Hajdú-Bihari Napló, 1979. november (36. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-17 / 269. szám

fi TÁRGYALÓTEREMBŐL Tipparicz László Debre­cen, Tanács u. 19. VII. e. 42. szám alatti lakos november 10-én lakodalomban volt. Ala­posan a pohár fenekére né­zett már, amikor 17 óra kö­rül elhatározta, hogy Darvas­ra utazik a nagyszüleihez. A 21 éves fiatalember, a Belkereskedelmi Szállítási Vállalat 1. számú üzemegysé­gének gépkocsivezetője az utazásnak különös módját választotta: a Külső vásárté­ren felszállt az őrizetlenül hagyott GC 20-38 forgalmi rendszámú Ikarus 66-os au­tóbuszra, s a 47. számú út­vonalon elhagyta Debrecent. A rendőrség a közlekedők testi épségét veszélyeztető vádlottat Berettyóújfaluban fogta el. A­ Debreceni Járásbíróság Tipparicz Lászlót jármű ön­kényes elvételének vétségé­ért és ittas járművezetés vét­ségéért november 15-én egy év szabadságvesztésre ítélte és két évre eltiltotta a jár­művezetéstől. A szabadságvesztést fogház­ban kell letölteni. Az ítélet nem jogerős.*** Berecz Andrásné, született Szűcs Julianna Debrecen, Gyergyó u. 5. V. em. 33. alat­ti lakos harmadszor is alkal­mat kapott a csalásra. A vád­lottat a Salgótarjáni Járásbí­róság 1962-ben már sikkasz­tásért büntette és más bűn­­cselekmények miatt hat hó­nap szabadságvesztésre ítélte, a Debreceni Járásbíróság pe­dig 1964-ben folytatólagosan elkövetett sikkasztás büntette , és más bűncselekmény miatt­­ három év három hónap sza­badságvesztést szabott ki rá. Ennek ellenére Berecz And­­rásnét a Hungária Műanyag­feldolgozó Vállalat 2. számú gyáregységében a társadalom­­biztosítási ellátások számfej­tésével bízták meg 1976-ban. Azon dolgozók részére, akik gyermekgondozási segélyen vagy táppénzen voltak, a já­randóságot postán folyósítot­ták. A vádlott fizetési jegyzé­ket készített, amelyet a pénz­ügyi osztályhoz továbbított. A pénzügyi osztály a fizetési jegyzéken szereplő összeget postán továbbította. Berecz Andrásné többet számfejtett, így többet is utaltak át. Ké­sőbb a vádlott felkereste eze­ket a dolgozókat, s a többle­tet visszavette azzal, hogy a gyárnak befizeti, de a pénze­ket saját céljaira fordította, összesen 87 esetben küldetett ki több gyermekgondozási­­ segélyt, 12 esetben több csa­ládi pótlékot és 5 esetben több gyermekágyi segélyt. Tevékenységével 109 542 fo­rint kárt okozott. A Debreceni Járásbíróság november 14-én hirdetett íté­letet Berecz Andrásné ügyé­ben. A vádlottat folytatóla­gosan elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntetté­ért és 97 rendbeli magánok­irat-hamisítás vétségéért a bíróság két év szabadság­­­­vesztésre ítélte, négy évre­­ eltiltotta a közügyek gyakor­­­­lásától és kötelezte az oko­­­­zott kár megtérítésére. Az ítélet nem jogerős. ---------------------------------------------------------------------------------------------------- ._ | A Debreceni Ruhagyár új üzeme A Debreceni Ruhagyár új tömöri (Borsod megye) üze­mében november 15-én kez­dődött meg a munka. Az in­duló létszám hatvan, de jö­vőre már két műszakban 120-an, 130-an dolgoznak itt. A Debreceni Ruhagyár szovjet és francia partnerek­kel