Hajdú-Bihari Napló, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-01 / 102. szám
Kitüntetett vállalatok ünnepségei (Folytatás az 1. oldalról) Az ünnepi beszéd után a zászlóátadás következett. Gulyás János átadta a vörös vándorzászlót Bíró Bélának és Sándor Lászlónak. Bíró Béla meleg szavakkal köszönte meg a megtisztelő kitüntetést és a vállalat dolgozói nevében ígéretet tett: mindent megtesznek, hogy egy év múlva is elnyerjék a zászlót. Végül kitüntetések és jutalmak átadására került sor. Rödönyi Károly négy dolgozónak miniszteri dicséretet, öt dolgozónak vezérigazgatói dicséretet adott át, majd oklevelek, jelvények és pénzjutalmak átadására került sor. Az üzem dolgozói közül 37-en kaptak kiváló dolgozó-jelvényt, 28-an oklevelet, s 537 dolgozó részesült pénzjutalomban. Az ünnepség elnöki zárszóval és az Internacionálé hangjaival ért véget, az Egészségügyi Minisztérium gyógyszerészeti és műszerügyi főigazgatóságának vezetője mondott ünnepi beszédet, amelyben méltatta a gyógyszertári központ elmúlt évi kiváló munkáját. Hangsúlyozta, hogy zavartalan volt a megye gyógyszerellátása. Beszélt a gyógyszerészek egészségügyi felvilágosító munkájáról és a gyógyszertárakban folyó igen helyes belső ellenőrzésről. Részletesen kitért a debreceni centrummal működő továbbképzésről, amelyen a múlt évben a megyéből 54 gyógyszerész vett részt. Az ünnepi beszéd befejeztével Lázár Jenő Turinó Antal népigazgató főgyógyszerésznek átadta a Kiváló Gyógyszertári Központ oklevelet. Dr. Csejtei István miniszteri dicséretben részesült. Ezután húszan kiválódolgozó-jelvényt, harmincegyen kiválódolgozó-oklevelet kaptak. A központ számos dolgozója pénzjutalomban részesült, mintegy 70 ezer forintot osztottak szét jó munkájuk elismeréséül. Kiváló címet kapott a gyógyszertári központ Ünnepélyes keretek között került sor április 29-én délelőtt a Debrecen II. kerületi Tanács dísztermében a Hajdú-Bihar megyei Tanács Gyógyszertári Központjának kitüntetésére: az Egészségügyi Minisztérium Kiváló Gyógyszertári Központ címmel tüntette ki. Az ünnepségen megjelent dr. Árvay Sándor professzor, az Orvosegészségügyi Szakszervezet megyebizottságának elnöke valamint dr . Vígh József, a Hajdú-Bihar megyei Tanács vb-elnökhelyettese. Dr. Csejtei István, megyei főgyógyszerész megnyitó szavai után Lázár Jenő. Elsőrendű feladat a lakosság még jobb ellátása Élüzemavató ünnepség a Sütőipari Vállalatnál Tegnap, szombaton este a vágóhíd kultúrtermében tartotta élüzemavató ünnepségét a Hajdú-Bihar megyei Sütőipari Vállalat kollektívája. Az ünnepség elnökségében helyet foglalt Molnár Viktor, az MSZMP Debrecen Városi Bizottságának titkára, Tokaji László, a megyei tanács vb-elnökhelyettese, Bokány Béla, az Élelmiszeripari Minisztérium Sütőipari Főosztályának vezetője, Krinizs Károly, az ÉDOSZ országos elnökségének tagja, Lőrinczi János, az SZMT titkára. Papházi Sándor, az ÉDOSZ megyei bizottságának titkára. Soós István vállalati szb-titkár megnyitó szavai után Pénzes József igazgató tartott ünnepi beszédet. Mint mondotta, a vállalat életében különösen jelentős volt az elmúlt három esztendő: 1963-ban élüzem címet kaptak, 1964. évi munkájuk alapján a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlaját érdemelték ki és most ismét az élüzem címet. Jelenleg Hajdú-Bihar megyében 33 részlegük dolgozik. Az elmúlt évben 139 millió forint értéket termeltek, éves tervüket 104,6 százalékra teljesítették. Tavaly közel négyszázezer mázsa kenyeret