Hajdú-Bihari Napló, 1979. január (36. évfolyam, 1-24. szám)
1979-01-03 / 1. szám
A madridi döntés A legfrissebb jelentések szerint Pamplonában és Baszkföld más városaiban folytatódnak a tüntetők és a rendőrök közötti összeütközések, amelyek általában tömeges letartóztatásokkal párosulnak. Az ok nyilvánvaló: már most bizonyosra vehető, hogy néhány tartományi önkormányzat realizálása, gyakorlati bevezetése a miniszterelnök döntése, a parlament feloszlatása miatt halasztást szenved. A baszk főtanács ugyan ratifikálta az alkotmány által megígért autonómiatervezetet, de az életbelépéshez a parlament jóváhagyása szükséges. Márpedig minden jel arra mutat, hogy — sok más fontos javaslat mellett — ezt a tervezetet is majd csak az újonnan összeülő nemzetgyűlés fogadhatja el. Adolfo Suarez miniszterelnök ugyanis rendeletben feloszlatta a jelenlegi parlamentet és kitűzte az új választások időpontját. Eszerint az új parlamenti választásokra március 3-án, a községtanácsi választásokra pedig pontosan egy hónappal később, április 3-án kerül sor. Megfigyelők szerint annak, hogy az általános választások megelőzik a községtanácsiakat, fontos politikai-lélektani oka van. Suarez ugyanis nyilvánvalóan attól tart, hogy ha — amint ez várható — a helyi választásokon előretör a baloldal, „pszichológiai hatást” gyakorolhatna a nemzetgyűlési választásokra. Így viszont a hatás adott esetben fordított lehet... Suarez döntése nem meglepő. A kormányfő pártja eredménytelenül keresett koalíciós partnert, a kérést a szocialista munkáspárt is megtagadta. A miniszterelnök így attól tartott, hogy a számtalan összetorlódott probléma megoldására képtelen lenne az ingatag hátterű kabinet, az elhúzódó döntésképtelenség pedig károsan befolyásolhatná a jobboldal és a Centrum esélyeit. A kormányfő tehát azt tette, ami várható volt: „előre menekült”. Abban a reményben, hogy az új választások kikristályosítják a jelenleg meglehetősen kusza frontokat. Harmath Endre ! A magyar küldöttség Kubában A Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának, a Kubai Államtanácsnak és a Minisztertanácsnak meghívására Biszku Bélának, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának vezetésével magyar párt- és állami küldöttség tartózkodik Kubában. A küldöttség, amely részt vesz a kubai forradalom győzelmének és a Kubai Köztársaság megalakításának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken, ellátogatott a Havannától mintegy 60 kilo-méterre levő „Vallé de Picadura” állattenyésztő gazdaságba. A delegáció ezután megtekintette a fővárostól ötven kilométerre található „Carribe” műhold és távközlési állomást, amely a magyarországi Taliándörögdön levő állomáshoz hasonlóan, a szovjet „Molnyija” távközlési rendszer tagjaként biztosítja a szocialista országok közötti televíziós, rádiós és telefon-összeköttetést. A küldöttség részt vett az évfordulók tiszteletére nyílt fénykép- és tablókiállítás megnyitóján a havannai „Pabellon de Cuba” kiállítócsarnokban. Iráni helyzetjelentések Sapun Baktiar ellenzéki politikus hétfői rádió- és televíziós beszédében felszólította Irán népét, hogy támogassa az általa megalakítandó kormányt. Kijelentette, kormánya „szociáldemokráciát” szeretne megvalósítani, s azt ígérte, hogy szabadon engedik a politikai okokból bebörtönzötteket, helyreállítják a polgári szabadságjogokat és a sajtószabadságot. Egyidejűleg bejelentette, hogy