már megállapodást kö­tött 1980-ra. A Szovjetunióba pamutkonfekcióból 780 ezer darabot szállítanak több mint négymillió rubel érték­■ ben. Ez a tétel jóval maga­­­­sabb, mint az 1979-es volt. Gyapjúkonfekcióból elsősor­­­­ban sportruházati termékeket , műbőr és műszőrme kabáto­­­­kat igényeltek. A rendelés­­ 210 ezer darab, értéke mirtt,­­t­egy 3,6 millió rubel. Ez a­­ mennyiség is jóval több, mint az ez évi volt. Ezen túl 145­­ezer darab pliszé szok­nyára és 33 ezer darab szövet­kosztümre is rendelést kapott­­ a ruhagyár. Kontárok régen és ma Először is tisztázni kell, kit neveztünk ré­gen, és kit nevezünk ma kontárnak? A céhek virágzása idején kontárnak bélyegezték azo­kat az iparosokat, akik a céhrendszeren kí­vül folytatták mesterségüket. Ám a fogalom már ebben a korban értelemváltozáson ment át, ugyanis a középkorban olyan iparosokat jelentett, akik nem sajátították el a szakmát megfelelőképpen, és csak silányabb terméket tudtak előállítani. Most? Hivatalosan az a kontár, aki mun­kája vagy főfoglalkozása mellett bizonyítha­tóan huzamosan iparengedély vagy működési engedély nélkül folytat — haszonszerzés cél­jából — valamilyen mesterséget. De a közna­pi nyelvben általában még ma is azt nevez­zük kontárnak, aki régen is volt. Legyen an­nak mesterlevele, iparengedélye, de mester­ségbeli tudása hiányos. ők azok, akik annak ellenére, hogy úgyne­vezett tiltott foglalkozást űznek, kitűnően megélnek belőle, gyakran jobban, mint a be­jelentett és adót fizető kisiparosok, akik csak a hivatalosan elfogadott árfolyam szerint dolgozhatnak. Kérdés azonban, hogy állami, szövetkezeti szolgáltató iparunk és a kisiparosaink mel­lett — akik a megyében például szinte egyen­lő arányban veszik ki részüket a lakossági ellátásból — hogyan és miért tudnak meg­élni a kontárok? Erre a kérdésre adhatunk egy mondatból álló választ is. Azért, mert a szolgáltatás színvonala sajnos olyan, amilyen. De meg is magyarázhatjuk, hogy az a bizo­nyos szolgáltatás miért olyan, mert kevés a munkaerő, mert nincs alkatrész, mert... s még sorolhatnánk tovább. Kérdés lehet az is, hogy miért nem dolgo­zik meg sok ember becsülettel a fizetéséért, miért nem végzi el rendesen a szolgáltatáso­kat.­­Mert van úgy, hogy a jövő héten újból jelentkeznie kell a kedves ügyfélnek.) A kis­iparos több okból rá van kényszerítve arra, hogy olyan munkát végezzen, hogy üzletköre megmaradjon, sőt kiszélesedjen. A kulcsszó: érdekeltség. Ki ne találkozott volna már olyan tévészerelővel, aki „kiszállt” a beje­lentett helyszínre, és biztosítékcseréért fel­vette a kiszállási költséget. Ugyanakkor a kisiparos ennél a munkánál így szól: ugyan kérem, majd legközelebb. S legközelebb is­mét őt hívják. Vagy melyik vízvezeték-szere­lő megy ki a város másik végébe szívesen azért, hogy egy csap csöpögését megszüntes­se? A KIOSZ megyei titkárának, Varga Lász­lónak pontos felmérései vannak, melyek sze­rint a megyében közel annyi kontár tud meg­élni, mint amennyi kisiparos. S ha nem is vetélytársakról van szó, mindenképpen üz­letet­ rontó és az államot is kijátszó emberek sokaságáról. A megyei titkár elmondta, hogy