Hajdú-Bihari Napló, 1961. július (18. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-15 / 165. szám
s®LjÍD(§K$&-} Ma kezdődik Debrecenben a nemzetközi sakkverseny Debrecen ,Jubileumi évének jelentős sporteseményei vannak. A sportrendezvények sorozatát gazdagítja a ma kezdődő Asztalos-emlékverseny, amely nyolc nemzet sakkozóinak részvevőivel kerül lebonyolításra. A versenyre pénteken este megérkeztek a részvevők Debrecenbe. A szovjet és román versenyzők közvetlenül Debrecenbe érkeztek, a többi nemzetek versenyzői és a magyar részvevők Budapesten gyülekeztek és különautóbusszal folytatták Debrecenbe útjukat. A nagyszabású nemzetközi sakkverseny érdekessége, hogy azon számos nagynevű versenyző indul, élükön Boleszlavszkij szovjet nemzetközi nagymesterrel. A debreceni verseny a város sportéletének jelentős eseménye, mert ilyen nagyszabású sakkversenyre évtizedek óta nem volt példa. Hat nemzetközi nagymester, két nemzetközi mester, öt mester és egy levelezési mester ül ma délután a táblákhoz és tizenöt napon át küzd egymással. A részvevők között debreceniek is vannak Bánfalvi és Filep személyében. A ma kezdődő nagyszabású sakkverseny színhelye a TIT Vörös Hadsereg úti nagyterme. A nagytermet erre az alkalomra szépen berendezték. Külön demonstrációs táblákon vezetik az egyes mérkőzéseket, s így a közönség állandóan láthatja valamennyi mérkőzés állását. A verseny alkalmából sakktörténeti kiállítást is bemutatnak. A debreceni sakkozás történetén kívül országos és nemzetközi anyaga is lesz az érdekesnek ígérkező kiállításnak. Az állami áru'-1. kirakatában azokat az értő tiszteletdíjakat helyezték el, amelyeket a debreceni nemzetközi verseny győzteseinek ajánlottak fel. A nagy küzdelemsorozatot ma délután 3 órakor ünnepség vezeti be, majd elkészítik a sorsolást és délután 4 órakor megkezdődnek a küzdelmek. Mindennap délután 4 órától tartanak a játszmák este kilencig. A július 15—30 között sorra kerülő versenynek három szabad napja is lesz. Az elsőre kedden, július 18-án kerül sor. Befejeződött a labdarúgó játékvezetők debreceni edzőtábora Pénteken délben Debrecenben befejeződött a labdarúgó játékvezetők edzőtáborozása, öt napon át az ország legjobb labdarúgó játékvezetői voltak a városban és továbbképzésen gyarapították ismereteiket, értékelték az elmúlt időszak játékvezetői teljesítményeit s hallgattak előadásokat a játékvezetők feladatairól. A jól sikerült, közel 140 játékvezető részvételével megtartott edzőtáborozás pénteken délben zárta be a kapuit. Megkezdődött a jubileumi teniszverseny Debrecenben pénteken délután az egyetemi teniszpályákon megkezdődött a város jubileumi teniszversenye. Mint ismeretes, ezt a versenyt a hatszázéves város jubileumi sportrendezvényei során írták ki. Az országos jellegű teniszversenyre közel ötven nevezés érkezett és a fővárosi versenyzők pénteken délben a vidékiekekkel együtt megérkeztek a verseny színhelyére. Pénteken délután már nagyüzem volt az egyetemi teniszpályákon, a küzdelmeket ma reggel 9 órától folytatják egészenn sötétedésig. Vasárnap a zárósorozatra kerül sor, amikor is a döntőket bonyolítják le. A debreceni jubileumi versenyre érkezett nevesebb játékosok között van Prihodny (Bp. Vasas), Kádár (Diósgyőr), Bartha (Diósgyőr), Paulinyi (Gyula), Belláik (Bp. Dózsa), a nők közül Hensch (Bp. Vasas) a legjelesebb versenyző. Újra pishini... Ma délután fél hatkor a DVSC Vágóhíd utcai gyepes pályáján öregfiúk mérkőzését rendezik. A DVSC öregfiúk együttese a DMTE öregfiúk csapatával mérkőzik. Mindkét együttes felsorakoztatja jó néhány évvel ezelőtt még csapatában szerepelt játékosait, nagy csaták hőseit. Ismert nevű debreceni labdarúgókat láthatunk a