fokozatosan számolják fel a 12 iráni nagyvárosban mindmáig érvényben levő statáriális állapotokat. Hosszú hetek óta először hétfőn a külföldi újságírók előtt néhány percre megjelent Reza Pahlavi iráni sah. A személyével kapcsolatban az utóbbi napokban elterjedt találgatásokról az uralkodó kijelentette, hogy szeretne „téli szabadságra” utazni, de erre csak akkor kerülhet sor, ha „az ügyek lehetővé teszik”. A Reuter diplomatákat idézve úgy véli, hogy az utazás Baktiar kormányának e hétre várt beiktatása után válik esedékessé. Az iráni parlament két háza a hét végén dönt az ellenzéki nemzeti frontból kizárt Baktiar kormányának beiktatásáról. Sapur Baktiar kinevezéséről nyilatkozott a FranceInter rádióállomásnak a nemzeti front szóvivője. Hangsúlyozta, hogy Baktiar kinevezése nem oldja meg Irán belpolitikai válságát, mert a politikus nem élvezi sem a néptömegek, sem a vallási ellenzék, sem pedig a nemzeti front támogatását. A Mashhad városában vasárnap történt összecsapásokról érkezett újabb adatok 106 halálos áldozatról szólnak. Vasárnap súlyos összecsapás volt a sah ellen tüntetők és a katonaság között Tabriz városában is. Itt — hírek szerint — 26 ember vesztette életét. Hétfői bejelentés szerint megszüntették a munkát a Pars hivatalos iráni hírügynökség alkalmazottai. Sztrájkjukkal a rendszerellenes mozgalmat kívánják támogatni. Az iráni belpolitikai válság láttán a kanadai kormány érintkezésbe lépett a teheráni vezetőkkel az Iránban dolgozó kanadai állampolgárok elszállításáról. A kanadai hadügyminisztérium bejelentette: két repülőgépet irányítottak Ankarába, hogy szükség esetén azonnal meg tudják kezdeni az Iránban élő mintegy 600 kanadai állampolgár elszállítását. (AFP, AP, Reuter, UPI, MTI) Több jel arra mutat, hogy az USA katonai beavatkozásra készül Iránban. Képünkön a Constellation anyahajó, amelynek az iráni vizekre való vezénylése várható Emberpróbáló hideg (Folytatás az 1. oldalról) Jató Vállalat dolgozóit Vályi Elek igazgató beszámolt arról, hogy az ünnepek alatt teljes készenléti szolgálatot tartottak, a két napon tíz dolgozó volt talpon éjjel-nappal. Szilveszterkor a készenléti szolgálatnak még nem akadt sok tennivalója. Mégis tíz hóeke, kilenc homokszóró, két rakodógép és egy hófelrakó gép állt készenlétben. A hideg és a hóesés megérkeztével a vállalatnál január 1- én fokozták a készenlétet — a meteorológiai intézettől előre jelezték a hideget —, a hóesést követően fél órán belül elkezdték a munkát Kilenc gépkocsi szórta a homokot Debrecen főbb útvonalain, összesen 210 köbméter anyagot szórtak ki az utakon. Valamivel nagyobb gondot jelent a város külső útjainak tisztítása. Az igazgató azt is elmondta, hogy a várhatóan megnövekedő feladatokhoz jelenleg kevés a kézi munkaerő. A járdák, pályaudvarok tisztítását mindössze huszonnyolcan végzik. A vállalat szívesen fogad alkalmi hómunkásokat. Nappalra 120, éjszakára pedig 150 forintot fizet. Jelentkezni a Szabadság útja 1. szám alatti helyiségben lehet. A Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalat diszpécserszolgálatánál Nagy József adott rövid tájékoztatást. Megtudtuk, hogy Szabolcs-Szatmár megyében számos középfeszültségű vezetékben üzemzavar keletkezett. A javítási munkálatokat azonnal megkezdték, a gyors hibaelhárítást csupán az időjárás nehezítette. A Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalat területén az elmúlt