Hajdú-Bihari Napló, 1979. augusztus (36. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-26 / 199. szám
gSlM Sk J V*it > jj :C^5|M »/•! ?jf \‘: %mk Új módszer, jobb kenyér A Balaton mellett üdülők, a kisebb községek új pékségeiből kenyeret vásárló vevők örömmel állapíthatják meg, hogy a kenyér minőségével kapcsolatosan nekik igazán nincs panaszra okuk. Csak azt nem tudják, hogy nem „közönséges”, hanem citopános kenyeret esznek. Hogy mi az a Citopán? A Sütőipari Kutatóintézet (SZKI) munkatársai által kidolgozott kenyéradalék, amellyel kitűnő kenyér készíthető a szokásos idő negyed része alatt. Neve is erre utal: Cito — gyors, pan — kenyér. A hagyományos kenyér készítése hosszadalmas művelet. A liszt egy részét összegyúrják vízzel, élesztővel, majd 6-8 óra hosszat erjesztik, míg meg nem érik a kovász. A kovászt összedagasztják a maradék liszttel, vízzel, a tésztát pihentetik, osztják, kelesztik, majd kisütik. A teljes technológia 8-10 órát vesz igénybe. A szakemberek előtt világosan állt a feladat: olyan kenyéradalékot kell készíteni, amely a tésztába keverve megadja a kenyérnek a jellemző, kellemes ízt, valamint a védőhatást, de nem 6-8 óra, hanem ennél jóval rövidebb idő alatt. A kísérletek eredményeképp kiderült, hogy a célra a legalkalmasabb a tejsavó. Ez az anyag a sajtgyártás mellékterméke, értékes fehérjéket, szénhidrátokat, vitaminokat és nem utolsósorban szerves savakat tartalmaz. A Citopán előállításához a savót erjesztik — eközben felszaporodnak benne az értékes szerves savak —, majd összekeverik hagyományos módon készített híg kovászszál. A híg masszát 100 fokon porlasztva szárítják. A keletkezett fehér por korlátlan ideig eltartható, hiszen a szárítás során elpusztultak benne az erjesztő baktériumok. A citopános kenyér készítése igen egyszerű. A liszthez néhány százaléknyi Citopánt adnak, kis mennyiségű ecetet, vizet és a szokásosnál nagyobb mennyiségű élesztőt, hogy a tészta gyorsan keljen meg. Az alapanyagokat összedagasztják, a kenyér két óra alatt kész. Csak az a kérdés, miért is nem sütnek mindenütt citopános kenyeret. Citopán van elég. Az új zalaegerszegi gyár elegendő mennyiséget gyárt belőle az olcsó élelmiszer-ipari melléktermék feldolgozásával. Élesztőből azonban nincs elég. . Az élesztőgyár a rekonstrukció ellenére sem tud annyi élesztőt készíteni, amennyi elég lenne a citopános kenyér szélesebb körű elterjedéséhez. Éppen ezért ilyen kenyeret egyelőre csak ott sütnek, ahol a megfelelő kenyérellátás a Citopán nélkül nem oldható meg. Ilyenek a kis pékségek és az üdülőkörzetek. A kis pékségekben — ahol kevés a szakember — az újfajta adalékanyag alkalmazásával feleslegessé válik a szakértelmet követelő, hosszadalmas kovászolás, kevesebb pékkel is friss kenyeret vehetnek a vásárlók kora reggel. Az üdülőkörzetekben pedig a terhelés a hét végén, nyáron lökésszerűen jelentkezik, a megnövekedett keresletet csakis a kenyérkészítés idejének csökkentésével, vagyis a Citopán „bevezetésével” elégíthetik ki — valóban jó kenyérrel. A citopános kenyér kis- és középüzemekben a kovászoló berendezések kimaradása miatti munkaidő- és helymegtakarítás következtében olcsóbb, mint a hagyományos kenyér a nagyobb mennyiségű élesztőfelhasználás ellenére is. Citopános kenyér az országban már többfelé kapható, nagy frekvenciás dielektromos erőtérben sütött azonban még nem. Remélhető azonban, hogy hamarosan találkozunk