Hajdú-Bihari Napló, 1975. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-01 / 101. szám

HAJDÚ-BIHARI Világ proletárjai, egyesüljetek! 101. SZÁM fillér 0e A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT H­AJ­D­Ú - B­I­H­A­R MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA ÚJ MÁJUSI ZÁSZLÓK Május 1-én a felvonulást azok a szocialista kollektívák nyitják meg az országban sokfelé, amelyek a szocialista mun­kaversenyben kiérdemelték a párt kongresszusi zászlóit és ok­leveleit. Esztendeje annak, hogy országos méretű munkaver­seny bontakozott ki a XI. kongresszus és hazánk felszabadu­lásának 30. évfordulója tiszteletére. E versenyszakasz leg­jobbjai kapják most meg az elismerést. A szocialista munkaverseny sikereinek forrása egy korsze­rű, bonyolult, a külgazdasághoz millió szállal kapcsolódó és gyorsan fejlődő népgazdaságban csakis az lehet, ha a gyárak, műhelyek, brigádok elsősorban önmagukkal versenyeznek, s nem a többikeket figyelik. A mai versenynek ezt az alapvető szervező gondolatát még tavaly, a verseny elején a legtöbb helyen pontosan tisztázták. E gondolat időszerűségét bi­zonyította a komplex brigádok szaporodása, amelyben mun­kások, műszakiak, vezetők együtt keresik és oldják meg az adott gazdasági egység legfontosabb feladatait. E gondolat jegyében nagyon sok vezető is változtatni tu­dott a korábbi szemléletén, mely szerint a munkaverseny mintha a terveken és a termelésen kívüli, inkább mozgalmi ügy lenne. Felismerték az új törekvések lényegét, hogy a ver­senyt csakis a gyárak, a vállalatok, gazdaságok éves terveinek szolgálatába állítva érdemes megszervezni, s nem akkor kell versenyezni, amikor már veszélybe került a tervteljesítés. Ez a szemléletváltozás gyors és jelentős sikereket hozott, tulaj­donképpen már egyszerűen azért is, mert a tervek készítését összekapcsolták a versenyfelajánlások mérlegelésével és meg­szerkesztésével. Így a legtöbb vállalatnál az éves tervek belső fe­szültségeinek feloldásához nyújthattak segítséget a versenyző emberek. Ezért tarthatjuk alapvető versenyszervező gondolatnak, hogy csakis önmagunkkal érdemes versenyre kelni, hiszen mindenütt más és más hozhatja meg a nagyobb eredményt. Egyik helyen a minőséget kell javítani, vagy a munkaerő­­hiányt ellensúlyozni, másutt egyszerre több új termék gyártá­sát kell elkezdeni, megint másutt az anyagtakarékosság a fő­feladat, mert olyan a profit, hogy azzal lehet a jobb ered­ményt elérni. A kongresszusi és felszabadulási munkaverseny felajánlá­sainak többsége ezt a sokrétűséget mutatta az első pillanat­tól: vállalatonként a munkaverseny által befolyásolható célok közül másra és másra helyezték a hangsúlyt. A verseny ön­­magunkkkal és önmagunkért persze ott hozott nagyobb ered­ményt, ahol az üzemi demokrácia normáit is tiszteletben tar­tották. Nem véletlen, a kongresszusi zászlóval kitüntetett vál­lalatok névsorát olvasva, azt tapasztaljuk, hogy közülük a leg­több már arról is ismert az országban, hogy ott a munkahelyi demokrácia fejlesztéséért, az új demokratikus fórumok meg­teremtéséért is sokat tettek az utóbbi években: a TVK, a Cse­pel Művek, az Izzó, a 43-as Állami Építőipari Vállalat, a Volán 20-as Vállalat, a Centrum Áruház az üzemi demokrácia el­mélyítéséért indított sok jó kísérlet színhelyet... A 25 kitüntetett gazdasági egység nem ismeretlen a magyar közvélemény számára. A VIDEOTON, a Zalaegerszegi Ruha­gyár, a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát, a Tisza Cipőgyár, vagy a Dunai Hőerőmű, de az összes többi — évek óta — jó hírű, határainkon túl is ismert és elismert kollektíva. Ráadá­sul éppen korszerűségük és kezdeményezőkészségük a leghí­resebb. Korszerű gazdálkodási, ösztönzési, szervezési módszere­ket alkalmaznak, korszerű termékszerkezettel bírnak, a fize­tési mérlegben a bevételek gyarapítói. Állami támogatást sem­mit, vagy csak nagyon keveset és egyre kevesebben vesznek igénybe. Ezek a vállalatok — pl. a