Hajdú-Bihari Napló, 1968. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-03 / 1. szám

BAJD­U-BIHARI Voicuj ftiaUtárdai, iggi&üliete!c XXV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Ára: 70 fillér 1968. JANUÁR 3.. SZERDANAPLÓ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Népünk bizakodva tekinthet az új esztendő elé Kádár János beszéde a televízióban és a rádióban az új esztendő kilátásairól Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára beszélgetést folytatott Megyeri Károllyal és Szepesi Györggyel, s válaszolt a rádió és a televízió hallgatóinak, illetve nézőinek kérdéseire. A beszélgetés, amelyet a rádió és a televízió az új év első napján közvetített, kitért több politikai kérdésre iá. A béke kilátásairól szólva Kádár elvtárs arra utalt: teljesen érthető, hogy ez a kérdés ma aggodalmas módon vetődik fel az emberekben. A mi újkori társadalmunk a teljes békét úgyszólván nem ismeri; a ma élő nemzedék két világháború súlyos megpróbáltatásain ment keresztül. Az aggodalmaskodást, nyugtalanságot indokolja az is, hogy a közelmúlt években a nemzetközi helyzet — átmeneti, cse­kély enyhülés után — ismét bizonyos mértékben kiélező­dött. Ez kifejezésre jut számtalan eseményben, különböző puccsok, úgynevezett helyi háborúk és különösképpen a viet­nami háború révén. Az emberek látják és tudják, hogy az imperializmus nem nyugszik, annak­ vezető, fő ereje, az amerikai Egyesült Államok egy, szinte mindenki által el­ítélt, barbár, hódító háborúba fogott Vietnamban, és térd­re akarja kényszeríteni a vietnami népet. A továbbiakban Kádár elvtárs rámutatott arra, hogy az Egyesült Államok kormánya sohasem fogja elérni célját, amiért ezt a háborút kirobbantotta. A vietnami népet, In­dokína népeit nem fogják tudni még egyszer visszakénn­ysze­­ríteni a gyarmati járomba. Az Egyesült Államok ebben a háborúban hallatlan kegyetlenségeket követett el, különle­gesen embertelen hadviselés képe rajzolódik ki mindenki előtt, de megtörni a vietnami népet nem tudta, és az egész Világ tanúja ennek a harcnak, amikor a legnagyobb im­perialista hatalom egy viszonylag kis lélekszámú néppel nem tud elbánni, és az meghiúsítja minden leigázó törek­vését. Kádár János kifejezte azt a meggyőződését, hogy a vietnami nép győzni fog, a vietnami nép szabad lesz, és hogy a szocialista világrendszer országainak ereje, a világ minden haladó emberének törekvése, a népek ébersége meg tudja akadályozni egy újabb világháború kirobbanását is. . Szólott arról is, hogy vannak törekvések a szocializmus országai, a haladás erős egységének megbontására. Hallat­nak olyan csábító, szirénhangokat is, hogy Magyarország miért nem „önállóbb” külpolitikájában. Ezek persze ki nem mondva azt jelentik, hogy miért nem távolodunk el a Szov­jetuniótól, általában a szocialista országok közösségétől. Azért nem távolodunk el — hangsúlyozta Kádár János —, mert az elvhű politika nagy távlatban az igazán kifizetődő politika, és bel- és külpolitikai elveinkhez ragaszkodva tud­juk megőrizni, gyarapítani barátaink megbecsülését és bi­zonyos tekintetben ellenségeink tiszteletét is. A gazdasági irányítás reformjával kapcsolatban Kádár elvtárs aláhúzta, hogy ez szükségszerű és megérett válto­zás. Ami az életszínvonalra való hatását illeti, arra hívta fel a figyelmet, hogy a helyes sorrend így hangzik: a gaz­daságvezetési reformmal is a gazdálkodás hatékonyságát, a termelés és a termelékenység fejlesztését kell elérnünk, és ezáltal fogjuk elérni az életszínvonal emelkedését. A re­formtól azt várjuk, hogy meggyorsítja mind a termelés fej­lesztését, mind az életszínvonal emelkedését, a szocialista építés ütemét hazánkban. Ez a meggyőződésünk. Az új mechanizmus létrejöttéről érdeklődő kérdésre válaszolva, Kádár­ elvtárs elmondotta, hogy bizonyos idő­ben — körülb­­ül — három esztendővel ezelőtt — tudva, hogy a gazdaságunk fejlődik és előrehalad, mégis észleltünk olyan jelensé­get, amelyek arra vallottak, hogy ha nem változtatunk.