a közelmúltban csak Hajdúdorogon 44 kon­tárt­ figyelmeztetett a tanács, hogy váltson iparengedélyt. Vidéken legtöbben főleg az építőipari szak­mákban kontárkodnak. Ezt a munkát lelep­lezni is nehéz, hiszen aki kontárral dolgoz­tat, csak akkor tesz feljelentést, ha károso­dás éri, vagy nem az egyezség szerint ké­szült el valami. Nehéz leleplezni­­az engedély nélkül dolgo­zókat, mert egymást takargatják, s kibúvókat keresnek. Mert az nem büntetendő cselek­mény például, ha valaki a sógorának felépít egy kétszintes csodapalotát. A falun majdnem mindenki mindenkinek rokona, így a jogta­lan haszonszerzés aligha bizonyítható. Az a festő, aki kifesti a falu minden házát, s egy hét múlva volt festék, nincs festék a falon, könnyen lelepleződik. De azt, aki jól megcsi­nálja, csak éppen ízléstelenül, nem éri bántó­­dás, mivel anyagi kárt nem okozott. Az ízlés­rombolást pedig nem büntetik. A KIOSZ munkatársai a tanácsi hatósá­gokkal együtt folyamatosan igyekeznek fel­deríteni és leleplezni az adócsalókat, de a sok kibúvólehetőség miatt a bizonyítás nehézkes, olykor lehetetlen. Így nem a leleplezésre, ha­nem a meggyőzésre fektették a hangsúlyt. Az utóbbi időben 25 százalékkal nőtt a kisiparo­sok száma, közöttük szép számmal akadnak „megtért” kontárok is. Többen is lehetnének, de elég nagy a tájékozatlanság. Kevesen tud­ják, hogy bizonyos szakmákban munkavi­szony esetén is kiváltható működési engedély, sőt nyugdíjas is folytathat legálisan kisipari tevékenységet. A munkaviszonyban levőknek például nem kell külön társadalombiztosítási díjat fizetni, ha kiváltják a kisipari műkö­dési engedélyt. A megyében 103 szakmában dolgoznak kis­iparosok, s ezek közül 75 van képesítéshez kötve, s van 35 olyan szakma, melyet csak mesterlevéllel lehet gyakorolni. Természete­sen ezek azok, amelyekre leginkább szükség van a lakossági ellátásban, s tény, hogy ezek­kel lehet a legjobban keresni. Való igaz, hogy a kontárkérdésben nincse­nek egyértelmű rendeletek és ennek hiányá­ban nem lehet egyértelmű büntető szankció­kat alkalmazni. Ellenpélda persze van. Haj­­dúhadházon a tanácsi szervek erősen a kör­mükre néztek a falusi kontároknak és egy év alatt 13-at büntettek meg. Ám, hogy milyen tortúrát kellett végigjárni az illetékes ható­ságoknak, azt elképzelni is nehéz, hiszen a kontármunka elévülési ideje fél év, s egy bi­zonyítás nem elég, a fél év alatti sorozatos­ságot kell igazolni. A megyénkben több mint 3600 kisiparos van, s a közel sem pontos adatok szerint, ugyanennyi kontár. A kisiparosoknak az len­ne az egyik feladatuk, hogy kielégítsék az ál­lami szolgáltatóiparon belüli nehézségekből adódó tennivalókat. Közös érdek, s nemcsak a kisiparosoké és a lakosságé, hogy ebben a kérdésben a jövőben egyértelmű döntések és rendelkezések szülessenek. A munka becsüle­te érdekében. Iván Gizella - ■fTTTTHTT^a­­ wo éves migvir hídépítés története 2. ■ MIHa tíz körmünkkel kapartuk össze" A Kossuth-híd hősként ünnepelt építői nem sokáig pihenhettek, ha ugyan­azokban a lelkes, lázas, ön­feláldozó munkára serken­tő időkben egyáltalán tud­tak pihenni. Alighogy 1946. január 18-án egy, a