TVK, vagy az Ózdi Kohá­szat — jól szervezett beruházásokat hajtottak végre az utóbbi években. Ezek a gyárak, vállalatok, állami gazdaságok, szövetkezetek — ráadásul (vagy éppen ezért?) évek óta a béremelésekben, a nyereségrészesedésekben, a munkadíjazás mértékével is a legjobbak közé tartoznak. Vagyis: több év óta a vállalati ér­dek és a népgazdasági érdek okos egyeztetése, követése jel­lemzi munkájukat. A mai korszerű vállalatoknál nem is lehet egyetlen év alatt kiugró sikereket elérni — hosszabb idő cél­tudatos, alapozó munkája kell ahhoz, így — állíthatjuk —, hogy a kitüntetett vállalatok, egyben a tervszerűen gazdálkodó szocialista vállalatoknak ma meg­közelítően legjobb mintái. Akárcsak a kitüntetett szocialista brigádok — két és félezer munkásember — példaképei a mun­kában és az ember „építésében” is kiváló szocialista kollek­tíváknak.­­ A brigádok, is, a vállalatok is eredményeiket ugyanabban a gazdasági környezetben, ugyanolyan feltételek és szabályok közepette érték el, mint amilyenek közt az ország valamennyi vállalata dolgozik. Sikereik, egész tavalyi munkájuk azt iga­zolja, hogy előrelátással, gazdálkodó, kezdeményező kedvvel és jó tervekkel, gondolatokkal lehet színvonalasan, nemzet­közi mércével is korszerűen, s valamennyiünk érdeke szerint dolgozni. Éljen május elseje, a munkásosztály nemzetközi seregszemléje! „Élete alkotó tevékenységben, munkában telt” Komócsin Zoltán nevét viseli a Kurucz—Kinizsi utcai Általános Iskola és Úttörőcsapat Szerdán, április 30-án ünnepnap­ja volt a debreceni Kurucz—Kini­zsi utcai Általános Iskolának: az is­kola és az úttörőcsapat felvette Ko­mócsin Zoltán nevét. Az ünnepséget dr. Szabó Miklós­­né igazgató nyitotta meg. Az ün­nepségen megjelent és az elnökség­ben foglalt helyet Pullai Árpád, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára, Komócsin Zoltánná, az iskola név­adójának özvegye, dr. Pécsi Kál­mánná Komócsin Klára, az iskola névadójának testvére, Balogh­­Mi­hály­né, a Központi Bizottság tagja, a Debreceni Ruhagyár pártbizottsá­gának titkára, Sikula György, a me­gyei pártbizottság első titkára, dr. Ambrus István, a megyei tanács el­nöke, dr. Postás Sándor, a Debre­cen városi Pártbizottság első titká­ra, Szabó László, az Oktatási Mi­nisztérium főosztályvezető-helyet­tese, a Magyar Úttörők Országos Szövetsége titkára, dr. Kovács Imre, a Debrecen városi Tanács elnökhe­lyettese, továbbá az állami, a tö­megszervezetek, üzemek, iskolák képviselői. Dr. Szabó Miklósné kö­szöntötte az elnökség tagjait, az óvoda és az iskola nevelőit és dol­gozóit, a tanulókat, és minden meg­jelent vendéget. „Ezen a napon vesszük fel Komócsin Zoltán nevét, aki munkásmozgalmi tevékenységé­vel, kommunista, emberi magatar­tásával beírta nevét legjobbjaink sorába. Élete, munkássága ifjúsá­gunk számára mindig példaképül áll” — mondotta, majd felkérte Pullai Árpád elvtársat, hogy tartsa meg ünnepi beszédét. „A köszönet legyen az első szó azokhoz, akik Komócsin Zoltán em­lékét úgy akarják megőrizni, hogy iskolát, az örök ifjúság, az állandó kezdés, az életbe indulás otthonát nevezik el róla — kezdte beszédét a Központi Bizottság titkára, majd így folytatta: Ki volt és honnan jött ő, akinek a neve fogja ékesíteni ezt az iskolát és úttörőcsapatát? Élet­be indulásakor egy fiatalember a százezrek közül, aki a nép sűrűjé­ben, legalul élt. De olyan fiatalem­ber, akinek már 1945 ígéretes tava­szán kialakult a világnézete, lázas tenniakarása, nagy emberszeretete. Közölnivalója volt a világgal. Ko­mócsin Zoltán korunk legmoder­nebb eszméjének kötelezte el ma­gát, a tömegek felszabadítását szol­gáló szocialista, kommunista esz­mének, aminek egész életén át tör­hetetlen harcosa volt. Különös adottsággal, képességgel rendelke­zett ahhoz, hogy ezeket az eszméket nem elvontan, hanem világos egy­szerűséggel tolmácsolja az embe­reknek. Nagy szenvedélyű ember volt. Ilyen szenvedéllyel csak ne­mes, nagyszerű, a szó igazi