ünnepek során mindössze tíz-tizenöt községet érintett a rövid ideig tartó áramkiesés. A városokból komolyabb meghibásodásról jelentés nem érkezett. Az újévi forgalom hasonló volt a karácsonyéhoz — nyilatkozott lapunknak Fényes József, a MÁV Igazgatóságának helyettes vezetője. Különösen nagy volt a forgalom december 31-én és január 1- én, illetve 2-án. A közlekedésben nagyobb fennakadásról nem számolt be az igazgatóhelyettes. Az igazgatóság területén egy mozdony megcsúszott, de nagyobb baj nem keletkezett. Egy másik esetben fa zuhant a pályatestre, ezért az arra közlekedő vonatszerelvény csupán a pályaszakasz megtisztítása után folytathatta útját. Természetesen a hideg fokozottabb készültséget igényel az igazgatóság dolgozóitól is. Ilyenkor elsődleges tennivaló a váltók karbantartása, tisztítása, fagytalanítása. Mindeddig munkaerőgondjuk nincs, gépparkjuk is alkalmas a hótisztítási munkálatok elvégzésére. A villamos vezetékek megrongálódásáról sem érkeztek jelentések, itt-ott kisebb bajokat okozott csupán a hóesés, a szélvihar. A január elsejei hideg a Volán 6. számú Vállalatnál dolgozó hibaelhárítókat is beszólította munkahelyükre. A kétnapos ünnep során jóval kevesebb járatot indítottak a helyi és helyközi forgalomban. Legnagyobb nehézséget az ünnepek előtt leállított járművek újbóli beindítása okozta. Mindezek ellenére zavartalanul bonyolították le a helyi és helyközi forgalmat, bár néhány vidéki járat késve érkezett úticéljához. Ökrös János forgalmi igazgatóhelyettes egyelőre bizakodó, az elmúlt 48 óra alapvető nehézségek nélkül zajlott, le. (k. d. p.) IfrjIH HA-IPtt-BIHARI NAP&O - Iftb. .TANUAR S. a megbékélés történelmi jelentőségű aktusa? James Carter, az Egyesült Államok elnöke és Hua Kuofeng, a KKP KB és a Kínai Népköztársaság Államtanácsának elnöke vasárnap üzenetet váltott Washington és Peking teljes jogú diplomáciai kapcsolatainak felvétele alkalmából. Carter üzenetében „a megbékélés történelmi jelentőségű aktusának” nevezte a kapcsolatfelvételt, s azt állította hogy az a világbéke ügyét fogja szolgálni. Hua Kuo-feng az amerikai elnökhöz intézett üzenetében szintén úgy vélekedett, hogy a két ország diplomáciai kapcsolatfelvétele „történelmi esemény”, amely összhangban áll a két ország alapvető érdekeivel, és — szerinte — kedvezően fogja befolyásolni a nemzetközi helyzetet is. Az alkalomból üzenetet váltott az Egyesült Államok és Kína külügyminisztere is. A Kínai Népköztársaság országos népi gyűlése (parlament) az év végén üzenetet intézett a tajvani kínaiakhoz. Leszögezte, hogy a Kínai Népköztársaság Tajvannal való kapcsolataiban „tiszteletben fogja tartani a status quót, ésszerű politikát fog folytatni, amely a népi Kínával való újraegyesülés esetében nem lesz a sziget lakosságának kárára”. A parlament üzenetében hangoztatta, „nagy reményt fűz a 17 millió tajvanihoz és vezetőihez”. Az üzenetből is kitűnik, hogy a Kínai Népköztársaság normalizálni kívánja kapcsolatait Tajvannal, s ezért első lépésként beszüntette a jelenleg Tajvanhoz tartozó part menti szigetek lövését. Peking ezen túlmenően szorgalmazza a normális postai forgalmat, a lakosok kölcsönös látogatásait, a gazdasági kapcsolatokat a Kínai Népköztársaság és Tajvan között. Az országos népi gyűlés üzenetében indítványozta a tajvani „hatóságoknak”, üljenek tárgyalóasztalhoz, teremtsenek olyan légkört, amelyben a két fél kapcsolatba léphet