­­ Tényos dolgokon, akkor nem tudjuk a fej­lődés ütemét korábbi színvonalon biztosítani. Ezért a leg­különbözőbb területeken az emberek ezrei vizsgálni kezd­ték gazdálkodásunk és gazdaságirányításunk módszereit, hogy megkeressék azokat az elemeket, amelyek segítik a fejlődést és azokat az elemeket, amelyek ezeket fékezik. A vizsgálat során nagyon sok tapasztalat összegyűlt, ezt rend­szerezték a párt Központi Bizottságában, a kormányban, a gazdasági ügyekkel operatíven foglalkozó emberek, tudósok, közgazdászok, az illetékes pártszervek ezt ismételten meg­vitatták és megtárgyalták, s ennek folyamatában alakult ki az a meggyőződés, hogy gazdaságirányítási rendszerün­ket meg kell reformálnunk. A továbbiakban szólott a gazdaságirányítási reform várható hatásáról,, a lakáskérdés és más szociális problé­mák megoldásában. Ami a lakásépítést illeti, megemlítette, hogy most közvetlenül valami kis többletet remélünk attól, hogy a termelői közösségek, üzemek a nyereségük, jövedel­mük és építő kapacitásuk egy bizonyos részét közvetlenül aját d­­lgozóik lakásszükségletének megoldására fordíthat­­ók. Ez a kérdést azonban nem oldja meg. Amit a reform­ra várunk, az elsősorban az, hogy a termelés hatékonyabb­­letéről, amivel a lakásépítés megoldását is biztosítani tud­juk, emberileg belátható időn belül. Jelenleg végrehajtás alatt van a 15 éves lakásépítési terv, amelynek keretében egymillió lakást kell építeni. Az időarányos részét, ha nem is száz százalékig, de nagyjá­ból eddig megépítettük, de még sok idő van belőle hátra. A Központi Bizottság jelenleg is foglalkozik a lakás­kérdés egészével, vizsgálja annak minden szféráját, a lakásépítési részét is, de foglalkozunk a lakásigénylés és -elosztás kérdésével is. Mert ha bár az épülő lakások legnagyobb részét a valódi szükséglet szerint és az igazság­nak megfelelően osztják­ el, még jobb­ áttekintést kell kap­nunk, és valami értelmes rendet kell kialakítanunk, ami megfelel az igazságérzetnek is. Javítani tudunk az építésen is, hogy még valamivel nagyobb ütemben építhessük a la­kásokat Az igénylésben is rendet kell csinálni, hogy ki-ki szükséglete, tehetsége és lehetősége szerint igényelhessen és kaphasson lakást Akkor ez a kérdés is nyugvópontra fog jutni. Kádár elvtárs szólt a dolgozó nők helyzetéről is. Ki­emelte, hogy társadalmi szervezeteink és kormányzatunk mindenkor napirenden tartja, és kellő figyelemmel kezeli a dolgozó nők szociális problémáit és speciális kérdéseit, és a kongresszus határozatai nyomán most már a gyakorlatba ment át egész sor rendszabály, amelynek célja az, hogy a dolgozó nők — mindenekelőtt az anyák — helyzetén köny­­nyítsünk. Nyugdíjrendszerünk is szóba került a kérdések kap­csán. Kádár elvtárs rámutatott arra, hogy ez világviszony­latban is kiállja az összehasonlítást bármely ország nyug­díjrendszerével. A pártkongresszus állásfoglalása nyomán e tekintetben is egy sor olyan intézkedés történt, amely százezer és százezer nyugdíjas helyzetét rendezi. A reform eredményeinek arányában a nyugdíjas emberek helyzete is javulni