értelmé­ben világmegváltó eszméket lehet szolgálni. E nagy szenvedély min­dig az ügyért, a dolgozó emberért lángolt, sosem ellene, mindig csak érte. De szenvedélye nem ragadta el a valóságos dolgoktól, a realitás­tól. Igaz hazafi és internacionalista volt, lángoló hazaszeretetével ter­mészetesen fonódott össze a forra­dalmár, a kommunista internacio­nalizmusa. Tudta és vallotta, hogy elsősorban saját népünknek, mun­kásosztályunknak vagyunk felelő­sek hazánk sorsáért, de felelősek vagyunk nemzetközi osztálytestvé­reinknek is azért, hogyan sáfárko­dunk a hatalommal. Bármit tett, bármit mondott, nyu­godtak lehettünk afelől, hogy sem­mi más nem vezeti, mint a szilárd elvek. Tántoríthatatlanul küzdött az igazságért. Őszinte nagy szenve­déllyel gyűlölte a hazugságot és a hazugokat. Komócsin Zoltánról azt tartják, és ez nagyon igaz, hogy szerette az embereket. Ha valaki, ő valóban fel tudott oldódni a tömegekben, képes volt az igazsággal bátorítani, lelke­síteni, harcba vinni az emberek százait, ezreit. Óriási energiával rendelkezett és fáradhatatlan volt. Élete lázas, ál­landó alkotó tevékenységben, mun­kában telt el. Ismerve történelmi céljainkat, vallotta, hogy a ma min­dig csak kiindulási pont a holnapi feladatokra való felkészüléshez. Komócsin Zoltán boldog ember volt, mert az életet a maga teljes­ségében élte. Eggyé forrott a vallott eszmével, az érte végzett munkával. Harmonikus, teljes volt családi éle­te, egyéni élete is, hála feleségének, aki az egyéni, családi életet olyan­ná alakította, hogy Komócsin Zol­tán erőt gyűjthetett belőle. Idegen volt számára minden, ami nem em­beri. Vidám, kedves, sokszor játé­kos ember volt.” Pullai Árpád ezután az iskola ta­nulóihoz szólt: — Tudjátok, tudnotok kell, hogy névadótok itt, Debrecenben is élt, dolgozott. Ennek a városnak is rót­ta utcáit, és ismerkedett a debre­ceni emberekkel. Sok közülük sze­mélyes barátja, ismerőse, harcostár­sa volt. Sok debreceni ember em­lékezik rá jó szívvel és tisztelettel. Ezekben a percekben, amikor Ko­mócsin Zoltán nevét veszitek fel, nemcsak ünnepeltek, hanem fele­lősséget és kötelezettséget is vállal­tok. Mi, idősebb társaitok nyugodt lelkiismerettel és meggyőződéssel mondhatjuk: legyen példaképetek­. Ismerjétek meg életét, munkáját. Induljatok el, mint nyomolvasók a kortársaihoz, a harcostársaihoz. Ku­tassátok életútját, ismerjétek meg őt, olvassátok is! Példája azt mondja minden lány­nak és fiúnak, hogy legyetek becsü­letes, dolgos polgárai hazánknak. Szeressétek és építsétek a szocialis­ta Magyarországot. Végezetül azt is mondja nektek a példakép, hogy le­gyetek vígkedélyű, sokat játszó, vi­dám, boldog gyerekek! Pullai Árpád ezután jelképesen átadta az iskolát dr. Szabó Miklós­­nénak, aki a tantestület nevében ígéretet tett, hogy a tanulóifjúságot az iskola névadójához, Komócsin Zoltánhoz méltóan, kommunista szellemben nevelik. Ezután az úttörőcsapat névadó és csapatzászló-avató ünnepsége kö­vetkezett. A 272. számú Komócsin Zoltán Úttörőcsapat részére a mű­ködési engedélyt Kovács András, a megyei úttörőelnökség elnöke ad­ta át. A csapatzászlót , az Alföldi Nyomda KISZ-szervezetének aján­dékát Füredi Szabó Lajos csúcsve­­zetőségi titkár adta át az úttörőcsa­patnak. A csapatzászlóra a Komó­csin család emlékszalagát Komó­csin Zoltánná tűzte fel. Emléksza­lagot tűzött a zászlóra a megyei, a Debrecen városi Úttörőelnökség, a Pénzügyőrség KISZ-szervezete, a Hőtechnikai és Szigetelő Vállalat Április 4. Szocialista Brigádja, a Magyar Gördülőcsapágy Művek Gu­tenberg Szocialista Brigádja és a Hajdú megyei Állami Építőipari Vállalat Házgyárának Lenin Szo­cialista Brigádja, valamint a III. kerületi iskolák úttörőcsapatai. Az ünnepség után az iskola iro­dalmi színpada és énekkara, vala­mint az óvodások kedves, hangula­tos műsort adtak. Pullai Árpád ünnepi beszédet mond Komócsin Zoltánné feltűzi a Komócsin család emlékszalagát a Komócsin Zoltán úttörőcsapat zászlajára

Next