Hajdú-Bihari Napló, 1968. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-03 / 1. szám
BAJDU-BIHARI Voicuj ftiaUtárdai, iggi&üliete!c XXV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Ára: 70 fillér 1968. JANUÁR 3.. SZERDANAPLÓ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Népünk bizakodva tekinthet az új esztendő elé Kádár János beszéde a televízióban és a rádióban az új esztendő kilátásairól Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára beszélgetést folytatott Megyeri Károllyal és Szepesi Györggyel, s válaszolt a rádió és a televízió hallgatóinak, illetve nézőinek kérdéseire. A beszélgetés, amelyet a rádió és a televízió az új év első napján közvetített, kitért több politikai kérdésre iá. A béke kilátásairól szólva Kádár elvtárs arra utalt: teljesen érthető, hogy ez a kérdés ma aggodalmas módon vetődik fel az emberekben. A mi újkori társadalmunk a teljes békét úgyszólván nem ismeri; a ma élő nemzedék két világháború súlyos megpróbáltatásain ment keresztül. Az aggodalmaskodást, nyugtalanságot indokolja az is, hogy a közelmúlt években a nemzetközi helyzet — átmeneti, csekély enyhülés után — ismét bizonyos mértékben kiéleződött. Ez kifejezésre jut számtalan eseményben, különböző puccsok, úgynevezett helyi háborúk és különösképpen a vietnami háború révén. Az emberek látják és tudják, hogy az imperializmus nem nyugszik, annak vezető, fő ereje, az amerikai Egyesült Államok egy, szinte mindenki által elítélt, barbár, hódító háborúba fogott Vietnamban, és térdre akarja kényszeríteni a vietnami népet. A továbbiakban Kádár elvtárs rámutatott arra, hogy az Egyesült Államok kormánya sohasem fogja elérni célját, amiért ezt a háborút kirobbantotta. A vietnami népet, Indokína népeit nem fogják tudni még egyszer visszakénnyszeríteni a gyarmati járomba. Az Egyesült Államok ebben a háborúban hallatlan kegyetlenségeket követett el, különlegesen embertelen hadviselés képe rajzolódik ki mindenki előtt, de megtörni a vietnami népet nem tudta, és az egész Világ tanúja ennek a harcnak, amikor a legnagyobb imperialista hatalom egy viszonylag kis lélekszámú néppel nem tud elbánni, és az meghiúsítja minden leigázó törekvését. Kádár János kifejezte azt a meggyőződését, hogy a vietnami nép győzni fog, a vietnami nép szabad lesz, és hogy a szocialista világrendszer országainak ereje, a világ minden haladó emberének törekvése, a népek ébersége meg tudja akadályozni egy újabb világháború kirobbanását is. . Szólott arról is, hogy vannak törekvések a szocializmus országai, a haladás erős egységének megbontására. Hallatnak olyan csábító, szirénhangokat is, hogy Magyarország miért nem „önállóbb” külpolitikájában. Ezek persze ki nem mondva azt jelentik, hogy miért nem távolodunk el a Szovjetuniótól, általában a szocialista országok közösségétől. Azért nem távolodunk el — hangsúlyozta Kádár János —, mert az elvhű politika nagy távlatban az igazán kifizetődő politika, és bel- és külpolitikai elveinkhez ragaszkodva tudjuk megőrizni, gyarapítani barátaink megbecsülését és bizonyos tekintetben ellenségeink tiszteletét is. A gazdasági irányítás reformjával kapcsolatban Kádár elvtárs aláhúzta, hogy ez szükségszerű és megérett változás. Ami az életszínvonalra való hatását illeti, arra hívta fel a figyelmet, hogy a helyes sorrend így hangzik: a gazdaságvezetési reformmal is a gazdálkodás hatékonyságát, a termelés és a termelékenység fejlesztését kell elérnünk, és ezáltal fogjuk elérni az