vele, hiszen a Központi Élelmiszeripari Kutatóintézet és a SIKI kutatói által kidolgozott új sütési mód ismét csak jobb kenyeret kínál a szokásos sütési idő egyharmada alatt. A nagy frekvenciás dielektromos kemencében a kenyér 4-5 perc alatt kisül a hagyományos kemencékben szokásos 40-50 perc helyett. Igaz, ennek a kenyérnek nincsen héja, ezért hagyományos kemencében 7-10 percig még sütni kell, de a teljes, kombinált sütés ideje sem több mint 15 perc! A nagy frekvenciás dielektromos „kemence” nem más, mint egy megfelelő teljesítményű nagy frekvenciás ipari generátor két külső kondenzátor lemeze. Ebben a sajátos kemencében a kenyér teflon formában halad keresztül. A kenyérsütés biokémiai folyamatai az újfajta sütés alatt a szokásostól eltérő sebességgel játszódnak le, ennek következtében az így készült kenyér minősége is különbözik a hagyományosétól — méghozzá előnyére. Ugyanannyi tésztából 2 százalékkal több és 25 százalékkal nagyobb térfogatú kenyér készíthető, a kenyér tehát könnyebb, lazább. Íze, állaga pedig az elfogulatlan kóstolók szerint jobb, mint a hagyományos kemencében sülté. A nagy frekvenciás dielektromos kemencék bevezetésének nincs elvi akadálya. Az újfajta berendezés beépíthető már működő hagyományos pékségekbe, kenyérgyárakba — ez esetben a kemence kapacitása háromszorosára növelhető. Új sütőüzemek építésekor pedig eleve harmad akkora kemence tervezhető. A kombinált sütés energiaigénye nem nagyobb, mint a hagyományosé, a hely- és időmegtakarítás — és nem utolsósorban a jobb kenyér — pedig egyértelműen mellette szól. Zádor Erika Mikrohullámú tűzhely A mikrohullámú tűzhely tulajdonképpen nem új találmány, azonban eddig meglehetősen terjedelmes és főleg igen drága volt. Ma már azonban több gyárban is készítenek olyan konstrukciókat, amelyek mind méret, mind ár tekintetében a háztartások számára elérhetők. „A mikrohullámok belülről kifelé” melegítik az ételt, mégpedig egyenletesen és gyorsan. A készülék „lelke” egy, az alsó részben helyet foglaló nagy frekvenciás generátor, amely mikrohullám mókát gerjeszt és bocsát ki. A hullámok a félgömb alakú védőburkolat alatt gyűlnek össze. Az ez alá helyezett üveg-, porcelán vagy mű-anyag edényben levő élelmiszerben a sugárzási energia hőenergiává alakul át. A mikrohullámú minitűzhelyben bármilyen húsétel elkészítése csupán 4—5 percet vesz igénybe, a tükörtojás 20—30 másodperc alatt készül el, a mélyhűtött élelmiszerek felmelegítéséhez pedig 1—2 perc szükséges. Az időmegtakarításon kívül nagy előnye, hogy az élelmiszerek a rövid elkészülési idő alatt ízükből, színükből és zamatokból úgyszólván semmit sem veszítenek, a vitaminok, a sók és az egyéb tápanyagok nem roncsolódnak és nem illannak el, az étel nem szárad ki. Nagy teherbírási wmmmmmmmmamammtmmmmmmmam kötél A legtöbb felhasználási területen olyan kötelekre van szükség, amelyeknek többékevésbé nagy a rugalmasságuk, hogy a lökésszerű terheléseket is megfelelően fel tudják venni. A természetes textilnyersanyagok — a kókuszrost kivételével — csekély nyúlásúak A mesterséges szálak viszont minden esetben magasabb nyúlási értékeket mutatnak, mint a természetes szálak, ennek következtében nagyobb mérvű dinamikus terhelésnek lehet őket alávetni, így érthető, hogy világszerte egyre inkább áttérnek a szintetikus szálakból való kötélgyártásra. Kezdetben poliamidot alkalmaztak a természetes szálféleségek helyettesítésére, majd a