egymással. Tajpej sietve visszautasította a pekingi udvarlást. Csang Csing-kuo tajvani elnök hétfőn megerősítette: „A kommunizmus elleni harc csak akkor fog megszűnni, ha kínai területen megszűnik a kommunizmus és a kínai kommunista rezsimet szétzúzzák”. A tajpeni kormány egyik szóvivője szintén elvetette Peking békés újraegyesítési ajánlatát, s hangsúlyozta, hogy Tajvan soha sem fog tárgyalni a kínai kommunistákkal. (A Reuter, az AFP, az AP, az Új Kína és a DPA alapján; MTI) Ki kezdeményezze a megszakadt béketárgyalások folytatását? Az izraeli kormány jelenleg Washingtonra vár, hogy kezdeményezze az Egyiptommal megszakadt béketárgyalások folytatását, miután vasárnapi ülésén valamit enyhített álláspontja eddigi merevségén. Nevezetesen közölte, hogy hajlandó tárgyalni kettőről a december 15-én visszautasított négy egyiptomi javaslat közül. Más szóval, feladja azt a merev álláspontot, hogy csakis és kizárólag a novemberben már papírra vetett szerződéstervezetet hajlandó aláírni. Begin kormányfő szerint a tárgyalások két héten belül folytatódnak, esetleg Washingtonban. Az izraeli miniszterelnök közölte, hogy a vasárnapi kormányülés előtt üzenetet kapott Carter elnöktől. „Egyiptom hajlandó folytatni a tárgyalásokat a békeszerződésről Izraellel, de ennek feltétele, hogy az általános rendezést tűzzön ki célul, juttassa jogokhoz a Palesztinai arab népet és ne érintse Egyiptomnak az arab országokkal szembeni és egyéb nemzetközi elkötelezettségeit” — jelentette ki hétfőn Kairóban az egyiptomi külügyminisztérium egy illetékes tisztviselője. Az illető hozzátette azonban, hogy Egyiptom eddig nem kapott hivatalosan választ Izraeltől javaslataira. Butrosz Ghali ügyvezető külügyminiszter egy hétfői interjúban szintén azt hangoztatta, hogy Egyiptom semmi körülmények között nem írja alá a békeszerződést, amíg Izrael „egy kiegészítő megállapodásban” nem ad végleges időpontot a ciszjordániai és gázai palesztin önkormányzat bevezetésére. (MTI) Árvízvédelmi készültség Heves árhullámot indított el a Tisza felső szakaszán és mellékfolyóin a december végi felmelegedés, esőzés és hóolvadás. December 30-a esti óráitól kezdve, lényegében három nap alatt a Tisza vízszintje Vásárosnaménynál több mint nyolc méterrel emelkedett, de szerencsére volt elegendő hely, mert előzőleg kevés víz terhelte a folyó medrét. A keddi jelentések szerint a vízszint elérte a 864 centimétert, s ez már 48 centiméterre megközelítette a maximumot, amelyet 1970- ben mértek. Ezért a Felső-Tisza-vidéki és az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Tisza Záhony és Tiszabecs közötti szakaszára, másodfokút a Túron, a Szamoson, a Krasznán és a Bodrogon, elsőfokút pedig a Tisza Záhony és Tiszafüred közötti szakaszára. A védelmi vonalakon megkezdte munkáját a figyelőszolgálat, készenlétbe helyeztek egy árvízvédelmi osztagot és az esetleg szükségessé váló védekezési munkákhoz anyagokat készítettek elő. Az árhullámnak szabad utat nyitottak Tiszalöknél , a duzzasztómű zsilipeinek felvonásával. Megáradtak a Körösök is. A Fekete-Körösön Antnál kedden már 700 centiméteres vízszintet jelzett a mérce. Ezért a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el. Ezenkívül első fokú készültség, figyelőszolgálat őrzi a Fehér-, a Sebes- és a kettős Köröst is. A megáradt Tisza és mellékfolyói mentén több mint 630 kilométer hosszú védvonalon 750 vízügyi dolgozó tart