pályán, akiknek sokszor tapsolt a debreceni közönség, s akiket ezúttal is kedves emlékek őrzőjeként fogadnak ma délután a szurkolók. A találkozón részt vesznek azok a volt debreceni labdarúgók is, akik időközben elkerültek Debrecenből. Debreceni tornászok sikere Budapest volt a színhelye a magyar tornász csapatbajnokságnak, amely ezúttal is hozott debreceni sikert. Ifjúságiaknál III. osztályban a Debreceni Sportiskola együttese országos bajnokságot nyert. A nagy siker méltán példázza azt a jó munkát, amelyet a debreceni sportiskola tornászai végeznek edzőik irányításával. A bajnokságot nyert együttes tagjai: Tar Csaba, Tóth József, Szabó Péter, Kónya Lajos, Hamza István, Szabó Sándor. Edző: Kulcsár János-I Ugyancsak jól szerepelt a sör- s dűlők versenyében elindult sportiskola együttese is. Ez a csapat második lett, s a csapat tagjai: Fábry, Csősz, Szabó, Redl, Herczegfi, Kovács. Edző: Fehér Imre. SPARTAKIÁD MEGYEI DÖNTŐ A falusi dolgozók spartakiádjának megyei döntőjét két részletben bonyolítják le. Július 16-án, vasárnap Debreceniben a következő sportágakban lesznek döntők: röplabda, kézilabda, kerékpár, teke. Július 30-án ugyancsak Debrecenben, atlétikában és tornában rendezik a járások győzteseinek részvételével a megyei döntőket a falusi sportolóik részére. BIRKÓZÓVERSENY DEBRECENBEN Vasárnap délelőtt 10 órakor Debrecenben a Nagy Sándor-telepi kultúrotthonban kerül megrendezésre a Hajdú-Bihar—Heves megyék közötti ifjúsági birkózó mérkőzés. A két megye ifjúsági válogatottjának összecsapása a kötöttfogásban is jó küzdelmeket ígér. Hajdú-Buhar csapatát összeállították, s az együttesben a következő versenyzők kaptak helyet: Kemecsei, Kovács I., Nagy L., Szabó J., Őry, Kovács Zs., Széles, Redi, Kovács-Nemes, Kiss L Öt aranyérmet nyertek Csillebércen a Hajdú-Bihar megyei úttörők A nemrég lezajlott megyei úttörőszemlék után Csillebércen rendezték meg az úttörők országos kulturális és sportversenyeit. A Hajdú-Bihar megyei úttörők különösen a kulturális versenyen szerepeltek jól és öt aranyérmet nyertek. A debreceniek közül Hunyadi Viktória a zongora-, Kígyós Erzsébet pedig a szavalóversenyen szerzett aranyérmet. A Simonyi úti általános iskola vonóstriója (Szarvas Gábor, Székely Géza és Tóth Lajos) is aranyéremmel tért haza. A debreceni úttörők mellett a körösszakáli, hat főből álló bábjátszó-csoport és Tóth Katalin józsai szavaló kapott aranyérmet. Az Alba Regia hőse Moszkvában Moszkva (MTI) A magyar filmgyártást a moszkvai filmfesztiválon az Alba Regia című játékfilm képviseli. A film történetét — mint ismeretes —■ Hornyánszki Károly székesfehérvári orvos hőstette nyomán írták a szerzők. Hornyánszki doktort az idén a Szovjetunió Legfelső Tanácsának elnöksége magas kitüntetésben részesítette. A székesfehérvári orvos most egy magyar turista csoporttal a Szovjetunióba látogatott. A szovjet háborús veteránok szövetségének meghívására több napot tölt majd Moszkvában, s látogatást tesz Jevpatorija városában, ahol az Alba Regia hősnője, Ligyija Martiscsenko Bezenykova él. A Komszomolszkaja Pravda a magyar film küszöbönálló bemutatójával kapcsolatban pénteken közölte különtudósítójának riportját Ligyija Martiscsenkóról. A dolgozók középiskoláiban is megkezdődik a szünidő A jövő tanévben több mint 200 ezer tanuló a felnőtt oktatásban A héten véget érnek a dolgozók középiskoláiban az öszszefoglalók, érettségi vizsgák, illetve képesítők. A tanév tanulságairól tájékoztatták az MTI munkatársát a Művelődésügyi Minisztériumban. Az idei tanévre jellemző, hogy a beiratkozottak túlnyomó többsége befejezte az esztendőt. Jól beváltak az üzemi általános iskolák, számuk már több mint 200. A gyakorlat bebizonyította