poliésztert, a polietilént és a polipropilént is igénybe vették e célra. A polipropilén és a polietilén fajsúlya kisebb a vízénél, így a belőlük készült kötelek a vízbeejtéskor nem süllyednek le, hanem a vízen úsznak. A szintetikus kötélanyagok mellett szól az is, hogy a rothadással szembeni ellenállóképességük nagy, és a hidegállóságuk is megfelelő. Az sem elhanyagolható szempont, hogy például a sodrott polipropilén termékek szakítószilárdsága — azonos méreteit figyelembe véve — háromszorosa a jutából és kétszerese a lenből vagy kenderből készült kötelekének. Az előállítás technológiája szerint általában kétféle kötelet különböztetünk meg. Az egyik a kimondottan sodrási technológiával, a másik a fonatolással gyártott termék. Az előbbinél a kötelet alkotó pászmák sodrással készülnek az alkotó elemekből, az utóbbinál fonatolással készül a kötél, esetleg több fonat egymásra rétegezésével. Az óriás tartályhajók számára készülő, nyolc pászmából álló, 192 milliméter átmérőjű szintetikus (nylon) kötél gyártása. E 600 tonna teherbírású köteleket 50 méter hosszú darabokban állítják elő (KS) Az egyik csehszovákiai gépgyárban kifejezetten gáztávvezetékek kompresszorai gyártására rendezkedtek be. A gépen éppen az orenburgi távvezeték egyik kompresszor-alkatrészét munkálják meg (MTI Külföldi Képszolgálat — KS) Túlnyomásos rr mor muto A túlnyomásos kamrák gyógyászati alkalmazásának a gondolatával már a múlt század végén foglalkoztak az orvosok, ötleteik megvalósítását azonban csak a modern technika tette lehetővé az utóbbi évtizedben. A nagy nyomású oxigénálás egyike az orvostudomány új irányzatainak, a túlnyomásos kamrák alkalmazása világszerte most van terjedőben. Különösen olyan esetekben jelentős, amikor a vér vörösvértestei képtelenek az oxigénszállításra. Szívsebészeti beavatkozáskor ily módon a lelassuló vérkeringés mellett is fenn lehet tartani a szervezet oxigénellátását. Ugyanez a hatás az agyvérzés és a szívizom-infarktus kezelésében, gyógyításában is szerepet játszhat. A rákgyógykezelés egyes esteiben a daganatszövet — besugárzás hatására — tökéletesebben elhal a nagynyomású kamrában. Arra is felfigyeltek, hogy szervátültetéskor a szövetek hamarabb tapadnak meg a túlnyomásos térben, hamarabb áll helyre normális működésük is. A nagynyomású sebészeti műtő nagyobb, belső része maga az operációs terem, amelybe a kisebb méretű zsilipkamrán keresztül lehet bejutni. A kettőt hermetikusan csukódó ajtó választja el egymástól, ugyanilyen zárja le a bejáratot is. A tökéletesen felszerelt műtőben 3 atmoszféra túlnyomás hozható létre az operáció vagy a kezelés tartamára. A kamra ugyanilyen nyomású tiszta oxigénnel is feltölthető, ha erre szükség van. A belső hőmérsékletet és a relatív páratartalmat automatika tartja állandó értéken. A zsilipkamrában fokozatosan növelhető vagy csökkenthető a nyomás, aszerint, hogy a beteg és az orvosok „be” vagy „kizsilipeléséről” van-e szó. Napjaink legnagyobb és legmodernebb nagynyomású műtői Amszterdam London és Boston kórházaiban találhatók. Gázszállítás „szupertávezetésében” A földgázmezők előfordulása csak ritkán esik egybe az ipari, energetikai felhasználás helyével, így valamiképpen meg kell oldani a gáz hosszabb-rövidebb távolságra való szállítását. Ezt ma jobbára csővezetékek segítségével hajtják végre (ritkábban különleges tartálykocsikban, hajókkal szállítják a cseppfolyósított gázt). A