Hajdú-Bihari Napló, 1961. december (18. évfolyam, 283-307. szám)
1961-12-17 / 297. szám
l oldal -^1961. december 11 . crnCtrirsf_ A TÁNCRÓL A tánc az emberiség ősrégi barátja. A ritmus és a mozgás összekapcsolódása hol a munka megkönnyítését szolgálta, hol pedig a munkafolyamattól leválva az emberfelettinek tűnő természeti és társadalmi erők leküzdése, legyőzése végett született. ősrégi leletek, kő- és agyagszobrok, karcok, sőt a barlanglakó ember talajban maradt lábnyomai bizonyítják ezt. Táncoltak a babilóniaiak, az asszírok, egyiptomiak, főleg vallásos jellegű táncok voltak ezek. A görögök szabadtéri színpadján a tánc és pantomim elmaradhatatlan műsorszám volt. A tánc egyre meszszebb került kultikus jellegétől, a római birodalom cirkuszaiban dallal, beszéddel, zenével kísért táncok nagyon is divatosak voltak. Már az osztálytársadalmak kialakulásakor a tánc és a kultúra további útja kettészakad. A nép a tánchagyományok őrzője lesz. Az uralkodó osztályok szórakoztató táncai pedig körök szerint váltakoznak, majd kialakul a harmadik irány, a színpadi tánc, a balett Az utóbbi két irány is azonban vissza-visszanyúlik alapmotívumaiban az ősi forráshoz, a nép táncaihoz. A balettről A balett olasz eredetű. Kezdetben görög mitológiai alakokat elevenítettek meg. Olaszországból származott át Franciaországba, majd Európa minden fejedelmi udvara, nem akarva fényben és pompában lemaradni, otthoniévá válik a balettművészetnek. A balettművészet erejét mi sem bizonyítja jobban, hogy kinő a csupán királyi udvart szórakoztató szerepéből, elterjed a nyilvános színpadokon, és cselekményeket megjelenítő önálló művészeti ággá fejlődik. Korunk, jelen történelmünk magával ragadó ereje új tartalommal tölti meg a balettművészetet is, és az egykor mitológiai témát felölelő és idillikus pásztorjátékot ábrázoló művészet a forradalom, a szabadságharc eszmeiségével telik meg, megtelik és megújul tőle. (Párizs lángjai: Vörös pipacs, Spartacus, Jeanne d’Arc.) A város közönsége gyönyörködhetett a Romeo és Júlia című balettfilmben, ami a szovjet balett- és filmművé-szet ragyogó alkotása volt. Korunkban új, modern tar-' tatommal és formakereséssel indul virágzásnak az ősrégi, pantomim. Végső fokon a pantomim, amit a balett is céloz, az em-beri szó kikapcsolásával csu- pán mozgással, zeneileg rit-busában meghatározott moz- dudátokkal egész bonyolult érzéseket, viszonylatokat, szán-cékot, törekvést, cselekvést törekszik kifejezni. Csehszlov Svakiában, Franciaországban szép sikereket értek el, ná)lünk is folynak ezen a terüle-eten eredményes kísérletek. A pantomim azonban a ba-S tett számos kötöttségét, ha-higyományát eldobja, hogy sza-J badabb lehetőségek közt ke-? resse meg a mozgásra épülőt új kifejezési eszközök egészé seregét. A népi táncról A népi tánc a kapitalizmusi illúziókat romboló mindent? üzletté változtató hatalmast lendületű elterjedésével visszaszorul a hagyományokat leginkább őrizgető parasztság körébe. A parasztság nagyobb, részt félfeudális életviszonyain’ között konzerválódik a mun ’ kával, családi ünnepekkel, az falu társadalmát érintő eseményekkel kapcsolatos tánc- kultúra, amelynek helytelen tartalmú és formájú mutoga tása volt nálunk a Horthy- korszak Gyöngyösborréta mozgalma. A felszabadulás után hatalmmas erővel felpezsdült népitánc-mozgalom rengeteg nem ismert értéket hozott a mélyről a felszínre és hozza is. A népi tánc fő jellege és egyúttal sajátos értéke a népi pszichikumot vidékenként, nemzetiségenként meghatározott tájegységenként más és más formával és tartalommal kifejező folklór. A felszabadulás után a roppant lendülettel megindult