szoká­sosnál bőségesebb, sűrűbb gulyáslevessel megünnepel­hették a híd átadását, várta őket az új munka: augusz­tus 20-ig, vagyis hét hónap alatt helyre kellett állíta­niuk a Szabadság-hidat. Budapest egyre erőtelje­sebb életéhez nem lehetett elegendő az egyetlen híd, amelynek csekély teherbí­rása miatt nagyobb szállít­mányok átbocsátásáról nem lehetett szó és emellett a főváros két része közötti villamosforgalom helyreál­lítását sem tette lehetővé. Vörös zászlók a hídvégeken Az egykori Ferenc Jó­­zsef-hidat, amely a Vámház körút (ma Tolbuhin körút) és a Gellért tér között kö­tötte össze a folyó két part­ját. 1945. január 16-án rö­pítették a levegőbe a néme­tek. Amikor számba vették a felszabadulás után a hi­dakban keletkezett káro­kat, megállapították: vi­szonylag ebben keletkezett a legkisebb kár. „Csupán” a középső 138 méteres rész hiányzott, a partra zuhant budai nyílásból pedig 25 méter. Így vált lehetővé, hogy már 1945. március 21- én átjuthassanak itt az em­berek Pestről Budára, ille­tőleg ellenkező irányban. A Szabadság című napilap egykori tudósítása úgy em­líti meg, mint „azt a hi­dat, amelyet annak idején Ferenc Józsefről neveztek el”. És így lelkesedik: „Az ünnepélyesen fellobogózott, újjáépített Ferenc József­­híd egyik csodája a modern háborús építkezésnek. A híd óriási vasívein diadal­masan lobognak a sok üt­közetben meghordozott vö­rös zászlók. Az íveken két felirat olvasható: Dicsőség a második ukrán front ka­tonáinak, Dicsőség a győz­tes harcosoknak. Ezek a hidak jelképek ...” Vas Zoltán, aki ebben az időben Budapest élelmezési kormánybiztosa volt, visz­­szaemlékezéseiben megírta, milyen egyszerű módon si­került előteremteni a mun­kálatokhoz szükséges mun­kaerőt. Az éhező főváros­ban bőségesnek számító fej­adagokat juttattak a köz­munkásoknak, főzőműhe­lyeket is felállítottak és így ki sem kellett rendelni az embereket, mentek maguk­tól is, mert így, a kemény munka ellenértékéül egy­­egy napra jóllakhattak. A facölöpök és pontonok segítségével kifoldozott hí­don eleinte csak reggel 8 és délután 4 között lehetett közlekedni, mégpedig a személyazonosság igazolása mellett. Később bevezették a hídpénzt, az így össze­gyűjtött összegeket az újjá­építés költségeire szánták, de a közfelháborodás elsö­pörte ezt az intézkedést. Még később — 1946. január 10-én — a zajló jég szét­rombolta a híd ideiglenes középső részét. Még ugyan­ezen a napon megkezdődött a bontás, és ezzel egyszers­mind kezdetét vette a tel­jes, eredeti formában tör­ténő helyreállítás. Ismétel­jük meg: az inflációtól, éh­ségtől egyre jobban szenve­dő munkásoknak hét hónap alatt kellett elvégezniük, kezdetleges eszközökkel, anyaghiánnyal számolva. Minden hiányzott és mégis... A Szabadság-híd történe­tében már akadt egy építé­si rekord. Nevezetesen: 25 hónap alatt építették fel a hidat. 1894. szeptember el­sején kezdték a munkát és 1896. október 4-én a mil­lennium, az ezeréves Ma­gyarország ünnepségeire el is készítették. Magyar mér­nök tervezte: Feketeházy János. Nemzetközi elisme­rést aratott művével, ame­lyet Mehrtens drezdai mű­egyetemi tanár 1908-ban a világ hídjairól írt könyvé­ben a világ legszebb kon­zolos hídjai közé sorol. Igaz, hogy a derék német professzor azt a német vas­ipar termékének könyvelte el, de alaposan tévedett: a vasszerkezetet a MÁV Gép­gyár, a mai Ganz-MÁVAG egyik elődje szállította. 