földgáztávvezetékek átmérője és a gázszállítás átlagos távolsága világszerte évről évre nő. A Szovjetunióban például sokáig 720—1020 mm átmérőjű csövekben 50 atmoszféra nyomással továbbították a földgázt, ma viszont egyre inkább áttérnek az 1420 mm-es csövek alkalmazására, amelyekben 75 atmoszféra a belső nyomás. A Szovjetunió gázvezetékeinek a hossza egyébként 1975-ben már meghaladta a 100 000 km-t. Ugyanakkor a gázszállítás átlagos távolsága 1300 km körül volt. Az 1 kilométer gázvezeték hosszra eső évi szállított mennyiség a Szovjetunióban 3 millió, míg az Egyesült Államokban 1 millió köbméter. A távvezetéki szállítás fontos feltétele, hogy egymástól 100—120 km távolságra kompresszorállomások álljanak rendelkezésre. Kezdetben gázmotorral hajtott dugattyús gázsűrítők voltak használatban, majd a villamos energiával hajtott turbokompresszorok terjedtek el. Napjainkban a gázturbinával működtetett turbokompresszorok váltják fel őket. A nem is olyan távoli jövő tervei között 2500 milliméter átmérőjű, „szuper” teljesítményű gáztávvezeték építése is szerepel, ami azt jelenti, hogy a jelenleg is alkalmazott nyomás biztosításához legalább ötszörösére kell emelni a kompresszorok teljesítményét is, ami nem kis feladatnak ígérkezik. A hódító hétel Azok közül a kellemes bódulatot okozó növényi anyagok közül, amelyek az ember mindennapi életét állítólag elviselhetővé teszik, a bétel a dohány után az első helyet foglalja el a világon. Kultúrterülete Zanzibártól a Fidzsi-szigetekig terjed. Indiában a bétel élvezetén általában egy keverék rágását értik. A bételdió szeleteit a bételborssal és a kambirlevél kivonatával, valamint mészszel összekeverik, majd erjesztik. Az így nyert tésztaféle anyag a pinang, amelynek rágását egyes népek bagórágásához lehet hasonlítani. A pinang elkészítéséhez általában állati eredetű meszet használnak. Ezt korallból, tengeri kagylók és osztrigák héjából nyerik. A tengertől távol eső vidékeken édesvízi csigák héját porítják. Diderot és d’Alambert szerint a XVIII. században az ilyen célra használt mész egy részét távoli szigetekről importálták. A bételkultusz elterjedésében India nagy szerepet játszott. A bételpálmáról már az időszámításunk előtti írások is megemlékeznek. Egy per-zsa történész a VII. század- ban arról írt, hogy a Ganges- parti Kanyakubja környékén 30 000 árus foglalkozik a bételpálma leveleinek árusításával. A hindu mitológiában is gyakorta találkozunk a bétel élvezetével. Régi írások szerint a bételdiót Brahma, a bétel levelét Visnu kedvelte, de szívesen rágta a bételbagót rajtuk kívül Siva istenség is. A pinang elkészítése speciális eszközöket igényel. Ollókat, amelyekkel a bételdió héját felvágják, csipeszeket, amelyekkel a diót vágás közben megfogják, a diómagvak aprítására szolgáló mozsártörőket stb. Mindezekből sok művészeti tárgy is maradt napjainkra. Még a múlt században is egyedi példányok készültek például a dióvágó ollókból. A díszítő figurák között gyakran szerepelnek a hindu vallás jelképei. A bételdobozok általában fémből készültek. Rendszerint kétrekeszesek, az egyikben a bételleveleket, a másikban a meszet tartják. A bétel élvezetével kapcsolatos művészeti tárgyakkal az európai ember ritkán találkozik. Szép gyűjtemény van belőlük a párizsi Musée des l’Homme-ban. E múzeumon kívül gyűjteménye csak a londoni Victoria and Albert Museumnak van. HAJDU-BIHARI NAPLÓ — 1979. AUGUSZTUS 21.