folklóranyag gyűjtése gazdag forrása volt a mozgalomnak. Az utóbbi évek folyamán új törekvés jelentkezik. A népi tánc formáin belül tematikus, lehetőleg a mából vagy a közelmúltból merített cselekmény kifejezése, megoldása. Ez a törekvés egyrészt újítólag, frissítőleg hat az egész mozgalomra, másrészt számtalan új követelményt és feltételt támaszt ez irányú, további fejlődés eredményessége szempontjából. Debrecen két legjelentősebb, országosan is ismert és elismert népitánc-együttese a Debreceni Népitánc-együttes és az Építők Hajdú Népitáncegyüttese ez irányban is komoly sikereket ért el. Ha a táncművészetre gondolunk, elsősorban a lábak ritmikus mozgása jut eszünkbe, holott ez a művészeti ág is megköveteli a teljes embert, hiszen a táncművész (legyen az balett, pantomim vagy népi tánc) minden pőréskéja alárendelt az éppen kifejezendő érzelemnek vagy szándéknak, tehát minden íze táncol és éppúgy, mint bármely más művészetnél, érzelmi világának azonosulnia kell a táncolt figura érzelmi világával, azaz táncol nemcsak a teste minden izmával, de ha lehet így mondanom, egész lelkével"’is. Csakis ez az átélés képes átsütni a rivaldán és érzelmi hatásokat kiváltani, csakis az átélés képes a táncolt mű mondanivalóját a nézővel közölni. A táncon belül a figurák egymásutánját, a tematikus és cselekményes táncoknál a cselekmények fordulópontjait, felépítésének szerkezetét, és mindennek formai, térbeli kifejezését és elhelyezését a tánc koreográfusa határozza meg. A koreográfus zenéből vagy történetből indul el, történetet ad és teremt a zenéhez, vagy a témához, történethez zenét, hogy erre a zenére építse fel és öntse formába az elképzelését, a koreográfiáját, így tehát a mozgás, a zene és a cselekmény egysége a jó táncműnek elengedhetetlen feltétele. A népitánc-mozgalom, a balett a felszabadulás után a tánc aktív művelésébe sok ezer fiatalt vont be. Az ifjúság és a tánc egymás mellett emlegetett fogalmak. Nyilvánvalóan nem véletlen ez. Tánc ifjúság nélkül és ifjúság tánc nélkül nehezen képzelhető. A kulturált mozgást, a szépérzéket, az emberi kifejezés és érzelmi világ gazdagodását, árnyaltságának fokozását eredményezi a tánctanulás. De erősen hat a táncolóra, főleg a tematikus táncoknál — a táncolt mű eszmeisége. Az aktív részvétel e művészetben a műértő közönség nevelését is szolgálja. Ez a témakör azonban számos kérdést is felvet. Ezek közül nem szeretnék most kitérni a társas táncot érintő kérdésekre. A műkedvelő táncmozgalommal kapcsolatosan mindössze két gondolatot mondanék el. Itt is teljes erővel kell küzdenünk az egészségtelen és kialakulható sztárszelleim ellen. A másik gondolat azoknak a szülőknek szól elsősorban, akik elfogultságukkal úgy ártanak a gyermeküknek, hogy a balettet tanuló és még ügyetlenül lépegető, mozgó gyermek természetes báját gyakran összetévesztik a tehetséggel. A tánc, mint fentebb mondottuk, kifejezési eszközei közül hiányzik a szó, de a puszta mozdulat szavaknál is ékeset-’ ben beszél. A táncnak ez a szó nélküli, ékes, plasztikus nyelve kiválóan alkalmassá teszi e művészetet az ezer és ezer fajta nyelvet beszélő népek egymás megértésére, és épp ez a képessége teszi a táncot jelenkorunk egyik legfontosabb művészeti ágává. Kemény Melinda, a Csokonai Színház balettmestere Vadász Endrét, a puritán vonalak halk szavú mesterét személyesen ismertem. Sokat beszélgettem vele, felfogását nemcsak műveiből mérhettem le, hanem a G. Szabó Kálmán műtermemében gyakran kialakult viták tüzében is. Vadász Endre a legkényesebb kérdések boncolgatásában is látszólag higgadt, igazi „szordi nős” részvevő maradt, de szeme ilyenkor