Hajdú-Bihari Napló, 1977. július (34. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-03 / 155. szám
an-i hely közelében állt az a ház, melyben jjfc SARKADI IMRE ÍRÓ . ^ született 1921. augusztus 13.— ár. _1 Emléktáblák nyomában A műemlékekben viszonylag szegény Debrecen gazdag irodalmi emlékekben. Irodalmi múzeumunk ugyan még nincs, de csak idő és hely kérdése, hogy legyen. Bízunk is abban, hogy erre is sor kerül hamarosan. A műemlék-albizottság csakúgy, mint az irodalmat szerető közvélemény egyaránt sürgeti irodalmi múzeum létrehozását, és ennek lehetőségét elsősorban ott látja, ahol valamelyik Debrecenben született és itt alkotó író élt és alkotott. Különböző tervek vannak. De addig is, amíg a tervek valóra válnak, szükséges megjelölni azokat a lakóépületeket, amelyekben Debrecen kiemelkedő tehetségű alkotói egykor éltek. Az új Debrecen létrehozása azonban nem kíméli azokat az épületeket, amelyekben irodalmi nagyjaink születtek, vagy laktak, hosszabb, rövidebb ideig. Heves vitákat szült — néhány évvel ezelőtt — az úgynevezett Kölcsey-ház lebontásának terve. Akadtak, akik egyenesen odáig vitték a vitát, hogy egyáltalán nem is létezett Kölcsey-ház Debrecenben. Hát volt, de már csak volt, mert időközben lebontásra került. A Füvészkert utcában egykor állt lakóépületnek ma már csak az emléktáblája van meg és a Fazekas Mihály Gimnázium őrzi az épület deszka- és egyéb farészeit, ablakait, ajtókereteit. Mindig gond, hogy hogyan örökítsük meg az olyan helyet, amelyben Debrecen emléket állított egykor benne élt és alkotó tehetségeknek. Így jött létre az a gondolat, hogy emléktáblával jelöljük meg — az egyébként műemléknek nem nevezhető — lakóépületet. Ezek az emléktáblák ma fehálózzák városunk szinte minden utcáját. De hiába keressük, nem találjuk pl. az 1955-ben a Csapó u. 19. sz. ház falára elhelyezett Vörösmarty-emléktáblát, amely jelezte, hogy abban a házban lakott a Szózat költője 1849-ben. Nehezíti a táblák elhelyezését az a tény, hogy nem egyszer nemcsak a ház tűnik el az új Debrecen építése során, hanem maga az utca is. Megváltozik a terület vonalvezetése. Csak körülbelül lehet rá utalni, hogy itt vagy ott állt az a ház, amelyben élt és alkotott Debrecen kiemelkedő fia. Így vagyunk Sarkadi Imre és Gulyás Pál emléktáblájával is. A Hortobágy u. 5. sz. ház falán találjuk meg a képen is látható emléktáblát, rajta a szöveggel: E HELY KÖZELÉBEN ÁLLT AZ A HÁZ, MELYBEN SARKADI IMRE író született 1921. augusztus 13-án. Megjelölte: Debrecen városi Tanács, 1977. .7 EMLÉK NEM PÓTOLJA ÁT MAGÁT.” A Hortobágy utca 5. sz. ház falának nyugatra eső részén elhelyezett emléktábla viszonylag minden oldalról jól látható, bár az utca vonalvezetésére merőlegesen került elhelyezésre. Valamikor azonban a Hortobágy utcának a vonalvezetése és a Sarkadi-ház is a megjelölt helyen volt látható. A Hajó u. 12. sz. ház falán — nehezen megtalálhatóan — van elhelyezve a másik képen látható emléktábla, rajta a következő szöveggel: E HELY KÖZELÉBEN ÁLLT AZ A HÁZ, MELYBEN GULYÁS PÁL (1899—1944) költő lakott, aki a debreceni irodalom népies irányzatának volt a képviselője. Debrecenben született, élt és halt meg 1944-ben. Megjelölte: Debrecen városi Tanács, 1977. Nagyon jogos az a kitétele a táblának, hogy „e hely közelében”. Az utcán sétáló, szemlélődő ember bizony nehezen vagy sehogyan sem bukkan rá a Hajó u. 12. sz. ház falán levő emléktábora. Két épület közötti beugró részben helyezték el, valahogyan úgy, hogy se a Hajó utca, se a Bethlen utca felől nem lehet látni. Javasoljuk ezért a tábla áthelyezését a Hajó utcai frontra, ugyanazon háznak a nyugati frontjára, mert akkor inkább megfelel a tábla annak a célnak, amely létrehozta az alkotók emlékének méltó megörökítését. Maga a szándék — az alkotók házának megjelölése — önmagában is azt jelzi, hogy megvan a törekvés