hasznosságukat, ezért keresik a mezőgazdaságban is a hasonló formákat. A nyáron tervet készítenek, amelyet a művelődésügyi, a földművelésügyi minisztérium és a SZÖVOSZ közösen dolgoz majd ki. A tanév folyamán az oktatási munka javításához még hozzájárult az úgynevezett felnőtt-tananyag összeállítása. Az új tanévben már csak a magyar irodalmi és nyelvtankönyveket használják, a többi ismereteket a tananyag tartalmazza. Az eddigi számítások szerint a jövő tanévben a dolgozók iskoláiban már több mint 200 000 „diák” tanul. A dolgozók gimnáziumában új tankönyvekkel is segítenek: az első osztályosok matematika, a másodikosok fizika könyvet kapnak. Később mindhárom osztálynak biológia könyvet, valamint másodosztályos matematika és harmadosztályos fizika könyvet adnak ki. A felnőtt oktatás fejlesztésére — az iskolai reform szerves részeként — 1963 őszétől új tanterv új tankönyvek felhasználásával működnek majd a dolgozók általános iskolái. (MTI) Az intenzív búzafajták termesztéséhez 3200 vagon vetőmagot adnak át a tsz-eknek az állami gazdaságok Az idei aratás eredményei megerősítették azt a tapasztalatot, hogy az intenzív szovjet és olasz búzafajták termesztése hazánkban rendkívül előnyös. Ennek megfelelően az előzetes tervek szerint az ősszel már 700 000 holdon vetik a bezosztaja, a szikoroszpelka,lletve a san pastore és az autonómia búzát. Az állami gazdaságokban 140 000 holdon, a termelőszövetkezetekben 560 000 holdon teszik földbe az idén e fajták vetőmagját. E feladat megvalósításához mintegy 10 000 vagon vetőmagra van szükség. Kétezer vagon vetőmagot a Szovjetunióból szereznek be. A fennmaradó mennyiség nagy részét az állami gazdaságok állítják elő. Az állami gazdaságok saját szükségleteik fedezése mellett, amely körülbelül 12 000 vagon vetőmagot jelent, 3200 vagonnal szállítanak a termelőszövetkezeteknek is. Azok a közös gazdaságok, amelyek már a múlt évben is vetettek szovjet, illetve olasz búzát, több helyen a saját termésüket használják vetőmagnak. Az intenzív búzákat szeptember közepén már vetni kell, s ennek megfelelően a szövetkezetek szeptember elején megkapják az igényelt mennyiséget. (MTI) SPORTHÍREK A DVSC NB II-es labdarúgócsapata vasárnap csak könnyebb edzőmérkőzést tart. A vasutas sportpályán az első csapat a második ellen játszik. A barátságos mérkőzésre vasárnap délelőtt 10 órakor kerül sor a Vágóhíd utcai füvespályán. A Debrecenben is szerepelt szovjet labdarúgó-csapat, az SZKA Ogyessza Nyíregyházán jó játékkal 4:0 arányban győzött az NB II-es Nyíregyházi Spartacus ellen. A Debreceni Közalkalmazottak férfi tornászcsapata az országos I. osztályú férfi tornászcsapat-bajnokság küzdelmein jól szerepelt. Hét induló között a debreceniek a negyedik helyen végeztek. A bajnokságot a Bp. Honvéd nyerte 281,45 ponttal. Második az Újpesti Dózsa, harmadik a TFSE együttese lett. A negyedik helyen végzett DKSE csapata 264,95 pontot szerzett. Szabó—Portisch párosmérkőzés. Az országos egyéni sakkbajnokság döntője, mint ismeretes, holtversenyt eredményezett az első helyért folytatott küzdelemben Szabó és Portisch között. A bajnoki cím eldöntéséért négy mérkőzésből álló párosmérkőzés-sorozat kezdődött pénteken a két versenyző között. Amennyiben ez a négy mérkőzés is döntetlent eredményezne, újabb két mérkőzésre kerül sor. Ha ez is döntetlent hoz, akkor a bajnokságon elért eredményt értékelik a Berger— Sonneborn-számítás szerint. Ha ilyen megoldásra kerülne sor, akkor Portisch nyeri a bajnokságot. A DVSC közli, hogy a bérleteket a jövő hét csütörtöktől kezdve árusítják a DVSC pályán, délelőtt kilenc órától este hatig. Azok részére, akik eddig bérlettulajdonosok voltak, régi helyeiket július 