parázslott, s érzékeny, hosszú ujjai alig észrevehetően megremegtek. Egy pillantással felmérte a festmény, vagy grafika értékét s ítéletében kegyetlenül igazságos maradt, elsősorban önmagával szemben. Előfordult, hogy Rabolnovszky Máriusz — ez a metszőén éles logikájú műtörténész — elismerően szólott egy-egy karcáról vagy festményéről, de Endre ilyenkor, — nem kis meglepetésünkre, — maga hívta fel figyelmünket a hibákra. Tudott sokféle módon harcolni ha a maga igazáról volt szó, tárgyilagos és hangzásra szenvtelen szavak igazságával vezette rá , fokról fokra a kételkedőt vagy gáncsoskodót meggyőződésére. A róla szóló dicsérő-értékelő szavakat sohasem toldotta meg önelégültséggel, ilyenkor kényelmetlenül feszengett, vagy hallgatásba burkolózott ... Visegrád utcai lakásuk magán hordta egész egyéniségét. Legalábbis ezt állapítottam meg az oly sokat számító első látogatásomkor. Ez a hangulat apró finomságokból, a legkisebb használati tárgyaknak a gondos összeválogatásából szövődhetett. Felesége, igazi művészfeleség, aki észrevétlen finomsággal rendezett mindent keze alá, gondja volt arra, hogy a karcolás, maratás, a festés vagy vázlatozás előkészületei ne szabdalják az ihlet szárnyait Rendszerezte, osztályozta a hatalmas karcanyagot gyűjtőkkel, művészekkel, kiadókkal levelezett s cserélt, és segített azoknak a kevés vonalú alkalmi lapoknak s exlibriseknek színezésénél, amelyeknél férje eleve számításba vette az aquarellel való kiegészítést Sok vitánk volt arról is, vajon nem rontja-e egy fametszet vagy rézkarc grafikai hitelét, ha utólag színezik —, hiszen ez esetben a szín nem nyomóeljárással, hanem ecsettel került a már kész levonatra. Ma már tudom, hogy Vadász Endre helyesen hivatkozott a régi mesterek alkotó módjára, akik a kezdeti fametszetek primitív vonalvázát színekkel is ékesítették, amikor a fametsző eleve számításba vette az utólagos kiegészítést, s nem bízott mindent a vonalaikra, amelyek bonyolult — tollrajzot utánzó — kimetszésével —, kezdetleges szerszámaival, egyébként sem tudott volna megküzdeni. Vadász Endre e szerkesztő logika törvényeinek megfelelően éppen csak jelezte a színeket, tehát nem töltötte ki a felületeket, a befejezést rábízta a néző képzeletére. A főiskolán felfigyeltek a 22 éves növendékre, Fruchterdíjjal jutalmazták. Ettől kezdve sűrűn sorakoznak a hivatalos elismerések. A Szinyei Merse Társaság kitüntető oklevelet nyújt át. Az állami ösztöndíjak nyomán járó elismerés relatíve biztos megélhetést biztosítanak számára. Tarsolyában két kiváló grafikus, Olgyai és Zádor intelmeivel s művészi instrukcióval olasz és francia földön csiszolja tudását, nemes ökonómiával egyszerűsíti le s építi ki sajátos, groteszkség, a humor határán haladó, senki mással össze nem téveszthető stílusát, mely még a legkegyetlenebb években sem torzult vigyorgásba. A felhőtlen égbolthoz, a tükörsima vízfelülethez, finoman megmunkált parti részleteket fűz, s az apró részletezésnek s a teljes elhagyásnak ez a szembeállítása stílusa állandó jegyévé vált Savval maratott vonalhálózatát szívesen finomítja — grafikus nyelven — hidegtűvel bekarcolt utólagos vonalakkal. E borotvaéles hegyben végződő vonalak, amit savval sohasem lehet így kimaratni, üde csengést kölcsönöztek parányi lapjainak is. A felülről való látás, hogy aprólékos, mesélő kedvével minél nagyobb területet tekintsen át — hamar kialakult nála, nemegyszer mintha hegytetőről szemlélné a tájak, a vizen ringatózó bárkák, derűs halászok, s buzgólkodó köszörűsök festőileg különösen vonzó mukáját. — Még négy komoly — anyagiakban is jelentős elismerés következett a harmincadik