életszínvonal emelkedését. A reformtól azt várjuk, hogy meggyorsítja mind a termelés fejlesztését, mind az életszínvonal emelkedését, a szocialista építés ütemét hazánkban. Ez a meggyőződésünk. Az új mechanizmus létrejöttéről érdeklődő kérdésre válaszolva, Kádár elvtárs elmondotta, hogy bizonyos időben — körülbül — három esztendővel ezelőtt — tudva, hogy a gazdaságunk fejlődik és előrehalad, mégis észleltünk olyan jelenséget, amelyek arra vallottak, hogy ha nem változtatunk. Tényos dolgokon, akkor nem tudjuk a fejlődés ütemét korábbi színvonalon biztosítani. Ezért a legkülönbözőbb területeken az emberek ezrei vizsgálni kezdték gazdálkodásunk és gazdaságirányításunk módszereit, hogy megkeressék azokat az elemeket, amelyek segítik a fejlődést és azokat az elemeket, amelyek ezeket fékezik. A vizsgálat során nagyon sok tapasztalat összegyűlt, ezt rendszerezték a párt Központi Bizottságában, a kormányban, a gazdasági ügyekkel operatíven foglalkozó emberek, tudósok, közgazdászok, az illetékes pártszervek ezt ismételten megvitatták és megtárgyalták, s ennek folyamatában alakult ki az a meggyőződés, hogy gazdaságirányítási rendszerünket meg kell reformálnunk. A továbbiakban szólott a gazdaságirányítási reform várható hatásáról,, a lakáskérdés és más szociális problémák megoldásában. Ami a lakásépítést illeti, megemlítette, hogy most közvetlenül valami kis többletet remélünk attól, hogy a termelői közösségek, üzemek a nyereségük, jövedelmük és építő kapacitásuk egy bizonyos részét közvetlenül aját dlgozóik lakásszükségletének megoldására fordíthatók. Ez a kérdést azonban nem oldja meg. Amit a reformra várunk, az elsősorban az, hogy a termelés hatékonyabbletéről, amivel a lakásépítés megoldását is biztosítani tudjuk, emberileg belátható időn belül. Jelenleg végrehajtás alatt van a 15 éves lakásépítési terv, amelynek keretében egymillió lakást kell építeni. Az időarányos részét, ha nem is száz százalékig, de nagyjából eddig megépítettük, de még sok idő van belőle hátra. A Központi Bizottság jelenleg is foglalkozik a lakáskérdés egészével, vizsgálja annak minden szféráját, a lakásépítési részét is, de foglalkozunk a lakásigénylés és -elosztás kérdésével is. Mert ha bár az épülő lakások legnagyobb részét a valódi szükséglet szerint és az igazságnak megfelelően osztják el, még jobb áttekintést kell kapnunk, és valami értelmes rendet kell kialakítanunk, ami megfelel az igazságérzetnek is. Javítani tudunk az építésen is, hogy még valamivel nagyobb ütemben építhessük a lakásokat Az igénylésben is rendet kell csinálni, hogy ki-ki szükséglete, tehetsége és lehetősége szerint igényelhessen és kaphasson lakást Akkor ez a kérdés is nyugvópontra fog jutni. Kádár elvtárs szólt a dolgozó nők helyzetéről is. Kiemelte, hogy társadalmi szervezeteink és kormányzatunk mindenkor napirenden tartja, és kellő figyelemmel kezeli a dolgozó nők szociális problémáit és speciális kérdéseit, és a kongresszus határozatai nyomán most már a gyakorlatba ment át egész sor rendszabály, amelynek célja az, hogy a dolgozó nők — mindenekelőtt az anyák — helyzetén könynyítsünk. Nyugdíjrendszerünk is szóba került a kérdések kapcsán. Kádár elvtárs rámutatott arra, hogy ez világviszonylatban is kiállja az összehasonlítást bármely ország nyugdíjrendszerével. A pártkongresszus állásfoglalása nyomán e tekintetben is egy sor olyan intézkedés történt, amely százezer és százezer nyugdíjas helyzetét rendezi. A reform eredményeinek arányában