fog a jövőben, mert a reform segítségével szilár­dabb és szélesebb anyagi alapot tudunk teremteni a nyug­díjasokról való gondoskodásnak is. Nálunk jelenleg — ke­keken szólva — egymillió-kétszázezer ember a nyugdíjas és járadékos. Hogy ez milyen részarány egy tízmilliós ország­ban, annak bizonyítására Kádár elvtárs arra hivatkozott, hogy az iparban foglalkoztatott munkások és alkalmazot­tak száma jelenleg — ugyancsak kereken — egymillió-két­százezer ember. Reméljük, hogy nem sok esztendő múlva anyagilag is nagyobb alapokkal rendelkezünk, mint ma, és akkor még olyan kérdést is megvizsgálhatunk, amit már sok éve emleget a nyugdíjasok egyik kategóriája: az úgy­nevezett régi jogon nyugdíjazottak problémáját. Nem maradtak ki kérdéseikkel a fiatalok sem, akik azt szerették volna tudni, mi a véleménye Kádár Jánosnak a mai fiatalságról. A fiatalság, az életkor állapot — hangzott a válasz —, s éppen úgy nem bűn és nem erény fiatalnak lenni, mint ahogy öregnek lenni sem az. A fiatalok általá­ban dolgoznak és tanulnak, de ezen belül nagyon különbö­zők. Csakúgy, mint a felnőttek. Kétségtelen, hogy a fiatal­ság sok speciális problémával jár, például azzal, hogy még nagyobb élettapasztalat nélkül kell döntésre jutniuk olyan sorsfordító ügyekben, mint a szakma, az élethivatás meg­választása vagy a párválasztás. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy a felelősséggel végzett munka és állásfoglalás után ne szórakozhatnának az ifjak a maguk fiatalos módján. A továbbiakban néhány szubjektív jellegű kérdésre is válaszolt Kádár elvtárs, majd befejezésül a következőket mondotta: „Ha az előttünk álló esztendőre és a mi népünkre gon­dolok, akkor úgy látom, hogy munka az lesz, nem kevesebb, mint az 1967-es esztendőben volt: küszködnünk és harcol­nunk is kell az előrehaladásért, idebent az országban a ma­radi nézetekkel, sokszor önmagunkkal is, nemzetközi síkon pedig azokkal az erőkkel, amelyekkel szembenállunk, ame­lyek törekvéseinket, a szocializmust és a békét veszélyez­tethetik. Én azt gondolom, hogy népünk megalapozott bi­zakodással és reménységgel tekinthet az új esztendő elé, de ha tízmillió ember csinál magának gondot a tízmillió em­ber boldogabb jövőjéből, s annak megfelelően dolgozik, gondolkozik és hat embertársaira, akkor úgy tekinthetnek a jövő elé, hogy a békét megvédjük, szocialista építőmun­kánkat folytatjuk, és munka lesz, de eredmények is lesz­nek! Élve az alkalommal, a rádió hallgatóinak, a televízió nézőinek, egész, nénimlmek ----' — Megalapozott optimizmussal LOSONCZI PÁL ÚJÉVI KÖSZÖNTŐJE is Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csának elnöke január 1-én délben az alábbi újévi köszön­tőt mondotta el a rádióban és a televízióban.­ Egy eredmé­nyekben, gon­dokban bő­velkedő esz­tendőtől bú­csúzunk. S mégis, ha a gondokat és az örömöket a mérleg serpe­nyőjébe vet­jük, jóleső ér­zéssel mond­hatjuk, hogy erőfeszítéseink­nek nem ma­radt el a ju­talma. 1967 végén sikerek­ben gazdag esztendőt zá­runk. Ered­ményes évet, mert népünk a gazda öntu­datával élt, munkálkodott, tudva azt, hogy amit jó lelki­ismerettel megteremt, a mindannyiunké, hiszen jö­vendő közös céljainkat szolgálja. Ebben a biztos tudatban dolgozott, erejét megfe­szítve munkásosztályunk. Ez a felismerés sarkallta tettekben az új életben mind több örömét lelő pa­rasztságunkat. S hasonló érzéseket táplál az értelmi­ség is. Ezért tudott egész dolgozó népünk alkotásai­nak magas színvonalával sok elismerést szerezni itt­hon és határainkon túl. Az 