Hajdú-Bihari Napló, 1979. május (36. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-13 / 110. szám
L I mMMiMnJ 1 § §ghb I ■ s fl gp m Mm-' ' i. I fi B eb « . W H glJigESp^ ||S3| gjk m SH 5 HI V iH fi IHHlw B AH 0 MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Érettségiző diákok búcsúztatása Elérkezett a tanév vége, s ezekben a napokban a végzős diákok országszerte búcsút vesznek iskolájuktól. Debrecen város Tanácsa néhány évvel ezelőtt vezette be azt a szokást, hogy közös búcsúztatási ünnepséget rendez a város utolsó éves középiskolás diákjainak. Az idei ünnepségnek — amelyet május 12-én 10 órakor a felszabadulási emlékmű előtt tartottak — nem kedvezett az időjárás. A huszonegy iskola mintegy 3500 maturandusa szemerkélő esőben gyülekezt a Rózsa, Simonffy és Csapó utcán, miközben az emlékmű mellett az Ifjú Gárda és a Helyőrség fúvószenekara szórakoztatta a Vörös Hadsereg útja két oldalán szép számmal összegyűlt érdeklődőket. Háromnegyed tízkor a tanulók iskolánkénti zárt egységekben zászlókkal és névtáblákkal bevonultak a térre, majd az Ifjú Gárda díszegység kíséretével behozták a KISZ zászlaját. Pontban tíz órakor a helyőrségi zenekar eljátszotta a Himnuszt, majd Tatár Irén, a Kossuth Egyetem Gyakorló Gimnáziumának tanulója köszöntötte a megjelent vendégeket, akik között voltak dr. Postás Sándor, a városi pártbizottság első titkára, Kolozsvári Zoltán, a megyei pártbizottság munkatársa és Szekeres Antal, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője, valamint a város párt, állami és társadalmi életének képviselői. Zsidó Teréz, a 127. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet növendéke elszavalta Maróti Lajos Dühöngés a boldogságról című versét. Ezt követően Borbély Miklós, Debrecen város tanácselnök-helyettese búcsúztatta a végzősöket. — Debrecen vezető testületei nevében és megbízásából veszek most búcsút tőletek — kezdte beszédét — s szeretnélek emlékeztetni benneteket arra, hogy ti debreceni diákok voltatok. Debreceni diákok, mint voltak hajdan Csokonai, Fazekas, Kölcsey, Tóth Árpád, Szabó Lőrinc, Mederessy vagy Gulyás Pál, Móricz Zsigmond, s Ady Endre. Titeket is ez a város nevelt életetek egy nagyon fontos, talán a legfogékonyabb időszakában, s arra mindig büszkék lehettek, hogy ilyen elődök után voltatok ti is debreceni diákok. Ennek a várcsnik a történeley levegőjét szívtátok éveken keresztül. Azok is akik itt születtek, s itt fognak élni után is, s azok is, akik a magve vagy az ország más részéből jöttek ide erre a néhány évre, s talán újból elmennek innen. Mindnyájan bízunk abban, hogy a város történelmi múltja, haladó hagyományai, az innen kirajzott művészek, tudósok öröksége, a város jelenlegi szellemi pezsgése, s óriási iramú fejlődése nyomot hagyott mindnyájatokban. Ha hajdan büszkélkedve mondták Debrecenre, hogy az iskolák városa, ma méginkább elmondhatjuk ezt. S ha régen Magyarország világító lámpásának nevezték Debrecent, ma kétszeresen érvényes ez a jelző, hiszen az iskolák, a diákok száma sokszorosa a felszabadulás előttinek, s a mai diákok valóban a nép fiai, akik elől a tudomány magas várai nincsenek elzárva. Bízunk benne mindanynyian, hogy az itt kapott szellemi örökséggel tudtak élni ezután is, hogy nemcsak utcák, terek, iskolák, intézmények nevei őrzik a nagy elődök hagyatékát, hanem ti is mind méltók lesztek a városhoz, hűek Debrecenhez, miközben tovább tanultok vagy elfoglaljátok helyeteket az életben, a munkapadok, gépsorok, mezőgazdasági gépek, íróasztalok mellett vagy üzletekben, vállalatoknál. Ne feledjétek soha ezeket a diákéveket, a tanárokat, az iskolát, a csengőszót, a padszomszédot, az első jó jegyet, s az első szerelmet. Ne feledjétek soha, hogy szüleitek nehéz éveket, harcokat, olykor nélkülözéseket álltak ki azért, hogy nektek már könnyebb legyen, hogy fiaik, lányaik tanultabbak legyenek. És ne feledjétek ezt a várost, amelynek utcáit jártátok évekig, levegőjét szívtátok, napja melengetett, szele csípte bőrötöket. Védjétek, s emlékezetetekben őrizzétek meg Debrecent. Borbély Miklós búcsúztató szavait a végzősök nevében Elek Pál, a Vegyipari Szakközépiskola tanulója köszönte meg. Ezután a diákok képviselői csokrokat helyeztek el a felszabadulási emlékmű talapzatán. Az alig húszperces ünnepség a DIVSZ-induló hangjaira ért véget. Ma befejeződik az FKP kongresszusa PÁRIZS Szombaton folytatódott és vasárnap ér véget a Francia Kommunista Párt szerdán megkezdődött XXIII. kongresszusa a Párizs vörös övezetéhez tartozó Saint Ouen sportcsarnokában. Roland Leroy, a L’Humanité igazgatója, a Központi Bizottság titkára a kommunista sajtó lendületesebb terjesztésére hívta fel a pártot. Armand Guillemot a párt pénzügyi helyzetéről számolt be. Többek között elmondotta, hogy