a nyugdíjas emberek helyzete is javulni fog a jövőben, mert a reform segítségével szilárdabb és szélesebb anyagi alapot tudunk teremteni a nyugdíjasokról való gondoskodásnak is. Nálunk jelenleg — kekeken szólva — egymillió-kétszázezer ember a nyugdíjas és járadékos. Hogy ez milyen részarány egy tízmilliós országban, annak bizonyítására Kádár elvtárs arra hivatkozott, hogy az iparban foglalkoztatott munkások és alkalmazottak száma jelenleg — ugyancsak kereken — egymillió-kétszázezer ember. Reméljük, hogy nem sok esztendő múlva anyagilag is nagyobb alapokkal rendelkezünk, mint ma, és akkor még olyan kérdést is megvizsgálhatunk, amit már sok éve emleget a nyugdíjasok egyik kategóriája: az úgynevezett régi jogon nyugdíjazottak problémáját. Nem maradtak ki kérdéseikkel a fiatalok sem, akik azt szerették volna tudni, mi a véleménye Kádár Jánosnak a mai fiatalságról. A fiatalság, az életkor állapot — hangzott a válasz —, s éppen úgy nem bűn és nem erény fiatalnak lenni, mint ahogy öregnek lenni sem az. A fiatalok általában dolgoznak és tanulnak, de ezen belül nagyon különbözők. Csakúgy, mint a felnőttek. Kétségtelen, hogy a fiatalság sok speciális problémával jár, például azzal, hogy még nagyobb élettapasztalat nélkül kell döntésre jutniuk olyan sorsfordító ügyekben, mint a szakma, az élethivatás megválasztása vagy a párválasztás. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy a felelősséggel végzett munka és állásfoglalás után ne szórakozhatnának az ifjak a maguk fiatalos módján. A továbbiakban néhány szubjektív jellegű kérdésre is válaszolt Kádár elvtárs, majd befejezésül a következőket mondotta: „Ha az előttünk álló esztendőre és a mi népünkre gondolok, akkor úgy látom, hogy munka az lesz, nem kevesebb, mint az 1967-es esztendőben volt: küszködnünk és harcolnunk is kell az előrehaladásért, idebent az országban a maradi nézetekkel, sokszor önmagunkkal is, nemzetközi síkon pedig azokkal az erőkkel, amelyekkel szembenállunk, amelyek törekvéseinket, a szocializmust és a békét veszélyeztethetik. Én azt gondolom, hogy népünk megalapozott bizakodással és reménységgel tekinthet az új esztendő elé, de ha tízmillió ember csinál magának gondot a tízmillió ember boldogabb jövőjéből, s annak megfelelően dolgozik, gondolkozik és hat embertársaira, akkor úgy tekinthetnek a jövő elé, hogy a békét megvédjük, szocialista építőmunkánkat folytatjuk, és munka lesz, de eredmények is lesznek! Élve az alkalommal, a rádió hallgatóinak, a televízió nézőinek, egész, nénimlmek ----' — Megalapozott optimizmussal LOSONCZI PÁL ÚJÉVI KÖSZÖNTŐJE is Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke január 1-én délben az alábbi újévi köszöntőt mondotta el a rádióban és a televízióban. Egy eredményekben, gondokban bővelkedő esztendőtől búcsúzunk. S mégis, ha a gondokat és az örömöket a mérleg serpenyőjébe vetjük, jóleső érzéssel mondhatjuk, hogy erőfeszítéseinknek nem maradt el a jutalma. 1967 végén sikerekben gazdag esztendőt zárunk. Eredményes évet, mert népünk a gazda öntudatával élt, munkálkodott, tudva azt, hogy amit jó lelkiismerettel megteremt, a mindannyiunké, hiszen jövendő közös céljainkat szolgálja. Ebben a biztos tudatban dolgozott, erejét megfeszítve munkásosztályunk. Ez a felismerés sarkallta tettekben az új életben mind több örömét lelő parasztságunkat. S hasonló érzéseket táplál az értelmiség is. Ezért tudott egész dolgozó népünk alkotásainak magas színvonalával sok elismerést szerezni