22-ig fenntartják. A DEAC NB II-es labdarúgócsapata vasárnap Hajdúnánáson szerepel. Az újonc NB II-es csapat a megyei bajnokságban játszó Hajdúnánási Spartacus ellen lép pályára vasárnap délután fél hatkor. Hajdúböszörményben vasárnap délelőtt 10 órakor a megyei ökölvívó csapatbajnokság rangadójára kerül sor a Hajdúböszörményi Traktor és a Debreceni TSK csapatai között. A mérkőzést az ifjúság házában rendezik. A Bp. Vasas—Real Madrid mérkőzésre, amelyet a bajnokcsapatok Európa-kupájának keretében rendeznek meg, szeptemberben kerül sor. A Bp. Vasas azt kérte a spanyoloktól, hogy szeptember 6-án szerepeljenek Budapesten, s a y'15t''’.ó góra szeptember 20-án kel sor Madridban. Ab-.- i mérkőzést a Népstadionban bonyolítják le, esti találkozó formájában. FILMKOCKÁK ! A moszkvai fesztivál, melyen a nemzetközi filmvilág legismertebb és legjelentősebb képviselői — Cannes után — ismét találkozót adtak egymásnak, egyre inkább az érdeklődés középpontjába kerül. Az eddig bemutatott filmeket (a japánok Kopár sziget, az arabok Kezdet és a vég, a Német Demokratikus Köztársaság Mamlock professzor, a norvégok Nagy fogás, az angolok Szombat este, vasárnap reggel c. alkotását) nagy érdeklődéssel fogadta a közönség, a művészek pedig az úgynevezett „szabad fórumon" mondták el véleményüket. Grigorij Csuhraj Lenin-díjas rendező a következőket mondotta a filmvilág nagy eseményről: „Ez a fesztivál üzleti érdektől és a művészet dogmatikus felfogásától mentesen szolgálja — és én meg vagyok róla győződve, hogy szolgálni is fogja — azt a küzdelmet, mely az emberiség jövőjéért folyik.” Az olasz Giuseppe de Santis, a zsűri tagja örömének adott kifejezést, mert megtekintheti a szovjet film történetének kiemelkedő alkotásait; a holland Joris Yvens nagy reményeket fűzött a művészekkel való találkozáshoz. A nagy világlapok különtudósítókat küldtek a szovjet fővárosba, hogy tájékoztassák olvasóikat a seregszemle eseményeiről. Az első zavart keltő „story” az Associated Press amerikai hírügynökség nevéhez fűződik. A hírügynökség — nyilvánvalóan provokatív céllal — azt jelentette, hogy Gina Lollobrigida, aki elhatározásához híven ellátogatott a fesztiválra „elégedetlen volt a fogadtatással, s kivonult a megnyitó ünnepségről”. Az igazság természetesen később kiderült: a szovjet nézők körében is népszerű sztár a Szovjetszkaja Kultúra c. lapnak adott nyilatkozatában maga cáfolta meg az Associated Press tényeket elferdítő állítását. Ez a közjáték sem tudta azonban megzavarni a fesztivál baráti légkörét. A második moszkvai seregszemle minden bizonnyal emlékezetes lesz majd a filmfesztiválok máris jelentős múltra visszatekintő történetében. ★ Az Unitalia Film ez évben is megjelentette szokásos albumát, melyben az olasz filmgyártás egy évéről ad képes tájékoztatót. A kiadvány az 1960-ban készült alkotások összes adatait tartalmazza, s áttekintést ad az utóbbi időben fellendülésnek indult olasz filmről. Feltűnő a koprodukciók nagy száma: szinte ritka az a film, melyet idegen (általában francia vagy spanyol) közreműködés nélkül forgattak volna. Az Unitalia statisztikájából az is kitűnik, hogy a történelmi téma iránt az utóbbi időben Nyugaton rendkívüli mértékben megnövekedett igényeket a szemfüles olasz üzletemberek is igyekeznek kielégíteni (ami viszont a történelmi hűséget illeti, erről — őszintén szólva — nem vagyunk meggyőződve). „Történelmi” filmek 1960-ban: Éljen Olaszország, A tatártík, Az utolsó cár, A vikingek, Ursus, Herkules, Napoleon Austerlitznél stb. Valamennyi film káprázatos kiállításban s többnyire neves nemzetközi sztárok (Jayne Mansfield, Anita Ekberg, Belinda Lee, Nicole Courcer, Orson Welles stb.) felvonulásával