Debrecenben. Csokonai, Tóth Árpád, Oláh Gábor, s folytathatnánk még a sort neves íróink, művészeink nevével, emlékének ilyen módon való ápolására. Szükségét nem vitathatjuk, a kivitelezésén még lehet és kell is módosítanunk. Hiszen nem elég csak azt mondanunk vagy írnunk, hogy „e hely közelében”. Érdemes azt is megmondani, hogy miért. Az utókor számon kéri ezt a miértet tőlünk, mai „debreceniektől”. A válaszunk ma úgy fogalmazható meg, hogy „az új Debrecen” érdekében történt annak a háznak a lebontása, amelyben egykori alkotónk lakott. Hogy ezt az utókor hogyan értékeli, más kérdés. Érzelmeink nem egyformák, kötődéseink alkotókhoz ízlésnevelő munkánknak is része. Az emlékek ápolása azonban egyértelműen helyes és folytatandó munka. Dr. Nábrádi Mihály MAB-elnök . MADÁR Milyen furcsa ennek a templomnak a tornya, tulajdonképpen nem is torony. A gúla égbetörő négy éle találkozik fönn, de hiányoznak az oldalfalak. Így jól látszik, nem lóg bent harang. De akkor miért hall mégis harangszót? Nem is szólt Teriéknek, hogy eljön sétálni, úgyse veszik észre napközben: otthon van-e vagy nem. Csak vacsorakor keresik, ha nem találják. Éjszaka a legjobb: a veranda télen , jól fűthető, nyáron szellős. Elhozta a dumáját meg a vánkosait hazulról, ezeket engedélyezte Gyuszi, a bútorokat kidobta. De ha lefekszik, úgy érzi, újra Károlyréten van, a régi házban, s nem itt a Rózsadombon, ahová tavaly költözött, miután Gyuszi rábeszélésére eladta a házat. — „Mit csinálna ott mama egyedül? Nálunk remekül meglesz. Teri meg a két gyerek majd ajnározza.” — Nincs is semmi baj, nem is tudja, milyen is Teri, milyen Gézuka meg Virág. Nem érti, mit mondanak mert napról-napra rosszabbul hall. Fölfedezte ezt a padot a 11-es busz megállójában. Olyan ez, mint régen, mikor vasárnap kiült a ház előtti kispadra. Innen látni azt a furcsa templomot azzal a furcsa tornyával. Gyuszi meg Teri egész nap nincs otthon, a két gyerek iskolában vagy napköziben. Fölveszi fekete ruháját, csatos fekete lakkcipőjét, megköti fején a fekete selyemkendőt, s idesétál lentről, a Bimbó útról. Itt, a megállóban rengeteg ember száll le még föl. Főként négy óra után nagy a forgalom. Kár, hogy nem hallja a beszédüket, de nézni is érdekes őket. Milyen figurák, teremtőm! A minap jött két nadrágos fiatalember. Csak mikor melléültek, vette észre, hogy egyikük lány. — „Szabad, néni?” — kérdezte a fiú. — „Tehát maga is hallja a harangszót, fiam” — felelte. — Te, ez süket vagy süsü.” — „Hagyjad, Bundi, ne cukkold az öreglányt” mondta a lány. A fiú ordítani kezdett: — „A néni süket?” — „Igen, fiam. Azt hiszem, süket vagyok.” — „Akkor miért nem megy Rákoskeresztúrra!” — „Milyen túróról beszélsz?” — A két fiatal nevetni kezdett. — „Ott rengeteg hely van a süketeknek meg a vén spineknek, hallja, nyanyac? Üresek a kripták.” — „Örülök, hogy te is hallod a harangszót, fiam” — felelte! — „Úgy látom, az öreg múmiát jégre kell tenni” — mondta a fiú, s ölébe ültette a lányt. — „Ha zavarja a nénit a smárolás, fordítsa el a fejét vagy totyogjon be a templomba” — s nekilátott a lánynak. Jönnek a fiatal mamák kisgyerekükkel. Milyen takarosak itt a gyerekek. S mit öszszefecsegnek! Látja a szájuk mozgásáról, ha nem is érti őket. Jön bottal egy férfi, furcsa, hosszú testű, alacsony, barna kutyájával. Ez is leül mellé megpihenni, nyilván, mert rossz a lába. A férfi beszélgetni szeretne, de nem áll szóba idegen férfival. Egy öregaszszony is tartja magát. Elfordul, és a harangszóra fülel. De egy nap fekete ruhás asszony jött errefelé. Mindjárt egymásra néztek. Az érkező leült mellé. Sokáig csak nézegették egymást, szó nélkül. Fekete ruhája van az asszonynak, magas szárú fűzős, fekete cipője, kicsit ezüsttel tarkált fejkendője. Ezt nem érti. Ha fiatalabbnak látszik is mint ő, megvan ez is hetvenkettő: miért nem visel tiszta fekete kendőt? „Ugye, nem