itthon és határainkon túl. Az 1967-es esztendő tehát népköztársaságunkban a cselekvés, s a még nagyobb tettekre való felkészülés esztendeje volt, s ebben népünk tiszteletre méltón helytállt. A kölcsönös bizalomnak és a szilárd magabiztosságnak megvolt az alapja: pártunk kipróbált, határozott és humánus politikája, amelynek valóraváltásán egész társadalmunk eredményesen munkálkodott. Tovább szilárdítottuk új társadalmi rendünk alapjait. S az új esztendőben magasabb szinten, nagyobb igényekkel folytathatjuk a munkát. A jó alapokon mind közelebb juthatunk a nagy célhoz, a szocializmus teljes felépítéséhez. Nyugodtan láthatónk hozzá az új gazdaságirányítási rendszer megvalósításához, ami népünk érdeke. Hazánk minden jószándékú fia tettekkel járul hozzá a közös nagy ügy sikeréhez. Ahogy idehaza a társadalmi, a gazdasági haladás érdekében munkálkodunk, úgy a külföldi országokhoz, népekhez fűződő kapcsolatainkban is alapvető célunk a haladás erőivel való még szorosabb szövetség és testvéri jó barátság. Történelmünk során sohasem állt még népünk előtt ilyen egységesen vállalt, a nép döntő többségének rokonszenvét kivívott központi cél. Ennek jegyében ünnepeltük meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulóját is. A felemelő, szép ünnepségek fényében még világosabban láthattuk, fél évszázad alatt milyen hatalmas erővé nőtt a szovjet nép és a szocializmus eszméje. A hősök — közöttük a magyar internacionalisták — vére hullatása, tettei nyomán új célok, új lehetőségek sokasága tárult fel a világ előtt. A figyelem, amellyel az emberiség a nagy évfordulót kísérte, arról tanúskodott, hogy a Lenin által elvetett magból a föld minden részén kisarjad a szabadság reménye. Még van nálunk jócskán tennivaló, de abban a biztos tudatban élünk, hogy a történelem legnemesebb eszméit hordozzuk, s a nyugodt életre, a békés, alkotó munkára vágyó emberiség a mi táborunkra tekint. Sajnos, az ég nem olyan felhőtlen a világ felett, ahogyan azt a haladó emberiség szeretné. A mi békés, teremtő munkánkkal szemben állnak az erőszak, a háború erői. Amíg mi minden szándékot, az emberi tudás egészét a gazdagabb, a teljesebb élet szolgálatába iparkodunk állítani, a reakció erői szervezkednek, hogy megállítsák, sőt visszafordítsák a társadalmi fejődés menetét. Gondoljunk ne Amerikai Egyesült Államok vietnami kegyetlen, embertelen háborújára! A távoli országban egy hős nép védelmezi a rátámadó ragadozóval szemben hazáját, értékeit, eszméit, haladásba vetett hitét. S ez a nép a haladás erőinek támogatásával emberfeletti hősiességet tanúsít szabadságának, szocialista vívmányainak védelmében. Vietnamon , a világ számos más eseménye is tanúsítja, hogy az imperialisták felelőtlenül játszanak a tűzzel. Ez arra figyelmeztet: a haladó világnak összefogásra, határozottságra és józanságra van szüksége, hogy megálljt parancsoljon a háborús uszítóknak. Az új esztendő küszöbén nem állunk tehát problémák és teendők nélkül. Itthoni kötelességeinken kívül előttünk áll a második nagy cél, a békéért vívott küzdelem további fokozása és mind szorosabb együttműködés a haladás erőivel. Népünk közös akaratának és nyugalmának, a haladás tábora erejének és eltökéltségének, valamint a szocializmus ügye mellett világszerte megmutatkozó rkánszenv tudatában megalapozott optimizmussal, új sikerek reményeivel vághatunk neki az új esztendőnek. Kívánom, hogy 1968 népünk számára békés, eredményekben gazdag, boldog új esztendő legyen. mSrn