készült, de — a nagyobb siker érdekében — más produkciókban is szép számmal foglalkoztattak külföldi sztárokat. Az elmúlt év olasz filmjei közül a magyar közönség még csak a Házasodni akarunk című alkotást ismeri, de rövidesen bemutatásra kerül az Egy katona meg egy fél c. vígjáték (Fabrizivel a főszerepben), s a világszerte nagy feltűnést keltett és sikert aratott Visconti-film, a Rocco és testvérei is. Ez utóbbiban Alain Delon, Renato Salvatori és Annie Girardot játsszák a főszerepeket. ★ Ismeretes, hogy a Szovjetunióban milyen nagy népszerűségnek örvend Charlie Chaplin, a Kölyök, a Diktátor, a Rivaldafény zseniális alkotója. Az Inosztrannaja Lityeratura hírül adja, hogy a nagy művészről szóló könyvtári irodalom most újabb kötettel bővül: a népszerű Charlie fia „Apám, Chaplin” címmel könyvet írt. A nagy érdeklődéssel fogadott mű egy részletét megismerteti olvasóival a szovjet világirodalmi folyóirat júniusi számában. A fordítás elé írt bevezetőben Geraszimov, a Csendes Don világhírű rendezője a következő szavakkal ajánlja olvasásra a fiatal Chaplin sorait: „Szeretnék, ha a szovjet olvasók" közelebbről megismernék azt az embert, aki rajongásig szereti az életet és kisemmizett hősét, hiszen védelmében szót emelt még a XX. század, a legnagyobb szociális megrázkódtatások kezdetén.” A Szovjetszkij ukran c. szovjet filmszaklap ez évben is megszavaztatta olvasóit, mely filmeket tartják az elmúlt év legjobban és a leggyengébben sikerült alkotásainak. Az első helyet a Szerjozsa, Panova regényének filmváltozata szerezte meg (Magyarországon Messzi utca címmel jelent meg a regény is, a film is). A további sorrend: Élő hősök, Bölcsődal, Az el nem küldött levél. Sok szavazatot kapott a Különleges megbízatás, a Feltört ugar és a Normandia—Nyeman is. A szovjet olvasók a szezon leggyengébb alkotásainak az Orosz emlék, a Fekete-tenger lánya és az SOS c. filmeket találták. A Szovjetszkoij Ekran nemcsak a szavazás végeredményét, hanem a nézők véleményét is közölte. Úgy hisszük, nemcsak érdekes, hanem tanulságos és hasznos is lenne, ha egyszer a magyar mozilátogatókat is megszavaztatnák a magyar filmekről... ★ 76 éves korában elhunyt Rajnai Gábor érdemes művész, a Nemzeti Színház örökös tagja. Halála nemcsak a színművészet, hanem a magyar film vesztesége is: kulturális éltünk egyik „nagy örege” távozott el az élők sorából. Rajnai Gábor nevét az az idősebb és fiatalabb mozilátogatók egyaránt jól ismerik, hiszen hosszú éveken, sőt évtizedeken át megszámlálhatatlan filmalkotásban szerepelt. Már ismert sztárnak számított, mikor a film még meg sem szólalt. A filmlexikon megemlíti „sokszínű játékát, mozgékonyságát, a lírai szerelmes szerepkörből sokszor a burleszk komikumig ívelő színészi változatosságát”. Rajnai Gábor — színpadi sikere után — filmen is eljátszotta Edward Knoblauch híres darabja, A faun címszerepét, játszott a Jókai-regények, az Aranyember, a Névtelen vár, a Lélekidomár filmváltozatában; emlékezetes szerepe volt a nemrég Budapesten felújított Kölcsönkért kastély, Három sárkány c. filmekben. A felszabadulás után — korára és betegségére való tekintettel — már jóformán csak a felvevőgép előtt szerepelt, színházban nem lépett fel. A megújhodott magyar filmgyártás az idős művészt foglalkoztatta a Beszterce ostroma, a Budapesti tavasz, a Déryné, az Erkel, a Gázolás stb. c. filmekben; emlékezetes szerepet kapott a Móriczművek filmváltozataiban, a Rokonokban és az Úri muriban. Rajnai Gábor egyszerű, póztalan, de mégis felejthetetlen alakításainak emlékét megőrzi a filmszalag, s nem felejtik el a nézők sem, akik ismerték és szerették a művészt. (v. j.) ★ 5. oldal — 1961. július 10. HAJVVRIKAB1 au, .mir NAPLÓ