készültséget a veszély elhárítására. A januári gyors lehűlés alapján számítani lehet arra, hogy az erős hideg hamarosan lefagyasztja, mérsékli a vízgyűjtő területen a megáradt folyók vízutánpótlását, de ennek kedvező hatása még nem érezhető a magyar szakaszokon , egyelőre további áradás várható. (MTI) Röviden a nagyvilágból Az Elnöki Tanács Péteri Istvánt, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökhelyettesét érdemei elismerése mellett, nyugállományba vonulására való tekintettel, kérésére felmentette tisztségéből. Ezzel egyidejűleg a munkásmozgalomban kifejtett több évtizedes kiemelkedő tevékenységéért és a szocialista társadalom építésében szerzett érdemeiért a Szocialista Magyarországért Érdemrend kitüntetésben részesítette. A kubai nemzetgyűlés hétfőn Havannában ünnepi ülést tartott a kubai forradalom győzelmének 20. évfordulója alkalmából. Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, az állam- és minisztertanács elnöke, az ünnepi ülésen mondott beszédében kijelentette: az elmúlt két évtized során szerzett tapasztalatai révén a kubai nép képes az összes nehézségek legyőzésére, arra, hogy a jövőben is magasra emelje a forradalom zászlaját. A vietnami külügyminisztérium memorandumban tiltakozott a Kínai Népköztársaság hanoi nagykövetségénél a Vietnam északi határtérsége ellen elkövetett sorozatos provokációk miatt. A keddi hanoi lapok vezető helyen ismertetik az okmányt, amely többek között emlékeztet rá: a vietnami külügyminisztérium december 26-i jegyzékében már felhívta a figyelmet azokra a kínai provokációkra, amelyek komoly feszültséget okoznak a két ország határán. Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára újévi üzenetében rámutatott, hogy az elmúlt esztendőben a nagy világproblémák megoldására tett erőfeszítéseket gyakran a bizonytalanság és a sikertelenség jellemezte, de kifejezésre juttatta azt a reményét, hogy az új évben fokozódik a világ biztonsága, az egyes országok érzékenysége egymás problémái iránt, és újabb lépések történnek olyan egységes civilizáció megteremtése érdekében, amely a realitásokra támaszkodva figyelembe veszi minden nép és egyén szükségleteit, igényeit. Az enyhülési politika szempontjából jó esztendőnek minősítette 1978-at a nyugatnémet kormány újévi külpolitikai mérlegében. Lemondott a török belügyminiszter, Irfan Özaydiili. Lemondását, amelyet a köztársasági néppárt parlamenti csoportja előtt kedden reggel jelentett be, Ecevit miniszterelnök elfogadta. Ankarában kedden délben hivatalosan közölték, hogy Orhan Eyüboglu miniszterelnök-helyettest nevezték ki ügyvezető belügyminiszterré. Hétfőn megjelent a spanyol hivatalos lapban az a királyi rendelet, amely a parlament feloszlatásáról és március 1- re új választások kiírásáról intézkedik. Faruk Kaddumi, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet politikai osztályának vezetője hétfőn Kuvaitban kijelentette, hogy a PFSZ hajlandó az Egyesült Államokkal párbeszédet kezdeni, feltéve ha ez a legmagasabb szinten történik. Ohira Maszajosi miniszterelnök a japán néphez intézett, újévi televíziós üzenetében kijelentette, hogy kabinetjé ,.az eddiginél nagyobb következetességgel folytatja a hagyományos japán nemzetbiztonsági és nemzetközi politikát”. Gépkocsi átvételi sorszámok 1979. január 2-án Debrecenben Skoda 105 S 529, Skoda 120 Lada 1300 6253, Lada 1600 L. 1623, Lada 1200 49 538, 854.