a párt parlamenti képviselői képviselői fizetésükből csak egy szakmunkás keresetének megfelelő összeget tartanak meg, a többit a pártkasszának adják. Az elmúlt két esztendőben a különböző gyűjtések 50 millió frank bevételt biztosítottak a pártnak. Georges Marchais, az FKP főtitkára szombaton találkozott a francia és a nemzetközi sajtó képviselőivel. Marchais, aki a jelölőbizottság munkáját vezeti, elmondotta, hogy az új központi bizottság az eddigi 121 főnyinél előreláthatólag nagyobb létszámú lesz. Az FKP főtitkára a kongresszus eddigi vitájáról szólva megállapította, hogy az eszmecsere nyílt volt, gazdagította a párt politikáját, és azt tükrözte, hogy a kommunisták egyetértenek pártjuk politikájával. Ma kerül sor az új központi bizottság megválasztására. A francia kommunisták nagy tanácskozása előreláthatólag vasárnap a kora délutáni órákban ér véget. (MTI) Kiváló címet kapott a hajdúszováti Lenin Termelőszövetkezet Megalakulása óta ötödször lett Kiváló Szövetkezet a hajdúszováti Lenin Tsz. A kitüntető cím, illetve oklevél átadása alkalmából ünnepi küldöttgyűlést tartottak szombaton, május 12-én a hajdúszováti községi művelődési házban. A kulturális műsorral egybekötött eseményen megjelent Kállai Gyula, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, Kollár János, a megyei párt-végrehajtó bizottság tagja, a Hajdú- Bihar megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Alberth Béláné, a Hazafias Népfront megyei Bizottságának titkára, Szűcs Gábor, a Hajdúszoboszló városi Pártbizottság első titkára, Lukács Mária, a KISZ Hajdú-Bihar megyei Bizottságának titkára, Xír Attiláné, Hajdúszoboszló tanácselnöke. A küldöttgyűlésen Mocsári Sándor tsz-elnök mondott ünnepi beszédet. Emlékeztette a tagságot a Lenin Termelőszövetkezet három évtizedes múltjára. E múlt, különösen pedig az utóbbi évtized, dinamikus fejlődéssel jellemezhető. A tsz politikailag és gazdaságilag egyaránt megerősödött, eredményesen gazdálkodik, biztos megélhetést nyújt tagjainak. Az 1057 tagból több mint háromszázan harminc éven aluliak. A tagság átlagos életkora 34 év. Az elmúlt évi gazdálkodást ismertetve Mocsári Sándor elmondta, hogy 1978-ban az 1 hektár termőterületre jutó termelési érték megközelítette a 42 ezer forintot, s hogy egy fő több mint 276 ezer forint értéket termelt. Az őszi búza, a kukorica, a cukorrépa és a burgonya termesztése évek óta a KITE keretében folyik. Mint ismeretes, a Lenin Tsz az öntözéses gazdálkodás egyik hazai bemutató üzeme, s mint ilyen, öntözőversenyek színhelye, kül- és belföldi szakemberek delegációi látogatják. A kitüntető címet tanúsító oklevelet Kállai Gyula adta át a tsz-elnöknek, hangsúlyozva, hogy a Lenin Termelőszövetkezet mindig is elismerésre méltó eredményeivel hívta fel magára a figyelmet, s hogy ezek az eredmények a további fejlődéshez is alapul szolgálnak. Kállai Gyula, ezt követően kitüntetéseket adott át. Parti Lajos borjúnevelő és Balogh Ernőné, a kertészet dolgozója miniszteri kitüntetésben részesült. Kántor Barna, a gépműhely dolgozója Kiváló Szövetkezeti Munkáért kitüntetést kapott. A küldöttgyűlés kulturális programmal folytatódott, majd az Internacionálé hangjaival ért véget. Mezőgazdasági körkép Ebben az évben már több mint félmillió hektáron termelik a főbb növényeket KITE-technológiával. Ennek nagyon fontos — programozott része — a gyors betakarítás. A nádudvari KITE-központba — a gabona aratására előkészülve — a közelmúltban megérkeztek az új kombájnok. A nagy teljesítményű Claas-Dominator típusú arató-cséplőgépeket a központi műhely szerelői rakják össze, próbálják ki és utána adják át a taggazdaságoknak. A Kukorica- és Iparinövény-termelési Együttműködésben több mint ezer traktor, illetve kombájn üzemeltetéséhez nyújtanak segítséget a partnergazdaságoknak. Ebben újabb előrelépés történt a Nádudvaron létesített úgynevezett konszignációs anyagraktárral. A rendszerben dolgozó nagy teljesítményű gépeket gyártó hazai és külföldi cégek — John Deere, Claas, Rome, Rába — Nádudvaron létesítettek állandó alkatrész-lerakatot, ahonnan vagy küldik, vagy szerelőbrigádok viszik a pótlást a gazdaságokba, ha szükséges, egyenesen a földek A Hajdúsági Agráripari Egyesülés taggazdaságai az elmúlt évben közös beruházásban két darab, egyenként ezer vagonos burgonyatárolót építettek fel Rábán és Hajdúszoboszlón. A termelőszövetkezetek a burgonyát külön-külön elválasztva, korszerű körülmények között már ezekben tárolták az elmúlt télen, s folyamatosan szállították a megrendelőknek. A korszerű berendezések lehetővé tették, hogy a tárolókból az igények szerint 2,5 kilós csomagokban, vékony hálókba rakva, vagy 20 kilós zsákokban küldjék a burgonyát a fogyasztókhoz. Felvételünk a kábai burgonyatárolóban készült.