évéhez sem érkezett művészünknél: Wolfneréletkép-díj, a Nemes Marcell utazási ösztöndíj s a kétszer is neki ítélt Zichy Mihály grafikai kitüntetés —, valamenynyi közül ez utóbbi a legsúlyosabb, újabb külfösi utak lehetőségét nyitva meg kifogyhatatlan érdeklődési vágyának. S Vadász Endre —, az élet apró jelenségeinek éles szemű megfigyelője —, a nyugati metropoliszok vagy kisvárosok életéből is a neki megfelelőt szűrte ki s hasznosította, olvasztottabe életanyagába. Metszeteiben, s karcaiban gyakran visszatér az Arno-parton sorakozó házak olyannyira rézkercos arabeszkje, a magyar észjárástól oly meszsze eltérő szokások, építkezési módok, módszerek lemezre vitele, de mégis magyar levegő fogja át valamennyit, ott kísért a tiszai és a dunai bárkák halászok megragadó romantikájával átlant nehéz mindennapi élete. Embereket, műveket lehet apró rezdülésekből, alig lemérhető jelzésekből is felépíteni. S Vadász Endre ebben különösen nagy. Látom magam előtt a világ apró jelenségeire gyermeki áhítattal rácsodálkozó optimizmusaiban is könnyen sebezhető egyéniségét. Emlékezetemben kilobbant sugarak visszfénye él rézkarcaiból kielemzem, hogyan váltotta át ösztönösen a diszarmóniát harmóniává, az elnyomottak robotját egészséges elpusztíthatatlan életerővé. Sajnos alakjai vidám favágói, egészséges halászai, játékos komédiája erősebbnek bizonyultak nála... A társadalmi élet átalakításának, megváltoztatásának szükségessége nem kiált ugyan lapjain megoldás után, de merészen ívelő vonalainak sodrásából mélységes együttérzési humanizmust olvashatunk ki. DE. TÓTH ERVIN Egy művész portréjához Jegyzetek és visszaemlékezések JULIUS CAESAR Amerikai film Shakespeare tragédiája hiánytalanul, értéke szerint jelent meg a filmen; a Julius Caesar amerikai film, mégis egy kicsit a színházi premier levegőjét is árasztja. Lehetne egyszerűen csak a mértéktartást dicsérni és már ebben a kifejezésben mindent elmondtunk ... A filmesítés — regény vagy dráma megfilmesítése — mindig azzal a veszéllyel jár — különösen, ha nyugati filmesek vállalkoznak a dologra —, hogy túl sokat fordítanak a külsőségekre, a külső csillogást helyezik előtérbe, kihasználják a film adta lehetőségeket, ami az eredeti alkotás rovására megy. Ezúttal megérzi az ember, hogy a film alkotói az utókor hálás tiszteletével vették a kezükbe Shakespeare tragédiáját és nem akartak többet, mint a drámát teljességében feltárni. Joseph L. Mankiewicz — a film rendezője — logikus, sokszor színházi rendezői erényeket mutató művészi munkát végez. A film színpadszerű képekkel indul és, ahogy a dráma kibontakozik, mindvégig visszatér a színpadszerűség. Csak olykor oldja fel a színpadképek bizonyos kötöttebb formáit, ha a filmművészet sajátos eszközei jobb lehetőséget kínálnak a dráma teljes kifejlődéséhez —, tehát a filmszerűséget minduntalan szükség hozza és nem oktalan brillírozás. Nagy érdem, hogy a rendező — és kiváló színészek sora — a dráma lényegét hangsúlyozza; igazi Shakespeare-hősök a szereplők, olyan határozott karakterű alakok, akiknek tetteit — tisztán érezzük — a gondolkozásuk, az érzéseik formálják, alakítják. " Vajon mi lehet Shakespeare J célja? Meg akarta mutatni, hogy miként halt meg Caesar, hogy miként ölték meg? Vagy ■ pedig Caesar megöletésének, | okait kutatta? Shakespeare a | zsarnokot gyűlölte... A döntő dolog tehát, amit Brutus mond: „Mi Caesar lelke ellen támadunk fel, S lélekben nincs vér. Vajha, Cassius, férnünk lehetne Caesar szelleméhez, S el nem tagolni Caesart! hajh de érte Caesarnak vérezni kell...” A most látott film alkotói megértették Shakespeare-t és ívlámpáikat a dráma igazi