és több mint 45 millió darab süteményt és más pékárut sütöttek. Kedvezően alakult a vállalat termelékenységi terve. Mint az igazgató mondotta, az eredményekben komoly részük volt a szocialista versenyben részvevőknek. Balmazújváros, Berettyóújfalu, Püspökladány, Debrecen IV. és Debrecen VII. üzeme kiérdemelte a szocialista címet is. Ezután Bokány Béla köszöntötte a kitüntetett vállalat kollektíváját. Mint mondatta, az országban 51 sütőipari vállalat dolgozik és ezek közül csak négy lett élüzem. A debreceniek sikersorozata páratlan, a harmadszor is elnyert kitüntetés még jobb munkára kötelezi a dolgozókat. Ezután átadta az élüzem. címről szóló oklevelet, Győrffy Lajos főkönyvelőnek az „Élelmiszeripar kiváló dolgozója” kitüntetést nyújtotta át. Krinizs Károly, majd Tokaji László köszöntötte a vállalat dolgozóit. A megyei tanács vb-elnökhelyettese azt kérte a kollektívától: a félmilliós megye ellátását jó minőségű, időben kiszállított, friss áruval biztosítsák. Pénzes József igazgató az ünnepségen 38 kiváló dolgozójelvényt és 26 oklevelet nyújtott át a legjobbaknak, összesen 153 ezer forint jutalmat osztott ki. Kilencedszer élüzem a Bútorgyár Tegnap, április 30-án este vették át megérdemelt jutalmukat, az élüzem kitüntetést a Szék- és Kárpitosipari Vállalat debreceni üzemének dolgozói. Fennállása óta immár kilencedszer jutottak jó munkájuk jutalmaként a gyár dolgozói a megtisztelő cím birtokába. Az élüzem átadó ünnepségen Lechner Károly szakszervezeti titkár megnyitó szavai után Pajzs Zoltán, a vállalat igazgató főmérnöke üdvözölte a gyár dolgozóit és adta át az élüzem címet. Ezt követően Patai István, a debreceni gyáregység igazgatója adta át a termelésben legjobb munkát végzőknek a jutalmakat. A „Könnyűipar kiváló dolgozója” jelvényt kapták: Kiss Miklósné csiszoló, Molnár Imre gépmunkás, Viski Bálint hajlítógépmunkás, Pásti Imre lakatos, Szűcs Jánosné kárpitos, Kost Béláné értékesítési előadó, Papp Dezső asztalos, Murvai András műasztalos, Berta Kálmán művezető, Gyökös Andrásné fényező, Kovács Imre gépmunkás és Pécsi Sándor székszerelő. Ezután a vállalat központjának kiküldötte ugyanezt a kitüntetést nyújtotta át Patai István igazgatónak, Barna Lajos főmérnöknek és Sarkadi Sándorné személyzeti előadónak. Az ünnepség alkalmával kiváló dolgozó-oklevelet és -jelvényt kapott a gyár 102 dolgozója. Kitüntették az öt, tíz éve balesetmentes dolgozókat, öszszesen 47 főt. A ésüzemavató ünnepségen 158 ezer forint jutalmat osztottak szét. Fokozottan segíti a tsz-eket a Talajerőőgazdálkodási Vállalat A Hajdú-Bihar megyei Talajerőgazdálkodási Vállalat dolgozói szombaton este a Hungária Étteremben tartották meg élüzemavató ünnepségüket. Az ünnepségen megjelent Balogh János, a megyei párt-végrehajtó bizottság tagja, Vígh József, a megyei tanács vb-elnökhelyettese, Forstner József, a Könnyűipari Minisztérium helyiipari főosztályának iparági vezetője, Harangozó Imre, a HVDSZ megyei bizottságának titkára. Komáromi Béla, a Talajerőgazdálkodási Vállalat üzemi bizottságának titkára mondott megnyitót, majd Puskás László igazgató ismertette a második ötéves terv idején elért eredményeket, melyek után méltatóan kapták meg a vállalat dolgozói az élüzem kitüntetést. Vállalatunk — mondotta — — egyre nagyobb és több segítséget kíván nyújtani a mezőgazdasági nagyüzemeknek, elsősorban pedig a termelőszövetkezeteknek a talajerőutánpótlásban, amely a magasabb termésátlagoknak lényeges feltétele, öt esztendő alatt több