatt. A H ii miniimiiiinimuMaBMiil Fájdalommal megtört szívvel tudatjuk, hogy felejthetetlen jó édesapánk és nagyapa László József ref. vallású temetése november 20-án délután fél 3 órakor a II-B ravatalozóból lesz. Gyászoló család. Lakás: Kunhalom utca 21. Ezúton mondunk köszönetet mindazon rokonoknak, jó barátoknak, szomszédoknak, akik Kémei István temetésén részt vettek, sírjára koszorút, Virágot helyeztek és mély fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család. Más: Ebes 15. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy férjem, apánk, nagyapánk, apósunk, nagybátyánk, Szentgyörgyi Lajos nyug. altábornagy f. hó 17-én, életének 88., boldog házasságának 46. évében, rövid szenvedés után csendesen elhunyt. Temetése f. hó 20-án 14 órakor lesz a Köztemető díszravatalozójából, a református egy-ház szertartása szerint. A gyászoló család. Lakás: Nap u. 6.