1967-es esztendő tehát népköztársaságunkban a cselekvés, s a még nagyobb tettekre való felkészülés esztendeje volt, s ebben népünk tisztelet­re méltón helytállt. A kölcsönös bizalomnak és a szilárd magabiztosság­nak megvolt az alapja: pár­tunk kipróbált, határozott és humánus politikája, amelynek valóraváltásán egész társadalmunk ered­ményesen munkálkodott. Tovább szilárdítottuk új társadalmi rendünk alapjait. S az új esztendőben maga­sabb szinten, nagyobb igé­nyekkel folytathatjuk a munkát. A jó alapokon mind közelebb juthatunk a nagy célhoz, a szocializmus teljes felépítéséhez. Nyugodtan láthatónk hoz­zá az új gazdaságirányítási rendszer megvalósításához, ami népünk érdeke. Ha­zánk minden jószándékú fia tettekkel járul hozzá a közös nagy ügy sikeréhez. Ahogy idehaza a társa­dalmi, a gazdasági haladás érdekében munkálkodunk, úgy a külföldi országokhoz, népekhez fűződő kapcsola­tainkban is alapvető cé­lunk a haladás erőivel való még szorosabb szövetség és testvéri jó barátság. Történelmünk során soha­sem állt még népünk előtt ilyen egységesen vállalt, a nép döntő többségének ro­­konszenvét kivívott központi cél. Ennek jegyében ünne­peltük meg a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 50. évfordulóját is. A fel­emelő, szép ünnepségek fé­nyében még világosabban láthattuk, fél évszázad alatt milyen hatalmas erővé nőtt a szovjet nép és a szocializ­mus eszméje. A hősök — közöttük a magyar internacionalisták — vére hullatása, tettei nyomán új célok, új lehe­tőségek sokasága tárult fel a világ előtt. A figyelem, amellyel az emberiség a nagy évfordulót kísérte, ar­ról tanúskodott, hogy a Le­nin által elvetett magból a föld minden részén kisarjad a szabadság reménye. Még van nálunk jócskán tenni­való, de abban a biztos tu­datban élünk, hogy a tör­ténelem legnemesebb esz­méit hordozzuk, s a nyu­godt életre, a békés, alkotó munkára vágyó emberiség a mi táborunkra tekint. Sajnos, az ég nem olyan felhőtlen a világ felett, aho­gyan azt a haladó emberi­ség szeretné. A mi békés, teremtő munkánkkal szem­ben állnak az erőszak, a háború erői. Amíg mi min­den szándékot, az emberi tudás egészét a gazdagabb, a teljesebb élet szolgálatába iparkodunk állítani, a reak­ció erői szervezkednek, hogy megállítsák, sőt visszafor­dítsák a társadalmi fejő­dés menetét. Gondoljunk ne Amerikai Egyesült Államok vietnami kegyetlen, embertelen hábo­rújára! A távoli országban egy hős nép védelmezi a rátámadó ragadozóval szem­ben hazáját, értékeit, esz­méit, haladásba vetett hi­tét. S ez a nép a haladás erőinek támogatásával em­berfeletti hősiességet tanú­sít szabadságának, szocialis­ta vívmányainak védelmé­ben. Vietnamon , a világ számos más eseménye is ta­núsítja, hogy az imperialis­ták felelőtlenül játszanak a tűzzel. Ez arra figyelmez­tet: a haladó világnak ös­­­szefogásra, határozottságra és józanságra van szüksé­ge, hogy megálljt paran­csoljon a háborús uszítók­­nak. Az új esztendő küszöbén nem állunk tehát problé­mák és teendők nélkül. Itthoni kötelességeinken kí­vül előttünk áll a második nagy cél, a békéért vívott küzdelem további fokozása és mind szorosabb együtt­működés a haladás erőivel. Népünk közös akaratának és nyugalmának, a haladás tábora erejének és eltökélt­ségének, valamint a szo­cializmus ügye mellett vi­lágszerte megmutatkozó r­­kánszenv tudatában meg­alapozott optimizmussal, új sikerek reményeivel vág­hatunk neki az új esztendő­nek. Kívánom, hogy 1968 né­pünk számára békés, ered­ményekben gazdag, boldog új esztendő legyen. mSrn

Next