mint tízszeresére növekedett a termelőszövetkezeteknek szállított mennyiség. Harangozó Imre mielőtt átadta az élüzem kitüntetést Puskás László igazgatónak, a következőket mondotta: A vállalat valamennyi dogozója legyen, tudatában annak, hogy valamennyiük összefogása vezetett a mostani sikerhez. S ez a kitüntetés ugyancsak valamennyiüket serkentse még jobb munkára, lelkesítse a feladatok maradéktalan elvégzésére. Forstner József a könnyűipari miniszter, Zs. Nagy Imre, a megyei tanács v. b. ipari osztályának vezetője a megyei tanács nevében köszöntötte a Talajerőgazdálkodási Vállalat és üzem kitüntetést elnyert dolgozóit. Ezután a „Könnyűipar kiváló dolgozója” kitüntetést kapott a vállalat 4 dolgozója, 5-en vállalati kiváló dolgozójelvényt, 4-en pedigoklevelet kaptak, s Péter László brigádjának pedig ez alkalommal adták át a szocialista brigád kitüntetést. A vállalat legjobb eredményt elérő dolgozóit megjutalmazták. Ötödször élüzem az Agrártudományi Főiskola Gazdasága Szombaton délután Debrecenben, az Agrártudományi Főiskolán rendezték meg a gazdaság dolgozói él üzemavató ünnepségüket, s ez alkalommal ötödszörre kapták meg a kitüntető címet. Az ünnepségen megjelent Vaskó Lajos, a Földművelésügyi Minisztérium Szakoktatási és Kísérleti Főigazgatóságának helyettes vezetője, dr. Szilágyi Gábor, a Debrecen Városi Tanács abelnöke, dr. Ványi József, az állami gazdaságok megyei igazgatója, dr. Munkácsi Ferenc, az Agrártudományi Főiskola rektora, Pór József, a főiskola pártszervezetének titkára. Pocsaji István, a MEDOSZ megyei titkára. Tóth István, a gazdaság szakszervezeti titkára mondott megnyitót, majd Vaskó Lajos ünnepi beszédében azokról az eredményekről, termelésnövekedésekről számolt be, amelyeket a második ötéves terv során az ország állami gazdaságai elértek. — Ezek sorában, az elsők között foglal helyet ,— mondotta — múlt évi eredményei alapján a főiskola gazdasága, ahol szakmailag jól megalapozott céltudatos gazdálkodást folytatnak esztendők óta. A széleskörű munkaverseny nagymértékben járult hozzá a múlt évi eredményekhez s többek között ahhoz is, hogy az állam részére történő befizetés több mint kétszerese az eredetileg tervezettnek. A 30 mázsás kukorica, a 17 mázsás kenyérgabona, 209 mázsás silókukorica, 230 mázsás cukorrépa termése a legjobb bizonyítéka annak, hogy milyen nagy lehetőségek rejlenek a korszerű mezőgazdasági nagyüzemeinkben. A termelési eredmények növelése és átlagok emelése mellett másik igen fontos feladatot is ellátott a gazdaság: biztosította a gyakorlati oktatási feladatokat, különböző kísérleteket folytattak. ■ A jelenlevők lelkes tapsa közepette adta át ezután az élüzem kitüntetést Ács Antal tanszékvezető, egyetemi tanárnak, a gazdaság igazgatójának. — A mostani kitüntetés, a tavalyi eredmény még szilárdabb alapokat teremtett gazdaságunkban — mondotta Ács Antal —, hogy valamennyi szakember és fizikai dolgozó összefogásával sikeresen teljesíthessük 1966. évi tervünket. S az idei célkitűzéseink között egyre inkább előtérbe kerül: nemcsak többet, hanem gazdaságosabban is termeljünk. Az élüzemavató ünnepségen 4 dolgozó kapta meg az „Állami gazdaságok kiváló dolgozója” címet, ketten miniszteri dicséretben részesültek, míg a gazdaság vezetősége 25 dolgozónak kiváló dolgozó-jelvényt, 25-nek pedigoklevelet nyújtott át. összesen 275 dolgozót jutalmaztak meg, s 120 ezer forintot osztottak ki. Élüzem az Országos Hűtőipari Vállalat debreceni üzeme Április 30-án este