pesti?” — szólalt meg a jövevény. — „Tehát maga is hallja a harangszót” — válaszolta. Az újonnan érkezett furcsán nézett rá. — „Mi van a harangszóval?” — „Beszéljen, lelkem, hangosabban. Vagy hajoljon közel a fülemhez. Sajnos rossz a hallásom.” — „Honnan került ide, azt kérdeztem.” — A jövevény a füléhez hajolt, s így megértett mindent, amit ezután mondott, nem is nagyon hangosan, de tagolva. — „Károlyrétről, már több mint esztendeje.” — „Én Színvárról jöttem. Már három éve. A lányomnál lakom jó lány.” — „Család van? Unoka?” — „Van. Péterke. Hatéves. Jó gyerek.” — „S ki az ura a lányának? Úgy értem, mit csinál?” — „A vöm? Derék ember. Mérnök.” — „Az én fiam henteseket irányít. Igazgató. Az a sok pesti húsüzlet majd mind őhozzá tartozik. Autóval jár. A károlyréti házból vette.” — „Az én vömnek is van autója. Mikor otthagytam Színvárt, mindent pénzzé tettem. A pénzt odaadtam a lányomnak. Azóta sem kérdeztem mit tettek a pénzzel. Náluk lakom. Van kosztom, kvártélyom. Mi kell más egy ilyen öregasszonynak?” — „Hány éves, lelkem?” — „Hetvenegy.” — „Jól gondoltam. Én hetvennégy vagyok.” — „Hogy szólíthatom?” — „Borsos Józsefné a nevem, Parádi Zsófia. Sokáig Borsos néninek szólítottak, de inkább mindenki Zsófi néninek hív, meg van, aki Zsófinak. A lányom anyukának, a vöm is úgy, Péterke nagyinak.” — „Én Róza vagyok, özvegy Kovács Ábrisné, Kosztecz Rozália. Engem a fiamék mamának hívnak, az unokáim nagymamának. Szólítson, lelkem, Rózának. Az jó lesz.” — „Jó, nagyon jó. A lányomék nem tudják, hogy eljöttem hazulról.” — „Nem szabad eljönni?” — „Szabadni szabad, de nem örülnek, ha elkószálok. Féltenek. Ma este vendégek jönnek. Legalább négy házaspár. A villamossági vállalattól, ahol a vöm NEMES GYÖRGY: KÉT FEKETE HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — A77. JÚLIUS ». -•* *'~^*z*2írs1 E hely közelében áll!- az a ház melyben GULYÁS PÁL /1899 - 19HH/ költő lakos-, aki a debreceni irodalom népies irányzatának volt a képviselője. Debrecenben született, élt és halt meg I 9 z. t. _ pGn Megjelölte Debrecen Városi Tanács 1977. r Lévay Botond versei: FÁK ÉS GYÖKEREK A budai várban 600 éves szobrokat találtak Én e szoboremberek szemét csodálom csak midőn homoksírjuk hályogát lefejtették róluk felébresztett tekintetük újra gyermekien szép a népet abáló országdúlások paripái alatt ájultan döngtek vermükben hajukon a mártírság előtti Duna simogatása ajkukon romolhatatlan nyelvünk példabeszédei őseinkből gond-könnyű gyermekeink lettek visszafelé kellene gyökereznünk ezután hogy fává öregedjünk mi is FELELETEK. Kik vagytok ti nők fecske-jelenések? bérházak között divat új korosztály pőreség beat tervek és mánakélés Illatos almák évák-íze vagytok az utak paradicsomi kételye kígyóként fut bennetek is a félés pedig csak egyszer választhat mindenki , megszenvedett éveim el nem adom Az! Hogy kezdjem a sort megint a végén! II. És folytatni? Az élet is költészet nélkül gyalog oly elviselhetetlen mint egy marék szerelmes molekula Ezer sebből vérzem és elesni nem bírok Versmankóm is magam ünnepe Tehetetlen nézem hogyan köt gúzsba mind a kettő és még nem is érdekel hogy felrobbantak bennem a csillagok s az sem hogy jövőmnek nincs semmi súlya ÚJJÁSZÜLETÉS Verejtékemben ágyastól úszom meggyónja lázát influenzám ropogó havon lebegtetve parázzsá fújtatom tüdőm lélegzetem lángjától tisztulva olvadok s átfolyok a tű fokán mint a hegedűhang idegem elkötött csónakként láng tanácstalanul s testemhez nem köt tudatom csak sorsnyi percek öntudatlan cserebomlása Nem hallom amint sikonganak szakadoznak a sejtek gőzölgő patakokban oldódva sisteregve vegyülnek a molekulák önmagam kohójából kipottyanok mint óriás vén csecsemő Hisz szépülhet a szép s az eszmék mint kimosott zászlók újra suhognak a dal fütyülni kezdi a rigót kifaragni a verset kékíteni az eget amelyben Ady Endre is él ".