1946-ban is hatalmas munkát végzett a MÁVAG a híd helyreállításában. El­készítette a szükséges vas­anyag kétharmadát, míg a többit négy-öt kisebb, ak­kor még magánkézben levő, de tulajdonképpen a mun­kások, az üzemi bizottság által irányított gyár kö­zös összefogással gyártotta. A Szabad Nép tudósítója a hídavatás napján, 1946. au­gusztus 20-án — hiszen újságpapír sem volt, tömö­ren kellett fogalmazni ak­koriban mindent — na­gyon röviden így foglalta össze a nehézségeket: „Hiányzott a nyersanyag. Mikor a hidat építeni kezd­ték, még egyetlen kohó sem működött az országban. Azóta négy indult meg. Külön harcot kellett vív­ni minden egyes szerszá­mért, fúrógépért, szegecse­lőért, hegesztőpálcáért, nem volt faanyag az állványo­zóknak. De mindenki ösz­szefogott, a MÁV és a W. M. (ma: Csepel Vas- és Fémművek) adtak kölcsön szerszámokat, külön fabe­szerző szervezet hozta be külföldről a fát.” A „fabehozatal” akkori­ban félig legális, vagy in­kább illegális bécsi utakat jelentett: osztrák és Auszt­ria fővárosában éldegélő más nemzetiségű feketé­zőkkel folytatott kétes, de elengedhetetlen csereüzlete­ket. Élelemért, vagy dol­lárért, aranyért lehetett fá­hoz jutni általuk. S bár éle­lem kevés volt, dollárt és aranyat pedig szigorúan ti­los volt fizetőeszközül hasz­nálni, a szükség törvényt bontott ez esetben is. Már két úszódaruval A legtöbbet azonban ez­úttal is a munkások teljesí­tették. Nem volt ritka a 36 órás műszak sem, pedig ép­pen a hídépítés finisében nyargalt a világtörténelem legnagyobb sebességű inflá­ciója: a pénz, amit ember­­feletti munkájuk ellenérté­keként kaptak a hídépítők, már abban a pillanatban sem ért semmit, amikor kézhez vették. Országos gyűjtésekkel támogatták őket: a bányászok például a sajátjukból juttattak 350 tonna szenet. A hídépítés szervezői összegyűjtötték az adományokat, és ezekből a hídépítők központi élelme­zési raktára ebédet és va­csorát, éjjelre pedig vacso­rát és pálinkát adott a dol­gozóknak. Kétezernyolcszáz tonna súlyú volt az újonnan épí­tett vasszerkezet és ezt négy hónap alatt, bámulatos gyorsasággal szerelték fel. A főtartókat a parton állí­tották össze és állvány nél­kül illesztették a helyükre, a Kossuth-híd építésénél főszerepet játszó József At­tila úszódaru mellett már az ugyancsak Ganz gyáriak által készített Ady Endre úszódaru is dolgozott. Lé­legzetvisszafojtva figyelte a partról sok ezer budapesti, amint a két daru 118 ton­nás terhét úgy emelte a he­lyére, hogy a hengeres csa­pokat pontosan át lehetett dugni a fogadásukra, rögzí­tésükre szolgáló csomóle­mez lyukain. Óriási éljen­zés harsant: az újságok másnap győzelmi jelenté­sekhez hasonló tudósításo­kat közöltek. üdvrivalgás a villamosnak A budapestiek nemcsak nézték a hídépítést: két ke­zük munkájával részt is vettek benne. Több mint 60 ezer óra társadalmi munkát — ahogyan akkor nevezték: rohammunkát — végeztek a Szabadság-hídon. És mind a pesti, mind a budai oldalon a szikrázó augusz­tusi napsütésben százezer­nyi ember gyűlt össze a hídavatásra. Major Tamás messzehangzó hangon sza­valta el József Attila Duná­nál című versét. A hídava­­tók nevében Széchy Károly — elévülhetetlenek érdemes hídjaink újjászületésében —, a közlekedésügyi mi­nisztérium hídosztályának vezetője beszélt: — Mi, hídépítők a híd minden szögét és deszká­ját a tíz körmünkkel ka­partuk össze, saját legsúlyo­sabb nélkülözéseink és ve­­rejtékes munkánk közepet­te! Óriási üdvrivalgás kö­szöntötte a villamosokat, amelyek­ elindultak Pestről Budára, illetőleg a Gellért térről a pesti oldal felé. A hídavatás napján hangsú­lyozták: a híd eredeti for­májában épült újjá, minden­­nehézség ellenére éppen olyan, mint a régi, a fel­robbantott volt. Némi apró különbség azért akadt, így: a királyi koronák, amelyek a pillérek feletti vaskapuza­tot díszítették, halomra do­bálva hevertek a Gellért téri hídfő munkásöltözője mellett. A híd többé nem az „apostoli király” nevet viselte, hanem Szabadság­haddá vált. A tudósító utolsó sorai érzékeltetik a boldog, op­timista hangulatot és mind­azt, amit ez a hídavatás je­lentett az országnak: „Ma­gyar dolgozó! — vetette pa­pírra ma kissé patetikusan hangzóan. — Ha átmész ezen a hídon, emeld fel fe­jed és meríts erőt magad­nak a további munkához.” (Folytatjuk) K B~'iajdu-i­in­ahi naim.o­d­um­. november 11. K Hajnali bosszúság Színhely: Bolyai utca, a 31-es busz végállomása. Időpont: november 14., szerda, négy óra harmincöt perc. Többen várakozunk a buszra. Négy negyvenötkor megérkezik a GF 24-45 for­galmi rendszámú kocsi, s a megállótól 5-6 méterre leparkíroz. A vezető újságot vesz elő, s olvasni kezdi. Mi türelmetlenül várako­zunk. Négy óra ötvenkét perc, egy utas odamegy, s figyelmezteti a busz veze­tőjét, hogy két perce el kel­lett volna­ indulnia. — Majd indulok, ha kedvem tartja. Itt én mondom meg, hogy mikor van indulás, nem pedig maguk — hang­zik a kioktatás. A férfi megszégyenülve jön vissza a megállóba a többi vára­kozó közé. Ő és mi is úgy tudtuk addig, hogy a me­netrendet nem a mindenkor szolgálatban levő buszsofőr írja. Neki csak be kellene tartani, de úgy látszik, nincs szándékában. Négy óra ötvenhat perckor meg­érkezik, a másik 31-es busz. A „mi emberünk”-et a ko­csi vezetője figyelmezteti, mire észbe kap, s beáll a megállóba. A motort le sem állítja, öt másodpercet ad, hogy felszánjunk, s már in­dít is. A megállókban izga­tott embertömeg várja a busz érkezését. A máskor ap­róságnak látszó dolgokért is egymást sértegetik az utasok. Mindenki fel akar férni, hiszen van akit a buszcsatlakozás, s van akit a vonatindulás sürget, öt óra tizenhárom perckor be­érkezünk a végállomásra. Kipréseljük magunkat a kocsiból, mire befut mögénk a következő 31-es, szinte üresen. Az emberkígyó lassan szétoszlik. Egy-egy elnyo­mott szitkot lehet hallani, ami nem a távolodó vidéki, vagy helyi buszjáratok ide­jében induló sofőrjeinek szól, hanem a GF 24-45-ös pilótájának, aki már kora reggel borsot tört több utas orra alá. Farkas János

Next