tartotta élüzem-avató ünnepségét az Országos Hűtőipari Vállalat debreceni üzeme. Az ünnepségen megjelent Cifra László, a megyei párt-végrehajtó bizottság tagja, Hajdú-Bihar megyei rendőrfőkapitány, Kiss Sándor, az Országos Hűtőipari Vállalat igazgató-főmérnök helyettese, és Salánki Lajos, az Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezetének megyei titkára. Siska József szb-titkár megnyitó szavai után Kiss Sándor tartott ünnepi beszédet, melyben üdvözölte az üzem eredményesen dolgozó kollektíváját, és ismertette azokat a teljesítményeket, melyek alapján az országos vállalatin belül a debreceni üzemegység is elnyerte az élüzem címet. Végül Szendi Márton, a debreceni üzem vezetője köszönte meg a kitüntetést, s röviden ismertette azt az áldozatos munkát, amivel a kollektíva a szép eredményt elérte. Az ez évi feladatok vázolása után Ádám István főgépésznek átnyújtotta az élelmiszeripar kiváló dolgozója kitüntetést, majd 6 dolgozónak kiválódolgozó-jelvényt, és tizenötnek kiválódolgozó-oklevelet adott át. Az élüzem cím elnyerése alkalmából 50-en kaptak pénzjutalmat. Élüzem lett a Baromfiipari Vállalat debreceni gyáregysége Szombaton délután Debrecenben az Országos Baromfiipari Vállalat debreceni gyáregységében élüzemavató ünnepséget rendeztek. Az ünnepségen megjelent és az elnökségben helyet foglalt Tóth Imre, az MSZMP megyei Végrehajtó Bizottságának tagja, a KISZ Hajdú-Bihar megyei Bizottságának első titkára, Bartha János, a megyei tanács vb-elnökhelyettese és dr. Rudnai Pál, az Országos Baromfiipari Vállalat főosztályvezetője. Martha Imre, a gyáregység szakszervezeti bizottságának titkára megnyitója után dr. Rudnai Pál ünnepi beszédében méltatta a debreceni gyáregység 1965. évi eredményeit. Ezután dr. Rudnai Pál átadta a gyáregység igazgatójának, Lukács Jenőnek a vörös vándorzászlót és az élüzem címmel együttjáró oklevelet. A gyáregység öt dolgozójának — Lukács Jenő, Fülöp Kornél, Szalontai Ferenc, Varga Sándorné, Márta Imre — kiválódolgozó-jelvényt és -oklevelet adott át. A gyáregység dolgozói jó munkájuk elismeréseként 84 ezer forint jutalomban részesültek. Negyvenhárman, kiválódolgozó-jelvényt, illetveoklevelet kaptak. Kerekasztal konferenciát rendeztek a diákok egészségügyi nevelésének kérdéseiről Debrecenben (Tudósítónktól) A Hajdú-Bihar megyei KO-JÁLL rendezésében április 28—29-én, a körzeti orvosok továbbképzése keretében kerekasztal konferenciára került sor a tanulóifjúság egészségügyi nevelésének kérdéseiről. A konferencián részt vettek a megye iskola- és iskolákat ellátó körzeti orvosai, pedagógusok és az ifjúsági mozgalomban érdekelt vezetők. Az egészségügyi nevelés összhangját biztosító főbb szervezési, tartalmi és módszertani kérdéseket vitatták meg. Ezen belül a figyelmet ráirányították arra, hogy az egészségügyi nevelés a mindennapos nevelőmunka szerves része, amely nem tekinthető reszortfeladatnak. Az ifjúsági mozgalmaknak is feladata a tanulók egészségügyi öntevékenységének helyes irányba történő formálása, ebben különösen nagy szerepük van az úttörőcsapatok keretében működő ifjúsági vöröskeresztes csoportoknak. Az egészségügyi nevelés tartalmi összhangját a pedagógusok és az iskolát ellátó orvosok együttesen tudják biztosítani. A részvevők megállapodtak abban, hogy a tanulóifjúság egészségügyi nevelésében további eredményeket csak a pedagógusok, szülők, egészségügyi dolgozók és az ifjúsági mozgalom tervszerű, harmonikus összefogása hozhat. Városaink fejlesztése