csúcspontjai felé fordították. A nagy jelenet mindig a helyén van. Miért ölik meg Caesart? A film eddig lassú, vontatott... Shakespeare-é a szó. Brutus beszél és Cassius, s az összeesküvők. A következő — mesterien rendezett — nagy jelenet Antonius jelenete, Antonius Ceasar legbensőbb híve. A film hangsúlyozza a Brutus és társai közötti ellentétet. Cassius és a többiek nem akarják megadni a szót Antoniusnak, nem akarják engedni, hogy Antonius a nép színe előtt búcsúztassa a megölt Caesart. Brutus mégis meggyőzi társait, hogy Antonius nem árthat ügyüknek... A dráma csúcspontja ez. Antonius maga mellé állítja a tömeget és tulajdonképpen innen kezdődik el Brutus és párthívei bukása. A film alkotói világosan kiemelték, hogy Brutus nem a sors szerencsétlen csapásai folytán, nem valami misztikus okokiból, hanem saját hibái miatt pusztult el. Tehát végül is a zsarnokölés helyessége — Shakespeare- rel együtt — igazolva van. Visszatérve Antonius nagy jelenetéhez — amikor Caesart a tömeg előtt búcsúztatja —, ez a film különösen feledhetetlen része. Itt tűnik ki legjobban, hogy a film művészi eszközei mennyire alkalmasak, akár klasszikus dráma előadásához is. A váltakozó képsorok mai elevenséget adnak a jelenetnek, amely két nagy részre osztható: Antonius monológjára és ennek következményére, a tömeg hangulatának változására. A rendezés mellett, különösen dicsérnivaló a színészi alakítások egész sora. Általános , legkisebb epizódok szereplőire is vonatkozik a modern játékstílus. A színészek gesztusaikban, mimikai játékukban oldottak, fesztelenek és sehol sem érzik egy pillanatra sem patetikusság. Mielőtt azonban a szereplőkről szólnánk, megemlítést érdemel a kitűnő magyar szinkron, amely mindezt a modern elevenséget teljessé tette. A játékhoz kitűnően alkalmazkodáat a magyar művészek és a Osmarty Mihály, valamint Áprily Lajos fordításának ötvözetéből készült szöveget úgy mondták el, hogy a drámának minden értékét és irodalmi formaszépségét érezni tudtuk. A rendező, Csákány Márta és a színészek — Bodrogi Gyula, Ungvári László, Kálmán György, Bessenyei Ferenc, Kállai Ferenc, Bánki Zsuzsa — új, jelentős alkotó munkát végeztek, amely nem kevesebb, mint Shakespeare művének színpadi előadása lett volna. A film szerepeit játszó színészek közül kiemelkedik Antonius alakítója, Marion Banandó, az az egyéniség határozott kiteljesedésének folyamatát érzékelteti játékában. John Gielgud robbanékony és szenvedélytől fűtött. James Mason — Brutus alakítja sokszínűen — átélt színészi munka. Julius Caesar — Louis Calherin játéka nyomán kel életre a művészi egyszerűség eszköze révén. Kiss János Marconnay Tibor: Az őszi napsugárhoz Ó, milyen enyhe, szép, derűs vagy, dúsan őszi Ragyogás, lombcsomóm, pirosló aranyon! Rámkacag a bokor, bár benn halálosan, Valamennyi bozót Tavaszunk lángját őrzi. Szélcsendben nyög az ág, sóhajt a pagonyon, Hallom: a meghalás Éltünket megelőzi, S unszol gyűjtött erőm, megújul, úgy lesz ősi. Kitörő igazam fejlődik most, nagyon. Ragyogóm! Csudaszép! Szeress ma úgy, mint régen! Szájamat kinyitom, s csókoddal, Életem, Jöjj, s még inkább avass Igazzá, verőfényben. Jobban, mint vak, bolond, perc-létű szerelem! Idei, tavalyi, régi avarban jártam, Sebbel, s cirógató tündér! Napsugárban. Irinyi-ünnepség Vértesen A gyufa feltalálásának 125. évfordulója alkalmából ma, vasárnap Vértes községben a feltaláló halálának helyén ünnepséget rendeznek. Irinyi János élete utolsó esztendeit Vértesen töltötte, ide vonult vissza. A mai ünnepségen Irinyi János találmányának jelentőségéről és a feltaláló munkásságáról, debreceni kapcsolatairól emlékeznek meg.