fontos politikai és gazdasági feladat . Véget ért a szoboszlói várospolitikai ankétá rospolitikai ankét. A szombati megbeszélésen részt vett dr. Tatár Kiss Lajos, Hajdúszoboszló országgyűlési képviselője is. Először a munkabizottságok vezetői tették meg jelentésüket a péntek délutáni munkaértekezletükről, s terjesztették elő javaslataikat, észrevételeiket Ezt követően a felkért hozzászólók mondották el referátumukat. Éliás László, a Minisztertanács tanácsszervek osztálya főreferense a központosított fejlesztés jelentőségéről szólt. Utána dr. Illés György, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vízellátási és csatornázási főosztályának vezetője hívta fel a figyelmet néhány fontos hydrogeológiai tényezőre, a vízgazdálkodás jelentőségére. Köböl József, az Országos Tervhivatal főosztályvezetője írásbeli referátumot küldött, s ebben a szolgáltató ipar nagy megbecsülését és intenzív ferjesztését sürgette. A felkért hozzászólások után vita bontakozott ki, majd a tanácskozás meghallgatta dr. Borsos József egyetemi tanárnak, az Országos Várospolitikai Bizottság helyettes elnökének nagy érdeklődéssel várt összegzését. Az összegző előadás után Kun László, a Hajdúszoboszló Városi Tanács vb-elnökke mondott zárszót. Szombaton reggel folytatódott Hajdúszoboszlón a művelődési ház nagytermében a Hazafias Népfront Országos Tanácsa mellett működő várospolitikai bizottság, a népfront hajdúszoboszlói bizottsága és a városi tanács által szervezett és rendezett országos vár Szakszervezeti munkáért kitüntetések átadása az SZMT-nél A nemzetközi munkásmozgalom nagy ünnepe, május 1 ■alkalmából a szakszervezeti mozgalomban hosszú idő óta kifejtett munkája elismeréséül a Szakszervezetek Hajdú- Bihar megyei Tanácsának elnöksége több aktivistát tüntetett ki a „Szakszervezeti munkáért” című kitüntetés arany, ezüst, illetve bronz fokozatával. A kitüntetések átadására tegnap, szombaton került sor az SZMT székházának tanácstermében. Amint azt Lőrinczi János, az SZMT titkára az ünnepélyes átadáskor elmondotta, a „Szakszervezeti munkáért” kitüntetés a társadalmi, a közösség javára végzett munka elismerését jelenti. A „Szakszervezeti munkáért” kitüntetés arany fokozatát kapta Polgári Ferenc, az ÉM Debreceni Tervező Vállalat költségvetés készítője, Pelei Imre, a Hajdú megyei Vendéglátó Vállalat kirendeltségvezetője, Csibi Mihály, a MÁV debreceni I. sz. építésvezetőségének előmunkása. Ezüst fokozatú kitüntetésben részesült Darvas Imre, a megyei rendelőintézetjogásza, Drágosi Sándor, a Debreceni Faipari Vállalat üzemrendésze, Dobai Ferenc, a Debrecen II. postahivatal csoportvezetője, Helmeczi Miklós, a Hajdú- Bihar megyei Sütőipari Vállalat üzemvezetője, Hajdú Kálmán, a Gépállomások megyei igazgatóságának főagronómusa, Tikász László, a megyei tanács dolgozója. A kitüntetés bronz fokozatát kapta Kovács László, a megyei építőipari vállalat előadója, Kelemen Dezsőné, a Debreceni Kötszövő Vállalat gépi varrója, Laczkovics Béla, a Debrecen I. postahivatal csoportvezetője, Ádám István, a Debreceni Hűtőház főmechanikusa, Selmeczi Andrásné, a megyei élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat előadója, Csápori Gyuláné, a Vízügyi Igazgatóság adminisztrátora, Fülöp András, a derecskei Új Élet Tsz gépcsoportvezetője, Nagy Dezső, Debrecen állomás vonatvezetője, Polyánszki Sándorné, az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal dolgozója és Piskotti János, a Mezőgazdaságigépgyár dolgozója. * • »